Gombóc mondja

Gombóc mondja

Fejlesztenék a Kisföldalattit

2016. október 30. - gomboc r2r

Pár napja lehet olvasni a médiában, hogy a főváros elhatározásra jutott, s a Kisföldalatti, vagyis 1-es metró felújításához hozzálátna.

Ennek keretében lezajlana a Kisföldalatti jelenlegi állomásainak hozzáférhetőségének javítása, liftekkel a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé tétele. Ez különösen nehéz feladat, ha belegondolunk, hogy az állomások műemléki arculatát is meg kell tartani.

Forrás: welovebudapest.com

Két új megálló is kialakításra kerülne a jelenlegi vonalon. Ebből az egyik a Vigadó téren annak érdekében, hogy a 2-es villamosra könnyen, egyszerűen lehessen átszállni. Ez a megálló a jelenleg is létező kihúzóvágányok helyén épülne, amelyekhez amúgy is hozzá kell nyúlni a jelenleginél hosszabb járművek beszerzése miatt, így két legyet ütnének egy csapásra. Ráadásul mivel a Kisföldalatti a felszínhez nagyon közel közlekedik, így különösebben nem is nehéz ezt kialakítani.

Közlekedésfejlesztési szempontból mindenképpen megéri, hiszen az átszállások lerövidítése, s a minél egyszerűbb csatlakozás biztosítása miatt folyamatosan alakítgatni kell a vonalakat mindenhol. A földalattinál pedig amúgy is a rövid megállóközök a jellemzőek, tehát ez sem jelent nagy változást.

A BKK által kiadott látványterv a Vigadó térről (Forrás: BKK.hu)

A másik újonnan létrehozandó megálló az 1-es villamosra biztosítana átszállást a Hungária körúton. Jelenleg itt áthaladnak a szerelvények, ami által ez egy óriási hiányossága a vonalnak, s egy potenciális átszállóhelyet hagy ki a kis metró. Ezt szüntetnék meg azáltal, hogy közvetlenül lehetne átszállni a villamosra a felújítás után.

A jelenleg itt üzemelő járművek is már 40 évesek, ezért cseréjük elengedhetetlen. Teljes mértékben korszerűtlenek, ráadásul nem is egyterűek, ezáltal sok optimálisan felhasználható helyet vesznek el. Az 1995-ben elvégzett felújításuk is már 21 éve volt!  Nem véletlen, hogy téma a lecserélésük. A tervek szerint pedig az új szerelvények egyterűek lesznek, a jelenleginél hosszabbak, hogy több utast tudjanak elszállítani, s a gépészeti berendezések a jármű két végére kerülve túllóghasson az állomásokon, ezáltal ne kelljen meghosszabbítani a műemlék állomásokat.

A Kisföldalattira teljesen egyedileg tervezett járművek kellenek a méretei miatt, ezért várhatóan nem lesz olcsó ez a beszerzés sem. Az új vonatok miatt pedig a fenntartási telephez is hozzá kell nyúlni, hogy a hosszabb vonatok is beférjenek majd.

A Mexikói úton túl is tervezik a meghosszabbítást, de erről jelenleg nem lehet túl sokat hallani és nem is biztos, hogy lesz belőle valami. Én személy szerint teljes mellszélességgel támogatom, mert van optimális helyszín az új végállomáshoz, méghozzá a Vasúttörténeti Parknál, ahol egy új vasúti átszállóhely jöhetne létre nagyon egyszerűen egy kisebb beruházással.

De a legfontosabb kérdés még csak a projekt bemutatása után merül fel:

Mégis miből? Miből tervezik ezt a beruházást megvalósítani?

Mert jelenleg a 3-as metró - egyszer talán esetleg végre - megvalósuló felújítása kimeríti a forráslehetőségeket. Sőt! A főváros már az új autóbuszok beszerzéséről is lemondott, a teljes felújítás költsége több, mint 140 milliárd forintba kerülne, amire nincs forrás, így azt feszegetik, hogy a megállókat nem is újítanák fel, csak a legszükségesebb dolgokhoz nyúlnának hozzá. S ne felejtsük el, hogy nem volt +25-30 milliárd forint arra, hogy új, megbízható, kényelmes, minden szempontnak megfelelő metrószerelvényeket szerezzenek be rá. Tehát a kérdés megmarad, hogy mégis miből tervezik finanszírozni a Kisföldalatti felújítását?

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr7911913663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása