Gombóc mondja

A csömöri úti felüljáró

2018. szeptember 18. - gomboc r2r

A napokban megjelent egy hír az Indexen, amit véletlenül elkaptam. Ez a Csömöri út-Drégelyvár utca felüljárójának állapotáról szól, illetve arról, hogy lassan ráérik a felújítás a műtárgyra. A cikk szerint a főváros a Budapest Közút Zrt-t bízta meg ezzel a feladattal, ami várhatóan jövőre történik meg. A kérdés az, hogy tényleg fel kell-e újítani ezt, netalántán lecserélni és újragondolni a műtárgy helyzetét, környezetét. 

A felüljáró

Ez a felüljáró a vasút (körvasút) különszintű keresztezésére épült meg, a vasút adottságai miatt jó hosszan. Egy 350 méter hosszú műtárgyról beszélünk, amin mindössze kétszer egy sáv halad keresztül Újpalotáról a város belseje felé. A lehető legkisebb forgalom átengedésére képes, bővíteni nagyon nehéz és nagyon sok pénzt felemésztő vállalkozás lenne. Ez a Rákóczi - Thököly - tengely egyenes folytatása.

csomori1.jpg

A felüljáró helye. A körvasúton jelenleg itt nincs vasúti megálló, de amennyiben épül errefelé egy nagyobb tömegeket megmozgatni képes tömegközlekedési eszköz, úgy szükség lesz rá

A felüljáró helyzete

Nem érdemes túl sokat képzelni róla. Ez a felüljáró a múlt század közepének közlekedési igényeit tudta kiszolgálni, 2018-ban már teljesen elavultnak tekinthető. Egy óriási építmény, ami annak köszönhető, hogy a vasutat felülről keresztezi. Ha alulról tenné, nem kellene ilyen hosszú műtárgyban gondolkodni. De nem az vele a probléma, hogy hosszú és ronda.

2018-ban már elvárás egy ilyen műtárgynál az, hogy normális szélességű járdával rendelkezzen, biztosítsa a biciklisek átjutását, ami ma teljesen megoldatlan, sőt, veszélyhezetet idéz elő rajta.

Metró vagy villamos

A 4-es metró 2014-ben elérte a Keleti Pályaudvart, ezzel lezárult az első szakaszának építése. A második szakasza pusztán 3 megállót jelent a Bosnyák térig, ami minimális akarattal megépíthető lenne egy olyan országban, ahol az állami kiadások hirdetésekre évente többtízmilliárdot emésztenek fel. A Bosnyák tértől a 4-es metró pedig egyértelműen Újpalota felé tart, ami azt jelenti, hogy pont ennél a felüljárónál keresztezi a körvasutat. Márpedig a metrónak aluljáróra van szüksége. Viszont ha a metró alulról keresztezi a vasutat ugyanitt, akkor az útnak is aluljáróban kellene kereszteznie, hiszen az lenne a logikus.

De ha azt mondjuk, hogy nem akarunk metrót, csak villamost építeni Újpalotára (amivel nem értek egyet, de ez most nem ide tartozik), akkor annak a villamosnak is kereszteznie kell valahogy a vasutat. Márpedig ezen a felüljárón keresztül nem tudná. Kibővíteni ezt a felüljárót úgy, hogy a villamos is tudja használni, nem lehet. Tehát villamos esetében is egy új aluljárót kellene építeni ugyanitt. Márpedig ha már építünk ide egy aluljárót a villamosnak, akkor az utat is célravezetőbb ott vezetni. Tehát megint csak nincs értelme ezt a felüljárót felújítani.

A mostani kétszer egy sáv helyén egy olyan aluljáróra lenne szükség, ami az alábbiakat tudja: 2 vágány és az állomás a metrónak/villamosnak, értelemszerűen gyalogosforgalom, a 2x1 sáv autóút (esetlegesen plusz egy sáv, melyen napszakonként váltakozó irányban lehetne haladni), illetve a bicikliút.

