Gombóc mondja

Gombóc mondja

A Határ út elsietett "felújítása"

2017. december 11. - gomboc r2r

A főváros rohamtempóban nekiállt pár évvel ezelőtt a kispesti Határ út buszvégállomás felújításának, de azóta sem haladtak vele semerre sem. Ráadásul egy ideig még nem is fognak, ahogy a jelenlegi állapotokból kitűnik. De alapjában véve is hibás dolog volt ez a felújításnak álcázott karbantartás, s azt is elmondom, hogy miért. De haladjunk sorjában.

A felújítás

A Határ út buszvégállomás és környéke egy rendkívül forgalmas és bonyolult közlekedési csomópont, ami csak bonyolódni fog, ha nem kezdünk el vele mélyrehatóbban foglalkozni. A felújítás előtti állapota még a szocializmus idején alakult ki, az akkori elárusítóhelyek (bódék) leromlott állapotával, borzasztó kinézetével, az utazóközönség által használt járda burkolatának teljes elhasználódásával együtt. Nem akarok abba belemenni, hogy a főváros úgy állt neki a projektnek, hogy nem egyeztetett a bódék tulajdonosaival, mellyel elkerülhető lett volna a mai állapot kialakulása - mely szerint se befejezni, se visszaállítani az állapotokat nem lehet, így viszont a terület egy része továbbra is lezárás alatt marad.

A felújítás alatt lecserélték a járda burkolatát, lecsserélték a buszmegállótáblákat, kiraktak pár FUTÁR-kijelzőt, s a villamosvégállomások újraburkolása is megtörtént. Funkcióbeli váltás mindössze a kis zöldfelület esetén történt. Megnyitották a nagyközönségnek, melyet minden esetben a buszvégállomás keresztezésével lehet elérni. A lényeg, hogy biztonságosabb nem lett. Kialakítottak pár padot is, ha valaki benzingőzben fürdőzve szereti tölteni a szabadidejét - tekintve a területet körbefurikázó buszokra, illetve az Üllői út tőszomszédságára.

Mi a probléma?

A probléma az, hogy miközben elköltöttek a csomópontra jó sok pénzt, igazából semmi sem változott, pedig szükséges lenne, hogy valami történjen, mert a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan. Mind tömegközlekedési, mind személygépjárműi szempontból. Elég csak ránézni a térképre, hogy könnyen megláthassuk a gócpontokat:

  • 3 (4) (5) (?) főútvonal találkozásának közepén helyezkedik el a csomópont (piros)
    1. Üllői út
    2. Ferihegyi repülőtérre vezető út
    3. Ady Endre út
    4. Kőér utca
    5. Határ út ( a Kőér utca és a Határ út tulajdonképpen a jövőben kialakítandó Munkáskörút néven elhíresült körút része, így akár egy útnak is vehető, melyet a Ferde utca köt össze, bővebben)
    6. Vak Bottyán utca
  • 3 kötöttpályás közlekedést érintő szituáció (narancssárga)
    1. 50-es villamos végállomása
    2. 42-es és 52-es villamos végállomása
    3. Száva kocsiszín üzemi összeköttetése keresztül az Üllői úton
  • 1 (2) buszvégállomás (zöld)
    1. A terület közepén lévő
    2. A Ferde utcában megtalálható. Bár a kettő egy, gyakorlatilag egymástól teljesen el vannak választva és nincs átjárás. A megközelítés is mindössze egy forgalmas zebrán történik, aminek az elhelyezkedése förtelmes, balesetveszélyes, plusz a kocsiszínbe járó villamosok teljesen elzárják a tér többi részétől.
  • Egyéb tényezők
    1. Ibis Hotel megközelíthetősége
    2. Europark (Shopmark) elérése
    3. Metró által okozott változtathatatlan helyzetek

gocpontk.jpg

Ez a csomópont jelenleg is a tűrőképességén túl teljesít, a jövőben növekvő forgalom pedig csak rosszabbá teszi majd a helyzetet. Miért növekszik a forgalom? Ha valaki Kőbányára akar menni, az alábbi helyeken teheti meg: Kőbányai út (Mázsa tér, Liget tér, Zalka Máté tér, Kőbánya alsó vasútállomás - kinek melyik cseng jobban), Határ út -> Kőér utca, Kőbánya-Kispest felüljáró (Sibrik Miklós út). Ez a 3 átjáró egy nagyjából 4 km hosszúságú részt fed le. Mindezt úgy, hogy a Kőér utcai átjárót nem olyan régen korlátozták le bizonyos útirányok szabályozásával. Ezen felül, a Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Pesterzsébet, stb. irányok 3 (4) fontos gyűjtőútja találkozik itt, egy helyen. Határ út, Üllői út, Ady Endre utca, Ferihegyi repülőtérre vezető út, melyek mind külön-külön is számottevő forgalommal rendelkeznek. Egy zaj- és forgalomtérképen ez a terület egy izzó vörös foltként szerepelne, ami éppen kiégeti a néző szemét.

Hogyan kellene hozzányúlni a tér szerkezetéhez?

  1. A metró állandó, a legfontosabb meghatározó tényező. Így keresztirányú aluljáróban nem érdemes gondolkozni.
  2. A felüljáró is állandó, ezért keresztirányú felüljáróban sem lehet gondolkozni.
  3. Tehát a keresztirányú forgalom kizárólag a felszínen bonyolítható, ebben az esetben viszont minden útban van a bővítéshez, s bizonyos áthelyezésekre szükség van.
  4. A keresztforgalom a felüljáró alatt egy bizonyos ponton fog zajlani, amihez hozzá kell igazítani a csatlakozó utakat.
  5. Az 50-es villamos üzemi összeköttetése nem mehet keresztül ezen a területen, tehát mennie kell onnan.
  6. A 42-es, 52-es villamos végállomása kettészeli a területet, így mennie kell onnan, ahol jelenleg van.
  7. A buszvégállomások a jelenlegi helyükön fenntarthatatlanok, túlságosan is korlátoznák az áteresztőképességet, ezért nem maradhatnak a helyükön.
  8. A villamosoknak valahogyan el kell jutniuk a kocsiszínbe.
  9. A Vak Bottyán utca lámpás kereszteződése rendkívüli mértékben vágja vissza a Kőér utca áteresztőképességét, így valahogyan kezelni kell a problémát.
  10. Az Europarknak (Shopmarknak) megközelíthetőnek kell maradnia.
  11. A környéken hiány van parkolóból, itt pedig egy csomópont, egy pláza és egy metrómegálló közelsége miatt pozitív haszonnal járna néhány új parkoló kialakítása.
  12. A pláza átalakuláson megy keresztül, a Köki Terminál versenyt támasztott neki, így érdemes lehet bevonni a fejlesztésekbe.

Hogyan nézne ki ez a gyakorlatban?

