Gombóc mondja

Gombóc mondja

A 3-as metró hosszabbítása

2015. szeptember 13. - gomboc r2r

A 3-as metróvonal kocsijainak kétes hírű felújítási szerződése után lassan elkészül majd a vonal felújításának tervezete, s elkezdhetnek majd foglalkozni az állomások és a többi szükséges rész felújításával. Nekikezdeni a munkának nem a közeljövőben fognak, mivel még előtte a pályáztatást is le kell bonyolítani, s ilyen nagy építkezésekre fel is kell készülni. De ha neki is kezdenének már jövőre - amit erősen kétlek, talán majd 2016-ban...-, akkor is évente 5 állomásnál többet lezárni nem nagyon lehet majd, ezzel pedig minimum 4 évbe telhet a teljes felújítás. Így pedig leghamarabb 2019-re készülhetnének el vele, de a 2020 sem valószínűtlen. 

A felújítás alatt pedig nem hiszem, hogy nekiállnának bármilyen hosszabbításnak, mert egyrészt az is elég nagy összegbe kerülne, másrészt pedig közlekedésileg jelentős beavatkozásoknak kellene hozzá megtörténnie. Szóval 2020-ig bőven van időnk eldönteni, hogy akarjuk-e hosszabbítani a metrót. Addig még lesznek egyszer választások is, s tudjuk, hogy azért ilyenkor elhangzik pár ígéret a szájakból. 

Lényeg a lényeg, a káposztásmegyeri hosszabbításhoz csak akaratra és pénzre van szükség, a tervek ismertek. Már 25 éve várja, hogy megépüljön. Nem is ezzel szeretnék foglalkozni, hanem éppen a másik oldallal. A déli végének a hosszabbításával. Eredetileg, a vonal építésekor úgy tervezték, hogy a Határ útnál kiágazva folytatódna a metró az Üllői út alatt, ezt pedig elő is készítették a megállóban. Most nekünk azt kell megvizsgálnunk, hogy így akarjuk-e még? Többek között ezt is. De nézzük, hogy miket kell még figyelembe vennünk?

  • Határ úttól vagy Kőbánya-Kispesttől folytatódjon-e a vonal?
  • Továbbra is metróként funkcionáljon, vagy Ferihegyre menjen gyorsvasútként?
  • Ferihegyre menjen vagy máshol legyen a végállomása?

(Forrás: 168óra.hu)

 

Tehát honnan folytatódjon?

Ha a Határ úttól folytatódik, akkor az azt jelenti, hogy kisebb kapacitás látja majd el Kökit, ráadásul ritkábban közlekednek majd ide a szerelvények. Ez nagyrészt Kőbánya megközelíthetőségét rontja, mivel az innen egyéb irányokba közlekedő buszokat a másik ággal is el lehetne érni. A vasúton érkezők kapcsolatait is rontja, akik pedig pont az elővárosokból jönnek. Ha a Határ úttól folytatódik a metró, akkor a vonal állomásain kell várakozniuk azoknak az embereknek, akik a másik irányba  óhajtanak menni. Hiába vannak olyan állomások, ahol ezek nagyrészt gond nélkül megoldhatóak, bizonyos részeken (például Népliget típusú állomások) jelentős balesetveszéllyel és kockázattal járhat.

Ha a Határ úttól folytatódik, akkor az Üllői út alatt, a villamossal párhuzamosan haladna. Nem egymás konkurenciái, de akkor is hatékonytalanná válhatnak könnyen, s az utasszámi adatokat nagyban ronthatja, ahogy a megtérülést is. Amennyiben az Üllői út alatt épül, akkor azt is el kell dönteni, hogy fúrva, vagy felülről építve? Fúrva nagyjából ugyanannyiba kerülne, mint másik útvonalon fúrva, felülről építve viszont olyan káoszt teremtenénk, amiből nem állna talpra a közlekedésünk egy ideig.

Gyorsvasút vagy metró?