Mert fel lehet újítani a mostani keresztezést, de akkor az azt jelenti, hogy a következő 50 évre konzerváljuk a mai helyzetet, ami szerintem mindenki számára világos, hogy tarthatatlan, vagy pedig egy 10-15 év múlva a felújított átjárót teljesen lebontjuk és lecseréljük. Márpedig az utóbbi jó nagy pénzkidobást jelentene, egy újabb félmegoldást a város történetében.

csomorijav2.jpg

A vasút és a metró (bizonyos emberek szerint villamos) keresztezéséhez érdemes átszállási lehetőséget létrehozni.

Az egyetlen járható út, ha minél előbb megértjük, hogy ezt az átjárót le kell cserélni. Akár úgy is, hogy csak egy minimális beruházást készítünk most el és meghagyjuk a lehetőséget a későbbi bővítésre. Már az is jobb, mint felújítani a már most is értelmetlen és használhatatlan felüljárót.

A 4-es metróról ne itt vitázzunk, hanem a megfelelő cikk alatt (katt a címkére), ez itt most a felüljáróról szól, köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr7814232937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.09.18. 15:23:11

Bontani kell a felüljárót, aluljárót építeni helyette és rendezni a környékét, ami borzalmas állapotban van, hiába építenek oda drága lakótelepeket.

gomboc r2r 2018.09.18. 19:53:44

@Online Távmunkás: Ebben teljesen egyetértünk. De jelenleg a terv a felújítás... Oszd meg a bejegyzést, hívjuk fel a figyelmet!

OkoskaTo:rp 2018.09.18. 22:24:59

Le kell bontani a francba az egész várost. "A múlt század közepének közlekedési igényeit tudta kiszolgálni, 2018-ban már teljesen elavultnak tekinthető."

TEU 2018.09.19. 04:51:36

Zuglóban oda építették az emeletes házakat 15 m-re a felüljárótól. Valakinek nem tetszik ezért a cikk

Alf56 2018.09.19. 08:30:58

Nézzük csak, hol is van még olyan felüljáró, amin se gyalogjárda, se kerékpárút, pedig kéne (elsőre ne is menjünk messze):
- Hungária - M3 bevezető
- Nyugati tér (najó, itt van járda, csak épp nem vezet sehonnan sehova)
- BAH csomópont

Amúgy mi a "normális szélességű" járda, ha az előírásban haladási irányonként 0,75 méter van jelenleg is előírva?

Bobby Newmark 2018.09.19. 08:41:59

@Alf56: Úgy egyébként mi a tökömnek neked járda olyan helyre, ahol vagy 200 méteres körzetben semmi nincs csak nettó a csomópont huszonnyolc ággal, vagy van az egész csomópont alatt egy gyalogos aluljáró?

Medgar 2018.09.19. 08:44:47

értem én, hogy az új lakótelepet zavarja a felüljáró...

nickita 2018.09.19. 09:20:49

a vasútat kéne kiiktatni (levinni a föld alá) a beépített területeken, mint minden normális városban és akkor nem kellene felüljáró és nem csak egy-két helyen lehetne átjutni a körvasúton

gomboc r2r 2018.09.19. 09:49:13

Nem a lakótelepet zavarja a felüljáró, hanem a város fejlődését...
Van egy óriási felüljárónk, ami fejleszthetetlen, miközben autók és buszok hada használja, mert más közlekedési ág miatta nem jön. Teljesen mindegy, hogy metró vagy villamos, mivel mindkettőnek aluljáró kell, ez a felüljáró meg útban van nekik. Felújítjuk egy jó adag pénzért, miközben már most le kellene váltani. EZT kellene megérteni.

Medgar 2018.09.19. 11:08:47

@gomboc r2r: És mi tröténne, ha 2x2 sávos lenne a felüljáró v alagút? A Thököly így is járhatatlan csúcsidőben.

Mancilla Pectoralis 2018.09.19. 12:14:16

@Medgar: Azért lenne jó az M...ó(most ugye nem arról szól a cikk).Ha elkészülne,akkor felüljáró sem kellene, csak aluljáró.A buszok egy részét lehetne kukázni,csökkenne a felszíni forgalom,picit fellélegezhetne a város(mert az M-betűs nem kormol annyit mint a busz)

Tiktak58 2018.09.19. 12:40:38

Egyik oldalát simán meg lehetne építeni egy újat és lenne még kettő sáv. Egyik oldalt a családi házak felé elférne. Ott se lenne közelebb mint a most épülő bőhöm nagy háznál. Utána felújíthatnak a jelenlegit. Reggel tiszta káosz arról bejutni a városba. Elférne rajta a villamos amit anno terveztek és kimehetne a jelenlegi busz végállomásig.