A fenti megállapításokat kell figyelembe vennünk, így először a keresztirányú forgalom biztosítása a célunk. A Határ út - Ferde utca - Kőér utca - tengelyt egyként kezeljük, mivel ez biztosítja majd számunkra a keresztforgalmat az Üllőin. Ennek érdekében a Ferde utcát kétirányusítjuk, hozzáadjuk a villamosvégállomás helyét, így egy széles út jön létre, ami képes funkcionálni körgyűrűként. A Vak Bottyán utcai kereszteződésnél a balrakanyarodási lehetőséget mindkét esetben elvesztenék az autósok, viszont a Kőér utcából a 99-es busznak szüksége lesz rá, ezért egy rövid kanyarodósávot kap, amelyhez okoslámpa jár, így csak akkor vált, ha a busznak kell.

Az Europark (Shopmark) előtti Mátyás király utcát is kétirányúsítjuk, a buszmegálló területéből kap, s így kiszolgálja mindkét irány forgalmát. Az Üllői út kap egy külön kanyarodósávot ebbe az irányba szintén a végállomás területéből. A Ferde utca és az Ady Endre út között nem lenne átjárás, így az Ady Endre utcára a Mátyás király utcán át lehetne kijutni. A Mátyás király utcáról viszont lehetne a Határ út irányába és vissza közlekedni. A Vak Bottyán utcán pedig a Mátyás király utca vonalában nyitnánk egy kereszteződést.

5.jpg

 Mi lenne a buszvégállomással?

A buszvégállomás a jelenlegi helyén nem fenntartható. Egyrészt már ezt a területet is kinőtte, s ezen okból szorultak bizonyos járatok a Ferde utcába, a hotel elé, másrészt pedig azért, mert akárhogyan is nyúlunk a csomóponthoz, a buszvégállomás helyzete csak akadály lesz, ezért kell áthelyezni máshová. Így a Ferde utca helyett is egy közös végállomásról indulhatnának a buszok.

3as.jpg

Én a Vak Bottyán utcának a felüljáró és az Europark közötti részére helyezném el. Kékkel jelöltem azt a területet, ahova lehetne építeni egy fedett, világos csarnokot, úgynevezett buszvárót. Ide jönne fel a lépcső az aluljáróból, be lehetne építeni liftet is, lehetne egy pár paddal kialakított váróterem is arra az esetre, ha valakinek várakoznia kell, plusz a régi terület helyett itt lehetne kialakítani pár kisebb üzlethelyiséget. Az aluljáróból is ide fel lehetne őket hozni, hogy ne legyen az aluljáró olyan szűkös. Akár az Europark (Shopmark) üzemeltetésébe is ki lehetne adni az egészet főbérlőnek, s így a fővárosnak kevesebb feladata lenne, a pláza pedig rendben tartaná.

Az épület előtt pedig egy hosszú egyenes részen lehetne kialakítani a két buszmegállót. Az egyik, ahonnan indulnának a buszok, a másik pedig, ahova érkeznének. Magyarán szólva egy felszálló- és egy leszállóhely lenne. Tekintve, hogy innen több busz is alternatívát kínál fel az utasoknak, mivel egyfelé közlekednek, mindenki arra tudna felszállni, amelyik a leghamarabb indul, mert mindegyik ugyanonnan indulna. (Szerintem egy végállomás esetén ez a legjobb megoldás.) Az épületben pedig elférne egy-két FUTÁR - kijelző, ami mutatná, hogy mikor indulnak a járatok, így addig tudnának a váróteremben várni, vagy egy-egy apróbb vásárlást elintézni. A narancssárga terület pedig mutatja, hogy nagyjából mekkora rész kellene a buszoknak parkolásra, várakozásra.

Mi a helyzet a villamosokkal?

 A villamosok közül a legnagyobb problémát az 50-es villamosok helyzete jelenti számunkra. Eléggé belekényszerített helyzetben van, ez látszik az üzemi összeköttetésén is, amely bármilyen fejlesztésnek is nagyon az útjában áll. Az egyetlen kérdés, hogy akarunk-e ezen a helyzetén változtatni, vagy sem. Ez alapján én ezeket a főbb változatokat gondoltam el:

I-es változat:

Az 50-es villamos végállomása marad a helyén, de a végállomást a felszín alá helyezzük, az üzemi kapcsolatot pedig az Europark mögött található Tálas utcán keresztül alakítjuk ki a 42-es villamossal. Ez az Üllői út szintbeni keresztezésével jár a Tálas utcánál.

II-es változat:

Az 50-es villamos végállomását teljesen átrakjuk a tér másik oldalára, a 42-es 52-es villamosokéval együtt alakítjuk ki a Ferde utca alatt, aluljárószintben. Így a Határ út felől érkező 52-es és az Ady Endre utca felől érkező 42-es villamos sínpárjai még a kereszteződés elérése előtt bebújnának a földszint alá. Az 50-es villamos pedig a Tálas utcán keresztül lenne bekötve először az Ady Endre útra, majd úgy a végállomásra. Ez történhet a Tálas utcán az Üllői út keresztezésével felszínen, de akár a felszín alatt is. Ebben az esetben valahogy így nézhetne ki a végállomás:

villamos.jpg

III-as változat:

Az 50-es villamos a Tálas utca helyett a Mátyás király utca alatt érkezne be a végállomásra.

villamos2.jpg

Ezzel minden nagyobb problémát sikeresen kezeltünk. Megnöveltük a Kőér utca felől az áteresztőképességet, az utasok számára sokkal hasznosabb végállomásokat alakítottunk ki, a buszok egyszerűbben tudnak pihenni, a buszsofőrök kényelmesebb körülmények között, kiszállva a buszokból tudják eltölteni az idejüket, a villamosvezetők a villamosokhoz közel kaphatnak egy közös helyiséget pihenésre, a villamosok könnyebben állnak ki a kocsiszínbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr9113238557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2017.12.11. 15:52:02

"nem egyeztetett a bódék tulajdonosaival, mellyel elkerülhető lett volna"
Dicséretes, hogy - az indexes újságírókkal ellentétben - ismered a mely vonatkozó névmást, de rosszul használod.
A mely ugyanis egy szóra vagy kifejezésre vonatkozik, itt a tulajdonosai szóra.
Tagmondatra az ami vonatkozik, itt az lett volna a helyes.

Szóval a helyes verzió:
"nem egyeztetett a bódék tulajdonosaival, AMIVEL elkerülhető lett volna"

Egyébként ma jártam ott, tragikus, hogy azt a pár nyomorul bódét nem lehet onnan kipaterolni, főleg a metrókijárattal szembeni toldott-foldott rondaságot.
Röhej.