Ha gyorsvasútként a vasúton vagy mellette megy ki Ferihegyre, akkor az azt jelenti, hogy nem használjuk ki a vonal jelentőségét. Így csak és kizárólag a reptérre vezetne, ami pedig túl kevés utast képes biztosítani a 6 kocsis vonatoknak még ritka követés esetén is.Viszont ha metróként vezetjük tovább, akkor fel tudjuk tárni a város külső részeit is, ezzel pedig közelebb hozva őket a Belvároshoz. Csökkenthetjük a távolságokat, az autóforgalmat, a buszforgalmat. Egyszerűen nem hagyhatunk ki egy ekkora ziccert, még akkor sem, ha sokba kerül. A metró móddal ugyanis sok embernek tudunk könnyíteni az életén, azokén akik naponta ingáznak. A metrónak pedig pont az a lényege, hogy minimum a városhatárig szavatolja a gyors közlekedés lehetőségét.

Hol legyen a végállomása?

Ez a legnehezebb kérdés mind közül. De minden attól függ, hogy mennyi pénzt hajlandóak rá áldozni. Ha jól meg van csinálva, akkor érdemes lehet egészen a reptérig vinni, de ha nincs pénz, akkor egy bizonyos ponton túl el lehet gondolkozni a hátralévő szakaszon a buszforgalom fenntartásán. De ahhoz, hogy mélyebben bele tudjunk folyni ennek a kérdésnek a megválaszolására, nézzük meg, hogy merre lehetne továbbépíteni a metrót.

A Határ út és a Villanytelep között az 50-es villamos tökéletesen feltárja a területet, így nincs szükség arra, hogy a metró itt vezessen. Így inkább Kőbánya-Kispesttől nézzük a folytatást. Mivel a vasútnak már nincsen igazából szüksége a metró mellett található peronra, annak a vágányútját felhasználva egy rövid felszíni szakaszt tudunk használni. Mielőtt a vasút keresztezi a repülőtérre vezető utat, a metrónak le kell buknia a föld alá, s a lajosmizsei vonalat keresztezve a Hőerőmű buszmegálló tájékán kaphatna egy megállót. Innen nyílegyenesen továbbvezetve az 50-es villamos Margó Tivadar utca megállójánál lehetne a második. Így a villamos határozottabb szerepet kaphatna a külső területek feltárásában. Gyorsabban elérné a metrót, Kökire is a metróra átszállva egyszerűbb eljutni, a városba is. Ez a két megálló Pestszentlőrinc életébe kapcsolná be a metróközlekedést.

Itt két lehetőség van. A következő megálló lehet a 42-es villamos jövendő végállomásánál, vagy ezt kihagyva egyből a Gilice tér felé haladna. A Gilice tér tökéletesen alkalmas lenne a metrómegállóhoz tartozó buszvégállomás kialakítására. A városszéli területek innen könnyen elérhetőek lennének. A következő megálló pedig valahol az Alacskai úti lakótelep környékén megfelelő helyen lenne, hogy Pestszentimre és Pestszentlőrinc Béke tér is megfelelő közelségben legyen. Így lerövidítve az eljutást ezekről a területekről. 

Innen megint két lehetőségünk van. Vagy befejezzük itt, mert innen elérhető távolságra van Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Gyál, Vecsés és Ferihegy is, vagy megépítjük még egészen a reptérig.

Összefoglalva tehát a Kőbánya-Kispest >> Hőerőmű >> Margó Tivadar utca >> (Kondor Béla sétány >>) Gilice tér >> Alacskai úti lakótelep (>> Ferihegy) útvonalban gondolkodom.

Ezután lekerülne a nyomás a Határ útról és Kőbánya-Kispestről is. A Gyál, Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Vecsés irányából érkezők forgalma eloszlana az új megállókon, így még azt is érdemes megvizsgálni, hogy egyáltalán kell-e betétjárat, vagy mindegyik szerelvény végig közlekedjen. Mivel a hosszabbítás után jelentősen visszaesne a jelenlegi utolsó két megálló forgalma, s az emberek nagy része továbbutazna, szerintem nem lenne érdemes külön betétjáratokat közlekedtetni. De ezt majd kiszámolják, ha egyszer meghosszabbítják a vonalat.

Megjegyzések:

  • Ha a reptér évente 12.000.000 utasforgalommal üzemel, az napi 32876 embert jelent. Ez óránként 1369. Erre még nem éri meg önálló kötöttpályás kapcsolatot létrehozni. Jelenleg a 10.000.000 környékén jár.
  • Felmerült a reptéri vasút ötlete is már. Egyszerűbben megépíthető, de a forgalom fenntartása komplikáltabb. Vagy egy szárnyvonal épülhetne végállomással, vagy egy szárnyvonal, mely a reptér alatt átvezetve becsatlakozik a sülysápi vasútvonalba, vagy pedig a Monor felől érkező személyvonatokat mind behozzuk alagútban a reptér alá épített állomásra. Az első két megoldás szerint a már így is eléggé forgalmas vasútvonalakra raknánk még nagyobb forgalmat, ami nem túl jó ötlet, s kevéssé megvalósítható a napi működés. Az utóbbi esetben pedig jó drágán építkeznénk. Ami nem baj, de ha már a 3-as metrót amúgy is meg kell hosszabbítani, akkor célszerűbb a metrót kivinni. Közvetlen kapcsolat a város vérkeringésébe, sűrű követés, s mivel a mostanihoz képest egyenletesebben ürülne ki a szerelvény, nem lenne olyan feltűnő, hogy kevesebben utaznak ezen a szakaszon. Emellett pedig a környékről a városba tartó autóforgalom is csökkenthető lenne. A reptérnek, a környezetének, illetve az itt lévő településrészeknek pedig nagyon jót tenne a metró megjelenése.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr507713034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Metrós Bélabá 2015.09.14. 11:09:07

Már megint egy tökfölösleges blogbejegyzés.
Nem lesz ilyen.
Nem kell senkinek semmit megvizsgálni, a BKK ugyanis már megvizsgáltatta a meghosszabbítást, a Főmterv négyféle verziót is végigszámolt, reménytelen az egész, főleg a ferihegyi végződtetés. Ilyen kevés utasra elég a negyed óránkénti busz.
A Főváros hivatalosan is levette a napirendről, 2030-ig biztosan nem fog senki sem foglalkozni a 3-as metró déli meghosszabbításával. Rengeteg más van ugyanis, amit meg kell csinálni, hogy mást ne mondjak ott vannak a HÉV-ek.

Szóval kár ezen reszelni, minden egyes karakter fölös szócséplés.
Én is befejezem, majd 2030 után, ha még érdekel valakit, lehet folytatni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 11:21:48

A káposztásmegyeriek biztosan örömmel fogadnák. Van egy viszonylag élhető lakótelep, ahol egyszer csak megindul egy hosszú évekig, óriási zajjal járó építkezés, az eredménye meg egy olyan metró, amivel kb. öt percet nyernek az utazáson, ugyanakkor többé nem lesz egy csendes napjuk, mert az új metró alagutak hangszigetelése a mostani m3 vonalénál is rosszabb. Érdemes megjérdezni a metró fölött élőket, mekkora élmény hajnali négykor a metró dübörgésére ébredni! Egyetlen éjszakát töltöttem egy a metró mellett lévő házban, elég durva volt.

John Brett 2015.09.14. 11:27:22

Nekem a Hőerőmű mélyépítésű metróállomás a kedvencem.:)

szvsz 2015.09.14. 11:30:22

Igyunk az első sikeres magyar marsutazásra!