Bobby Newmark 2018.09.19. 14:28:47

@nickita: Ja, az jó ötlet, mert akkor a vasút Duna felőli oldala kiszárad, és azért süllyed el, dől össze, a másik oldala meg felmocsarasodik, és azért.

Sajnos egy mocsár közepére foglaltunk hont anno, úgyhogy ebből kell gazdálkodni. De abba nem fér bele az, hogy egy vonalban egy vasbeton műtárggyal elzárjuk a felszín alatt a Duna felé szivárgó vizeket.
Egyébként ezért sem tudunk felhőkarcolókat építeni. Sziklára lehetne építkezni, de híg takonyba viszont nem lehet lealapozni.

Bobby Newmark 2018.09.19. 14:32:01

@gomboc r2r: Akkor a MÁV zavarja "a város feljlődését", nem az a felüljáró. Ott rohad sokezer négyzetméter vasúti terület a város közepén, az az alapvető gond. Meg hogy a MÁV leragadt a békebeli Monarchiában, már ami a működési elveket illeti. Egyrészt egy zsebkendőnyi területet sem hajlandó feladni, akkor sem, ha nyolcvan éve nem használja, másrészt viszont "szerencsére" költeni sem hajlandó rá egy fillért se.

Amíg ez van, addig álmodozni lehet, változásra esély: 0.

nickita 2018.09.19. 14:32:28

@Bobby Newmark: már megbocsáss, de akkor a metrót hogy a francba építették?

gomboc r2r 2018.09.19. 14:56:02

@Tiktak58: Az egy teljesen különálló felüljáró lenne a mostanitól. Ha a metrót elfelejtjük, és villamost akarsz arra vinni, akkor az minimum 2,5 autós forgalmi sávnyi helyet foglal. Aztán még ott van, hogy ha a Körvasútra szeretnénk csatlakozást, akkor a felüljáróra meg kell építeni a villamosmegállót, ami még minimum 1,5 autó sávnyi terület. És akkor még nem beszéltünk bicikliútról. Nem fér oda. Ezt a felüljárót nem lehet úgy bővíteni. Olvass nyugodtan utána, az újpalotai gyorsvillamosról szóló tervekben is aluljáróról van itt szó.

Bobby Newmark 2018.09.19. 15:20:25

@nickita: Nemtom feltűnt-e, de a metró a Duna ALATT megy. Az már nem nagyon zavar be azoknak a rétegvizeknek. Plusz a metró egy cső a föld alatt, a vasutat meg kéregvasútként lehetne csak vinni, különben kb Vácnál érne ki a föld alól. Kéregvasútnak viszont meg túl magas, 6750mm villamosított vasúti űrszelvény, kb 2-2m szerkezet alatta-felette, máris egy tízméteres, összefüggő, vízzáró, talajba lenyomott vasbeton falnál járunk, ami kettévágja a várost.

nickita 2018.09.19. 15:30:27

@Bobby Newmark: akkor vegyük tételesen. 1. a metro egy megállót megy a Duna alatt, a többivel mi van? 2. a metró is Vácnál ér ki a föld alól? én úgy tudom, hogy a Pillangó utcánál, ami egy kissé közelebb van.3. most zajlik a repülőtéri gyorsvasút földalatti 7 km-es szakaszának az előkészítése, szóljál már nekik, mert biztos nem gondoltak rá, hogy össze fog omlani :)

ze11 2018.09.19. 15:58:27

@TEU: Na ja... És oda, a felüljáró és a házak közé kéne elférnie a villamosnak is.

ze11 2018.09.19. 16:04:11

@nickita: A metróüzem és a nagyvasúti üzem vontatási szempontból nem teljesen azonos, hogy finoman fogalmazzak. A budapesti vasútvonalakon nem csak HÉV/Metró nagyságrendű szerelvények közlekednek, azoknak meg elég szigorú fizikai korlátai vannak a pálya meredekségére, és egyéb geometriai paramétereire.