KelemenGy 2017.12.11. 16:34:10

Érdekes elképzelések.
1. kérdés: ezeket az átalakításokat vajon ki finanszírozná? A jó sok pénz elköltésével kezded a bejegyzést, amiket a továbbiakban leírsz, azok pedig n*jó sok pénzbe kerülnének. Valakinek a költségeket is vállalni kell.
2. kérdés: A Kőér utca így is zsúfolt, az átalakítások pedig többletforgalmat tesznek rá, ráadásul mindezt úgy, hogy közben nehezítik az autós közlekedést
3. kérdés: a buszvégállomást tovább kellene gondolni, sok ott a járat, kevés lenne 1-1 érkezési és indulási peron, ráadásul az áthelyezés miatt a buszok nagy részének át kellene vergődnie az egyébként is betorlódásra hajlamos Üllőin, a jelenlegi helyen pedig legalább ez nem akadályozó tényező.

gomboc r2r 2017.12.11. 16:41:03

@ételizésítő: Grammar machts frei! :)) Tréfát félretéve, köszönöm a javítást, az ember igyekszik figyelni és fejlődni, megőrizni a nyelvi szabályokat.

A legnagyobb probléma az, ha jól tudom, hogy meg sem próbáltak érdemben megegyezni velük, mindenképpen ki akarták paterolni őket.
A metrókijárattal szembeni pedig szörnyű. Sokszor annyira kiterjeszkednek, hogy maximum két ember fér el mellette. Vagy autóval közvetlenül a lépcső elé parkolnak.

Igazából azt látom, hogy a főváros már egyáltalán nem foglalkozik ezzel az üggyel, mivel át lett adva, innentől meg már nem érdekük, szóval így marad.

Azt érdemes még kiemelni, hogy a buszfordulót sem ekkora forgalomba tervezték, ezért sem férnek be járatok, ami miatt előbb-utóbb valamit tennie kell a BKV/BKK párosnak.

gomboc r2r 2017.12.11. 16:56:33

@KelemenGy:
2: Ezzel kezdem, mert ez a legfontosabb. A Munkáskörutat ki kell alakítani lassan, mert a Hungária nem bírja tovább, szóval mindenképpen bővíteni kell majd a Határ utat, s a Kőér utcát is. Van egy kattintható bővebben link, ott és a Dél-Budapest-projekt tag alatt többet olvashatsz róla. Tehát ezzel növekszik a forgalom, de növekszik a sávok száma is. (Azért kezdtem ezzel, mert ez az alapja az egésznek.) Ezért mindenképpen kell majd pénzt költeni.
3: Úgy értettem az 1 megállót, ahogy a Köki építése idején volt. 1 megálló, ahonnan indulnak a buszon, körülbelül 2-3 busz hosszúságú megálló, ahova csak közvetlenül az induláskor áll be a busz. Így a sofőröknek is van idejük kicsit többet pihenni, enni-inni, az utasok is dönthetnek, hogy azzal a busszal mennek, amelyik előbb indul, nem kell előre eldönteniük, hogy a 194-es vagy a 99-es megállójához mennek, ha csak a Kós Károly térig akarnak menni.
A körút megépülése esetén az Üllői keresztezése pedig sokkal egyszerűbb lenne, ebben az Üllői-Kőér kereszteződésben pedig csak kisívben lehetne kanyarodni, emiatt a lámpaváltások is gyorsabbak lennének a mostaninál, a villamosok miatti torlódás is megszűnne, a Kőér utcánál lévő lámpa is szinte teljesen eltűnne, tehát nem lenne rosszabb a buszoknak. De a Ferde utcában ki lehet alakítani akár egy leszállóhelyet is, hogy a lámpa előtt le tudjanak szállni és lemenni az aluljáróba az utasok, ha úgy érzi szükségét a BKK.
1: Ne haragudj, hogy erre válaszolok legutoljára. A körútra mindenképpen kell költeni, így ez egy részét elvinné a költségeknek. A buszvégállomásos részt esetleg le lehetne tárgyalni a plázával, amennyiben az épületet megkapnák az üzemi részek kivételével. Tehát ami marad, az nagyjából a villamosok költsége. Be lehetne vonni EU-s pénzeket a fejlesztésbe, hogy csökkentsük a kiadásokat, de azért nyilván valamennyi pénzt rá kell áldozni. Ha úgy van, a III-as változatú projekt megépítése esetén a jelenlegi buszforduló helyén parkolót (mélygarázst) is ki lehetne alakítani, abból is jöhetne később bevétel. De a Vak Bottyán utca - Üllői út közötti területek tulajdonosait is be lehetne vonni az egészbe, mert jelentősen felnyomná a telkük értékét (ha jól emlékszem, ez Garancsi cégének tulajdona). Szóval sok minden lehetséges, csak akarat kell hozzá.

Grgabácsi 2017.12.11. 20:37:50

A villamosos megoldásokról: az aluljárós történeteket felejtsd el, fizikailag nem működnek. A rendezőpályaudvaros történeteket úgyszintén.
Az egyetlen értelmes megközelítés az, hogy a 42-50-52-es villamosok kapnak egy közös, kétvágányos, két kettős megállóval ellátott leszállóhelyet az 50-es mai végállomása helyén, a felszállóhely pedig a 42-52-es mai végállomása helyén lenne. A teret pedig szépen hurokban kerülnék meg a villamosok. Szabályozástechnikailag is egyszerűbb, ráadásul utasáramlás szempontjából is így jön ki csak jól.

Tízmillió 2017.12.11. 20:39:17

Alapvetően tetszetős terv, különösen a föld alá vitt villamosok felvetése.

Ami mondjuk kicsit meg is bonyolítja a dolgokat, ugyanis nem mindegy, hol megy le a föld alá. Az ereszkedési pontot minimum betonfallal kell elzárni az autósok elől. Persze meg lehet azt esztétikusan oldani, de mindenképp kell valami, hogy egy Darwin-díjas se rongyolhasson le kocsival az alagútba. Különösen az 50-es vonalán necces a dolog, ott ugyanis eleve meg kell vizsgálni később az egész vonal áthelyezését az Üllői út közepére a balesetveszélyes vonalvezetés miatt. A 42-es meg végig az úttest közepén megy.

A másik: az "egyetlen induló kocsiállás" a buszoknál elbukik az elsőajtó-rendszeren. Elég egy utas, aki szívózik, borítja az egész dinamikát. Inkább IRÁNYONKÉNT egy kocsiállás lenne a legjobb szerintem. Határ útra innen mennek, Pannónia útra onnan, és így tovább. A nagyobb útvonalakon úgyis ütemes követés van tudtommal.

Három: a süllyesztett villamosvégállomásokkal az a gond, hogy azok a vonalak innentől kezdve nem lesznek sehová továbbvezethetőek, pedig szerintem érdemes lenne megnézni, merre lehetne őket bekötni szervesebben a hálózatba.

zapotec 2017.12.11. 20:47:11

Távolsági és BKSZ buszok megállója is van itt, erre nem láttam utalást.
A 660-as család (Dömsöd) buszai és egyes Kalocsára menő járatok is megállnak ott.

Don Blasius 2017.12.11. 21:24:03

@Grgabácsi:
Egyetértek. Vagy a másik megoldás, hogy a villamoshurok lenne a tér közepén (ha kiadják az ívek), a buszok helyett, a buszok pedig mennének a Vak Bottyán mellé. Végülis pár éve volt már itt végállomás. :)

Viszont a Kőér utca fejlesztését csak az egész körúttal együtt komplex módon szabad, mivel arrébb ott a város egyik legborzalmasabb vasúti átjárója.
Amit még el tudnék képzelni: Fertő u.-Basa u. szélesítése, hely szerintem lenne hozzá.

Don Blasius 2017.12.11. 21:29:23

@Tízmillió:
Ráadásul a lesüllyesztett végállomásról utána megint fel kell hozni a villamosokat a kocsiszínhez. Ez hány rámpa is lenne összesen?
50-es villamos középre helyezése: nagyon egyetértek, bár az Üllői útra egy szélesítés is ráférne, talán a kispesti oldalon lenne is rá hely, igaz több helyen megint bódéharcot kellene vívni. :P
És akkor ezek után már nem maradna más hátra, mint az Üllői és Ady Endre úton a vasúti szintbeli kereszt megszüntetése, a 42-es villamos meghosszabbítása. Igen, sokba kerülne a buli, de kb. 200-250 ezer ember járna jobban egy ilyen átfogó közlekedésfejlesztéssel. És nagyon nem akarom elvinni politkai irányba, de lehetne erre pénzt találni, ha akarat is lenne rá...

Tízmillió 2017.12.11. 22:10:54

@zapotec: megfelelő kocsiálláskiosztással azok is elférnek szerintem a buszpályaudvaron. Hány kocsiállásuk van most ott? Legfeljebb kettő, nem?

@Don Blasius: A hurokkal az a gond, hogy a közút dinamikájába ugyanúgy bezavarna. A kocsiszíni rámpa viszont szerintem a legkisebb probléma lenne.

midnightcoder2 2017.12.12. 05:06:37

Ez a hely alapvetően így is, úgy is egy zsúfolt szar, ahol csak átmegy az ember. Arra meg jó. Amit elcsesznek de nagyon, az a bódék helyén kialakított tér lett, egy óriási kopasz terület ahol nyáron tűz a nap, szerintem ember oda ki nem ül, és meg sem nagyon marad.. Azzal a résszel valóban csinálni kellene valamit. A másik gázos rész ott a metrólejáró és vidéke a lépcsőn lakó hajléktalanokkal, koldusokkal, de ez sajna egész Pestre jellemző.

chrisred 2017.12.12. 05:56:39

@gomboc r2r: Tudtommal a perek folyamatban vannak a bódé tulajdonosaival. Ezekre minden bizonnyal akkor is sor került volna, ha a fóváros nem kezdi el a fejlesztést, vagyis csak annyi lenne a különbség, hogy még mindig az a káosz lenne a Ferde úton, mint előtte, a kismillió ott megálló busszal.

igazi hős 2017.12.12. 09:05:53

@Grgabácsi: A 10 percenként járó 42-esnél belefér egy ilyen, de az 50-es túl sűrűn jár ahhoz, hogy 2 extra lámpát beiktass. Ráadásul az Üllői forgalmát is megakasztaná ez a megoldás. Most a Határ/Ady/Üllői utak egyikéről váltakozva megy tovább befele az autós forgalom, ode betennél egy "senki-sehova, csak a villamos" ágat? Szerinted elviseli?

gomboc r2r 2017.12.12. 10:52:26

@zapotec: Szerintem ez a legkisebb probléma. Azok pusztán 1 megállót használnak nagyon ritkán, gyakorlatilag bárhova elhelyezhető.

gomboc r2r 2017.12.12. 10:53:35

@Don Blasius: Nincs hely, mivel a villanyvezetékek oszlopai pont az út széléig érnek. Ki is vannak festve szépen, hogy ne menjenek nekik. 1 centit nem lehet azon az úton szélesíteni.

bisop 2017.12.12. 11:26:34

Úgy tudom, folyamatban van egy fejlesztés, ami komolyan rányomhatja a bélyegét erre a Határ út projektre. Még pedig a Galvani híd megépítése, aminek a lehajtója a határútba torkollana. Emiatt van egy kis felfordulás most a zöldekkel, ugyan is a Határ út menti kiserdő meg nyirbálása is szóba került. Szóval, most még a tervező asztalon van a nyomvonal kialakítása. De, ha így lesz, akkor alaposan át fogja strukturálni a forgalmi irányokat.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.12.12. 11:29:59

Tipikus budapesti csomóponti problémák: tervezés hiánya, lepusztult bódék, hajléktalanok, koldusok, üvöltöző cigánycsapatok, utcán vizelő BKV-sofőrök. Sokan azt hiszik, hogy a Nyócker a gettó, pedig Kőbánya már rég átvette ezt a kétes szerepet...

gomboc r2r 2017.12.12. 15:34:20

@bisop: A Galvani-hidas projektet már vagy 2 hónapja lefújták, nem lesz megcsinálva, legalábbis nem az elkövetkező időszakban. Szerencsére a városvezetés legalább ezt a marhaságot meg tudta akadályozni.

Tízmillió 2017.12.12. 20:17:41

@midnightcoder2: Valahol olvastam kb tavaly egy (asszem) orosz eredetű cikket. Azt taglalta, hogy ha a retekarcúak számát egy adott helyen csökkenteni akarod, csökkentsd a hely átmenő forgalmát. A Határ út esetében ez azt jelenti, hogy a tömeget, ami egész dél-Pestről ide ömlik, jobban el kell oszlatni az M3 vonalán, hogy ne minden ide hozza a népeket. A cikk szerint (ha megtalálom, belinkelem) a csomópontban az utasok forgalma és a csövesek száma egyenesen arányos. A vizsgált városban volt kb. 3 nagy csomópont (kb egy Nyugati méretűt képzelj el mindre). Amikor átadtak négy új forgalmi gócpontot egy fejlesztés után, mind a háromban lecsökkent a csövesek száma.

@igazi hős: Az 52-es is váltva indul a 42-essel. Még rosszabb. Út alatt meg nem találkozhatnak az 50-essel, ott a metró megy. Felszínen a hurok csak akkor oldható meg, ha az 50-es az úttest közepén megy. Ahhoz lehetne lámpát hangolni, mert onnan csak a "kifelé" irányt keresztezi. Amikor annak piros van, a villamos mehet nyugodtan. Ott az a trükk, hogy maga a lámpás kereszteződés hosszú, a sínek enyhe íve miatt. A két sínpár két iránya egymás mellett halad, és csak a mostani buszforduló helyén, a kereszteződés után válik szét hurokba. Ha az ív engedi. Ha nem, egy négyvágányos fejvégállomás elfér ott, ugyanezzel a bevezetéssel. A 42/52-es vonala kb marad, csak 60 méterrel eltoljuk a kanyart. Kocsiszínbe a vágány megvan, csak utána az 50-es is ezt használná.

bisop 2017.12.13. 08:06:39

@gomboc r2r: Nos, nem vagyok bennfentes, de az én információm az, hogy csak újra tervezik. Amúgy, nem tudom kit mennyire érint, vagy van kapcsolata az adott térséggel közlekedésileg, de sajnos a város kinőtte magát és így a reggeli és esti csúcsokban a közlekedés arrafelé katasztrófális. Sokan csak azért mennek be a Lágymányosi híd-ig, hogy utána délnek fordulva a Szerémi-n eljussanak Kelenföld, Albertfalva, Érd irányába esetleg az M1-M7-re.... Ergo tök fölöslegesen nyírják ki a Hungária körutat. Az Nagykőrösi bevezető reggel-este használhatatlan. Az Üllő-i szintén. Csak ki kell próbálni, garantált az agybaj. Ja, és ez megoldaná a HAtárút csomópont problémát ....is !

Tízmillió 2017.12.13. 21:09:05

@bisop: Tudtommal a pesti oldal nyomvonalát kell újratervezni. Ha az új terv kiépül, nem a Határ útra ömlik majd a forgalom az Illatoson át, hanem a Kén u.-Ecseri vonalon, aluljáróval Ferencváros-teher alatt. Ez már tehermentesíti a Hungáriát, a forgalom szépen kettéosztódik (elméletben) a Hungária és a Galvani között. Kb a budai irányból nézve csak annak lenne előnyös a Hungária, aki a Kőbányai út vonalánál északabbra menne.

gomboc r2r 2017.12.15. 21:37:20

@bisop: Tarlós lelőtte a projektet azzal, hogy a jelenlegi megoldás a városfejlesztési tervekkel ellentétes, ezért most nem foglalkoznak vele elméletileg.
A Galvani-híd lóf@szt sem old meg, a Lágymányosi-híd forgalmát tudja csökkenteni, de alternatívákat nem ajánl, mivel marad egy óriási, tátongó üres lyuk, olvasd már el légy szíves a belinkelt cikket a témában, hogy ne kelljen mindent újra leírni, köszi.
És nem, nem oldaná meg.

mefi69 2017.12.22. 10:48:36

@gomboc r2r: Buktad.
index.hu/belfold/2017/12/18/megjelent_a_kormanyhatarozat_a_galvani_hidrol/
Linkeljetek már valami tanulmányt, hogy miért is jó az Albertfalvai híd a Galvaninál?
Milyen adatok alapján mondjtok, hogy Budafokkal márpedig össze kell kötni Kispestet/Erzsébetet/Csepelt?
Csak mert a Rákóczi híd már nem bírja a forgalmat, ezen segítene a Galvani híd.
Az Albertfalvi semmi nem oldana meg, mert kerülő lenne, pont azért nem használják az M0-ást sem, aki Budára megy, hanem csak az, aki a Balcsira és Érden túlra megy.
Azt se értem, hogy a galvani híd terve zöldet vesz el, de a tiéd nem? Hl viszed a plussz forgalmat? Wekerle mellett ott a 2x1 sáv, aztán 5-10 méter erdő sáv, tele szeméttel majd a villamos sínek... A tervedet a Wekerlések fúrnák meg, mert gonolod a +2 sáv a Határ úton menne, a villamosok másik oldalán, azaz elvennél 15 métert az erdőből....
Ennél már ezerszer jobb, ha az Illatos úttól leküldik az útata patak helyére és az Ibis mögött jönne ki, lehetne egy kis domb az út felett, jó lenne szánkózni a gyerekeknek.

Amúgy a buszmegállás terv jó ötletnek tűnik elsőre, ha nem tüntetnéd el az 50-es villamost onnan. A busz várakozót meg a jelenlegi P+rR parkoló helyére teszed..
Ami igazán tetszik benne, hogy 1-1 indulási hely lenne:
1. Kispest/Lőrinc felé, 2. Imre/Gyál a 3. Erzsébet/Soroksár lehetne

Visszatérve a várakozóbiszokra, van ott elég hely, igaz nem tudom kinek a kezében van a régi MDF piac helye...
https://www.google.hu/maps/place/Budapest,+Ferde+u.,+1091/@47.4646209,19.1289669,446m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741c2d647ec35f1:0xf45885ae0033ffb0!8m2!3d47.4645793!4d19.1260476

gomboc r2r 2017.12.28. 18:40:57

@mefi69: Valóban megjelent, és én is ugyanúgy a médiából tájékozódom. Legutóbb még arról volt szó, hogy a főváros nem járul hozzá, szóval ki tudja mi lesz. Reméljük csak az előkészítési pénzt lopják el, aztán hagyják a projektet.
Elmondom, hogy mi a helyzet. A Rákóczi-híd forgalmának jó része Dél-Pestről jön. A Soroksári úton keresztül felmennek az autók a Rákóczi-ig, majd ott felhajtanak a hídra, hogy átmenjenek Budára, s a levezető utakon dél felé forduljanak. Ugyanez Budáról fordítva. Mindkét utat jártam évekig, tudom, hogy merre mennek, hogyan mennek az autók.
Aztán ott van az Üllői út, amely szintén felvezeti az autókat, majd a Népligetnél ráfordulnak a Hungáriára, s úgy át a Rákóczin. Vagy az M5-ösön fel a Hungáriára, majd fel a Rákóczira. Nyugodtan megnézheted a saját szemeddel, csak állj be ezekre a csatlakozási pontokra. Én mindezek felé közlekedem.
Aztán ajánlom megnézni a Gubacsi-híd forgalmát csúcsidőben. Volt idő, mikor Csepelről át kellett jutnom Pesterzsébetre, vagy fordítva. Borzalom volt. Szent Imre tértől dugó a busz vonalán Erzsábet központjáig és fordítva. A Határ úton reggelente a Török Flóris utcától lépésben mennek az autók a Határ út kereszteződésig.
Kispesten pedig mivel nincs igazi átlós főút, ezért a kis átvezető utcák állnak végig mindkét irányban.
Ezért lenne szükség a Munkáskörútra és annak folytatásaként az albertfalvi-hídra. Így például az Üllői út, M5-ös bevezető (ami reggelente szintén áll), Soroksári út óriási forgalom alól szabadulna fel. Nem beszélve a budai oldalon lévő utakról, amikor közvetlenül a Budafok felé tartó csomópontra terelné a forgalmat a kelenföldi utak helyett.
Nincs tanulmányom róla, de nyugodtan utazd be ezeket az utakat, s nézd meg a saját szemeddel a forgalom irányát.

Az M0-ást is sokan használják, csak túl nagy kerülő sokaknak, plusz ott is nagy a forgalom.

Igen, ebben az esetben is el kellene venni a zöldből, ami elkerülhetetlen. Ez az útvonal már régóta így van tervezve, azt a szemétdombot pedig védeni semmi értelme. Tipikusan az az eset, mikor az emberek a saját hülyeségük csapdájába esnének. A patak miatt nem hiszem, hogy amarra lehetne.

Tudom, hogy a P+R helyére menne, de ott van terület parkolóháznak helyette, ahol az új utat nyitnám a buszvégállomáshoz. Vagy a jelenlegi helyén. Több lehetőség is van.

mefi69 2017.12.28. 21:17:09

20-30 éve járok errefelé, M5 bevezető, Soroksári út, Helsinki út, HUngária körút, Erzsébet felé is esténként kocsival, bringával, BKV-val, egyszóval nem a levegőbe beszélek. Az asszonykám meg napi szinten használja a Rákóczi hídat, tehgát tudom és ismerem arra a forgalmat.
A te álatalad preferált út Dél Nyugatnak visz, amíg a forgalom Nyugatra tart az Andor utca felé.
Pont ezért zseniális a nyomvonal, mert oda viszi a forgalmat, amerre menni akar.
Az Albertfalvi híd csak a szereméi útat dugítanák be, remélem az utolsó pesti híd lesz, ami megépül, még az Aquincumi híd is sokkal előrébb való.
Nem fognak arra menni, mert kerülő az is, mint az M0-ás.
Az a patak nem patak hanem egy lepra gyűjtő, a kutyám lábát nem engedném benne megmosni, ahogy az erdő is egy szemét telep.

www.ujdunahid.hu/#/timeline

mefi69 2017.12.28. 21:24:30

@gomboc r2r: ja és a Gubacsi híd úgy lenne király, ha új híd épülne szembe a Határ úttal, útána meg a régi lerobbantani és újat építeni a helyére. Esténként nagyon sokszor áll a Gubacsi felüljárón a forgalam a Baross utcáig... visszadugítva a Helsinki útat mindkét irányból...

MOndjuk ha az Új Híd elkészül, akkor az Illatos/Kén utcai kis híd is jó lesz a forgalom egy részének, aki Csepelről megy az Üllői út irányába.

gomboc r2r 2017.12.29. 18:07:16

@mefi69: Dél-Budapesten semmilyen átjárás nincs jelenleg. Semmi. Az albertfalvi ezt nyitná meg, ugyanis a forgalom jó része a Rákócziról délnek tart.
A Galvani úgy csinálna, hogy egy túlhasznált útvonalnak nyújtana alternatívát, gyakorlatilag plusz sávokat nyitna a Hungáriára.
Ehelyett az albertfalvi új útvonalakat nyitna meg, s ezzel tehermentesítené a Rákóczit. Ne egyként kezeld a Rákóczi forgalmát, mert jelenleg 3 híd szerepét tölti be, ezért kell így kezelni. Egyik része megy az Andor utcára, másik része a környékre, harmadrésze meg délnek, ahonnan hiányzik az albertfalvi.
A második hozzászólásodhoz meg kérlek olvasd el a Dél-Budapest-projekttel kapcsolatos írásaimat.

Tízmillió 2018.01.12. 23:41:30

@gomboc r2r: "A Galvani úgy csinálna, hogy egy túlhasznált útvonalnak nyújtana alternatívát, gyakorlatilag plusz sávokat nyitna a Hungáriára." - Ez is szükséges. A Galvani híd vészhelyzeti forgalmi tűzoltás. Azt nem tudták lekommunikálni, hogy önmagában ennél nem több. A Rákóczi hídnak sürgős tehermentesítés kell. Ez volt, gondolom, az elsődleges célkitűzés, és valóban, rövid távon ezt lehet a leghamarabb felhúzni (ebből a szempontból jó, hogy a senki földjén halad). Amíg a többi is megépül, az szerintem nem feltétlenül gond, hogy ezzel kezdik.

A térkép alapján, az Albertfalvait tovább tartana megépíteni. Nem a hosszabb út miatt, hanem mert a Csepel - Buda szakaszon azért kell pár beavatkozás, aminek azért bürokráciája is van (gondolj a 42-es villamosra). A Galvanin már szélesíteni is csak a Fehérvári és a Budafoki között kell (egy sávval, a hely pedig rendelkezésre áll). Első lépésnek azért ez nem feltétlenül gond. Megértem az álláspontodat és támogatom az Albertfalvait, de ha forgalmi tűzoltásról van szó, a Galvanit én nem vetem el, mert tény, hamarabb és olcsóbban megvan. Csak egy átfogóbb dolog kezdeteként kell tekinteni rá. A nagy hiba az, hogy ez viszont sehol sem hangzott el.

gomboc r2r 2018.01.14. 16:15:55

@Tízmillió: A probléma ott van, hogy ha most megépül a Galvani-híd, akkor a következő 20-30 évben biztosan nem épül meg az Albertfalvi-híd, holott arra sokkal nagyobb lenne a szükség, mivel egy létező igény kielégítésére épülne, nem pedig eleve elrontott beruházás miatti problémák odázásáért, mint a Galvani. Ezért mondom, hogy a Galvanit a jelen pillanatban nem szabad megépíteni.

Tízmillió 2018.01.16. 08:42:38

@gomboc r2r: Nevezz naívnak, vagy bárminek az optimizmusomért, de egy tollvonással létrehozni egy átfogó Dél-Budapest fejlesztési projektet és az egyik hidat kinevezni első ütemnek gyorsabb, mint újrahúzni a nulláról az egészet. Az a bizonyos tollvonás lehetséges akkor is, ha az egyik híd már félig kész van, az újratervezés ideje alatt viszont végig ugyanott tartunk, hogy semmi nem készül el, és változatlanul ez utóbbi a legrosszabb forgatókönyv, szerintem legalábbis.

mefi69 2018.01.20. 12:39:02

@gomboc r2r: milyen létező igény??? aki Albertfalváról jön befelé a Szerémin az nem Kispestre megy. Mind az Üllői, mind az M5, pláne a Soroksári út, csontra üres reggelente kifelé irányban.
Ellenben az Andor utca oda vissza tele, akik nagy része a Rákóczi híd felé megy...

Tízmillió 2018.01.24. 22:32:10

@mefi69: Reggelente minden bevezető út üres kifelé. A Bécsi, az M3-bevezető, a Kerepesi, mind BEFELÉ áll be. A mindkét irányban beállt utak a körutak, amik összekötik őket. A Szerémi ez esetben körútnak számít, mert sugárútként csak Albertfalva felől hoz forgalmat, viszont az Egér-Andor-Galvanin át felszív még két elsőrendő utat (1, 7) és egy M1-M7 bevezetőt is, amivel az Albertfalvai híd nem lenne összekötve. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs rá szükség.