KelemenGy 2015.09.14. 12:13:48

Bármennyire is lőrinci vagyok, azt kell mondjam, hogy az egésze eleve értelmetlen. Valóban nincs elég utas ahhoz, hogy érdemes legyen ezért metrót építeni. Esetleg az 50 villamos újragondolásának, a megállók kiritkításának és a nyomvonal reptérig vezetésének lehet valami értelme. A ritkítást fontosnak gondolom, hiszen jelenleg főképp ezért, illetve a rossz pályaállapot miatt lassú (Határ út - Béke tér ~40 perc).
A bejegyzésben vázolt metrónyomvonal még akkor is húzós, ha feltételezzük, hogy van értelme a hosszabbításnak. Ha Ferihegy elérése a cél, akkor a Gilice felé való vezetés kitérőt jelent, feleslegesen. Ha Lőrinc külső területeinek feltárása, közlekedési kapcsolattal való ellátása, akkor pedig miért a jelenleg is ellátott területekre koncentrál a nyomvonal, ahelyett, hogy Erzsébettelep, Bélatelep, Miklóstelep, Szemeretelep, Ganztelep útvonalon keresztül érné el a vecsési határt (és ezzel a repteret is).

Mokele-Mbembe 2015.09.14. 12:34:00

@Hóhér az utolsó barátod: Káposztáson a házakhoz közelebb megy a villamos, mint a tervezett metróvonal. Ha az nem zavarja a népet, akkor a metró sem fogja.
Itt az adná a metróvonalnak az értéket, hogy a P+R forgalmat kint lehetne hagyni a város szélén.

RPart 2015.09.14. 13:00:15

A napi 32 ezres utasszámot kár volt 24 órával osztani, hajnali háromkor nem jönnek a repülők. Ha a valós időszakra (reggel 6 és este 10) vetíted, óránként 2000 utast kell szállítani, ami negyed óránkénti indulással számítva 500 utas / szerelvény. Ez szerintem teljesen normális szám.

gyongyi70 2015.09.14. 13:39:23

Nem tudom, hogy számolták ki, hogy nem érdemes. Az 50-es villamoson a Béke tér felé már tényleg kevesen közlekednek, de csak azért, mert aki annyira kint lakik, az kocsiba ül, hogy valahová értelmes idő alatt el tudjon jutni. A dugó ellenére is gyorsabb, mint végigzötykölődni rajta. Ráadásul a metró nem lenne egyenlő az 50-es villamossal, mert rá lehetne hordani a környékről a forgalmat, a vecsésiek, gyáliak is használhatnák megfelelő tömegközlekedési összeköttetéssel.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 13:43:30

@Mokele-Mbembe: egészen más zajt produkál a felszínen haladó villamos, mint a felszín közelében, de már a föld alatt közlekedő metró. Erről a m4 vonala felett élők mesélhetnének.

dreamy3 2015.09.14. 15:17:45

Érdekes felvetés. De a Hőerőmű állomást nem nagyon értem. Műszakváltáskor valóban jó néhányan felszállnak a buszra, egyébként nem egy forgalmas hely. A többi valamennyire forgalmas, amit kapacitásilag egy villamosvonal el tud látni, csak sok helyre nem lehet villamost építeni, illetve nem is érdemes. Valamennyire elfogadható lenne a metró Üllői úton való vezetése, ekkor egyébként nyilván a villamost megszűntetnék. Csak ezért lenne éppen elfogadható, mert az építési költségek csökkentése és az utaslétszám koncentrálása miatt csak nagyon kevés megállót szabad építeni. Minden megállóba busszal kellene az utazókat ráhordani, ami végül is érthető, és nem nagy baj. De még úgy is nagyon keskeny lenne a metró forgalma, mert Pestszentlőrinc inkább alvóváros, azaz csak reggel és este telnek meg a villamosok is. Kispest már egy kicsit jobb formában van, tehát Kispesten még lehetne egy Újpestnyi forgalmat összehozni. Szóval összességében nagyon felgyorsítaná a két kerület forgalmát, de nagyon nem térülne meg.

gomboc r2r 2015.09.14. 17:03:46

@KelemenGy: Az 50-es villamos helyi forgalmat látna el, a metró pedig városit. Az 50-es villamos lassú, túl sok a megállója ahhoz, hogy érdemi befolyása legyen a hosszútávú közlekedésre. A metró pedig pont arról szólna, hogy a lassú eljutás miatt kocsiba ülő embereket átcsábítsa a metróra, s tehermentesítse az Üllői utat. Ezután az 50-es villamos a kerületeken belüli mozgást, illetve a metróról való leszállás után az elosztást valósíthatná meg. Nem lenne vele baj, ha arra használnánk a villamost, ami. A villamos az ilyen régen kialakult városokban nem "gyorsvillamos", hanem elosztó szerepet vállal. Jelenleg a metró meghosszabbításaként működik, emiatt pedig olyan sűrűn jár, hogy a fenntartása sokba kerül, s sűrűn történik forgalmi zavar.

gomboc r2r 2015.09.14. 17:08:22

@RPart: Lehet, hogy reggel hattól mennek a repülők, de azokra korábban ki kell menni. Való igaz, hogy nem 0-24 jönnek, de ha a forgalmat nézzük, akkor azt vesszük észre, hogy nincs olyan nagy lyuk. De igazad van. Számítsuk a metró üzemidejére. 4:30 - 23:30 . 19 óra. Óránként 1700 ember. 400 ember negyedóránként. De így is kizárt, hogy mindenki tömegközlekedne.

gomboc r2r 2015.09.14. 17:21:49

@dreamy3: Való igaz, hogy nem lenne forgalmas most még. De az sem lesz örökké hőerőmű. Vannak ott még kihasználatlan területek, s ott egy ipari zóna. Egy-két megállóra pedig egy lakótelep. Optimális megállótávolság indokolja igazából. Ecseri út-szerű megálló építésére gondoltam. Ecseri úti forgalmat ez is bonyolítana. Plusz le tudna venni egy kis terhet Kőbánya-Kispestről. De én csak felvetettem a témát, így gondoltam. Szívesen meghallgatom más véleményét is az ügyben. Meg nem épül attól, hogy beszélünk róla, de a véleményünket elmondhatjuk, s talán majd ha lesz valami elmozdulás az ügyben, felmerülhet olyan, amit valaki közölünk javasolt.

Külvárosról beszélünk. Nyilván nem lenne teli a metró, de itt nem is ezt kell elérnie. Már azzal megspórolhatna egy csomó pénzt az önkormányzatnak, hogy kevesebb autó közlekedne a belvárosban. Plusz ha ezt sikerül elérni, akkor egészségesebb és vonzóbb lehet a város maga. Nem csak a közvetlen, de a közvetett hatást is érdemes vizsgálni. Egy metró megtérülése sosem következne be, ha csak a közvetett hatásokat nézzük. Az Üllői út alatt pedig azért nem látom értelmét, mert akkor feleslegesen összevetnék a villamossal, s a villamos megszüntetése mellett döntenének, pedig fontos helyi szerepet is betölt.

Ne csak a két kerületre gondolj. Gyálra és Pestszentimrére is sok busz jár. Vecsésről is könnyebb lenne, ha csak 10 percet kellene a buszon tölteni. Sokan nyerhetnek vele.

Baloldali érték 2015.09.14. 18:50:36

Egyetértve az első felhasználóval, ennek a bejegyzésnek kár volt nekifutni. Csak el kellett volna olvasni mit ír a Főmterv:

fomterv.hu/kiadvanyok/2015_fomterv_hirado.pdf

"A tanulmány következtetései szerint az északi meghosszabbítás a Megyeri útig készülne, részben felszíni nyomvonalvezetéssel, így kedvezőbb költségekkel bír, de nem jelent lényeges utasszám növekedést a meglévő forgalomhoz képest. A déli meghosszabbítás változatai közül az Üllői út alatti mélyvezetésű szakasz a legkedvezőbb, Szarvas csárda tér végállomással. Ez nagyobb költséget jelent ugyan az északinál, de utas-szám növekedés is jár vele, emiatt a járatsűrűség is növekszik (2”15s követési időre). A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig történő meghosszabbítás egyik változatban sem bizonyult életképesnek.