Lady Ann 2018.09.19. 16:13:45

@Tiktak58: Mi értelme lenne úgy kibővíteni a hidat, hogy a Csömöri/Drégelyvár meg marad 2x1 sávos?
Mint helyi lakos, szerintem fel kell újítani a hidat, mielőtt baleset lesz (és itt egy vonatra/gyalogosra rászakadó betondarab is elég - pont a híd alatt van egy önkényes gyalogátkelő). Utána lehet mélázni, hogy hogyan tovább.

Bobby Newmark 2018.09.19. 16:49:56

@nickita: 1. Aztán ott marad lenn, csak a végein, messze a Dunától jön fel. Nahát.
2. Nyilván enyhe túlzás volt. Nemrég dolgoztam tanulmányterv szintjén a 2-es metró meghosszabbításán, ott is felhoztuk a felszínre az Örs után elég hamar. De a metró sokkal alacsonyabb dolog, plusz nem MÁV. A MÁV sokkal szigorúbb.
Plusz vedd figyelembe, hogy a vasút az nem egy vonal, hanem egy hálózat. Nézz rá a térképre, gyönyörködj a kurvanagy deltákban, rendezőpályaudvarokban, fövonalakat összekötő körvasutakban, stb, aztán képzeld el azokat is lenyomva a föld alá.
3. Ja, aztán majd vagy sikerül, vagy nem. A tervezett kormányzati negyed miatt kitalált "nyomjuk le a Nyugatit a föld alá!" kezdeményezés is eljutott az előkészítésig, majd a fent ismertetett geotechnikai probléma miatt el is halt a picsába.
+1 Nemrég olvastam egy tűzszerész szakvéleményt a déli vasúti összekötőről. Csak ott a két hídfőnél sok száz fém testet találtak a föld alatt. Az amcsik nagyon szerették bombázni a vasutat. Te pont ott ásnál. Kb kiskanállal lehet, rohadt óvatosan. A déli vasúti összekötőnél konkrétan azonnal meg is tiltottak mindenféle geotechnikai vizsgálatot, fúrást, szondázást.

Amíg fizikai törvényeket nem sértünk, addig természetesen nincs olyan műszaki probléma, amit ne lehetne elhárítani azzal, hogy addig szórjuk rá a pénzt, amíg nem látszik már ki belőle a probléma, de azt hívják úgy, hogy "gazdaságosan nem megvalósítható, aránytalanul nagy pénzügyi befektetést igényel".

Egyébként velem feleslegesen hadakozol, nekem olykurvamindegy, lesz-e ilyen vagy nem, nincsen érzelmi kötődésem se pro, se kontra. Én csak elmondom, hogy miért nem lesz. :D

nickita 2018.09.19. 16:55:04

@Bobby Newmark: hadakozik a fene, csak nem értem, hogy ha a világ számos helyén meg tudták csinálni, akkor nálunk miért nem. nem gondolnám, hogy Budapest annyira különleges lenne, de lehet, hogy nincs igazam. ha te egyébként ezzel foglalkozol, akkor biztos jobban tudod.

gomboc r2r 2018.09.19. 17:17:44

@nickita: Te azt írtad, hogy vigyük le a vasutat a föld alá. Ő ezt úgy értelmezte, hogy Budapesten mindenhol. Ezért mondja, hogy gyakorlatilag teljesen elzárná a rétegvizek mozgását. Ami, valljuk be őszintén, igaz is lenne.

De neki sincs mindenben igaza. Attól, hogy bizonyos részeken bizonyos mértékben betonozunk, még nem fogja teljesen elzárni a rétegvizek folyását.

Budapesten belül is teljesen eltérő a föld szerkezete. Budán jórészt kemény szikla, Pest belvárosa alatt üledékes, gyenge lószar, a város bizonyos területein meg mocsaras, köszönhetően a korábban ott létezett mocsaraknak. Aztán ugye arról még nem beszéltünk, hogy például Kőbányának nem véletlenül az a neve és gyakorlatilag városnyi földet és követ elhordtak onnan.

gomboc r2r 2018.09.19. 17:21:03

@Bobby Newmark: Nem volt nyomjuk le a Nyugatit a föld alá, egyszerűen a vágányok fölé akartak építkezni, de a vágányok a jelenlegi szinten maradtak volna.

