Gombóc mondja

Gombóc mondja

Drávaszerdahely gazdag lett

2015. október 24. - gomboc r2r

Most nagyon sokan írnak erről a baranyai faluról. Felkapták. Drávaszerdahelyre beköltözött a jobb lét. A földgázszállító iparűzési adójából jó nagy éves bevétele keletkezik a falunak. A szegény falvak sorsát - az adósságot - sikeresen levetkőzte magáról, majd nekiállt bepótolni az eddigi hiányokat, beruházgatnak.

Hogyan költik el a pénzt?

Először is azzal, hogy az egyéb bevételeiket csökkentették. Például a gépjárműadót és a kommunális adót. Érvek szólhatnak ellene is, mellette is. Például, hogy élelmes emberek sokat tudnak spórolni, ha ide jelentkeznek be, viszont a helyieknek könnyebb az adók nélkül. A politikai haszonról most nem beszélek.

Másodszor, visszafizették a tartozásaikat, ezzel óriási terhektől megszabadítva a falut. Helyes hozzáállás.

Harmadszor, a gyermekek és az idősek szociális támogatásokat kapnak. Azt hiszem, hogy ezzel sem nagyon lehet vitatkozni, hiszen tudjuk jól, hogy Magyarországon milyen kevés a nyugdíj és milyen kevés a gyerek.

Felújították a falut infrastruktúrálisan. Ez kevéssé megtérülő, viszont szükséges az életkörülményekhez.

Hogyan tovább?

Ingyen fa a fűtési szezonra. Ez még rendben is lenne, ha ideiglenes lenne csak, mert közben új projektekbe vágtak bele. Mire gondolok? Fenntarthatóságra. A kormány megtartotta magának az EU-ból érkező támogatásokat a megújuló energiaforrásokra, ezért kevésbé lehet a magánemberektől jövő beruházásokra számítani. A falunak most van egy csomó elkölthető pénze, amellyel nyugodtan támogathatná a lakosokat a beruházásban. 

Egy átlagos háztartás 1-2 millió forintból ki tudja váltani a villanyszámláját. Ha csak 50%-ban támogatná a falu a lakosok projektjeit, már 4 éven belül a falu nagy része beléphetne a 21. századba. A 200 lakossal és a 30 milliós bevétellel számolva. Így a fatüzelésről át lehetne állni a villanyfűtésre is, akár. Főleg, hogy a területen nagyon sokat süt a nap. Nem Szeged sokat, de azért elég sokat.

Ha pedig ezzel is elkészültek, lehet támogatni a helyi gazdálkodást, hadd élénküljön a falu gazdasága, amiből majd talán növekedhet a bevétel. Segíteni kell a helyieknek, hogy cégeket alkothassanak. Például állattartáshoz lehet kezdeni. Naposcsibék nevelése - a napelemmel gazdaságosabb is lehet -, ahol a falu adja a céget, majd szép lassan kivonul belőle.

Vagy ott vannak a szövetkezetek. A kényszerített szocialista szövetkezet nem működik, mert az embereknek nincs ínyére a kényszerítés, de ahol alulról szerveződve állnak össze többen, ott sikeres lehet ez a fajta is. Most, hogy kezdődnek az állami földeladások, lehet, hogy érdemes lenne ezt előrevenni a sorban.

Aztán mindenki tudja jól, hogy a traktorok, s ilyen munkagépek borzasztó drágák, az emberek kevéssé engedhetik meg maguknak. De ha az önkormányzat venné meg, s bérelhetővé tenné, akkor ez sem lenne rossz beruházás.

Egy falu foglalkozzon a mezőgazdasággal. Nem hiszem, hogy éttermet kellene nyitniuk. Azt kis beruházással is meg lehet csinálni, 4-5 ember elég hozzá. Ne ilyen kicsiben gondolkodjunk.

Ti mit tennétek?

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr688018071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása