Gombóc mondja

Kikérjük magunknak, hogy új metrót vennénk!

2018. június 26. - gomboc r2r

Hihetetlen, hogy 2018-ban ott tart a magyar politika, hogy sértőnek és felháborítónak találja a budapesti főpolgármester azt a vádat, hogy új metrókocsikat szerzett volna be használtak helyett! Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szintre süllyedünk, de mindig van lejjebb. (Esetleg James Cameron segíthet rajtunk...)

Eddig itt a blogon nem nagyon foglalkoztam a metróbeszerzéssel, inkább csak érintettem, de úgy látszik eljött ennek is az ideje. A fővárosi beszerzésre hitelből került sor, melyhez az önkormányzatok kisemmizése miatt a kormány beleegyezése is kellett. Ez meg is érkezett, de - számunkra - egy érthetetlen kis szövegrészlet is belekerült, mégpedig az, hogy ezt a pénzt kizárólag felújításra lehet felhasználni, magyarán szólva nem lehet vadiúj szerelvényeket beszerezni. Az, hogy ez miért volt fontos, az - amúgy szintén eléggé "gyanús" - 2-es és 4-es vonalra szánt szerelvények beszerzéséből leszűrhető. Mivel újak esetében az oroszok szinte labdába sem tudtak volna rúgni. Így ezzel a kis trükkel könnyen helyzetbehozták a kocsikat eredetileg gyártó "baráti" orosz céget. (Őszintén szólva úgy gondolom, hogy ha valamit tudnak gyártani az oroszok, akkor az a rakéta, atomerőmű, metrókocsi háromszögön belül van. Ehhez képest sajnos a termék engem is meglepett, de erről később.) Vicces fejleménye a történetnek, hogy még így sem ők adták a legjobb ajánlatot, s még itt is csalni kellett, de ez ilyenkor már csak így van.

Balra a régi, jobbra az új (Kép: MTI)

Ezek után egyértelmű, hogy a szerelvénynek hivatalosan felújítottnak kell lennie, már csak amiatt is, hogy minél törvényesebbnek tűnjön a beszerzés. Nyilvánvalóan az oroszok mikor meglátták ezeket a leharcolt szerelvényeket, könnyen rájöhettek, hogy egyetlen használható szerepük a rozsdatenyészet lehet csak. Így egyértelmű volt, hogy gyakorlatilag új szerelvényeket kell gyártaniuk, mivel semmit nem tudnak felhasználni ezekből a kiküldött, elhasznált járművekből. Emiatt fordulhatott elő, hogy már a kiinduló szerelvény előtt lehetett hallani a gyártásban lévő magyar szerelvényről, hiszen pusztán a pályaszámukat kapták meg a régi szerelvényekből, illetve egy sajnálatos következményt. Ez pedig a meghatározott alapvető tulajdonságok, mint a jármű mérete és felépítése. Ez pedig azt eredményezte, hogy semmiképpen nem lehetett egyterű szerelvényt visszakapni.

A szerelvények és a szerződés műszaki tartalma még a tender lezajlása után is változott annak érdekében, hogy ne tűnjön olyan rossz beruházásnak az oroszokkal szerződéssel az eredeti, kizárt győztessel szemben. Ez azt eredményezte, hogy a szerelvények modern, a kor elvárásainak megfelelő, visszatáplálást lehetővé tevő hajtást kaptak. De sajnos itt véget is ér a 2018-as elvárásoknak való megfelelés. Sokan hiányolják a klímát a szerelvényből, s mindannyian tapasztaljuk a metróban lévő hőséget, de ez majd enyhül, amint megújul a betáplálási rendszer és a szerelvények vissza tudnak majd táplálni a hálózatba. Mondjuk azt nem tudjuk, hogy mennyivel lesz majd hűvösebb a szerelvényben ekkor, de nem hiszem, hogy a klíma hiánya a legnagyobb problémája a járműnek.

