Gombóc mondja

Sétáló Budapest - avagy beszélgessünk kicsit egy alternatíváról

2018. november 08. - gomboc r2r

Puzsér Róbert feldobta a labdát, hogy elindulna a budapesti főpolgármesteri székért a jövőre esedékes választásokon, s azóta a sajtóban több helyen is interjút adott a témában. Ne legyünk naívak, ismerjük a politika működését. Jelenleg egy nyilvánvaló előfelmérés folyik, hogy az ötlete, témája, személye, programja mennyire hívja fel az emberek figyelmét, mennyire hozza őket lázba és mennyire mozgósítja őket a személye iránt. Ha megfelelő fogadtatásra talál, biztos vagyok benne, hogy elindul a székért, akármit is tegyen a jelenlegi ellenzék.

Nem akarok most jóslatokba vagy elemzésekbe bocsátkozni a várható politikai csatározásokról az ellenzéki oldalon, mivel Puzsér ezzel a kijelentésével elég mély kátyút hozott létre az ellenzéki úton. Nyilvánvalóan az Európai Uniós választások jelentik jelenleg a prioritást, ezért az ellenzék majd csak május környékén kezd el foglalkozni a helyhatósági választásokkal annak érdekében, hogy az EU-s választásokon ne gyengítsék a pozícióikat. Ez egy óriási hiba, de hagyjuk rájuk, erre képesek.. A lényeg, hogy mivel viszonylag megfelelő fogadtatásban részesült Puzsér és témája, így egy 70-80%-os esélyt adnék arra, hogy most már biztosan végigmegy az úton. Az egyetlen esély a visszalépésére egy széles körben elfogadható jelölt lenne, de mivel jelenleg ilyen személy nincs, előrántani a sapkából egyet pedig nem lehet, komolyan kell foglalkoznunk Puzsér Róbert főpolgármesteri céljával.

puzser-robert-2-hpgy-1000x600.jpg

Én itt ebben a posztban magával a Sétáló Budapest elnevezésű programmal és realitásával foglalkozom ezen túl. Még annyit előre leszögeznék, hogy bár hiszek a multiverzum-elméletben, nincs olyan univerzum, amelyben én lennék a Puzsér-fanklub elnöke, enyhén fogalmazva. Mindazonáltal a Sétáló Budapest, mint program, egyáltalán nem egy eldobnivaló gondolat, ezért érdemes kettéválasztani a személyt és az általa képviselt ügyet. Itt most az ügyről lesz szó.

FONTOS: Ez csak a felvetődött téma alapján az én véleményem, semmi köze a még be sem mutatott terveknek, amik Puzsér Róbert kampányában lehetnek.

Séta indul, egy-két-há'!

A városi közlekedés mindennapjaihoz tartozik a sétálás, akárkiről is legyen szó. Séta az autóhoz, séta a bolthoz, séta a biciklihez, séta a megállóhoz, de néha lehet szó sétáról csak úgy, a séta kedvéért is. Utóbbiba tartozik bele a turizmus, a szórakozás, vagy amikor éppen olyan kedve van az embernek, hogy kikapcsolódásként sétál egyet az esti Duna-parton. A város különböző részein különböző mértékben jellemző ez a közlekedési eszköz is, hasonlóan mondjuk a biciklizéshez vagy az autózáshoz. Egy-két kivétel mindig van, de azt mondhatjuk, hogy minél közelebb van egy terület a város magjához, annál többen sétálnak azon a területen. Sőt, a belvárosban, ahol kisebb távolságokat teszünk meg, az is jellemző, hogy 1-2-3 megálló távolságát egyszerűen legyalogoljuk ahelyett, hogy odamennénk a megállóba, megvárnánk a buszt/villamost/trolit, elmennénk addig a megállóig, majd gyalog folytatnánk a célig. (Persze a külső kerületekben is előfordul, de a belső részen sokkal gyakrabban, ezért ezt emeltem ki.)

A városi élettér egyik rendkívül fontos eleme a járda és az azon közlekedő emberek. Elég csak a kisboltokra gondolni, mint gazdasági tényezőkre. Vagy beszélhetünk sétálóutcákról, sétaterekről, emlékhelyekről, turisztikai látványosságokról, sok mindenről. Legtöbbször nem is tudatosul bennünk sétálás közben, hogy közlekedünk. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy minél többen sétálnak egy adott területen/irányban, annál nagyobb helyre van szükségük, hasonlóan a többi közlekedési módhoz. Ugyanakkor az emberekben nem tudatosul az, hogy ott nekik helyre van szükségük ahhoz, hogy sétálhassanak. Ilyenkor van az, hogy óriási a forgalom, s kicsi, szűkös a járda, miközben az utca nagy részét elfoglalja az autóforgalom vagy a parkoló. Sokszor szembesülünk azzal a problémával, hogy a járdára parkoló autóktól nem férünk el egymás mellett a járdán, s akkor még csak elő sem kerültek a babakocsik vagy a kerekesszékes honfitársaink. Az autók nem csak a zöldterületeket falták fel, de a járdákat is. Az életterünket áldoztuk fel azért, hogy autóval közlekedjünk mindenhova.

Nem ez az első alkalom, hogy felmerül ennek a közlekedési koncepciónak a problematikája, csak az elmúlt 20 évben inkább egy másik dimenzióra fókuszáltak, a biciklis infrastruktúra hiányára. Ami szintén fontos és még mindig jelentős hiánnyal küzdünk ezen a téren, de most felmerült és előtérbe került a gyalogos közlekedés térhiánya és fontossága. A városi élettér, mint önálló ökoszisztéma szempontjából nagyon fontosak az autómentesített részek. Sétálóutcák, nagyobb zöldfelüttel, kellemesebb nem csak a szemnek, a tüdőnek is. (Ilyenkor fel szokták hozni azt az érvet, hogy ezáltal nagyobb dugók jönnek létre, amelyek nagyobb szennyezést idéznek elő. Igenis meg nem is. Ugyanis az autóforgalom nagyon hamar és könnyen alkalmazkodik a megváltozott környezethez. Minél több teret engedünk neki, annál nagyobb lesz és annál többet akar majd. Viszont ha elveszünk tőle, mérsékli önmagát, mivel bizonyos embereknek nem éri majd meg autóval közlekednie, s ezért átvált a BKK-járműveire.)

Az autó egy kényelmi eszköz. Nem luxus, de nem is alkotmányos jog, hogy minden úticélnál és minden lakóépületnél kell lennie parkolónak, a kettő között pedig hatsávos autópályának. 

Hol van probléma?

A belváros egyik, ha nem a legproblémásabb pontja ebből a szempontból a Deák tér és környéke. Budapest középpontja, a Fővárosi Önkormányzat közvetlen környezete (ahol érdekes módon eszméletlenül sok autó parkol, hiába, mégsem várhatjuk el tőlük, hogy utazzanak a saját "szolgáltatásukkal"), a főváros legfontosabb turisztikai központja, a város talán legsűrűbb gyalogosforgalmat generáló környéke. Egymás nyakára lépnek az emberek, de a fővárosi autópályának kell a hely...

gyalog.jpg

Két tengely találkozása. A Clark ádám tértől a Lánchídon át a Deák térre, majd onnan az Andrássy úton keresztül a Kós Károly sétányra vezető szakasz, illetve a Nyugati Pályaudvar felől a Bajzsy-Zsilinszky úton elérve a Deák teret, majd a Kiskörúton folytatódó szakasz. Két, autók által igen kedveltfővárosi főútvonal, melyek tökéletesen ki vannak szolgálva tömegközlekedéssel is, nem mellesleg Budapest legfontosabb turisztikai útvonala. Éppen az imént említett okok adják meg a lehetőséget arra, hogy az autóforgalmat a lehető legnagyobb mértékben eltüntessük innen. Amúgy is inkább a dugó jellemző erre, mint a haladás, mivel az áteresztőképessége ezeknek az útvonalaknak rettentő minimális.

Változás szükséges

Amennyiben a Lánchidat lezárnánk az autók elől, Budán az Észak-Dél irányú forgalom is gyorsulhatna, mert megszűnne egy jelentős keresztforgalom. A Lánchídra tartó forgalom meg eltűnne a környék amúgy is szűkös útjairól, ezáltal rendkívül sokan nagyon jól járnának. A hídról távozó forgalom pedig nyugodt szívvel használhatja a délre és északra lévő metróvonalakat. Így a híd a BKK, a gyalogos és a kerékpáros forgalom számára nyújthatna megfelelő opciót.

Ezzel a Széchenyi-Roosevelt-Eötvös tér hármasa is mentesülne a nagy áthaladó autóforgalom alól, s igazi térként funkcionálhatna. A József Attila utca pedig átalakulhatna és a városi autópálya helyett egy félig gyalogos utca lehetne, összekötve Budát a Deák térrel. Az amúgy is erre sétáló nagy tömeg pedig végre normális helyet kaphatna magának.

A Kós Károly sétány autómentesítése sokat jelentene a Városligetnek, végre nem az M3-as bevezetőjeként funkcionálna, a két oldal lezárásával pedig az Andrássy útra elég lenne 2x1 sáv, s a város leghíresebb utcája végre igazi funkciót kapna.

A Kiskörút forgalomcsillapításának első lépése már megtörtént, ezt kellene kiterjeszteni tovább a Bajcsy-ra. A Nyugati téren lévő felúljáró elbontása úgyis napirenden van, ennek a megvalósításával végre megnyílhatna a terület a villamos előtt a Bajcsyn, ami már nagyon régóta szükséges lenne.

Ezek a lépések a Kiskörútra nehezedő nyomást is tovább csökkentenék, Pesten egy új átlós villamosvonal jönne létre, a közlekedés és a mindennapi élet is sokkal kellemesebbé válhatna.

folyam.jpg

Ez pedig kitűnő kiindulási alap lenne, amibe könnyen be lehet kötni a Szent István téren és a Bazilikán keresztül a Szabadság teret, tovább a Parlamentet, s egészen a Jászai Mari térig átjárható lenne. Erre már fel lehet építeni egy városképet, nem csak a turistáknak, hanem az ittlakóknak is. Gyalogos főút!

Nem tudom mi a konkrét terv vagy elképzelés a Sétáló Budapest program mögött, de a főváros tele van olyan utakkal, ahol teljesen feleslegesen állnak sorban az autók, mivel a szűk területek teljesen alkalmatlanok akkora forgalom átengedésére. Ezeknek a területeknek a visszaszerzése a gyalogosok és kerékpárosok számára egy teljesen új és élhető Budapestet hozhatna el, ami gazdaságilag és társadalmilag is előnyös lenne mindannyiunknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr3614333693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2018.11.08. 10:20:15

Ezer éve várok erre, amit itt leírtak. Mellesleg a dugódíjat is be kellene már vezetni. Sok nagy városba járok rendszeresen, de olyat, hogy munkanapon délelőtt 11 órakor be legyen dugulva egy város, még sehol nem láttam. Nálunk sajnos ez rendszeres.

gomboc r2r 2018.11.08. 15:44:54

@Csodabogár: Nem hiszem, hogy Budapesten a célnak megfelelően be lehetne vezetni a dugódíjat. Más beavatkozásokkal kell elejét venni a dugóknak, mint amiket itt fent itt felsoroltam.

Burgermeister 2018.11.08. 18:23:26

Dugodij kell, keményen !!!

rockjano 2018.11.09. 00:35:25

Én Bp. határán lakó autós vagyok aki néha bejár dolgozni a városba (szerencsére csak néha) a helyzet normál időben tragikus, de nem tudok alternatív módon közlekedni mert nincsenek parkolók ahol letehetném a kocsit és mehetnék tovább tömegközlekedéssel.

Először építeni kéne baromi sok parkolót és utána lehetne gondolkozni azon hogy dugódíj vagy sétáló budapest vagy akármi...

steve_ 2018.11.09. 00:58:54

Még jó, hogy Budapesten egy albérlet átlagembernek szinte megfizethetetlen, és mindennaposak a kilakoltatások. De ha kilakoltattak, akkor legalább lehet sétálgatni!

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.11.09. 02:06:47

Istenem, de szép is lenne!
Pénteken Orbán beszélne a rádióban, szerdán meg a Puzsér főpolgi!

élhetetlen 2018.11.09. 02:17:38

@gomboc r2r: Na, ez is jól indul, mint ötlet. Nem úgy, hogy hol hagyhatja valaki biztonságban az autóját a városon kívül, és biztosítva van a gyors bejutás a belvárosba, hanem dugódíj. Hosszú sétáló utcák. Ne csak a hómleszeket, a nehezen mozgó embereket is szorítsuk ki a belvárosból. Ők sem hiányoznak senkinek. Nem arról beszél, hogy villamosok, amivel akár ötszáz métert is lehet menni. Sétálj, és, ha nem tudsz, ne menj oda. Megint tető, alap, és fal nélkül, de biztosan zseniális ötlet. B..ssza meg Puzsér!

enipeni 2018.11.09. 04:09:26

videkikent "zsenialis" az otlet. igy is 1-1.5 orat szanunk arra hogy atkeljunk a varoson most lehet 2-3. NEM akarunk bemenni. de nincs bpn. kivul hid meg az M0 nincs rendesen kiepitve. ahhoz hogy puzser otlete megvaosulhasson kb 10-20 ev tervezett infrastruktura epites kellene. Az Andrasi nem szorakozasbol az M3 bevezeto szakasza....

Orbán Viktor 2010.......2030 2018.11.09. 04:54:00

alapvetoen nem rossz otlet kivancsi leszek

Yaesu 2018.11.09. 06:11:05

Remek ötlet. Adjuk oda a belterjes, köcsög, kerékpáros hipsztereknek a belvárost teljes mértékben. Jó, legyen dugódj, de akkor először is oldják meg a peremkerületeken az őrzött és ingyenes parkolást, a BKV járatokon ne legyenek zsebes cigányok, valamint a dugódíj bevezetésével együtt a Budapestre bejelentett autók tulajdonosai kevesebb gépjárműadót fizessenek, mert csökken az az úthálózat, amit használnak.

Valószínű, hogy ez a faszkalap is sérálgatna befelé a Városház utcába, és nem a szolgálati kocsival menne be dolgozni, á nem.

midnightcoder2 2018.11.09. 06:28:31

Budapestnek egy rakás problémája van: teli van szeméttel, kutyaszarral, hajléktalannal. A tömegközlekedésben használt járművek nagy részét ki lehetne állítani a közlekedési múzeumban is, az új beszerzések jelentős részén is látszik, hogy az ottani MÉH telep elől lettek megmentve, illetve Pl. a buszok rohadtul nem a pesti úthálózatra vannak tervezve, egy-egy kátyúban akkorát csattannak mint ha kalapáccsal ütné a kovács az üllőt. A házak vakolatának egy részén látszik, hogy utoljára a II világháború környékén újították fel. Szóval, a magyar főváros rohadtul nem Bécs... De olyan probléma, hogy ne lehetne sétálni a belvárosban speciel pont nincs.

Exploiter 2018.11.09. 06:50:58

@rockjano:

Ez.
Első lépésként minden metró végállomásnál kell egy parkoló, na nem 1-200 férőhellyel, ami most van, hanem mondjuk úgy 50.000 el.
Amibe ve tudjon állni a paraszt bkv bérlettel.
Ez a step 0, ha megvan, akkor lehet tovább ötletelni.

8CyB4 2018.11.09. 06:52:32

Dugódíj és minden dizel és euro4 alatti benzines személygépjarmű kitiltása, illletve külön engedélyhez kötése indokolt esetben, első lépésnek tökéletes lenne

Civilía 2018.11.09. 07:04:37

Nagy híve vagyok a sétálásnak, de a cikk egy kicsit leegyszerűsíti a kérdést. Ha ne létesítenek tömegközlekedéssel összekötött parkolókat a budai metrómegállók környékén senki nem fog kiszállni, aki eddig autóval járt! Én naponta közlekedem arra. Néha autóval, néha tömegközlekedéssel. Hogy melyikkel, azt az határozza meg, hogy egyedül megyek-e, és így bevállalom-e a tömegközlekedés “ luxusát” vagy kell-e gyerekeket vinnem, iskolatáskával egyebekkel, mert akkor csak autóval mehetek, hiszen a tényleges hazajutáshoz 3 átszállás kell, 2 busszal... Ha lenne p+R a metrót többet használnánk!

megvagyhadnagy 2018.11.09. 07:09:10

@8CyB4: Nem olvastem el a posztot, mert leszarom a pestiek nyomorát. De szerintem nem a környezetvédelem oldaláról akarja megközelíteni a dolgot.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2018.11.09. 07:12:05

az ötlet mindenképp jó, mert a folytonos dugó már unalmas. (el is költöztem külföldre, de amikor hazajárok mindig szétb.sz az ideg tőle).
de előtte kell lehetőség, hogy letedd a kocsidat egy nagyon nagy -őrzött- parkolóban, (nem, nem ingyenesben! az autózás nem alanyi jog!)
és kell, hogy a nagy parkolókból eljuthass a tömegközlekedési eszközökkel minden fele.
erre tényleg meg kell várni, hogy a 3-as, 4-es metro végig legyen víve a külső kerületekbe, a 2-es meg össze legyen kötve a hévvel.
de stadionok helyett talán menni fog.
hajrá!
ha én szavazhatnék, rá szavaznék!

apro_marosan_petergabor 2018.11.09. 07:15:53

@steve_: Milyen albérletről beszélsz(Van főbérleti díj is)? Én csak bérleti(lakás) díjról tudok...

8CyB4 2018.11.09. 07:19:07

@megvagyhadnagy: Ez inkább egészségvédelemi kérdes mintsem környezet. Budapest levegője mérgező és ebben, más faktorok mellet de az autókázgató honfitársaink vastagon benne vannak, plusz a elviselhetetlen zaj terhelés és a semmiért felzabált zöld és közösségi terek.

Yaesu 2018.11.09. 07:19:45

@aaaaaaaaaaaaaaaa: De, ingyenes parkoló kell. Bőven kitelik a tüzelőanyagra rakott adókból, meg a gépjárműadóból. Talán nem a cigányság alanyi segélyezésére kellene fordítani.

nyelv-ész 2018.11.09. 07:20:15

Újabb rövidlátó cikk a témáról. Amíg nincs megoldva az agglomeráció Bp-re tömegközlekedése, és amíg nincsenek a városhatárokon biztonságos P+R parkolók, addig az autóáradat nem fog szűnni. Továbbá amíg engedi a város, hogy a belső kerületekben egyre csak szaporodjanak az irodaházak, a céges autókkal akkor is be fognak autózni a managerek, ha csilliárd-milliárd forint dugódíjat vetnek ki rájuk. Céges autóra cég fogja fizetni a dugódíjat is.

8CyB4 2018.11.09. 07:27:05

@Yaesu: Nem kell ingyenes parkoló. Valóban nem lenne rossz egy hatékonyabb parkolási rendszer, de ugye te se gondolod komolyan, hogy majd az adófizetők finanszírozzák a te személyes kényelmed:D?

apro_marosan_petergabor 2018.11.09. 07:27:35

Már most is van elég sétáló utca, s eléggé meg van nehezítve az autósok dolga a belső kerületekben, felesleges átesni a ló másik oldalára. Az autó azért van, hogy használják, a gazdaságnak komoly bevételt generál- s nem muszáj visszasüllyednünk a XVIII. századba. Dugódíjjal szükséges szinten lehet tartani a forgalmat, de ahhoz is átgondoltan kell megteremteni a feltételeket.
Az, hogy valaki ilyen programmal polgármester akar lenni viccnek is gyenge. Puzsér néha szórakoztató, néha bosszantóan hülye. Bértollnok, smián megírja(ha fizetik) ugyanannak az ellenkezőjét is. Ráadásul még csak nem is elvhű, szerepléseihez autójával érkezik...

SzAdam 2018.11.09. 07:33:07

Yaesu: Nem a krerékpáros a hipszter, hanem te, mert autózni akarsz a belvárosban. Azért mert veszel egy szakadt BMW-t, amit levetett a német még nem jár neked parkoló, akármennyire is úgy érzed, hogy drága a benzin meg az útdíj.
Gondolatébresztő: i.imgur.com/sCvRIEd.gif

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.11.09. 07:33:56

OK, hogy Puzsér egy picivel értelmesebb ember Pityingernél, de azért messze nincsenek olyan képességei, hogy alkalmas lenne egy ilyen beosztásra. Sőt nagyon összekuszált idegileg. Kellene egy arra alkalmas személy. Régi írásom Pityingerről, aki ugyebár "Köztársasági Elnök" jelölt volt.

Pityinger nem reménytelen? Vagy igen?
vilagnezet.blog.hu/2012/09/04/pityinger_dopeman_laszlo_sem_remenytelen

Brute 2018.11.09. 07:34:34

@megvagyhadnagy: Akkor meg kit érdekel a véleményed ,hogy ismeretlenül okoskodsz? Istenem ...mennyi ilyen ember van.

apro_marosan_petergabor 2018.11.09. 07:35:42

@8CyB4: Bp levegője nem rossz. S az autózás fejlődésével tovább javul (magasabb követelmények, elektromos autók). A levegő szennyezettség egyik fő oka a fűtés, másrészt a korszerűtlen járművek (elvult buszok, teherautók). Figyeld meg, meilyen, mikor (általában szabálytalanul) elhúz egy pizza-futár motor/robogó - több bűzt, zajt csinál, mint 20 autó. Simán meg lehetne csinálni, hogy pl. öt éven belül kitiltsák a város belterületéről a 2 ütemüeket, vagy csak elektromos robogókat lehetne használni (Kínában megtették). A dübörgő motorok nem kapnának forgalmit stb. A porterhelés néha magas, de ezért nem az autózás felel.

szepipiktor 2018.11.09. 07:36:04

Semmi baj Puzsér gondolatával, igaz nem alkalmas semmiféle politikia stratrégiára, egyszerű marketingötlet. Sajnos a főváros gondjai közül 1% alatt van az, amiről beszélünk.
Kicsit sértő, hogy megint tömegesen bukkanak fel a bolsevik fotelhuszárok a DUGÓDÍJ meg BÜNTESSÜNK jellegű korlátozási ötleteikkel, gondolom őket nem érinti a valós napi élet problémája. Kicsit hasonlít a szervezett kerékpároslobbi követeléseihez ez, ők is hangosan követelik a nakik ideális részek bringaútjait és pár általuk használt fővonal kiépítést, de szarnak a komplett kerékpárosközösségre.
A dugódij, sőt akár a zárt zóna ideális, támogatható megoldás - aminek persze semmi köze Puzsér sétálós vágyaihoz - abban az esetben, ha a város infrastruktúrája már megoldott és ehhez illeszkedik.
A városban élők és az ideérkező vagy az átutazók milliós száma alapból veti fel a parkolás és a tömegközlekedés helyzetét! A mai fővárosi parkolási és tömegközlekedési helyzet alapból zár ki bármiféle zónát, dugódíjat, hiszen ez full korlátozása a város életének, ami sokkal nagyobb gazdasági és társadalmi károkat okozna, mint előnyt.
Fel kellene már fognia a hangos generációnak,hogy az emberek döntő többsége nem kockásinges webprogramozó vagy önjelölt grafikus, nem szabadon élő egyedüálló kerékpárimádó, hanem családosok, gyerekekkel, normális munkát végeznek, időrendjük van reggel, napközben és munka után, azaz ha korlátozzuk a mozgásukat, egyszerűen nem tudják a napi életüket élni! Gondolom a hangos követelők nem viszik reggelente a gyerekeiket más és más helyre óvodába, iskolába, majd nem mennek időre a munkahelyükre, délután meg nem rohannak a srácokért, bevásárolni stb.
Ma ezt Budapesten jellemzően nem lehet autó nélkül megtenni! Mert ha akarnák is az emberek, nincs hol letenni az autót és a bkv-ra meg nem lehet napirendet tervezni.
A ökoterroristák is csak kiabálnak, de olyanok, mint a lebegő mókuscsoport, alaposan kivették a részüket az M0-ás szabotálásában, így az átutazók vagy a város másik felére igyekvőknek is a városon kell átautózniuk.
A önkormányzatok meg a kertes zónákat számolják fel, betontársasházakat építenek mindenhol (ingatlanmutyi), amivel a külső részeket is tovább terhelik, és ehhez gyorsan fizetős parkolózónákat is kialakítnak.
Én a XIII és a IV kerület galáságait ismerem, mindkét - szocialista és kdnp-s polgármester - vezetés ugyanazt a korlátozó módszereket alkalmazza, tehát a külső részekről érkezők már ott sem tudják letenni az autójukat. Angyalföldön még a lakó és pihenő övezetet is fizetőssé tervezi (tervezte) a szocialista Tóth József, pedig oda idegen a KRESZ szerint nem is mehet be, a zónán nem haladhat át!
Ezt fejeli meg a bkv a brutális díjszabásával, nincs a világon olyan szolgáltató, aki 700 ft/km jegyárral üzemeltetné az egyébként is rosszul szervezettt hálózatát! A kiharcolt fonódó villamosok csak az utazási időt emelték 20-30 perccel és egy észak-déli utazáshoz lett két átszállás és egy helyett három jegy... A bkv a 28 év alatt minden hosszú, így ideális járatát megszüntette és csinált helyette sok átszállós, időpazarló és drágább járatrendszert.
Szóval majd ha megtehetjük hogy
- megkerülhetjük a várost
- ha lesznek tömegesen INGYENES parkolók a külső területeken,
- ha lesznek fizetős parkoló a belső részeken
- és lesz normálisan szervezett, megfizethető tömegközlekedés
akkor lehet a zónázást, a dugódíjat követelni!És akkor eljutunk Puzsér marketingalapú demagógiáához, hiszen a fővárosiak jellemzően nem sétálgatnak a belvárosban, hanem dolgoznak, gyereket nevelnek, ÉLNEK!