A 2-es metró meghosszabbításának terve meg egy vicc lett, én nem dicsekednék vele, inkább letagadnám, hogy közöm volt hozzá. Egy hullámvasúton nincsenek ilyen szintváltások.

MACISAJT1 2018.09.19. 17:31:48

"A kérdés az, hogy tényleg fel kell-e újítani ezt, netalántán lecserélni és újragondolni a műtárgy helyzetét, környezetét. "

1. Tényleg fel kell újítani méghozzá sürgősen mert borzalmas állapotban van és Genova után nem kéne kihívni itt is a sorsot.

2. Lecserélni vagy újragondolni pont az előbb említett 1. pont miatt nem fog megvalósulni.

Bobby Newmark 2018.09.19. 17:41:24

@nickita: Összehasonlítottad a világ számos helyének a GDPjét, meg a miénket? Ez kb annyiba kerülne, hogy még az EU sem fizetné ki. Plusz helyi adottságok. Egy csomó helyen nem is kellett lenyomni a vasutat, mert volt ott domb, csak bele kellett tolni egyenesen.
Másik fele, hogy csak a nettó személyszállításra való fejpályaudvarok vannak a belvárosban a föld alatt, a teherszállítás nem megy el odáig. Nálunk kicsit... másképp alakult a vasút fejlődése.

Aztán ott vannak a fent említett geotechnikai problémák, amik igencsak tolják felfelé az árat. Sziklába alagutat fúrni gyerekjáték. Nálunk meg kb mocsarat kell csapolni, ha 3m-t le akarsz ásni, és szeretnéd, ha a gödröd száraz maradjon. Ami folyamat nem mellesleg károsíthat mindent a környéken, mert van olyan agyagunk is, ami vízre duzzad, ha kiszárad összeesik. A város meg viszonylag rosszul viseli, ha mozog alatta a föld.

Szóval a válasz nagyjából az, hogy nem csak, hogy csóróbbak vagyunk, hanem nálunk még drágább is, de sokkal.

Bobby Newmark 2018.09.19. 17:49:27

@gomboc r2r: A három változatból melyikre gondolsz? A direkt szarra, ami csak azért lett legyártva, hogy a másik kettő jobbnak tűnjön? Az tényleg szar, valóban. :D Arról meg nem tehetek, hogy pont az tetszik a politikusoknak... :D

Egyébként én a műtárgyakkal foglalkoztam, a pályageometria nekem bemenő adat volt, semmi beleszólásom nem volt. De egyébként metrónak kurvamindegy, hogy hullámvasút, könnyű szerelvény, nem tehervonat. Utasként meg nem érzed, mert továbbra is csak ezrelék nagyságrendű emelkedésről-esésről beszélünk.
Egyébként meg gondolhatod, hogy kurvára nem úri szeszélyből lett olyan, hanem mert a körülmények olyan műszaki megoldást kívántak.

kvp 2018.09.19. 18:09:24

A jelenlegi feluljaronak csak a kulso burkolata rohad, ami egy femvazra szerelt vakolatreteg. Alatta a szerkezet allitolag meg stabil. A vakolatot a kerettel egyutt lekaparni, ujrabetonozni nem akkora koltseg mint az egeszet kivaltani.

Villamos egyelore nem lesz, folalatti meg annyira sem, de ha kap a kornyek egy sbahn megallot, akkor az meg boven elfer a feluljaro valamelyik oldalan. A bicikliseknek meg a gyalogosoknak pedig biztos ami biztos jelenleg is van egy felszini atjarojuk par meterre. (egesz pontosan 1 kiepitett legalis es 2 nem tul legalis 100 meteren belul) Lehetne aluljarot epiteni, de jelenleg nem igazan van ra szukseg. Ha valaha lesz arrafele barmilyen kotottpalyas fejlesztes, akkor majd ahhoz hozzacsapjak. (ha sbahn megallo akkor ahhoz, ha villamos vagy barmi mas akkor meg ahhoz) Egyebkent biciklivel jelenleg a feluljaro mellett kellene elhaladni, a szintbeli atjaron atmenni majd a feluljaro masik vege mellet visszaterni, legalabbis ha nem az autok kozott akar valaki menni, hanem a kijelolt uton.

A korvasutat a fold ala levinni akkor lehetne ha csak villamos motorvonatok jarnanak a vonalon. Figyelembe veve, hogy azon jelentos dizeles forgalom is van meg, ezert meg egy atlagos alagut is nagyon draga lenne, de a teljes vonalat kivaltani tobbe kerulne mint amennyi haszna lenne. Meg akkor is ha a vizrajzi es egyeb problemakat meg is tudnak oldani viszonylag olcson. Az egyetlen ertelmes alternativa a magasvasut lenne (berlini mintara), de az is dragabb mint a mostani sima toltes es sokkal zajosabb lenne, ami a kornyeken lakokat meg jobban zavarna. Ahol kellett ott a vasutat magas toltesen vittek es aluljarok meg vasuti hidak vannak. A palyanak ezen a szakaszan a felszinen vittek, mert igy jon ki a minimalis szintvaltozas. Ennek mellekhatasa, hogy a kornyeken sok a szintbeli fenysorompos keresztezodes, a nagyobb utcak es utak pedig feluljarokat kaptak, mert ez sokkal olcsobb volt mint asni. A kerepesi uttol mar megint vasuti hidak vannak, mert a terep ott alacsonyabb, a sineket viszont probaltak szintben tartani.

Bobby Newmark 2018.09.19. 21:03:09

@gomboc r2r: Lófaszt. Itt a nyertes pályázat:
epiteszforum.hu/kormanyzati-negyed-palyazat8
Semmiféle vágányok fölé építkezés nincs három változat van, elhúzzák a vágányokat (hová is?), csinálnak egy másik pályaudvart valahol kint (hol is?), vagy lenyomják az egészet a föld alá.

Miért kell egyébként köztudomású, és könnyen ellenőrizhető információkat megpróbálni behazudni? Hányszor sikerült ez neked eddig?

Bobby Newmark 2018.09.19. 21:16:40

@kvp: Gáh, nem. A vakolat az homok meg mész (vagy esetleg cementtej), a szegélyelemek meg vasbetonból vannak. A vakolat merevsége gyakorlatilag nulla, kézzel bontható, a vasbeton meg ugye leginkább teherhordó elem - persze nem a szegélyszoknya. Mindenesetre összehasonlíthatatlanul szilárdabb és tartósabb a vakolatnál.

Mondjuk az tény, hogy az előregyártott szegélyelem egy kibaszott hülye ötlet volt a hetvenes években, ennek ellenére építettünk egy rakás hidat a felhasználásukkal. Ezen a hídon valami egyedi megoldás van, de úgy sejtem ez sem jobb, mint a szokásos.
Az a baj vele egyébként, hogy pont a hídszegély kapja a legdurvább környezeti hatást, közvetlenül éri az eső, a kocsik által felcsapott víz, és a téli sózás (a sót _nagyon_ nem szereti a beton, lásd Genova). Ezek a nyomorult szegélyelemek meg két laposvassal vannak bekötve a szegélybe. Víz előbb-utóbb bejut, elrohasztja azt a két laposvasat, aztán a szegélyelem leesik.

Ha ilyen hidat rendesen felújítunk, akkor első dolog leszedni a szegélyt, és újat építeni. Ami lehet akár járda is, ha van rá igény. A híd elbírja.

A többi megállapításoddal egyetértek. :)

Bobby Newmark 2018.09.19. 21:27:43

@MACISAJT1: Nem kell túlparázni a dolgot. Aközött, hogy "szarul néz ki" és "leszakad" van kb ötven év. Majdnem biztos lehetsz benne, hogy a tartószerkezet teljesen rendben van, és csak a sallang rohad. Nem szoktuk hagyni, hogy komoly baja legyen, ti laikusok meg ráparáztok minden repedésre és rozsdafoltra a _nem_ teherviselő elemeken is.