@gomboc r2r: //Fenti naivitás kicsit kikapcs//

Ha elméleti szinten nézzük, értem az okfejtést. A gyakorlatban viszont ez ott hibádzik, hogy a Galvanival ellentétben, amihez lényegében már minden kiépült évekkel ezelőtt, magát a hidat kivéve, a déli hidat ütemezni kell, mivel hosszabb az útja, az elkészülési ideje, nagyobb a költsége, satöbbi. Kell a Határ út - Duna szakasz (kétszer olyan hosszú, mint az Illatos - Duna), Csepelen a komplett út (keleten, nyugaton egy elég komoly szélesítés), és a nyugati végén még egy híd.
Ha keletről kezdik, az hasalni fog minden megtérülési mutató szerint, hiszen egy meglévő hidat vált ki 500 méterrel feljebb. Ne feledd, hogy egy olyan városról beszélünk, ami évekre kinullázott minden megtérülést és közösségi hasznot a négyes metróból, csak mert a bársonyszékben féltávnál helycsere történt. Tudom, a közlekedéstervezés nem működhet a politika mentén, de aki ezt nem veszi figyelembe, az ott találja magát egy félkész projekttel, ami sosem fog befejeződni, és emiatt értelmet sem nyer, mert elkaszálták fentről minden különösebb ok nélkül (jó, bizonyos szemszögből nézve okkal, de a politikát nem itt kellene részletezni).
Ha nyugatról kezdünk, és a fájóbb hiányosságot orvosoljuk (Buda-Csepel híd), akkor az új útvonalra azonnal ráömlik a forgalom az Egér út felől, mert rövidebb, mint a kitérő a Rákóczi felé. Mivel valamerre ennek a forgalomnak áramlania kell, értelemszerűen a Gubacsi hídra fog, ami nem bírja el, mert sz*r az útvonala. Albertfalvától Pesterzsébetig más nem lenne ott, csak dugó. Három kerületet kinulláznál vele, ami viszont elkerülhető, ha az Andor utca fentebb részletezett forgalmát más csatorna elvezeti. A déli hídban pont az a szép, hogy a bevezető főutak közül Budán csak egyet érint, és ez egy darabig az irdatlan költségeket okozó domborzat miatt még jó ideig így is lesz. Nem kell azt aláásni szerintem.

//Fentebbi naivitás visszakapcs// Ezért mondom azt, hogy amíg a Dél-Budapest projekt nem áll le az új Duna híddal, addig igenis, jó dolog, hogy megépül.

mefi69 2018.01.26. 14:49:38

@Tízmillió: ezt én is nagyon jól tudom, hogy üresek.
Csak gombóc azt írta, hogy létező forgalmi igény van az új hídra.
Erre írtam cáfolatnak, hogy ha ez így lenne, akkor a Rákóczi hídról a forgalom az általam írt
3 út fele áramlana vissza oda, ahova most nem tud át jutni mert nincs híd.....

gomboc r2r 2018.01.26. 21:28:04

@Tízmillió: Az túlzás, hogy a Galvanihoz minden kiépült. Tegyük fel, hogy megépül a Galvani-híd a jelen állapotában. Mi történik? A két híd együtt elosztja a forgalmat, csökken a Lágymányosi telítettsége. Aztán mivel Pesten nincs róla lehajtás, marad az, hogy a forgalom ráugrik a már így is ácsorgó Soroksárira, esetleg az Illatoson ráömlik a Határ út-M5 felüljáró környéki borzalmas kereszteződésre. Amiről továbbhalad az amúgy is dugóban álló M5-ön, az amúgy is dugóban álló Határ úton. Mi történik? Javul az eljutás Budáról Pestre, de Dél-Pest forgalma összeomlik, mert a pesti oldalon nincs kiépülve semmi. Ha megépül a körút többi része hozzá, akkor csak a Soroksári szív, de az nagyon. Cserében, ha valaki Dél-Pestről megy Dél-Budára, továbbra is vagy felmegy a Soroksárin, majd vissza le valamelyik levezetőúton Budafok felé, vagy lemegy az M0-shoz, s ott megy át. Így is, úgy is ugyanannyi idő. Míg az új híd esetében ezt a távolságot pont megfelezné. Ezzel Csepel helyzete is sokat javulna.

Ha megépül az Albertfalvi-híd, akkor nem is konkrétan a levezetőutak megcsinálása a legfontosabb, hanem hogy a Csepel-Pesterzsébet és Csepel-Albertfalva hídrész, illetve a csepeli út egyszerre legyen átadva.

Tízmillió 2018.01.29. 08:47:55

@gomboc r2r: Annak fényében, hogy sehol nem láttam arra utaló jelet, hogy a körutat nem építik ki a hídhoz:
- Határ út: visszakanyarodtunk a poszt eredeti témájához. Ha kiépül, amit írtál benne, akkor nem lesz gond, vagy ha mégis, az a déli körútnál is fennállna.
- Illatos-M5: oké, ezt újra kell húzni nulláról, de némi területkisajátítás árán kivitelezhető. A csomópontot szét kell választani, hogy az Illatos-M5 és a Határ-M5 két külön csomópont legyen. Ha csak két út találkozik, a forgalom is gördülékenyebb.
- Illatos-Soroksári: borítékolható a felüljáró a vasút és a HÉV miatt. Azt pedig szerintem azért joggal remélhetjük, hogy nem a Közvágóhídnál lévő rémálmot fogják lemásolni :)

A Soroksárit azért nem féltem, mert ha nem a Közvágóhíd csomópont másolata épül meg, hanem valami normális, akkor pont a Soroksári profitál a legtöbbet. Egy normális felüljáróval a forgalom gördülékenyen átáramlik Erzsébeten az új híd felé, kelet felé van rövidebb út is, aki meg a Kerepesi vonalára, vagy északabbra tart, azon meg az új körút úgyse segít, viszont kisebb forgalomnak lesz a része a Hungárián. Ennek egy része áll az M5-ösre is.

Tegyük mellé, hogy a három csomópontból kettőnek a rendbetétele előbbre hozza a délebbi körutat is, mivel ahhoz is ugyanúgy kapcsolódna.

"Ha megépül az Albertfalvi-híd, akkor nem is konkrétan a levezetőutak megcsinálása a legfontosabb, hanem hogy a Csepel-Pesterzsébet és Csepel-Albertfalva hídrész, illetve a csepeli út egyszerre legyen átadva." - Az az évtized mutatványa lenne. Mondjuk a kapcsolódó utak előzetes kiépítésével esetleg, ha minden kiépül, és a hidakat ekkor egyszerre húzzák föl.

gomboc r2r 2018.01.29. 16:35:27

@Tízmillió: Már annak is örülnék, ha a körút maga megépülne a hidak nélkül... Már az is óriási lökést adna, s levenne egy jó adaggal a Hungária forgalmából.
Az Illatos út meg úgy, ahogy van, el van b@szva, legalábbis szerintem. A város szövetébe sehol sem illik bele, mindenhol csak valahogy bele van nyomorítva, így ezzel én nem is szívesen számolnék semmi fejlesztést, mert csak problémákat vet fel.

A probléma Dél-Pesten nem a főutakon átáramló forgalom, hanem a keresztirányú forgalom, amire nem épültek ki az utak. Keresztezés Budára és Csepelre (ami most van, az inkább nyomorúság, mint megoldás), a vasút keresztezése Kispest és Kőbánya között (a felüljáró a kis utcákba vezet bele, az átjáró meg egyrészt minimális forgalmat bír, másrészt szintén a semmiből a semmibe vezet).

Tízmillió 2018.01.31. 07:49:16

@gomboc r2r: Az Illatossal én is időszakosan számolok. Amikor a Galvani-féle körút megépül, akkor lesz jelentősége. Amikor bármi új fejlesztés (Rendezői aluljáró, délebbi körút) elkészül, az Illatos ugyanúgy kuka lesz, mint most. Ez nem feltétlenül baj, mivel az Illatos (pont mivel el van b@szva) a legkisebb beruházás a körúton. Szélesíteni ahol kell (Táblás-Gyáli szakasz), ott hely van dögivel, a csomópontot a végén meg úgyis újra kell húzni nulláról. Azt mondjuk érdemes lesz megnézni, hogy ha jobban a hálózatba illesztik, változik-e a "senkiföldi főút" jellege.

A 142-es vonalnak Kökitől minimum a Bozsik stadionig a föld alatt kéne futnia. Sőt, én szívem szerint leküldeném a talaj alá Pestszentimre Felsőtől Gyál déli határáig is, hogy ne vágja ketté a fél kertvárost.

A Sibrik-felüljárót el lehet felejteni, annak bármilyen fejlesztésével először le kellene bombázni fél Kispestet. Aminek viszont lenne esetleg értelme, mint alternatíva: Eggyel kijjebb a Felsőcsatárit egy vasúti felüljárón át össze lehetne kötni a Lakatos úttal. Oké, van benne kérdőjel (lakótelep-kertváros), de az Üllőitől a Margó Tivadar-Kele-Méta vonal egész Soroksár-Újtelepig tart. A tömegközlekedésnek is jót tenne, a 95-ös busz a 36-ossal összekötve kiadna egy Csepel-Stadion tengelyt (persze Pestszentlőrinc feljebb kerülne egy megállóval, a Lakatos úthoz). Utána délen a Szentlőrinci és a Vecsés út (filléres) összekötésével létrejöhet egy külső menekülőút. Me, a legszélesebb, de legalább nem csupa behajtani tilos táblába fut, mint a Sibrik.

gomboc r2r 2018.02.02. 12:31:33

@Tízmillió: Értem, hogy azért számolsz az Illatossal, mert könnyű kicsit szélesíteni, de nincs levezetése, mert a Határ út csomópont egy kalap sz... És az a lényeg, hogy pont az Illatos, ami nem kell oda.
Szerintem abból soha nem lesz normális út, mivel a környezete ipari hasznosítású, s amilyen fertőzött a talaj, mindig is az marad. Egyszerűen nem látom értelmét, hogy ahhoz hozzányúljunk. Kidobott pénznek gondolom. Ez van.

A 142-esről ezt én is leírtam, megtalálod, ha visszakeresel. Csak sajnos nem olyan fontos a városnak ez a rész.

A Sibrik-felüljárót arra mondtam, hogy a vasúton át szűkös a keresztmetszet. Ez a felüljáró van, aztán a Kőér utcai átjáró, amit aluljárósítani kellene.

Tízmillió 2018.02.09. 20:44:39

@gomboc r2r: Az Illatosnál nem lenne akkora nagy bűvészmutatvány az új csomópont szerintem, főleg ideiglenes használatra szánva. Az M5 két oldalára +1 sáv, és kiépíteni a lehajtókat, az Illatoson egy lámpás csomópont (mindkét irányú lehajtó ugyanahhoz a lámpához tartozik), és kétszáz méter beton a Határ útig (kb. a Zalaegerszeg utca vonalában lenne a találkozási pont). A lehajtók saccra pont beférnek, ha kicsit meredekek lesznek is. A csomópontnak pedig nem kell több szerintem. Egyedül a 3-as villamos kavar be, de az se kezelhetetlen.

Ez bőven megoldható, miközben a híd épül. És utána a többi ütem a projektben:
1) Új híd és csomópontrendezés, Határ úti felújítás
2) Albertfalva-Buda híd
3) Csepeli új keresztirányú út
4) Csepel-Határ út híd
5) Galvani körút folytatás: Kén u. - Ecseri tengely

Na igen, a vasúti kereszteződések mindenhol bajosak. Kapcsolódva: A Kőér utcai csomópont is eléggé aláássa a körúti dinamikát.

gomboc r2r 2018.02.11. 10:01:02

@Tízmillió: Igen, sajnos a Kőér utcai csomóponton már nem igazán lehet segíteni.

Én az Illatos út-Határ út csomópontot naponta használom, s azt látom, hogy jelentős pénzösszeg kellene ahhoz, hogy bármit is lehessen vele kezdeni. Nem csak ez, de ott van a lakótelep bejáratának csomópontja, a felhajtó az autópályára, aztán rögtön ott egy másik csomópont a raktárakhoz és áruházakhoz.
Ez 3 kereszteződés úgy, hogy még a villamos is bekavar, az autópálya pedig keretet szab. Én nem tudom hogyan lehetne ebből bármit is kihozni úgy, hogy nagy forgalmat tudjon bonyolítani.

Tízmillió 2018.02.19. 18:40:28

@gomboc r2r: Bár eddig hiába kerestem, de gondolom,. létezik a világban olyan csomópont, ami helyszűkében is működőképes. Meg kell találni. Budapest úgyis szeret mindenhonnan ötleteket lopni, ezúttal ez konstruktív lenne :)

A csomópontok az M5 bevezetőn tény, hogy kissé sűrűek lennének, de nem lenne menthetetlen. A Napfény utca ívét élesebbre kell rajzolni, és feljebb torkollna be ugyanabba az útba (nem tudom a nevét), amibe most az Illatos is vezet. Ha az Illatos-M5 csomópont megépül, a Határ útra vezető lehajtó már elvan magában.

gomboc r2r 2018.03.03. 12:05:33

@Tízmillió: Én nem vagyok az ellen, hogy valami működőképes jöjjön létre, de nem látom a lehetőségét.

Tízmillió 2018.03.06. 10:44:40

@gomboc r2r: Ez a csopont hasonlít a legjobban arra, amit el tudok képzelni: www.google.hu/maps/@48.9631321,18.1394748,15z?hl=hu Ennek egy módosított verziója (az Illatos lenne alul, erősen lecsökkentett méretben) esetleg működhet (ennél hasonlóbb példát nem találtam).

gomboc r2r 2018.03.09. 14:28:56

@Tízmillió: Figyelj, ha van időd, dolgozd ki, ábrákkal, ilyesmik, szívesen kiteszem a blogra, mert én mostanság nagyon elfoglalt vagyok és kevés új poszt lesz. Írd meg és kirakom, meg tudjuk beszélni.
süti beállítások módosítása