Semper Fidelis 2018.11.09. 07:38:46

Mondjuk kivinni a 4es metrót a Pólusig, és az ott levő ökör nagy üres területre beparkoltatni az M3-ason érkező ingázókat.

szepipiktor 2018.11.09. 07:38:59

@8CyB4: Te sötét! Az adófizető önmaga az, aki letenné az autóját.
Mert dolgozni menne, adót, járulékokat fizetne, hasznot hozna létre, befizető lenne a kasszába!
Most pontosan az ellenkezőjét akarod, hogy dögöljön meg, oldja meg, de dolgozzon és fizessen adót azért, hogy TE ÉLHESSED a kényelmes bringás genderéletedet!
Pontosan te akarod a döntő többséget kötelezni arra, hogy a te mikroközösségedet finanszírozza...

Brute 2018.11.09. 07:40:08

@TanNé: Mivel tisztában van önmagával ,ezért szakemberekkel venné körbe magát. Ez kevés politikusról mondható el.
Amúgy mennyi tapasztalata volt Schmidt Pálnak,amikor a főpolgármesteri címért indult? Esetleg Reagennek? Vagy Schwarzeneggernek?
Úgy csináltok ,mint ha ez egy tudomány lenne és 8 éves egyetemi képzésre lenne szükség hozzá.

8CyB4 2018.11.09. 07:46:06

@apro_marosan_petergabor: Budapest levegőjében ebben a pillanatban is 130 µg/m3 fölött van a pm10 tartalom. Ez mérgező kategória akkor is, ha megpróbálod letolni magadról a felelősséget ahogy a az elmúlt 50 évben az előző két kudarc generáció tette mindenben.

A mikropor és mikrokorom szennyezttségen a legtöbbet az segítene ha a dizel motorokat ki a város, mondjuk már tegnap.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2018.11.09. 07:46:56

Egyrészt ki kellene tiltani a városból a városi terepjárókat. Túl sok helyet foglalnak. Másrészt egyáltalán nem alapjog, hogy valaki a közterületen tárolja a magántulajdonát. Harmadrészt itt rövid-, közép-, és hosszútávú terveket kellene készíteni, és azokat következetesen végigvinni. Ezt a problémát nem lehet varázsütésre felszámolni, csak hát a tervezés, a konszenzusos megoldások keresése, és a kitartó munka, nem a jelenlegi döntéshozók erényei. Pártállástól függetlenül.

Yaesu 2018.11.09. 07:47:54

@8CyB4: Mivel fizetek adót én magam is finanszirozom. De forditsuk meg, minek finanszírozza az autós közösség azt, hogy te kényelmesen tudj kerékpározni az egyik romkocsmából a másikba?

8CyB4 2018.11.09. 07:48:32

@szepipiktor: Az autózás nem alanyi jog. Nem a közösség dolga, hogy a magántulajdonodhoz kapcsolódó költségeket fizesse, mert neked az úgy kényelmes:D

Yaesu 2018.11.09. 07:49:44

@Napi Maflás: Akkor a kerékpár közterületen tárolása sem oké. Főlwg úgy, hogy nem is fizetnek utána semmit, míg a belvárosban 520 Ft egy óra az autóra.

8CyB4 2018.11.09. 07:52:53

@Yaesu: Az gépjármű közlekedéshez és tulajdonláshoz kapcsolódó adók arra sem elegendőek hogy az úthálózatot szinten tartsa.

szepipiktor 2018.11.09. 07:54:25

@SzAdam: Ugyan már!
Te vagy hipszter a kerékpáros, mert te akarsz hobbijelleggel kerékpározni, sétálni a városban, ezért azt hazudod,. hogy az autósok hobbibol mennek be, egész nap kirándulgatnak, várostnéznek.
Nem, barátom te vagy a hipszter, aki divatból, trendiségből élsz egy életformát, szemben a döntő többséggel, aki dolgozna, családoban élne, gyerekeket cipelne és befizető az államkasszába.
Te vagy a hipszter, mert divatból, a saját kényelmedből ítélsz, aki nem úgy él ahogy te, az elítéled, megbélyegzed és leszólod.
Jómaga gyalogos vagyok, tíz éve tettem le az autót, akkor is parkoltam a Hungária magasságában, és metróztam a belvárosba, pedig volt céges parkolóm!
Azóta gyalogosként és kerékpárosként ezerszer több poroblémám van a divatkerékpárosokkal, a szervezett aktivista "bringaemelgetőkkel", mint az autósokkal, mert nem az autós hajt bele a zebrán a gyalogosokba, nem az autós halad a járdán, nem a taxis szeg szabályt 100%-ban, hanem a bringásfutárok, és nem is a normális kerékpárosok, akik valóban célszerűen ülnek a kerékpárjukra.
Veletek van a probléma, akik mindig előjogokat követeltek a többséggel szemben, a saját kényelmeitekért,
Ti aztán lehipszterezitek azt, aki csak él, dolgozik, gyereket nevel - azaz hasznos a társadalom számára!
Te fel sem fogod, hogy a teherautósok nem hobbiból mennek a városba, hanem a munkájukat végzik, amit nem lehet kerékpárral! nem fogod fel, hogy hány család él úgy, hogy reggel a fater köbehordja a srácokat az iskolába, óvodába, majd az asszony a melóhelyére (amit megint nem lehet bringával, de bkv-val sem, mert IDŐRE kell menniük - majd letenné az autót, de nincs hol!!!
Ez a halmaz a döntő, és te vagy a kisebbség, de te akarod a többségre ráerőltetni a hobbidat, miközben ehhez semmiféle infrastruktúra nincs biztosítva.
Tudod az emberek elég nagy része igényes, azaz nem fog öltönyben kerékpározni, mert beleizzad, mocskos lesz, de "csak" bringatároló és tisztákodási lehetőség nincs a munkahelyek 99%-nál! Te elüldögélsz az izzadt büdös kockásingedben, de a többség erre nem képes...
Szóval te hipszterezd a normális többséget!

8CyB4 2018.11.09. 07:54:36

@Yaesu: Az autó és kerékpár területfoglalása közötti különbséget csak az autóba püffedt huszárok nem látják:D Az úton parkolni meg eleve luxus... Haladnánk

Yaesu 2018.11.09. 07:55:22

@SzAdam: Egyrészt nem BMW-vel járok, másrészt nem a hipszterek fogják megmondani, hogy mivel járok be a városba. Fizetek én elég adót ahhoz, hogy eldöntsem.

Yaesu 2018.11.09. 07:59:39

@8CyB4: A kerékpár is közterületet foglal? Igen. Az igaz, hogy nem akkorát, mint egy autó, de foglal. Fizessen arányosan a kerékpáros is. Vagy az már nem annyira hipszter?

yotta 2018.11.09. 08:03:14

"2018. november 08. - gomboc r2r"

Nem tudom, milyen előtapasztalatokkal/élettapasztalattal/bölcsességgel/felelősséggel rendelkezik az, aki egy ilyen cikket ír, de szerintem és hangsúlyozottan szerintem (" Ez csak a felvetődött téma alapján az én véleményem, semmi köze a még be sem mutatott terveknek, amik Puzsér Róbert kampányában lehetnek."), felelőtlenül dobálózik a szerző a kitiltás fogalom és annak alternatíváival. Miért is? Budapest belvárosa egy adottság. A maga évszázados és újabb építményeivel és az ezekkel és ezekben történő élettel. (Irodák, lakóhelyek, közintézmények, emlékhelyek, mutogatható érdekességek, üzletek és vendéglátóhelyek úgy szálloda, mint gasztronómiai helyek.
Kis képzelőerővel belátható, hogy a felsoroltakhoz/ba/be/ból/ből iszonyatos logisztika tartozik, amit szerintem egyelőre lehetetlen járművek nélkül intézni. Erre tevődik rá a szintén az előbbi felsorolásban szereplő ingatlanok nem szabályozható karbantartása, állagmegóvása, átépítése, adás-vételből következő átalakítások stb. Amely nem csak személy szállító és egyéb kisméretű jármű forgalmat jelent, hanem hatalmas erőgépek és teher szállító járművekét is. (Aki nem érti miről beszélek, kerekedjen fel és menjen be izibe (2018. nov.9-én reggel) a Szervita-tér, Petőfi Sándor utca, Kígyó utca környékére és nézze meg, miről beszélek.)
Tehát összefoglalva: "a sétáló belváros" koncepció lényege a kivételekről szólhatna kizárólag! A kivételezésekről, a csókosokról, a korrupcióról: akik mindig mindet el tudnak intézni a megfelelő hivatalnok megvételével. Tessék napközben végigsétálni a Petőfi Sándor utcában és megtekinteni, hogy az adott pillanatban mennyi 20 millió feletti értékű autó áll a rokkant parkolókban orvosi igazolással...
Tehát, amíg a fentiek nincsenek megvitatva/orvosolva, az úgynevezett járműforgalomkitiltásból nem lehet semmi, nem életre való és valóságtól elrugaszkodott elképzelés. Legalábbis addig, amíg az egyéb körülmények nincsenek megoldva: lakók kitiltva, kereskedelem kitiltva, felújítás építkezés megtiltva... Életre való ez? Na, ugye...

szepipiktor 2018.11.09. 08:04:26

@8CyB4: Alanyi vagy sem, akár autós, akár bkv-s BEFIZETŐ!
Nem ingyenélő, hanem termelő és hasznos.
Te viszont ingyenélőként nézel rájuk, csak mert neked más az elképzelésed.
Ha azt akarod, hogy a befizetők, a hasznosak ne autózzanak, akkor a közösségnek - hiszen ezek képviselik a közösség döntő hányadát - meg kell teremteni a feltételeket ehhez.
Ugyanez a helyzet az utakkal, a bkv-val és minden olyannal, ami közösségi.
Gondolom te egy bolsevik alapú neoliberális vagy, feltételezem elutasítpd a MÁV vonalfejlesztéseit is, mert te nbem utazol vonattal, azaz fizessék azok, akik utaznak. Ahogy autópályára, hidakra sincs szükség, vagy ha kell, fizessék azok, akik használják.
Igazi mocskos aktivista világkép!
De a bringautakat fizesse az állam, a főváros, az EU, igaz? Mert az neked jó! Ami más közösségeknek, és illeszkedik az egész állam egészébe, azt ne, ha neked nem kell.
Mégegyszer: Igen az uató nekm alapjog, de az autósok döntő része nem kirándul az autójával, hanem a napi életéhez használja, hogy elvégezhesse a saját feladatait, dolgozzon, termeljen, a közösség számára hozzájáruljon az állami bevételekhez, így ha ebben korlátozzuk, akkor az nem egy személyes bosszú, hanem károkozás a társadalom egésze számára.
Próbálj gondolkozni általánosságok szintjén, hogy az emberek sokfélék, mind mást tesz, él, dolgozik, mindnek kell levegő, élelmiszer is, ahogy a gyerekenek, maguknak ruha, iskolaszer, sör stb. aminek ellenértékét a munkával teremti elő.
Ha elmész dolgozni valahova, akkor a szükséges munkaeszközöket te viszed, vagy azt a munkáltató biztosítja? Mert most te azt szeretnéd, hogy ha dolgozni akarsz, vidd a kalapácsodat vagy a laptopodat, vedd meg az irodaszereket, a nyomtatókellékeket és így tovább.
Hiszen a munka sem alapjog ma már, azaz aki dolgozni akar, fizessen érte!

mel gibson 2018.11.09. 08:08:09

Nem kell Budapestre jönni kocsival, ilyen egyszerű.
Maradjatok otthon a picsába vagy gyertek vonattal vásárolni a westendbe.
A forgalom fele nem fővárosi, ez az agyfasz.

szepipiktor 2018.11.09. 08:08:39

De láthatóan értelmetlen a vita, hiszen a szervezett aktivista kerékpáros mikrohalmaz már beindította a propagandagépezetét, a többi neoliberális aktivistamozgalmakhoz hasonlóan a mikroközösség akarja a döntőp többségre ráerőszakolni az akaratát.
Antidemokratikus, bolsevik világkép, sajnos ma ez a trendi.
És Puzsér hogy gyűlöli ezeket...

8CyB4 2018.11.09. 08:11:49

@szepipiktor: Nem érdekelnek az indokok hogy miért mérgezed a levegőt amit lélegzem. Szervezd úgy az életedet hosszútávra hogy ne kelljen autót használnod. Viszonylag kevés az a szitu amit nem lehet megoldani nélküle, és ha az utakon csak a muszáj-autósok és logisztika marad az bőven a fenntartható kategória lenne. Az előző két kudarc-generációk szemléletét és életstílusát el kell vetni.

gigabursch 2018.11.09. 08:12:37

Puzsér nem hogy nem hülye, hanem nagyon is profi kommunikációban.

Egy kétszavas mondatot mindenki megért, felfog.
Először persze nem érti, hogy ebben hol van a proigram, majd rájön.
Ahhoz, hogy sétálni lehessen Budapesten néhány dolognak (a teljesség igénye nélkül) rendelkezésére kell álljon
- nagy kapacitású elővárosi közlekedés (tessék megnézni ebben a kérdésben a francia, német, japán, amcsi helyzetet)
- jól behálózott, nagy kapacitású felszín alatti tömegközlekedés
- jól kialakított fix pályás fonódó villamosrendszer (a mostani pl már tök jó (és ez egyértelműen a szememben Tarlós érdeme), de nyilván még sokat lehet rajta bővíteni és reszelni
- kellően sok zöldfelület
- értelmesen átgondolt anyag és szolgáltatás forgalom korlátozás a belső területeken.

S mindezt Puzsér elintézte egy összesen kétszavas mondatban.

Ennyit tesz, ha valaki ért a kommunikációhoz, függetlenül attól, hogy szeretem-e vagy nem, szimpi-e vagy nem. (amúgy nekem nem)

gigabursch 2018.11.09. 08:14:43

@mel gibson:
Ühüm.

S az mit tegyen, aki köteles a kölkét a Heim Pál kórházba hozni, mert máshova nem hozhatja - mert ilyen az egészségügyi rendszer -, s mindemellett a helyzet olyan hogy tömegközlekedés kizárva?

félvak űberpesti vagy

mel gibson 2018.11.09. 08:26:40

@gigabursch: Hol van kizárva a tömegközlekedés, haver? Ugyan már. (Pláne a Heimhez...)
Ha meg sürgős az ügy, ne te hozd a kölköd, hanem a mentő.
Te a happy meal és a “pláza” miatt hozod a gyereked, ez a baj.

Belzebubo 2018.11.09. 08:28:39

@8CyB4: hogy ki finansziroz kit, azért az erősen kérdéses, mikor az üzemanyag árának 80 % adó. (Pontosabban nem is kérdéses) És ehhez jön még a többi dij, járulék, illeték, dézsma és sarc, ami a motorizált közlekedést sújtja (mert nem csak magánautós van, hanem áruszállítás is). Szóval ennyi pézért el is várhat az ember valamit. Budapest legbagyobb baja egyébként saját túlméretes léte, kevés olyan ország van, ami ennyire egyközpontú, talán Szingapúr, vagy Monaco - csak nem olyan gazdag :-D

8CyB4 2018.11.09. 08:34:48

@Belzebubo: Igen és ez a rengeteg adó és járulék pont arra elég hogy az motorizált közlekedésből fakadó amortizációt egyáltalán ne fedezze, a fejlesztésekről nem is beszélve, így van az hogy a kényelmedet egy egész ország fizeti miközben az infrastruktúrához a hozzáférés meg aránytalanul korlátozott. Az meg hogy tönkreteszed vele az egészségemet, a környezetemet, és a területett ahol élek, pénzben nem megváltható.

Rot 2018.11.09. 08:36:44

Mondjuk először parkolóházakkal kéne kezdeni...

vamivan 2018.11.09. 08:42:21

@szepipiktor: nem tudom mit zavar téged, ha a XIII. kerületben a lakóövezet fizetős, mert a kerületi lakosoknak évi 2000 forintért ingyenes a parkolás, más meg mint amúgy is írod, be sem mehet, szóval csak a szabálytalanul behajtók ellen van, ne a lakosok ellen :)

Yaesu 2018.11.09. 08:53:48

@mel gibson: Hogy Te kényedve-kedvedre kerékpározhass bebaszva/belőve, hegyes szakállal, igaz? :D

Yaesu 2018.11.09. 08:56:35

@8CyB4: Kurva egyszerű, ha nem tetszik a belváros, el lehet költözni onnan. Ja, hogy akkor meg messze lesz a Király utca? Ez egy ilyen sport...

Muad\\\'Dib 2018.11.09. 08:59:16

@mel gibson:
Nem az agyfasz az, hogy segghülye vagy és még hirdeted is. Majd vegyél a kezedbe egy közgazdaságkönyvet és olvasgassad. Aztán mutassad meg hol sikerült egy budapestihez hasonló városban drasztikusan csökkenteni a forgalmat.

8CyB4 2018.11.09. 08:59:23

@Yaesu: Imádom amikor a hozzád hasonló kudarcok prüszkölnek:D Innen tudom, hogy amit gondolok az valid.

8CyB4 2018.11.09. 09:00:10

@Muad\\\'Dib: "Aztán mutassad meg hol sikerült egy budapestihez hasonló városban drasztikusan csökkenteni a forgalmat"

Bécs.

Leopoldika 2018.11.09. 09:00:12

Szerintem teljesen jó a program, és nem parkolókat kell építeni a város szélén, hanem a rendes tömegközlekedést kiépíteni a külváros elővárosokból. Felejtsük el az autót nem a városba való, és igenis szükség van a dugódíjra mert sajnos vannak olyan honfitársaink akik a szép szóból nem értenek, nekik csak a büntetés-pénzfizetés az egyetlen módszer. Péntek este kijönni autóval a belvárosból másfél óra bringával 20 perc tömegközlekedéssel 20 perc gyalog mondjuk 40 perc, akkor mi értelme autózni?Kényelem, mert nem esik az eső meg nincs hideg, de ez nem alkotmányos jog. Sajnos az autósok olyan tévedésben vannak, hogy nekik ez jár- nem.Sajnos egy Tarlós szintű tanácselnöktől aki reggelente a fekete volgával hozatja a seggét a hivatalba ne várjunk semmit, kell az új a jobb ami előre viszi Budapestet.

Yaesu 2018.11.09. 09:04:43

@8CyB4: Igen, nyilván kudarc, kialakult élettel, egzisztenciával. :D Amit Te gondolsz, az nem valid, hanem egy belterjes, faszkalap hipszter agymenése. Meghagyom nektek a belvárost, én elvagyok a kertes házamban. Mig te valamelyik romkocsmában lövöd be magad a hasonszőrű haverjaid között, én elvagyok a kertemben.

gurigapapa 2018.11.09. 09:05:02

@Belzebubo: 1 km út építése jóval több mint egymilliárd forint. És ez csak az építés. Üzemanyag jövedéki adóból évi kb. 700 milliárd forint folyik be. Terv szerint a következő négy évben 2500 milliárd forintért építenek utakat, ez kb évi 600 milliárd forint.

A fenntartás, az ehhez kapcsolódó állami szolgáltatások finanszírozása (mert a tűzoltó sem ingyen vágja ki a vezetés élményétől megszédült sérültet a kocsiból) ebben benne sincs. Az egyéb negatív extrenáliákról (zajszennyezés, környezetszennyezés) ne is beszéljünk.

blöff 2018.11.09. 09:05:39

Én pont ellentétesen látom, Puzsér személyével nem, mint inkább a sétáló Bp koncepciójával lenne problémám.
Ez egy krva nagy terület! Sétáljon kilométereket akinek el kell jutnia A-ból B-be? Vagy kötelezően biciklizzen mindenki, aki öreg, szállít vmit, a gyerekét viszi vhova, vagy éppen beteg?!
Esőben, fagyban? Nagyon hipszter elgondolás, de az élet nem a ráérős sétálgatásból áll. A BKV pedig finoman szólva sem versenyképes alternatíva. A Jászaitól a Boráros térig 40 perc alatt eljutó 15-ös busz? És a többi utca?
Prágában a sétáló terület fele-harmad akkora, amit most Puzsér tervez lezáratni.
Csak éppen közlekedni nem lehet majd. A hidak is csak sétálgatásra vannak? Majd mindenki közlekedik az M0-án?
Nem alkotmányos jog az autó, ahogy az elektromos áram és az internet sem. Kösz. Csak akkor módosítsunk az elvárásokon is pl. a betölthető állásoknál. Terjedjen jobban az otthoni munkavégzés. Akkor már lehet ilyenekről beszélni.

Yaesu 2018.11.09. 09:06:16

@8CyB4: Aha, csak Bécsben fokozatosan csinálták, nem pedig egyből kibaszták a dugódíjat. Lettek parkolók, fejlesztették a tömegközlekedést.

Yaesu 2018.11.09. 09:11:00

@blöff: Ja, amíg az ingyenélő hipszter eltartja apuci-anyuci, és nem kell a város másik végébe átjárni dolgozni, addig ezt a korlátolt agyával nem látja át.

8CyB4 2018.11.09. 09:12:51

@Yaesu: Minden adott Budapesten ugyanerre. Fejezd be a nyávogást és a picsogást és egyszerűen csak szállj ki az autódból. Ilyen egyszerű ez

blöff 2018.11.09. 09:13:07

@8CyB4: nagyon kis részen van elzárva a belváros az autók elől. Semmi esetre sem akkora területen, amit a Nagykörút körbezár. Az agyrém. A Kiskörút reális lehet.

Muad\\\'Dib 2018.11.09. 09:13:11

@8CyB4:
ROTFLMAO!
Bécs az ország gdp-jének 25%-át termeli meg, Budapest közel a dupláját. Jó összehasonlítás.

Yaesu 2018.11.09. 09:14:12

@Yaesu: A másik az, hogy ha lesz dugódíj, a céges autósok, politikusok, menedzserek, stb. ugyanúgy bejárnak majd a belvárosba, mert leszarják, nem a saját zsebüket fogja terhelni. Úgyhogy valószinűleg nem fog számottevően csökkenni a forgalom a belvárosban.

Yaesu 2018.11.09. 09:17:51

@8CyB4: Persze-persze. Megint drog hatása alatt állsz kora délelőtt, hogy ilyeneket trippelsz?

Akkor utazz jó sokat a 4-6-os villamoson zsebes cigányok között, bónuszként a hajlektalanok áporodott szagát szívva.

8CyB4 2018.11.09. 09:18:41

@Yaesu: Igen, felépítettél egy egzisztenciát ami mások mérgezésre épül, teljesen fenntarthatatlan, tönkrebaszta a városainkat, 60 év alatt milliók fájdalmas halálát okozta és masszívan hozzájárul az ököszisztéma összeomlásához. Gondolom mindennap gratulálsz magadnak a tükörben mekkora király vagy hogy a mi generációnk jővőjét elcserélted egy kis kényelmeskedésre:)

8CyB4 2018.11.09. 09:20:45

@Muad\\\'Dib: Nagy várost kértél és kaptál. Az hogy a magyar ugar és vidék megragadt a szovjet barbarizmus szintjén míg BP fejlődött nem indok arra hogy kocsikázzál.

Yaesu 2018.11.09. 09:20:48

@8CyB4: Mutas egy rendes P+R parkolót. Ha a kelenföldire gondolsz, az már reggel fél 8-kor tele van, a 4-es metrón tömeg, kb. a 3. 2-es villamosra lehet felszállni, mert annyira tele van. Ez nem alternatíva.

RHalacska 2018.11.09. 09:21:10

@8CyB4: Ja a ti generációtok jövőét szívesen cserélem el a kényelemre. Úgyis túlnépesedett a Föld, legalább ti nem lesztek. Amennyi ökörséget összeírtál, jó az így.

CyberPunK 2018.11.09. 09:23:04

Aranyosak vagytok, ahogy így anyázzátok egymást. A legszebb az egészben, hogy úgyse ti fogtok dönteni, hanem az a pár díszfasz, ugyanúgy, mint eddig. Normális demokráciában meg ugye úgy nézne ki, hogy az döntsön, aki ott lakik.

8CyB4 2018.11.09. 09:24:50

@blöff: Én sem akarom teljesen elzárni a forgalom elől, hanem csak erősen csökkentté és fizetőssé szeretném ha vállna. A Belvárosban nincsenek távolságok, minden közel van, bejutni meg bárhonnan belehet. 4 metro és számtalan busz meg villamos segít az agglomerációs vonatokkal együtt.

Yaesu 2018.11.09. 09:26:01

@8CyB4: Nézd, a belterjes, gender hipszter generációd evolúciós zsákutca, de ezt majd te is meglátod később.

De leszarom, kerékpározz minél többet. Engem a belváros nem izgat, azon kívül, hogy itt dolgozom. De ha sikerül a tervetek, és teljesen tönkrebasszátok itt a közlekedést, át fogom szervezni a dolgaimat, és a belvárosi hipsztereknek kb. kétszeres áron fogok dolgozni, mint mindenki más.

Muad\\\'Dib 2018.11.09. 09:27:18

@8CyB4:
Ez pillanatról pillanatra jobb lesz. Tudod amikor a sötétség magabiztossággal párosul, az egy becsülendő dolog. Mivel láthatóan képtelen vagy alap gazdasági összefüggéseket is megérteni, ezért azt hiszem feleslegesen próbálnám neked elmagyarázni, hogy vajon miért Budapestre koncentrálódnak az autók és miért van baromi nagy ingázó autóforgalom. Meg vajon ez miképp függ össze a kimagaslóan koncentrált GDP-vel és a szolgáltató szektor Budapest központúságával.
De, hogy tovább zavarjam a kis világképedet, íme:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_vehicles_per_capita
Még csak nincs is sok autó Magyarországon.

8CyB4 2018.11.09. 09:27:21

@RHalacska: Igen, már túl is vagy rajta, most már mehetsz meghalni, de elötte még tartogasd a markod egy kis nyugdíjért, míg mi megpróbáljuk eltakarítani és rendbehozni amit te tudatosan tönkretettél.

gigabursch 2018.11.09. 09:29:06

@mel gibson:
Felesleges veled egy szót is váltani, mert egy agyhalott barom vagy.
Ismeretek nélkül nyilatkozol és eldöntöd helyettem, hogy mit csinálok.
hepi míl miatt akár mehetnék 20 km-t is (de nem megyek, mert rühellem az egész mekit és a kapcsolód szellemi szintet), tehát ez a pontod is megbukott, de ez általában az ilyen szűklátókörű majmokat nem zavarja
A tömegközlekedést meg a gyermek helyzet zárja ki. Agyatlan egy ugatós faszfej vagy, de hát ez ellen nem lehet mit tenni...

@8CyB4:
Ühüm: Költsd rá inged.gatyád... Hiénákra...

8CyB4 2018.11.09. 09:30:47

@Muad\\\'Dib: "Tudod amikor a sötétség magabiztossággal párosul, az egy becsülendő dolog."

Mondod ezt úgy hogy az elmúlt 10 évedet autóba dagadva töltötted, miközben már 40 éve nyilvánvalóak a vele járó problémák, csak lusta vagy és gyenge kiszállni.

8CyB4 2018.11.09. 09:31:14

@gigabursch: Kifogás az mindig van:D

Muad\\\'Dib 2018.11.09. 09:32:15

@8CyB4:
Egyébként remélem jársz körben a városban és mindenhová bekopogsz ahol pl. fával fűtenek, mert nyilván tudod (hö-hö-hö, igen érzem a helyzet fonákságát, hogy azzal vádollak miszerint lenne bármilyen témába vágó tudásod), hogy a remek vegyes tüzelésű kazánok a környezetszennyezés igen szép százalékáért felelnek telente.

Muad\\\'Dib 2018.11.09. 09:33:47

@8CyB4:
Mondom én, király dolog amikor valaki hülye és magabiztos. Speciel sem én, sem a párom nem autóval járunk dolgozni. De világért sem szeretném tényekkel összezavarni a fejedet.

gigabursch 2018.11.09. 09:39:08

@Muad\\\'Dib:
Ezért (is) kéne bitang erős vidékfejlesztés.

gigabursch 2018.11.09. 09:44:19

@Muad\\\'Dib:
Azon túl, hogy sok kérdés van amiben erősen nem értünk egyet, most rá kell jöjjek ez az éjcibifór* egy ritka nagy faszkalap - és ebben szerintem maximálisan egyetértünk...
Szóval szerintem ne etessük! Kár rá erőt pazarolni.

________
tipikus kis troll faszfej, már van egy nickje (a ki tudja hány másik mellett, amolyan echte ságvári 32 nicknévvel) teljes egy(!) napja. De az igazságot(?) azt nagyon osztja.

RHalacska 2018.11.09. 09:44:47

@8CyB4: Te addigra kihalsz mire én nyugdíjas leszek. Szelfizz bátran.

gigabursch 2018.11.09. 09:45:20

@8CyB4:
Nem, bmeg, tények vannak!
Agyalálugyult önimádó tahó.

RHalacska 2018.11.09. 09:49:54

Egyébként feltűnt-e valakinek, hogy télen sok vidéki faluban nagyságrendekkel rosszabb a levegő mint Budapesten? A hatóság meg tehetetlen mert 0 db autó közlekedik, a kémények meg ontják a szennyezést, mivel mindent elégetnek.Amiért megróni sem leht igazán őket, mert vagy környezettudatos és megfagy, vagy fűt. Egyébként télen pont akkora a gk forgalom Budapesten, mint nyáron, mégis télen van mindig válság, mivel beindul a fűtés, és a szilád fűtőanyagok adják a szennyezés nagyobb részét. Egyébként a nyári időszak kivételével kíváncsi lennék mennyien sétálnának...

CyberPunK 2018.11.09. 09:54:39

@RHalacska: Ez mire érv? A gépkocsiforgalmat nem csak a szennyezés miatt kellene korlátozni, hanem mert mozdulni nem lehet már a városban. Jártál mostanában a Rákóczi út környékén délután négy után?

lenörd hofstadter 2018.11.09. 09:55:29

Az egyik legfontosabbat a parkolók építését mint első feladatot, már elmondták páran.
A második legfontosabb dolog az lenne, hogy az összes hipszter sötétzöld agyatlan barom homlokára tetoválni kell egy vörös csillagot, oszt akinek látható a buta fején a "jel", azt az összes belvárosi boltból törvényileg kizavarni a prérire a taknyos kurva anyjába, hogy csak ott vásárolhasson be. Ezek az agyatlan barmok elvárják a közvetlen kiszolgálást 30 méteren belül a kapujuktól, de a vele járó problémát oldja meg más. Féreg egy népség...

RHalacska 2018.11.09. 09:58:17

@CyberPunK: Jártam. Autóval. Miért autóval? mert a felszerelés van benne, ami napi szinten kell. És sajnos még így is gyorsabban érem el az úti célomat, mint másképp. mert ugyan van néhány metrovonal, de az nem megy mindenhova, főleg a külvárosba, Csepelre, nem.

gigabursch 2018.11.09. 09:59:06

@RHalacska:
A téli anticiklon időszak az amior ez igazán jelentkezik.
Az mondjuk egy érdekes szempont, hogy a füst azért nem feltétlenül teljes mértékben rossz.
- nagy adag pára kicsapódik, kikondenzálódik az apró füstelemekre, ami így csapadékként lehull
- a falvakban a füstpaplan miatt kevésbé van hideg (persze Budapest így is erősebb 3-4 fokkal, de az azért egy másik dimenzió)

Nyilván erősen nem mindegy, hogy most a fának a füstje, vagy a mindenféle szaros pelenka, nikecell és társaik égnek (lásd cigánytelepek környékét).
Persze erről lehet tengernyi vitát folytatni, de maradjunk meg inkább csak a kitekintésnél.

gigabursch 2018.11.09. 10:00:23

@CyberPunK:
Ott akkor 30 éve sem lehetett megmozdulni.

Nem látom a különbséget, max az autókban...

CyberPunK 2018.11.09. 10:17:00

@RHalacska: @gigabursch: Tehát egyetértünk abban, hogy ez az állapot nem normális? Egyébként igen, már rég 6-7 metróvonalnak kellene lennie...

RHalacska 2018.11.09. 10:17:06

Alapvetően az a baj, hogy nincs hosszútávú, következetesen végigvitt koncepció. A mutyi miatt nyomták a 4es metrót, abból a pénzből lehetett volna akár normális tömegközlekedést is építeni. A Rákóczi út - Erzsébet híd városon keresztülvezető út, sokáig egyetlen kapcsolat volt a 7-es és 3-as főutak között. Kb 20-30 év alatt lehetne rendesen átépíteni a várost, ha lenne rá konszenzusos akarat. Addig marad a lezárom itt, meg ott, és csodálkozunk, mint a Budaörsi úti buszsáv bevezetésekor, hogy a koncepciótlan ad hoc jellegű intézkedések csak a káoszt növelik.

nemecsekerno_007 2018.11.09. 10:17:43

- az isten pénze nem lenne elég ahhoz, hogy élhetőbb legyen Budapest.
- ezzel is csak azt érnénk el, hogy még többen költöznek oda
- már Pest megyének is vannak olyan területek ahol minden lepukkant
- az ország többi elmaradott részéről már nem is beszélve
- a régiókra és az azokat összekötő infrastruktúrára kéne többet költeni mert ez még mindig sokkal kevesebb pénz
- nagyon torz a gazdaság szerkezete ezen kéne változtatni, elindult már valami
- ja és a gazdasági egység a Kárpát-medence, ebben kell gondolkodni ha régiót fejlesztünk.

távirati stílusban hirtelen ennyi...

Amit Puzsér itt felvázolt az akkor valósulhat meg ha kb. 1,5 millióan laknak Budapesten....

RHalacska 2018.11.09. 10:18:31

@CyberPunK: Egyetértünk. Utálok bemenni a városba, és ha lehet úgy szervezem, hogy a héten max 2-3 napot kelljen bemenni. De akkor kénytelen vagyok autót használni, mint ma is, mert autóval 1 óra, tömegközlekedéssel elintézhetetlen.

nemecsekerno_007 2018.11.09. 10:20:28

@RHalacska: "Alapvetően az a baj, hogy nincs hosszútávú, következetesen végigvitt koncepció. A mutyi miatt nyomták a 4es metrót, abból a pénzből lehetett volna akár normális tömegközlekedést is építeni."

Eleve nem a fővárosra kéne többet költeni, túlzsúfult és csak még több befektetést és munkaerőt szív el... Inkább éljenek ott kevesebben, de legyen normális az infrastruktúra, könnyen elérhető legyen az ország egész területésről.
Helyette inkább a régiók fejlesztését kéne tolni...

Belzebubo 2018.11.09. 10:23:43

@8CyB4: ez az amortizációs dolog csak szájtépés, mi az ami amortizálódik szerinted? És miért? Mert a közlekedés csak 15-30 %-ban felelős a légszennyezettségért, sokkal inkább a fűtés és az energiaelőállítás. Tehát, mivel orbanisztánban minden ”rezsicsökkentett” én fizetem az adóimmal a te kényelmedet, hogy télen meleged legyen, nyáron meg ne legyen meleged. Tehát, ha bajod van az egészségeddel, nagyobb részben saját magad okozod magadnak :-)

félszemű a király 2018.11.09. 10:25:50

Véleményem szerint az autó ma már nem luxuscikk, hanem életünk része minden rossz és minden jó tulajdonságával együtt. Ideje lenne így kezelni, és nem fejőstehénnek nézni és agyonadóztatni, meg agyonkorlátozni az autósokat. Magamról annyit, hogy autós vagyok, autóval járok, de ha igénybe tudok venni tömegközlekedést, tehát olyan helyre megyek, amerre elfogadható tömegközlekedés van, tehát Budapesten nem 20 percet kell várni az egyetlen buszra, amin annyian vannak, mint az oroszok, akkor azt választom, hacsak nincsen nagy csomagom- Puzsér jelöléséről annyit, hogy ne dőljetek be neki! Véleményem szerint Ő a Fidesz trójai falova, aki csak azért indul, hogy megosszon és szavazatokat vigyen el az ellenzéktől, hogy így Tarlós könnyebben tudjon nyerni. Na és nem mellékesen hülyeségeket beszél, mint ahogyan azt a médiában is tette a felháborító műsoraiban.

RHalacska 2018.11.09. 10:26:33

@nemecsekerno_007: Képzeld el, hogyha a 4es metró pénzét értelmesen költik el, és van normális Bp-i. tömegközlekedés, ÉS fejlesztik a régiókat is, mert arra is jutott volna 500+milliárd Ftból. Még a végén élhető ország lennénk.....

nemecsekerno_007 2018.11.09. 10:31:25

@RHalacska: Ja még az is előfordulhat :)

Valami olyan kéne mint München-ben ahol a metró alagútban megy az S-Bahn, a Deutsche-Bahn meg a metró is, aztán a reptér gyakorlatilag egy metrómegálló a föld alatt...

Exploiter 2018.11.09. 10:36:17

@Leopoldika:

Honnan hova?

Napi szinten járok pesti külvárosból budai külvárosba.
Tömegközlekedve négy különböző járművön 50-60 perc.
Kocsival normál időben 30-40.
Nem a kényelemről van szó itt, hanem, hogy tíz óra munka után mennyi időt cseszel még el az életedből.
Mióta ezek a barmok rászoktak arra, hogy fő útvonalakat fél évekre lezárjanak és a 30-40 percből stabilan 60-80 lett, átálltam bkv-ra, de azért azt nem mondanám, hogy olyan nagyon örülnék neki.
Az idő pénz.

Indriq 2018.11.09. 10:41:33

@gurigapapa: ne felejtsd ki a gépjárműadót se, az is plusz pénz az államnak, pár száz milliárd ott is befolyik

félszemű a király 2018.11.09. 10:41:53

Hogy Puzsért komolyan lehessen venni az autóellenes ötleteivel, a következőt kellene feldobni:

1.) Azonnali behajtási tilalom Budapest területére az összes olyan gépjármű részére, amely politikus tulajdonában van, politikus közeli hozzátartozója tulajdonában, vagy használatában van, politikust szállít, vagy annak közeli hozzátartozóját.

2.) A Budapest bérletek árát radikálisan csökkenteni, mondjuk teljes áron 3000,-Ft/hó összegre.

3.) Járatsűrítések, a zsúfoltság megszüntetése.

Azt ne mondja senki, hogy nincs pénz, mert politikusoknak luxusfizura van! Itt az idő, hogy az emberek is kapjanak végre valamit, ne csak muzsik módjára újabb adókat a nyakukba!

gigabursch 2018.11.09. 10:46:23

@CyberPunK:
Ha rajtam múlna a 3-as metró kimenne már rég Árpád kórházzal a Rákospalota-Újpest vasútmegállóig és Ferihegy II-ig, a kisföldalatti átslattyogna a Duna alatt és a Krisztina körút mentén eljutna a Délin-át a fogaskerekűig, a 2-es metró kifutna Albertfalváig és értelmes lenne a kapcsolata a Gödöllői HÉV-vel, a 4-es metró is kész lenne és az 5-ös metró is elkészülne végre.

Bár ettől messze fontosabbnak tartom végre a kellő mennyiség, kapacitású hidakat a Dunán, Tiszán a kellő gyorsforgalmi úthálózattal, vagy épp a normális mederbe terelt hajózást is...

De ez már bőven nem Puzsér programja...

Nancsibacsi 2018.11.09. 10:46:25

Nyilván ki lehet az autókat szorítani a belvárosból, de ezzel az autósok által generált munka, és elköltött pénz is kiszorul. Én pl. semmi pénzért se mennék már a belvárosba dolgozni, és a jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben simán meg tudtam azt csinálni, hogy olyan cégnél dolgozom, amely egy külvárosi irodaházban van, 5 percre a lakásomtól. A nagykörút vonalán belül évente max 2x megyek, a Hungárián belül havonta 1x - nem is vágyom oda. Felőlem nyugodtan bevethetik az egészet fűvel, aztán járkál rajta aki akar.
Ne felejtsük el, hogy a belvárosban eleve kevesen élnek: 5. ker 25ezer fő, XI ker 147ezer fő - szóval egy 5 ker nincs meg munkaerőileg a XI ker nélkül (nem tudják csupa belvárosi sétálóból feltölteni az irodaházakat), fordítva viszont minket nem érdekel az 5. kerületben hogy mi történik. Szóval ha az 5 ker füvesítést meg sétáló belvárost meg dugódíjat akar - rendben. De ennek a következményeivel is nekik kell szembenézniük. Nekik kell a most még létező irodaházakból romkocsmát csinálni, meg kuplerájt, meg nem tudom mi kell még a külföldi turistáknak. Mert ahogy mondtam: a külső kerületek lakóinak pénzét el fogják veszíteni - meg részben már el is veszítették.

gigabursch 2018.11.09. 10:48:26

@félszemű a király:
Az 1) es paontot maximálisan támogatom a 2)-3) ködszurkálás

Nancsibacsi 2018.11.09. 10:48:49

@félszemű a király: "A Budapest bérletek árát radikálisan csökkenteni, mondjuk teljes áron 3000,-Ft/hó összegre."
Szerintem 30ezer/hó reálisabb lenne. Miért fizessek én azért az adómból, hogy te ingyen utazz? Szerintem a büntetést kell szigorítani a bliccelésnél első eset 1 hónap, utána fél év, a 3. meg életfogytiglani kényszermunka. Akinek nincs rá pénze, az meg gyalogoljon.

БУММЕР 2018.11.09. 10:59:44

1. Budapest ugyan fövàros, de még egy ilyen vizfejü orszàg nincs, föleg olyan nem ami képtelen haladni a korral! Nem csak anyagilag, de fejben sem!

2. Nincs egy àtfogo strukturàlis elképzelés, sem Mo-ra sem Bp-re sem ugy àltalàban a vilàgban elfoglalt helyünkre. 4-8 évente forgunk körbe...igy sem most, sem késöbb sem jutunk sehova...illetve igen, elköltözünk külföldre...

3. Megoldàs kellene, nem acsarkodàs...nem lehet egy metropoliszt ilyen erös korlàtok közé szoritani, mert nagyon hamar el tudja vesziteni a vonzerejét minden tekintetben.

4. Parkolohàz, az nincs...ha nincs parkolohàz, akkor mindenki az utcàn parkol, ha ott parkol akkor simàn felelzödik a hasznos utfelület...nézzük meg, hàny 2 vagy 2x2 sàvos utca volt BP-n ami 1x1 vagy 1 sàvossà vàlt mert nincs értelmezhetö parkolohely...
Szämoljunk utànna, hogy a jelenlegi infrastruktura is képes lenne kezelni a forgalmat ha a 40%-a nem lenne lezàrva

5. Forgalomszervezés...egy Mo-n nem létezik, botràny ami abban az orszàgban ezen a cimen zajlik

6. Tolerancia - avagy az ép ész hiànya, önzö, kivagyi, még is senkihàzi emberek tanyàja - csak én vagyok fontos, mindenki màs dögöljön meg...
Ha nem akarod megérteni a màsikat, nem képzeled magad a helyébe, SOHA nem lesz elörelépés...nem egyet érteni kell, csak elfogadni és közös nevezöre kerülni...

7. Anyagiak...a parkolàs arànytalanul dràga (Svàjcban, pakolohàzban az elsö ora 1-2 chf, utàna àltalàban 0.5-1 CHF...àtlag fizetés 3500-4000CHF, tiszta, rendezett, igyenes illemhellyel, kb 98%-ban), egy àllitolagos szolgàltatàs amiért cserébe nem kapsz semmit...a dijat még részben sem a szolgàltatàsra forditjàk, de a behajtàs màr szuper...
13. kerület...külföldi rendszàmos auto, büntetö cetli nincs, 1,5 honap mulva behajto cég közli, hogy 58e huf-nak megfelelö eurot követel! Ebböl ök lenyulnak 52e-t a maradékot pedigmegkapja az önkormànyzat. Egy két fös cég lopja el a bevételt.

8. Döntsük el végre kérem, faluban, kisvàrosban, nagyvàrosban vagy metropoliszban akarunk élni...elég nagy önàmitàs, hogy olcson, gyorsan és fàjdalom nélkül lehet BP-böl falut csinàlni, ill metropoliszbol Amazonast...
Amikor a pesti proli kikoltozik vidékre és feljelenti a szomszédot mert hangos a kakas, vagy a vidéki suttyo pesten pattog, h kosz van és nincs zöld...

9. Abszurd, h BP-n hidakat zàrnak le a sok barom miatt, hogy ott kedvére tornàzhasson, meg sétàlgasson...holott BP-n több hid van mint màshol tovàbb a folyon...ok, zàrjàtok le, ha ilyen jol megy, de akkor épitsetek még 6-8 màsik hidat màshol is, mert Mo nem csak BP!!!

10. Sem ebböl sem màsbol nem lesz semmi, mert CSAK acsarkodni tudtok (érdekes külföldön kezesbàrànnyà szelidül mind és tolerànssà)...

+1 Nem tüntetni kell az utcàn, meg lösungokat szajkozni...cselekedni kell, ugy, h a sok bamba marha a politikàban és a hétköznapokban észre vegye magàt. Egy egységes értékeket vallo közösség képes vàltozàst kieszközölni...csak az a baj, hogy Mo-rol beszélünk...

CyberPunK 2018.11.09. 11:00:13

@Nancsibacsi: Én benne vagyok, de akkor ugyanez a pénz vissza, ha a bejelentett járatot átvezénylik máshova pótolni...

konkoró 2018.11.09. 11:12:28

Úgy látom, sokan nem fogják fel, hogy itt egy választás lesz, nem pedig kívánságműsor.

Elmondom mi lesz, jó?!

Ahhoz, hogy valaki nyerjen, el kell érnie, hogy a budapestiek többsége rá szavazzon.

Na most, Budapesten ugyebár rengeteg embernek van autója. Szerintetek, az autóval közlekedők közül, hányan fognak szavazni egy olyan jelöltre, akinek az az EGYETLEN programja, hogy az autókat - bármiféle infrstruktúrális fejlesztés nélkül! - egyszerűen kitiltsa a város nagyrészéről? Nem sokan.
Innentől Puzsér esélye a győzelemre, hajszálpontosan nulla - bár annyi szavazatot biztos kapni fog, hogy emiatt egy másik, talán kevésbé megosztó jelöltnek se legyen esélye mellette. Eredmény: Tarlós már bonthatja is a pezsőt. (talán pont ezért választotta Puzsért Ungár Péter?)

Ez az a tipikus helyzet, amire azt mondják, hogy többet ésszel mint erővel. Pláne ha erő sincs, csak erőlködés.

Örülök, hogy segíthettem.

apro_marosan_petergabor 2018.11.09. 11:32:41

@8CyB4: "A mikropor és mikrokorom szennyezttségen a legtöbbet az segítene ha a dizel motorokat ki a város, mondjuk már tegnap." - ez milyen nyelven íródott(alany-állítmány, stb...)?
- a pizzafutár (aki a rendelt pizzádat hozza) kétüteműje nem zavar?
(Kínában már csak "E" robogókat engedélyeznek sok nagyvárosban...)
- szén-fa tüzelés nem zavar?
- megtudod mondani melyik, hány %-al részesedik a bp-i levegő pm szennyezéséből?
- Tudod hogy vannak E6-os dízel járművek? (hasonlts össze gyet egy 50cm3-es robogóval...)
- Azt fel sem tételezed, hogy a járművek fejlődnek (a "dízel problémát" is megfogják oldani a gyártók)?
- Az EV eszközök terjedés ezt a dolgot automatikusan meg fogja oldani

apro_marosan_petergabor 2018.11.09. 11:34:14

@konkoró: Puzsér... ugyan...:)
Ezek az SZDSZ típusú figurák nagy hanggal és zéró közeli szakértelemmel rendelkeznek.

gomboc r2r 2018.11.09. 11:35:44

Úristen, szépen összehozták bizonyos emberek a tipikus marhaságokat.
1: Őneki a gyereket vinnie kell iskolába, ezért kell az autó. Aha. Mert nincs minden sarkon iskola meg óvoda, tényleg.
2: Őneki kell az autó, mert cuccai, meg szerszámok vannak benne. Az eszébe sem jut, hogy senki nem akarja kitiltani a városból azokat a vállalkozókat, akik kisteherautóval közlekednek, mert kellenek a munkájukhoz. De ez még mindig csak 1%-a a forgalomnak.
3: Kell a sok sok parkoló, hogy le tudja rakni a kocsiját a metrónál. Rakd le kintebb, esetleg ne is autóval indulj el. Érdekes, hogy a HÉV-ek bőven elhagyják Budapest területét ( a Csepelit kivéve), mégis óriási dugókat okoznak az autósok velük párhuzamosan. Vagy beszéljünk arról, hogy a vonattal jól ellátott településekről mennyi autós ömlik be a városba. Ha pedig ott helyben szar a közlekedés, akkor az ottani polgármestereddel beszélj, ne Budapestre öntsd a problémát.
4: Aki kiköltözik az agglomerációba, mert őneki ott jobb, az vegye tudomásul, hogy ehhez hozzátartozik az is, hogy időbe fog telni, amíg bejár dolgozni. Tudomásul kell venni a negatív oldalát is egy dolognak, nem csak a pozitívat, miközben a negatívat meg közösségi problémaként állítja be, holott az az ő személyes problémája.
5: Nem lakom a belvárosban, soha nem is laktam. Van autóm, havonta párszor haszálom is, amikor úgy van, de az elintézendő dolgok 98%-át egyszerűen és könnyen el lehet intézni a városban tömegközlekedéssel is.
6: Miért van az, hogy minél több parkolót építünk, annál több az autó? Attól, hogy 15-20 percre laksz a metrótól, még nem kell személyes parkolót kapnod a metróbejárat mellett.
7: A Budapesten belüli autóforgalom nagyjából 80-85%-a kényelmi autózás. Amikor lusta 10 perccel többet rászánni a tömegközlekedésre vagy 20 métert sétálni. Ezeket az autósokat kell rávenni arra, hogy váltsanak, vagy ha nem akarnak, akkor szívjanak. A közterület nem arra való, hogy autósztráda legyen, mellette meg két sor parkoló, az emberi életnek meg marad a kétszer egy méter járda.
8: Sokkal több metróra és villamosra lenne szükség, érdekes módon viszont minden egyes beruházásnál hónapokig kell az autósokkal vitatkozni, hogy meg lehessen csinálni. "Jajj, dehogy kell nekünk 4-es metró, dehogy." Aztán kiderült, hogy csúcsidőben nem férnek fel rá az emberek. Mennyivel jobb is volt, mikor a 7-es buszokból percenként 2-3 elment!
9: A dugódíjnak semmi értelme. A politikusok úgysem fogják fizetni, a céges autók úgysem fogják fizetni, a cégek ezen felül még sok embernek kifizetnék. Ráadásul éppen a városba érkező melósok szívnák vele a legnagyobbat, akiknek tényleg munkaeszköze az autó, nem csak kényelemből autózik vele. A zóna kiépítése meg bődületes összegbe kerülne, miközben nem hozna be annyi pénzt.
10: 3-4 éven belül elkészül az M0-ás újabb szakasza, ezzel még inkább lehetőség lesz a várost elkerülni. Jelenleg is a város 90%-át el lehet kerülni rajta, sokan mégsem használják ezt, mert nem megszokott, esetleg kényelmetlen.
11: Az meg mekkora marhaság már, hogy az autósok pénzt meg gdp-t visznek a városba, aztán ha kiszorulnak máshol költik el. Egy gyalogos vagy egy biciklis sokkal nagyobb eséllyel tér be egy helyi boltba, mint egy autós, aki csak átszánkázik az úton. Erre a legjobb példa a Rákóczi és a Thököly, ahol megy a városi autópálya, mégis meghaltak a kisboltok. Miközben ha az ember végigmegy egy sétálóutcán, vagy csak forgalomcsökkentett utcán, azt láthatja, hogy folyamatos élet van, a kisboltok, kiszolgálóhelyiségek forgalmasak.
Az autók helyet foglalnak, életteret, megölik a vállalkozásokat a nagyobb utak mentén (ez a városra igaz, nem keverendő össze a falukkal vagy a vidéki utakkal), eközben még szennyeznek is (de nem ez a legnagyobb gond velük), zöld területet foglalnak el. Ha valahol korlátozzuk vagy megszüntetjük az autóforgalmat, érdekes módon feltámad az élet, megindulnak a kisboltok, kereskedések, szolgáltatók.
12: Aki meg belekeveri a politikát és a hippiséget az autózás/nem autózás vonalába, az meg szóra sem érdemes, annyira nincsenek igazi érvei, csak támadva érzi magát és ordibálnia kell valakivel.

gigabursch 2018.11.09. 11:47:50

@БУММЕР:
1) Tévedsz.
Nézd csak meg Szlovéniát.
A lakosság majdnem 40%-a lakik és él Ljubjanában.

Vízfejben talán ők a világbajnokok

8CyB4 2018.11.09. 11:52:18

@Yaesu: Pontosan ez a cel hogy atszervezd a dolgaidat, mert onmagadtol nem vagy ra hajlando, hiaba tudod hogy amit csinalsz azzal tonkreteszel mindent. Szoval jol latod.

8CyB4 2018.11.09. 11:54:56

@apro_marosan_petergabor: Dizel akarmit is csinalsz vele Dizel marad. Kulon buntetoadokat kene kivetni a dizel tulajdonosokra.
Nem tudom honnan vetted hogy nem zavar a robogos pizzafutar? Az a kenyelmeskedo "majd a tudosok megoldjak" hozzallas ami a generaciodra jellemzo, szettaknyolta a jovonket. Koszi de nem.

RHalacska 2018.11.09. 11:57:30

@gomboc r2r: Azért a tipikus marhaságokat neked is sikerült összehoznod. Tudod a vonattól el kell jutni a házig. A vonat nálunk, (Bp-10km vonzáskörzete) óránként jár. Reggel és este tömve van. A párom 20 perc alatt van benn a munkahelyén, tömegközlekedve majd 1,5 -2 óra. Valós alternatíva, ja nem. Ha engem látsz, akkor egy zakós emberke ül egyedül egy autóban, azt nem látod, hogy a csomagtartóban 10-150 kg felszerelés, alkatrész, gép van. Teszteltem sokat, hogy mi van akkor, ha tömegközlekedve szelem át a várost, pl kivételesen elég egy kisebb táska. Katasztrófa: időben hosszabb, ugyanannyiba kerül, vagy drágább. Ha valami közbejön, lehet szervezni, hogyan jutok át máshova autó nélkül. A kisboltok a plázák miatt haltak ki. Régen a körúton dolgoztam egy kisboltban. Mostanra a webáruházak, plázák megöltek sok kiskereskedelmet. Nem lehet mindenhol kocsmahálózat, nézd meg a kereskedelmi egységek összetételét a sétál utcákban.

8CyB4 2018.11.09. 11:59:34

@Belzebubo: Az utak amortizacioja amit a sokszaz kilos szarod napi hasznalata okoz peldaul. Gyakorlatilag apropenz az autosoktol befolyt osszeg csak a karbantartas koltsegeihez kepest.

A rezsicsokkentest ne rajtam verd el hanem a 49szazalekos ketharmadon. En abszolut ellene vagyok mindennek ami fogyasztast general es nem hatekonysagot osztonzi

gomboc r2r 2018.11.09. 11:59:47

@gigabursch: És akkor ne beszéljünk olyan apróságokról, mint Párizs, ahol a városban csak kétmillióan élnek, de az elővárosokkal együtt mintegy 12 millióan. Vagy London ugyebár, ami maga fél-Anglia.

gomboc r2r 2018.11.09. 12:08:11

@RHalacska: Ismétlem, a vonat és a ház között megint csak nem Budapest felelőssége, a saját polgármestereden verd le.
Az pedig, hogy óránként jár a vonat, hát kötve hiszem. Minimum félóránként. De legyen. Ismét csak, a MÁV-nál kell reklamálni, mivel Budapest ezzel nem tud mit kezdeni.
De ehhez tegyük még hozzá, hogy sikerült megint önzőzni. Senki nem mondta, hogy csak neked kell váltanod autóra, akinek meg nem inge, ugyebár, ne vegye magára.
A plázák sok kisboltnak ártanak, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyiknek. Ne keverjük a kettőt. Én szoktam sétálóutcában járkálni. Na és te? Nálunk például pékség, fagyizó, fodrászat, ruhabolt, kisbolt, zöldséges, iskola, dohánybolt mind van a sétálóutcában. Csak így fejből. Egyik sem kocsma.

gomboc r2r 2018.11.09. 12:09:54

@RHalacska: Ja és ha a párod Budapest 10 km-es vonzáskörzetében lakik és 20 perc alatt van a munkahelyén, akkor nem a belvárosban dolgozik. Akkor miért is lényeges ez most? Nem az autók teljes betiltásáról van szó, csak arról, hogy nem a város közepében kell autózni, ahol 4 metró, rengeteg villamos és busz jár.

RHalacska 2018.11.09. 12:11:14

@gomboc r2r: Te is önző módon állsz hozzá nem, Pedig de. Mások nyakába varrod, ami össztársadalmi felelősség: élhető környezetet teremteni.

Eugene Horse 2018.11.09. 12:11:56

Azért gyűlölöm szívből az ilyen felvetéseket, mert valahogy mindig az a vége, hogy köcsög kerékpárosok. Meg is jelent itt sok agyilag kiművelt, aki rámart a témára. Én mint biciklis, nem akarok se több bicikliutat, se semmit, szarok az egészre, nekem most is jó, én tudok biztonsággal közlekedni a városban. Autózom is, 21 éve van jogsim, napi szinten vezetek is, bejelentett állásom van, az összes társadalmi kötelezettségemnek eleget teszek, aztán mégis azt kell olvasnom, hogy hipszterbringások, erőszakos bringások, bringalobbi, és így tovább. Hát a francokat, amit az MKK csinál, ahhoz nekem semmi közöm, engem nem képviselnek, azt si tudom kicsodák, azon kívül, hogy van némi politikai lobbierejük, amit kerékpáros címkével használnak ki. A kommentek közül meg a kedvencem a kerékpáros is foglal közterületet agymenés. Oké kishaver, akkor vidd fel este az előszobádba a kocsidat, mint más a bringáját, és akkor pariban vagyunk :))))))

БУММЕР 2018.11.09. 12:13:46

@8CyB4:
Rossz a megközelités...ez kényszerités, olyanoktol akik butàk mint a föld!
Alternativa kell, ami valos nem kiabàlni mindenféle hülyeséget!

Nyàr folyamàn 2 hetet voltam Mo-n.
1, BKV nem alternativa babakocisval, csecsemövel, höségben
2. Autoval csak bizonyos idökorlàtok és intervallumok figyelembevételével lehet közlekedni (csecsemevövel, höségben az egyetlen megoldàs)...
3. BP-n 13. kerület, kerületen belül babakocsival közlekedni egy rémàlom, ahogy sétàlni is, nem csak undorito...

ezzel szemben...ahol élünk...

1. Tömegközlekedés dràga mint a méreg...de a vilàgon a legjobb...valos alternativa
2. Ha nincs baleset akkor igazàbol a fövàros is jol jàrhato...jo uthàlozat, kevés làmpa és kb mindenhol körforgo
3. Jo minöségü jàrdàk és utak, nincsnek 30-cm-es patkàk, igaz 2 ember éppen elfér egymàs mellett...valos alternativa

X-valoban müködnek a szolgàltatàsok, online ügyintézés...bàrmit el tudok intézni tàvolrol...2x voltam bent eddig hivatalban, ahol alà kellett irnom ennyi...

Pl. ez egy elég meghatàrozo dolog, hogy a hivatal azt feltételezi, hogy becsületes vagy amit neki nyilatkozol az a valosàg (meg sem kockàztatod, h ne igy legyen, mert tutti lebuksz és akkor végen) szemben otthon, vérminta, vizelet, hogy tényleg te vagy az!
Helyi hivatalba simàn megy emilen minden, a konzulàtus meg magyar igy ott csak személyesen...kész vicc...

Szoval kicsit sem egyszerü ügyet kivànsz vagdalkozva, jol megmondva eldönteni!

gurigapapa 2018.11.09. 12:46:25

@Indriq: Kemény 44 milliárd forint fog befolyni idén gépjárműadóból, nem több száz milliárd forint.

Yaesu 2018.11.09. 12:56:31

@Kolompár Magneto: Van saját garázsom, az én tulajdonomban lévő telken, ahol elállnak az autóim, meg a motorom. Ha meg be kell mennem a városba, és nem megoldható tömegközlekedéssel, akkor fizetem a közterület foglalási díjat parkolási díj néven.

A kerékpárosok meg a szarjuk után nem fizetnek semmit, de pofáznak, követelőznek. Pedig, a XX. század elején volt Budapesten kerékpáradó. Be kéne most is vezetni. Aki valóban bringázni akar, az úgy is befizeti, a hipszter divatbuzi meg lemorzsolódik legalább.

Eugene Horse 2018.11.09. 13:11:47

@Yaesu: sajnálom, te is beálltál a fröcsögők közé.
Egy, a bringások fizetnek a bicójuk és minden vásárlásuk után áfát, ha bejelentett állásuk van, fizetnek szja-t, kimondottan az úthasználatért ne fizetnek, de a 12 kilós bringa útra gyakorolt eróziós hatása nem mérhető a tonnás autóéhoz, ráadásul a bicikli átlag 60-70 centi szélességével jelentéktelen helyet foglal el az úton.
Kettő: közkedvelt hamis toposz, hogy az autósok fizetnek az útért(ellentétben a bringásokkal), ami ilyen formában nem igaz, rég nincs már útalap, a benzin jövedékije meg az autókhoz kapcsolódó adók a központi költségvetésbe folynak be, ahová minden más is, és ahonnan mindenre költenek, ergo te nem fizeted ki az utadat, mert mindenki fizet mindent. (Disclaimer: az én befizetéseimből _is_ fenntartják a kórházat, amiben a rokonodat operálják (engem ellenben még sosem operáltak), az én befizetésemből _is_ fizetik a nagyszüleid nyugdíját (nekem még nem fizetett senki nyugdíjat), szóval akkor álljunk neki ezen is rugózni?)