A meghosszabbítások számszerűsített összes társadalmi haszon oldala alig haladja meg az összes költséget (BCR=1,03-1,04), ezzel szemben a meglévő vonalon ez a mutató már jóval kedvezőbb értéket mutat, a BCR – haszon-költség hányados: 1,35."

gyongyi70 2015.09.15. 08:28:06

@dreamy3: a Váci út környéki irodaházak is azután épültek ki, hogy lett metró. lehet, hogy a dél-pesti munkahelyteremtésnek is jót tenne a fejlesztés. másrészt ha alvó város maradna is, akkor is ki kell(ene) szolgálni, lehetővé kellene tenni az ott élőknek a közlekedést, ahogy ezt a világ más nagyvárosaiban is teszik

gomboc r2r 2015.09.15. 13:41:11

@Baloldali érték: És milyen alternatívákat vizsgáltak meg? Az Üllői úti alatti szakasz elkészülése esetén mi lenne az 50-es villamossal? Megszüntetnék? Vagy egymás mellett közlekednének?

Attól, hogy valaki valamilyen megállapításra jut, még nem biztos, hogy minden lehetőséget számbavett előtte. Ez tipikusan olyan, mint a közvéleménykutatás. Kiket kérdeztek meg, milyen kérdések. Nem csak az eredmény számít.

Tízmillió 2018.01.22. 23:22:08

A Gilice tértől a vonalat én lefordítanám délnyugatra. A végállomás Pestszentimre Felsőnél lenne, ahol az M5-ösről egy rövid bekötőúttal egy Kelenföld méretű P+R parkoló is megépíthető a Nagykőrösi út és a Kettős-Körös sarkán. Az Alacskai úti lakóteleppel az a gond, hogy ezt a funkciót nem kapná meg az autópályától való távolsága miatt, pedig jókora utasszámot eredményezne, ha a P+R felszívná egy autópálya forgalmát, nem beszélve a forgalomcsillapításról, amiből a belváros profitálna. Alacskáról egy ráhordó busz bőven elég.

A reptérnek külön ágat adnék Kökitől. Ha megvan a reptéri gyorsvasút, annak nem lesz elég két vágány a tervezett követéssel a meglévő S50-esek és az IC-k mellett. Ha megvan a 4 vágány és kiépült a dolog, ebből a négyből adnék át Kökitől kettőt a metrónak. Ez esetben a metró ott állna meg, ahol a vonatok is (Pestszentlőrinc beljebb kerülne, a Sárkány centerhez, hogy értelme is legyen), a nagy P+R pedig Szemeretelepen, a vasút déli oldalán épülne meg, ahol most susnyás van. A te felvetéseddel az a bibi, hogy, ahogy fentebb is írták, Gloriett és Alacska térsége a reptér felé óriási kitérő.

Illetve, kihagytad Havannatelepet a Margó Tivadar és a Baross u. sarkán. A másik kérdés: nem lesz túl meredek az ereszkedés Kökitől az Alsó erdősor környéki házak alá?

gomboc r2r 2018.01.24. 10:50:32

@Tízmillió: A jelenlegi kihúzó végétől is van vagy 400 méter hely leereszkedni. Ha a kihúzónak csak egy részét beleszámolom, akkor már 700 méter. Az bőven elég.

A reptéri külön ággal pusztán annyi a probléma, hogy nem indokolja semmi, csak önmaga. Az utasszám még vagy 20 évig a közelében sem lesz annak, hogy megérje egy önálló építkezés.
Az én gondolatom nem az, hogy a repteret azonnal be kell kötni, hanem, hogy a 3-as metrónak az a végcélja, de közben azért tárja fel az útjába eső részeket is, hogy értelme is legyen. Így persze később ér ki a reptérre, de nagyobb utasszámot tud produkálni és a város szövetébe is jobban beépül. A reptéri szárnyvonal semmit nem adna hozzá a jelenleg is létező kapcsolatokhoz.