Sokkal nagyobb probléma az, ami a használt-beszerzésből fakad, az átjárhatatlanság. Az egyterű szerelvények előnyei megkérdőjelezhetetlenek. Kiváló szellőzés, nagyobb befogadóképesség, jobb utaseloszlás, emiatt jobb utaskomfort jellemzi őket. Nem mellesleg vészhelyzetben könnyebb a szerelvény kiürítése, illetve könnyebb kialakítani multifunkciós tereket a járműben. Ami szintén nem túl nagy erőssége az általunk kapott járműveknek, mivel a kialakításuk nem megfelelő. A lehajtható ülések szinte mindig használatban vannak, emiatt állóhelyként nem léteznek, miközben a 3-as metró egyik fő problémája a teljesen tömött szerelvények. Bicikliszállításra a jármű teljességgel alkalmatlan, s nekem nem tűnt túl használhatónak a kerekesszékesek számára sem.

Ráadásul jópár bizonyítékot kaphat bárki arra, hogy az összeszerelés minősége bőven hagy kívánnivalót maga után, csak közelebbről rá kell nézni a szerelvényekre. Illesztések közötti lyukak, beerőszakolt elemek, repedezett elemek, koszos belső, a csavarok különbözése, a "hagyd, jó lesz az úgy"-minőség mindenhol megtalálható a szerelvényekben. Távolról, hunyorítva jónak tűnnek, de normálisan megnézve azonnal észrevehető döbbenetes nemtörődömség jellemzi őket. 

Szóval most akkor az a baj, hogy felújítás címén új járműveket kaptunk? Nem. A probléma az, hogy szar járműveket kaptunk. Pont az öszvér megoldás miatt, vagyis az oroszok számára kedvező tender miatt lehetőség sem volt arra, hogy az orosz gyár az amúgy versenyképes és minden modern elvárásnak megfelelő járművével pályázhasson. Új, modern szerelvények áráért kaptunk jópár éves technikai színvonalú járműveket. EZ a probléma.

Mindeközben Moszkva új metrószerelvénye, ugyanattól a gyártól, mint a mieink (Kép: skyscrapercity.com - Juni)

Ugyanez a jármű belülről. Látszik a minőségbeli különbség az összeszerelésben is (Kép: sdelanounas.ru)

S ennek az eltussolása zajlik jelenleg a főpolgármester és a BKV hathatós közreműködésével, miközben a legnagyobb vesztesei ennek mi vagyunk. Át akarnak verni, miközben valaki nagyon jól járt anyagilag ezzel a szerződéssel, a költségeket pedig ránk hárította. Miközben egyértelmű, hogy a kiküldött szerelvényekhez nem nyúltak, s erre fényképes bizonyítékot is tudnak mutatni, Tarlós István a szemünkbe hazudik. Ne hagyjuk magunkat becsapni, átverni, megkárosítani!

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr2214071249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babbaba 2018.06.26. 13:33:04

A légkondit kifelejtették, ami a nyári melegben komoly bosszúságot okoz gyakorlatilag minden utasnak. Egy ekkora beruházásnál kizárt, hogy nem fért volna bele. De gondolom úgy vannak vele, a proli dögöljön meg a melegtől, kit érdekel?

metal · http://electric.blog.hu 2018.06.26. 14:07:51

Egy metrón, ahol rendben van az alagút szellőzése, és a jármű fékezéskori visszatáplálása, ott a légkondi teljesen felesleges. Ahogy a pincében se a légkondi teremti meg a bornak megfelelő hőmérsékletet.

gomboc r2r 2018.06.26. 17:22:32

@babbaba: Amennyiben elkészül a betáplálás a teljes vonalon és a visszatáplálás működik, nem lesz ilyen forróság a metrón. Ha az alagúti berendezéseket is rendesen felújítják, akkor pedig pinceszintű hőmérsékletre lehet számítani. Ide nem igazán szükséges a légkondi.