Gombóc mondja

Gombóc mondja

VEKE - A hazai kultúra rothadt mocsara

2018. január 15. - gomboc r2r

Már nagyon régóta ideje volt ennek a posztnak, de valahogy mindig halogattam, mert reméltem, hogy talán nincs lejjebb, talán nincs lejjebb, de megtanulhattuk, hogy az emberi butaság korlátlan, így végül is meg kellett születnie, tessék:

A VEKE -  Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a hazai berkekben az egyik leghíresebb (vagy inkább hírhedtebb?) közlekedési egyesület, mely gyakran hallattja a hangját az interneten (sajnos). Ez az egyesület az "elmútnyócév" kormánya, azaz a 2002 és 2010 közötti időszak alatt szerepelt a legtöbbet a médiában, s ekkor kapott fel a hírnév vonatára. Igazából két embert kell ismernünk vele kapcsolatban, mivel rajtuk kívül senkiről nem lehet hallani a működéssel kapcsolatban. Az egyik Dorner Lajos, aki most is az egyesület vezetőjeként tetszeleg, illetve Tarlós István főpolgármester egyik tanácsadójaként vesz fel szép fizetést, ami mellett jut ideje az egyesület Facebook-ján is nyomot hagyni magáról, de erről később..., a másik pedig az a Vitézy Dávid, aki a BKK vezetőjeként híresült el, most pedig a jelenleg nem létező Közlekedési Múzeum vezetőjeként "alkot" maradandót. 

Miért fontosak ezek a szereplők? Azért, mert a kettejük harca a mai napig meghatározó az egyesület napi kommunikációjában. Vitézy volt az, aki az előző kormány alatt a szervezet nevében nyilatkozott állandóan a sajtónak, s ezzel vált ismertté, majd a Fidesz delegálása által bekerült a BKV igazgatótanácsába, s tovább építette a saját nevét, míg végül a kormányváltás után a kapcsolatait kihasználva odakerülhetett a BKK élére. Mindeközben a másik oldalon a szervezet vezetője és másik hangadója Dorner Lajos, aki rettentő irigykedéssel követte mindezen eseményeket, azóta pedig ott üti volt kollégáját, ahol éppen éri (a kettejük harcát pedig egy kívülálló örömmel és mulatsággal olvasgatja, igazi cicaharc), mivel borzasztó féltékeny arra, hogy Vitézynek sikerült előbb kitörni és magasabbra jutni kettejük közül.

De hogy került fel a média színpadára az egyesület? Bármily hihetetlen, ennek is a 2002-es váasztásokhoz van köze. Emlékezhetünk, hogy a Fidesz miként élte meg azt a választást, óriási bukásként, összeroppanással. Nem tudták feldolgozni, s a hatalom megkaparintására és megtartására azóta is minden elérhető eszközt felhasználnak. Így kerültek előtérbe az olyan hűséges és felhasználható emberek, mint a VDSZSZ vezetője, Gaskó István, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy tolja a Fidesz szekerét, miközben az általa elméletileg képviselt vasutasokat jól megvezette, illetve a VEKE és Vitézy, akik szintén minden elérhető eszközzel támadták az akkori vezetést. Szinte heti rendszerességgel szerepelt valamelyik műsorban a VEKE és/vagy Vitézy, ahol minden döntést kritizáltak, kétségbe vontak.

Ezután érkezett meg az áttörés, mikor a városvezetés elfogadta a kezdeményezésüket, s újjászervezte a város éjszakai közlekedését nagy sikerrel. Ezzel vérszemet kapott a szervezet, s azóta sem bír betelni önmaga nagyságával. A 4-es metró elsődleges támadóiként a Fidesz elővédjeként szolgáltak ebben a témában, majd Vitézy feljebb kerülésével a szervezet ellényegtelenedett, s Vitézyre csoportosult a figyelem. Valószínűleg ez okozta a kibékíthetetlen ellenállást a két vezető között, akik azóta sem bírják elviselni egymást. Vitézy a BKK élén sikeresen tesztelte a gyűlöletkommunikációt, amellyel mindenkinek azonnal nekitámadtak, aki a legapróbb kritikát is meg merte fogalmazni, s amelyet a Fidesz szépen átvett és azóta is precízen alkalmaz. A jó káder nem vész el, csak átalakul-elv mentén a BKK élén megbukott Vitézy így került feljebb, először a Volánok KK-sításáról írt, elérhetetlen és eldobott tanulmányán dolgozott, majd került a Közlekedési Múzeum élére, ahol bemutatkozásként ismét egy arculatváltással indított, s bemutatta az új logót.

Kép forrása iho.hu

Nem tudom, hogy ezt ki gondolta korszakalkotónak, megnyerőnek, akár csak alkalmasnak a szerepére, de túl sok idejébe biztosan nem került. Modernnek modern, a kérdés az, hogy ez-e a cél, vagy szerencsés-e. Engem két dologra emlékeztet, egyrészt a BKV-logóra, (kép Wikipédia)

másrészt az MNB logójára, ami szintén óriási kreativizmussal készült.

Kép forrása: Vastagbőr blog

Visszatérve az eredeti témára, láthatjuk, hogy teljesen eltűnt 2010 óta mind a VEKE, mind a VDSZSZ, mivel már nem volt rájuk szüksége a hatalomnak. Ezt ismét csak Dorner Lajos viselte rosszabbul, aki egyszerűen képtelen elviselni bármiféle ellenvéleményt, ahogy maga a Fidesz. Látható, hogy micsoda trendteremtő az egyesület története, a politikával ezer szálon kötődnek egymáshoz. Dorner úr pedig tökéletesen tartja magát a Fidesz által tökéletesített kommunikációs stílushoz, amelyet előszeretettel gyakorol mindenhol, ahol lehetősége adódik rá. A PC korszak lerombolásával felépülő illiberalizmusban szépen kialakított magának az egyesület Facebook-ján egy Safe Space-t, ahonnan azonnal bannol mindenkit, akit éppen úgy érez, hogy ellentmond neki. Mindezt óriási személyeskedés és undorító stílus mellett, miközben a személyeskedésre és egy bizonyos "szint" megtartására hivatkozik minden egyes kizárásnál. Tipikus esete a saját szemében a gerendát sem történetnek. Nyugodtan bárki megnézheti ezt a szervezet Facebook oldalán, de a tombolásáról írt már a 444.hu nevű "hírportál" is, a közlekedésről szívesen beszélgető, vitatkozó személyek között pedig úgy gondolom, hogy senkinek sem kell bemutatni, hogy mi történik ott. Úgy sejtem, hogy itt is meg fogja nekünk mutatni ezt a hozzáállását, de ha már egy minimális változást elérne nála ez a poszt, már sikernek könyvelném el.

De ameddig Dorner úr úgy viselkedik mint egy elszabadult hajóágyú, az élő fába is beleköt, s ontja magából a gusztustalanabbnál gusztustalanabb, érvnélkülni, személyeskedő megjegyzéseit, addig túl sok jóra nem lehet számítani. Csak remélni tudjuk, hogy képes lesz visszatérni egy értelmes szintre, de ameddig ezt nem teszi, addig tökéletes példát állít a jelenlegi hazai közállapotoknak, amelyek sajnos erre a rendkívül alacsony szintre kerültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr213575083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2023.09.05. 11:02:50

10 pontos írás, alapmű bárkinek, aki azon gondolkodna, hogy Dornert meghívja valahová nyilatkozni, vagy, hogy valamilyen VEKE-posztból idézne a cikkéhez. Ne tegye egyiket sem, nem éri meg lejáratni magát és az általa képviselt tv-t, rádiót, újságot, portált...
süti beállítások módosítása