De ha gondolod, holnap kisétálok, és megvizsgálom szakmai szemmel, nincs messze tőlem.

gomboc r2r 2018.09.20. 11:01:51

@Bobby Newmark: Hidd el, én nem akarok veled veszekedni, DE. Hadd idézzek az általad linkelt forrásból:
"A vasút reformja elodázhatatlan, kérdés azonban, milyen formában valósul meg. A többféle variáció esetében (a vágányok a föld alá kerülnek - a felszínen kihúzzák őket a csarnokból - a fejpályaudvar a legközelebbi intermodális csomópontnál kap helyet) mindenképpen a csarnok forgalommentesítésével számolunk."
A tervezetben ebből csak az egyik vizsgált eshetőség volt a föld alá rakás, de nem az volt a cél. Ez a Kuma pályázat. A második helyezettet is megvették, mert a városszerkezeti elképzelések jobbak voltak. (Finta)

Itt egy másik cikk, még korábbról: epiteszforum.hu/lesullyeszteni-vagy-lefedni
"A hosszas (ön)vállveregetés után jött a vasút kérdése: a „lesüllyeszteni” vagy „lefedni” problémája. Janesch szerint noha a pályázati kiírás a felülépítést sugallja, munkacsoportja ezt semmiképpen nem javasolja. Csak lesüllyesztéssel valósulhat meg a szerves kapcsolat az Újlipótváros, Terézváros, a Nyugati tér és a Dózsa György út között. Kiemeli, hogy ez a gondolat a különféle hatóságoknál nyitott fülekre talált. A közönség soraiból felszólaló MÁV-szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a vasúttársaságra vonatkozó területi fejlesztési terveket már megrendelte a VI. kerületi önkormányzat: ebben a koncepció megalkotói a felülépítést javasolták. Bálint Imre erre úgy reagált, hogy a kamara még nem kapta meg véleményezésre a tervet, így azzal kapcsolatban még nem tudott érdemben nyilatkozni. Ezen a ponton némi feszültséget lehetett érezni a teremben: érzékeny ponthoz érkeztünk, mindenki tudatában volt, hogy talán ezen áll vagy bukik a projekt sikeressége. "

Itt egy harmadik, későbbről: www.origo.hu/itthon/20080108-kormanyzati-negyed-szerdan-dont-a-kormany-a-folytatasrol-vagy-a.html
"A két koncepció közt ráadásul alapvető különbség van: míg a Janesch-Kengo terv a föld alá süllyesztené a vasúti síneket, a Finta Stúdió a meglévő vágányok fölé építene, az ő elképzeléseikben már szerepel a Westend második üteme is."

Szóval bár felmerült a lesüllyesztés bizonyos tervekben, egyértelműen kijelenthető, hogy a kiviteli terveknél már egyértelműen a felülépítés lett volna az elképzelés. Csak ugye addigra leállították a projektet.

gomboc r2r 2018.09.20. 11:11:47

@Bobby Newmark: Valahogy mindig a direkt szar tetszik a politikusoknak, nem tudom miért van ez. Én a 2-es metrónál mindenképpen a kéregvezetést preferálnám Cinkotáig, mert nagyon nagy az elvágóhatása a városra.
gombocmondja.blog.hu/2015/08/13/a_2-es_metro_es_a_hev_osszekotese
(Uh, már 3 éve írtam...)

Bobby Newmark 2018.09.20. 11:58:20

@gomboc r2r: Igen, a kiviteli szintnél már a fölé építés lett a preferált, mert addigra kiderült a geotechnikai probléma, amit fent említettem. Rájöttek, hogy az nem fog menni.
De oké, akkor ezt megbeszéltük.

M2: Ez nem a mi tanulmányunk. :) A miénk tavaly nyáron készült. Bár gondolom a nyomvonal-változatok nagyon nem módosultak, túl sok variációra nincs lehetőség.

Bobby Newmark 2018.09.20. 12:03:09

@gomboc r2r: Mert az a legolcsóbb, a mátyásföldi szakaszon a felszínen megy. Az meg kb egy nagyságrenddel kevesebbe kerül, mint a kéregvasút.

gomboc r2r 2018.09.20. 15:02:27

@Bobby Newmark: Jól van akkor, mindkettőnknek igazunk volt, így a legjobb :)

Az M2-esről már annyi készült, hogy őrület. Gondoltam amúgy, hogy már a frissebb, de én még az akkoriról írtam.