Vecsésen a Market Centralnál lenne hely egy vasúti megálló - metró csomópontnak, ami átszállással, de könnyen és gyorsan megközelíthetővé tenné a repteret a városból is.
Sőt, az lenne a legegyszerűbb, ha ezt a reptér és vasút közötti szakaszt megcsinálnák most elszigetelve, mint Berlinben az U55-öst, s így meg lenne a minőségi kapcsolat, nem kellene a buszokkal szarozni, vagy egészen Kökiről új nyomvonalat kiépíteni. Van bőven hely több peronnak is, így az IC-k is megállhatnak.
Két darab két kocsis vonat el tudná látni, s lenne egy harmadik tartaléknak. Összesen 2 km-nyi alagútra lenne szükség, meg a vasúti megálló normális kialakítására. Aztán amikor majd kiér a 3-as metró, ki lehetne bővíteni.

Tízmillió 2018.01.24. 19:42:56

@gomboc r2r: A repülőtéri út melletti területekről a véleményem az, amit korábbi kommentben írtál a hőerőmű térségéről. Nem marad örökké susnyás. Akad ott szép nagy senki földje, amire érdemes lehet építkezni, ha metróvonalat teszel mellé, hogy mást ne mondjak, Bélateleptől Szemeretelepig az északi oldalon (ehhez kell mondjuk egy Bélatelep M a Csévéző-Reptéri út sarkán), és ez a déli oldalon is megvan Miklósteleptől a Burmáig. Ugyanaz, mint amiről Újpalotán írtam a Szilas-telep melletti pusztáról. Az meg a másik fele, hogy a ráhordó buszok a dél-pesti kertvárosból gond nélkül visszavághatóak lennének, ha Szemeretelepre kerülne a ráhordási célállomás. Ne feledd, hogy a térség forgalma jelenleg is a metróra ömlik, csak 30-40 perccel beljebb, Kökinél és a Határ útnál. Ebből jó szervezés mellett lehet 10 perces út a metróig. A déli vonalra ezt a menetidő miatt nem irányíthatod át a távolság miatt, a kettő viszont az utasszámot a feltárt területekkel külön-külön is kiadja. Ráadásul a 4-es út forgalmát felvevő P+R-nek is több a hely Szemerén, ahol mellesleg nagyobb eséllyel marad meg ingyenesnek a parkoló, lévén ott nem lehet a reptérre hivatkozva felárazni, ami értelmetlenné is tenné.

Az általad felvázolt Gilice - Alacska - Market central - Ferihegy vonal ellen az érv az, hogy egyrészt potenciálisan sokkal kevesebb fejleszthető terület fűzhető fel rá (ezek nagy része az M5-Soroksár térségben terül el), másrészt kihagyja a magas labdát Pestszentimre Felsőnél, ahol hatalmas forgalomcsökkenés lenne elérhető egy olyan "városkapuval" az M5-bevezető mellett, amit a távolság miatt az ötös metró nem tud majd pótolni Soroksáron. Mivel a Gloriett adott, mint jövőbeli nagy csomópont, de P+R-hez nincs elég hely, az ötlet igényel egy megállót kijjebb, ahonnan viszont képzeld rá a térképre a visszakanyart a reptér felé. Felfűzheti a folytatás Alacskát és Külső-Lőrincet is, de az jelentős többlet lenne mind percben, mind forintban.

A reptéri leágazást a Market centralnál egyetlen okból nem tartom jó ötletnek: a meghirdetett "reptéri vasút" tervnek van egy előnye, ami ennek a leágazásnak nem lenne. Bekapcsolja a repteret az országos vasúthálózatba is (tudom, hivatalosan most is be van, de az semmi). Mivel a 100-as vonal az egyik legforgalmasabb az országban, ennek van is létjogosultsága. Pontosan azért van jó esély a 4 vágányra, mert ekkora forgalma van. Öt megyeszékhelyről elérni az ország legnagyobb (igazából mondhatjuk, hogy az egyetlen) repterét átszállás nélkül nem egy elvetendő dolog, ismerjük el. Plusz mellé az elővárosiak egy jelentős része. Utóbbi helyére viszont léphet a metró is később, hiszen az átkötés KöKi-ről megvan, csak a technikai részét kell megoldani.

gomboc r2r 2018.01.26. 21:16:24

@Tízmillió: Értem, hogy miért nyomják annyira a vasúti összeköttetést, de azon kívül, hogy egy darab hangzatos érvet fel lehet hozni, ami a vidékről közvetlen reptéri kapcsolat, azon túl semmi nincs. Persze kell több vágány a vonalra, de nem így. Ugyanannyiba kerül, mintha metrót fúrnánk, viszont jóval kevesebb embernek jó. Budapestnek például biztos nem, mert elviszi a forrásokat az értelmesebb dolgoktól.
A másik amit nem bírok elviselni, az az itthoni fejekből kiírthatatlan átszállásmentes kapcsolat. mintha letörne az emberek lába, pedig a világ minden részén működik az átszállás a közlekedésben.

Nem értek egyet a potenciálisan kevesebb fejleszthető területtel. Sőt! Épp azt gondolom, hogy így Vecsés és Gyál között lenne hely fejleszteni. Tekintettel arra, hogy Budapesttel már egybenőttek, s előbb-utóbb úgyis a város részei lesznek, a kettő közötti terület fejlesztésével megindulna az alvóvárosból az élő városba való átmozdulás. Idetelepülő vállalatok forgalmat is vehetnek le a befelé tartó utakról, ráadásul a két város összenőne, s ezáltal normális közlekedés is kialakulhatna.
Mindemellett ellátná a Market Centrál mostani környékét is, a vasúti kapcsolat is biztosítva lenne. Potenciálisan megszüntetné az igényt a Köki nagy részére, amivel csökkenne az arra tartó és ott lévő buszforgalom, autóforgalom. Ráadásul az M0-ás közbeiktatásával az M5-ösről is elérhető.
Na de mindegy, nem érdemes róla mindürükké vitatkozni, úgysem mi döntünk.

Tízmillió 2018.02.01. 07:35:08

@gomboc r2r: A vasúti összeköttetést én nem elsődlegesen a vidékről átszállás nélkül elérhető reptér miatt hoztam fel elsősorban. Én úgy tekintek rá, mint a metróleágazás megalapozására. A hangsúly a leágazáson van.

Egy kétfelé ágazó M3 nagyobb területet tudna lefedni. A te felvetésedet is megértem, de a reptéri végcél végső soron a lehetőségeket csökkenti. A metró nyomvonala szabadabban követheti a területfejlődést, ha a végállomást is szabadon választhatod meg. Ismerem persze a kétfelé ágazó metró problémáit, de egy ilyen távú fejlesztés esetén szerintem lehet számolni azzal, hogy ezekre lesz megoldás.

A Market Centralt viszont én személy szerint nem erőltetném. Az elhelyezkedését megértem, de itt az elhelyezkedés ugyanúgy dolgozik a területfejlődés ellen, mint mellette, mivel a fejlődés azt a részt nőné ki először. Sokkal nagyobb területen sokkal jobban eloszlana minden, ha a Market Central (egy nagy csomópont) helyett a városhatár-Gyál-Vecsés-M0 övezet fejlődne. Ez jelenthet új lakóterületeket Vecsés és Gyál között, vagy iparlétesítményeket (M0 és a vasútvonalak térsége). Attól, hogy a Market Central meglévő csomópont, nem biztos, hogy egy "új városkapu" szerepet be tud tölteni, ahhoz azért kell akkora szabad terület, amekkora mondjuk Kelenföldön volt az M4 építése előtt. A Market Central már most is fejlődik a 4-es út és a reptér közelsége révén. Mire azt a metró eléri, nem lesz hely a normális csomópontnak. Ha viszont az üres terület fejlődik, ott megépülhetnek a jövőben azok a csomópontok, amelyeknek lesz helye fejlődni, és inkább azok felé kellene a metrót húzni. Ez viszont végképp üti a reptéri végcélt, itt lép be újra az elágazó metró kérdése.

gomboc r2r 2018.02.02. 12:32:49

@Tízmillió: Értem mire gondolsz, megértem az érveidet. Pusztán annyi az egész, hogy nem gondolom azt, hogyy jót tenne a 3-as kettéágaztatása.
süti beállítások módosítása