Amúgy nem mondanám, hogy olyan sokkal kerül kevesebbe így, mivel az adottságok miatt amúgy is teljesen be kell darálni a pályát. (Baloldali rend például és az állapot) Viszont ezek a felszíni szakaszok itthon nem működnek túl megbízhatóan, tuti lesz miattuk egy csomó probléma. Plusz gondolom az utakhoz is hozzá fognak nyúlni. Na mindegy.

A "legolcsóbb" típusú fejlesztésektől meg a falra mászom... Tudom, hogy ehhez semmi közöd, csak leírtam.

A rákoskeresztúri leágazásról meg éppen készítek egy bejegyzést, de szerintem jövő hét előtt nem lesz meg.

Bobby Newmark 2018.09.20. 21:18:14

@gomboc r2r: Eh, tudnék róla egy csomó mindent mondani, csak nem tudom, mennyire publikus ez. Inkább ide a kommentdobozba nem írnék kényesebb információkat, mint konkrét becsült költség, meg ilyenek...

gomboc r2r 2018.09.21. 11:57:43

@Bobby Newmark: Van a blognak e-mail címe is. gomboc-r2r@freemail.hu

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.09.27. 23:12:41

@Bobby Newmark: Az olasz viaduktnál is ezt mondták...

@gomboc r2r: Ma is szerepelt a hírekben, hogy a Nyugati és a Déli közé alagutat akarnak fúrni.

gomboc r2r 2018.09.29. 09:46:26

@Online Távmunkás: Még tanulnod kell az újbeszélt. Nem akarnak azok alagutat fúrni, pusztán papírok tömkelegét gyártani ehhez kapcsolódóan, jó pénzért.

Bobby Newmark 2018.10.11. 18:41:57

@Online Távmunkás: Ki és mikor mondta? Idéznéd? Ott alapvetően az volt a gond, hogy magánkézbe van kiszervezve a hídfenntartás, és a jelek szerint nincs állami kontroll, vagy fos. Úgyhogy nyilván felveszik a cégek a nagy pénzeket fenntartásra, aztán basznak arra költeni. Olaszok, mit vársz?

Bobby Newmark 2018.10.11. 18:43:12

@gomboc r2r: Építeni jó pénz, tervezni csak egy marék apró. Persze, egy ilyen metrószakasz egy egész tervezőirodát eltart egy évig, de jellemzően egy beruházás költségeinek 3%-a a tervezés.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.10.12. 22:03:28

@Bobby Newmark: Olvass utána, hogy például Paolo Putti miket mondott 2012-ben, amikor előző nap valaki azt nyilatkozta, hogy 10 éven belül össze fog dőlni a híd...
Attól pedig nem lesz semmi sem rosszabb, hogy magánkézben van, nézz csak végig az állami kézben levő magyar kórházakon, ahol nincs karbantartás, csak ritkán teljes felújítás...

Bobby Newmark 2018.10.13. 10:19:09

@Online Távmunkás: Nem, attól lesz rossz, ha elvtelen rohadékok kezében van, amit nálunk az állam kontraszelektál, olaszoknál meg a szervezett bűnözés. De ezek csak a helyi sajátosságok.

Egyébként ja, a műszaki emberek biztosan tisztában voltak a híd állapotával, csak akiknek a pénzt kéne elkülöníteni rá, vagy dönteni a lezárásról, azok basztak bele az egészbe.

Vizsgáltam egy hidat két éve, azzal olyan történt, hogy megvoltak a 10 éves hídvizsgálatok a híd építéséig visszamenőleg. A híd 1965-ben épült, az 1975-ös hídvizsgálat (kurvamenő volt, mikrofonfrizurás, matrózpólós, trapézgatyás csókák vizsgálták a hidat) megállapította, hogy nem épült szigetelés a hídon, ez gondokat fog okozni, kéne rá rakni. Aztán az 1985-ös is megállapította, hogy nincs szigetelés, elkezdett gondokat okozni. Az 1996-os hasonlóképp. 2006-os szintén. Én már azt írtam le, hogy nincs a hídon szigetelés annak ellenére, hogy negyven éve nyígtunk érte, de most már ne is rakjanak rá, hanem bontsák el a picsába, mert tönkrement, veszélyessé vált.
Jó, mondjuk az nem egy 100m magas viadukt, hanem csak egy lófasz patakocska hullámtere, ha le is szakad, kb 3 métert "zuhan" róla a jármű...