Megjegyzés, agglóban lakom, autóm a telkemen, tömközzel+folding bringával járok be Bp-re melózni, szóval tőlem te ne féltsed a drágalátos fővárosi közlekedésedet :))))))

Eugene Horse 2018.11.09. 13:17:18

@gurigapapa: Ez pontosan 44 km autópálya, kétszer-háromszor ennyi főút, vagy 200-250 km sima mezei út. Felújításban kb dupla mennyiség. Akkor kapjanak ennyit az autósok egy évben, és passz, aztán meglátjuk ki fizet mit valójában :))))))

chrisred 2018.11.09. 13:19:14

@Yaesu: Miért, mit kéne fizetni egy kerékpár után? A következő az lesz, hogy a gyalogosokat akarod megsarcolni. Amíg a saját magánterületeden áll a kocsid, nincs gond vele, nézegetheted kedvedre. Amint kimegy a közterületre, már gondot okoz másoknak, akiket a legkevésbé sem érdekel, mennyi pénzt költesz a kocsidra.

gomboc r2r 2018.11.09. 13:24:54

@Yaesu: Autó 1000 kg, bicikli 10. Autóparkoló 2,5 m x 5,5 m, ami majd 14 m2. Bicikli egyszerűség kedvéért legyen 2 m2. És ezek mind mind az autók javára vannak leegyszerűsítve. Szóval amikor te fizetsz mondjuk havi 10 000-t, a biciklisnek havi 50-100 forintot kellene MAX. Többe kerülne fenntartani a bürokráciát, mint amit a biciklisek befizetnének. De hányjad csak nyugodtan a sok marhaságodat.

A parkolási díj pedig, amit te fizetsz, a közelében sincs annak, amit az a terület adhatna, ha bármi másként használnánk. Még hulladéklerakóként is hasznosabb funkciót töltene be, mint az óránkénti 500 forintos parkolási díj. Nemzetgazdasági pénzkidobás minden egyes négyzetméternyi parkoló. Mindeközben még mindig nem azt mondjuk, hogy minden autót be kellene szántani, csak azt, hogy bizonyos helyeket vennénk át és belőled előretört az állat gondolkodás nélkül.

Belzebubo 2018.11.09. 13:29:55

@8CyB4: az utak amortizációja??? Te viccelsz, vagy a holdon élsz? Ha itt költenének az utak javítására, akkor lehetne közlekedni is :-) , még Bp-n is :-) de a legnagyobb baj, hogy már az építéskor kilopták az anyagot pl. régi M7, vagy szarul csinálták meg, mint az M3, M1, (mert ott a pénzt lopták ki belőle - M6) Tudod én Ausztriában az utolsó tanyasi bekötőúton jobb minőségűn járok, mint Mo-n egy autópálya. Nagyobb autósűrüség és forgalom mellett. Mégsem amortizálódik olyan hamar, mint Mo-n, mert eleve tisztességesen megcsinálják. Itt meg az adóim csak a pártok zsebét tömik, és se út, se rendes közlekedés (tömeg- se) se forgalomszervezés, csak az olyan nyafogások, mint a tied, ami megoldást nem, legfeljebb a közlekedők újabb szivatását (lenyúlását) fogja eredményezni

Yaesu 2018.11.09. 13:33:53

@chrisred: Én meg magas ívből leszarom a gyökér kerékpárosokat (tisztelet a kivételnek). Nehogy már egy marék gyökér hipszter mondja meg az embereknek, hogyan és mivel menjenek be a városba. Majd én eldöntöm, hogy épp távolsági busszal, autóval, vagy motorral kívánok közlekedni. Vagy tudod mit? Legyen a belváros egy Christiania 2, hipszterland, mindennemű szolgáltatások nélkül, aztán dugjátok fel magatoknak a kerékpárjaitokat. :D

Eugene Horse 2018.11.09. 13:48:23

@Yaesu: Az a baj, hogy elhangzott itt egy rakás érv, de te érdemben nem tudsz válaszolni/vitázni, csak azt mantrázod, hogy köcsögkerékpárosok. Ezzel be is áraztad magad szellemileg :)))))

chrisred 2018.11.09. 13:49:46

@Yaesu: Nincs biciklim, viszont vannak lábaim. Ha időnként te is használnád a tieidet, szintén rádöbbennél az értékükre. :)

Yaesu 2018.11.09. 13:54:42

@Kolompár Magneto: Írtam pár érvet korábban, meg mások is, de azok úgy látszik nem mentek át. De a sok belterjes hipszternek pl. nincs gyermeke, mert az nem divat a hipszter kórökben.

chrisred 2018.11.09. 13:56:28

@Yaesu: Vagy pont azt nem akarják, hogy a gyerekük benzingőzben nőjön fel.

erol 2018.11.09. 13:56:38

@Yaesu: Én meg magas ívből leszarom a gyökér autósokat (tisztelet a kivételnek). Nehogy már egy marék gyökér seggfej mondja meg az embereknek, hogyan és mivel menjenek be a városba. Majd én eldöntöm, hogy épp gyalog, biciklivel, vagy gördeszkával kívánok közlekedni. Vagy tudod mit? Legyen a belváros egy autópálya, parkoló, mindennemű szolgáltatások nélkül, aztán dugjátok fel magatoknak a z autótokat. :D

Yaesu 2018.11.09. 13:56:51

@chrisred:

Vannak lábaim, és szoktam is sétálni. Amire nem vagyok mindig hajlandó: a zsúfolt tömegközlekedéssel utazgatni (persze, van, amikor nem kikerülhető). Taxit meg nem használok, van saját járművem.

erol 2018.11.09. 13:58:10

@Yaesu: Ja persze gyereke csak és kizárólag autó tulajdonosoknak van. Az mán biztos.

Yaesu 2018.11.09. 13:58:19

@erol: Szép próbálkozás, leülhetsz.

Yaesu 2018.11.09. 14:02:18

@erol: Azoknak közel van a bölcsi/suli/ovi, és így nincs probléma. De akinek van pl. 2-3 gyermeke, és az intézmények egymástól messze vannak. az bizony szopó, autó nélkül nehézkes, mert ugye még be is kell érni időben a munkába. A kerékpár pedig nem választható.

erol 2018.11.09. 14:04:57

@Yaesu: Oké, akkor ők használják nyugodtan továbbra is. Ennyi, nem kell mindjárt mérgelődni.

chrisred 2018.11.09. 14:10:06

@Yaesu: Már megbocsáss, de a tömegiszonyod a saját különbejáratú problémád, kezeltesd, vagy mittudomén. Ezzel az erővel a dohányosok is mondhatnák, hogy a cigi az ő tulajdonuk, ott szívják el, ahol akarják.

8CyB4 2018.11.09. 14:13:12

@Belzebubo: Meg egy indok ay autozas drasztikus visszaszoritasara. Utfejlesztes = korrupcio. koszi:)

8CyB4 2018.11.09. 14:16:32

@БУММЕР: Alternativak most is adottak, es 20 meg 40 eve is azok voltak. Az autosokat kenyszeriteni kell, mert ahogy tonkrebasztak mindent az elmult evtizedekben, tisztan mutatja hogy onmaguktol nem fognak megvaltozni. Ugyanugy ahogy a heroinfuggoket is kenyszergyogykezelesnek vetik ala, az autosok ellen is hasonlo koncepcio mukodik csak.

ttoommiikkaa 2018.11.09. 16:02:40

@8CyB4: @chrisred: Elgurult kicsit a pirula? Van egy rossz hírem neked, meg a hozzád hasonló vicsoriknak:
Onnantól, hogy befizettem az adót, befizettem a biztosítást, van érvényes műszakim, oda megyek autóval, ahová csak akarok, akkor amikor csak akarok. Nem kell megindokolni, metnséget keresni, kifizettem, jogom van hozzá, ennyike. Vergődhettek itt napestig, ez akkor se lesz másképp. Ha úgy tartja kedvem csak kőrözgetek a körúton oda-vissza, just for fun, nem kell megindokolnom.

Csak nézzetek be egyszer egy szabadon választott üzletközpont parkolóházába aztán számolgassatok. MIt gondoltok, a belvárosi üzletek forgalmának hány százléka esne ki, ha autóval nem lehetne odamenni? Na, ennyire lesznek kitiltva az autók.

Akinek nem tetszik, hogy egy városban van forgalom, az költözzön egy tanyára. Nem a múlt héten kezdődött a motorizáció, mindenkinek volt lehetősége máshová menni aki nem akar ilyen helyen élni. Lehet csinálni sétáló tanyavilágot, de sétáló 2 milliós nagyvárost, na azt nem.
Álmodozni lehet róla, de a legtöbb amit ezzel a hörgéssel itt elérhettek az egy kiadós agyvérzés.

Nyugodtan jöhet a szokásos hiperzöld vicsorgás, jót fogok röhögni rajta. :)

8CyB4 2018.11.09. 16:50:08

@ttoommiikkaa: Ezert kell elvenni toled a jogot, mert onalloan nem tudod mertekkel hasznalni.

ttoommikkaa 2018.11.09. 17:41:13

@8CyB4: Ezt a jogot senki nem fogja elvenni, se tőlem, se mástól, azt pedig végképp nem te mondod meg, hogy mi a mérték.

Véleményed lehet, csak amíg ennyire sarkos, addig max fetrengve röhögni lehet rajta, komolyan venni ezekkel a lázálmokkal meg a zsigeri gyűlöleteddel senki nem fog.

Tetszik vagy sem, te vagy kisebbségben, szóval vagy elfogadod, hogy egy városban autók járnak, vagy mész élni tanyára. Nagyon el vagy tévedve, ha azt gondolod, hogy bárkinek is diktálhasz, vagy bárkinek is megmondhatod, hogy mivel közlekedhet és mivel nem.. Magadat hergelheted ha jól esik, csak túl sokra nem fogsz jutni vele.

gerasz 2018.11.09. 17:43:19

@ttoommiikkaa:
"Nem kell megindokolni, metnséget keresni, kifizettem, jogom van hozzá, ennyike. "

Ki mondta, hogy meg kellene indokolnod? Csak a dugódíj bevezetése után szépen hozzácsapnád még az 1000 Ft-ot alkalmanként, ennyike.

Egyébként az itt hozzászóló autósok kivétel nélkül a Nagykörúton belül lévő kórházba viszik a rákos gyereküket kezeltetni, meg 200 kg-os szerszámokat fuvaroznak naponta a Kálvin térre. Érdekes mód én nem ezeket látom a Kossuth Lajos utcán, de azok biztos a dugóban ücsörögnek, és nincs idejük hozzászólni.

blöff 2018.11.09. 17:47:46

@8CyB4: "a Belvárosban nincsenek távolságok" na ez krvára nem igaz. egyik végéből a másikba 1-1,5 órát lehet gyalogolni, ha Budát is ide vesszük a lezárt hidakkal, az még keményebb. A BKV hálózata sem annyira sűrű és gyakori, hogy megfelelően mindenkit kiszolgáljon.

8CyB4 2018.11.09. 17:52:28

@ttoommikkaa: 2018 volt az az év ahonnét a direkt pazarló és mások életét és a bolygót megmérgező fajtád többé nem tudja eltolni magáról a felelősséget. Nem lesz rövid folyamat de eljön a nap amikor az első hozzászolásod a vádirataid részét foglya képezni és nem nekem, hanem a biroságnak kell majd megindokolnod mindezt.

8CyB4 2018.11.09. 17:57:49

@blöff: De, Budapest tömegközlekedése kurva jól szervezett. Ez engem is meglepett igy 5 év külföld után, de London vagy akár Berlinhez képest kifejezetten gyors és olcsó (egy euro kb a vonaljegy, Lol). Nyilván nem olyan kényelmes mint pöfögni és foglalni a városban a helyet és rengeteget kéne fordítani a járműparkra, de emellet is maradéktalanul kielégiti a közlekedési igényeket. Ha egyébként meg túl finnyás vagy, meg mindig ott a bicikli, amivel az egész városon átmész egy óra alatt.

ttoommikkaa 2018.11.09. 18:07:04

@gerasz: Nem, nem csapom hozzá, mert nem lesz dugódíj, mert ha lenne, kettő pillanat alatt összeomlana Budapest közlekedése. Nem véletlenül nem merte Tarlós bevezetni, annak ellenére se, hogy a 4-es metró szerződése értelmébnen kötelezve lenne rá.

A zóna határán adhoc P+R parkolók jönnének létre, a kötöttpályás közlekedéssel a belvárosnál jóval ritkásabban ellátott külső kerületek közlekedése megbénulni, a buszok ott állnának a dugóban, a metróba meg jöhetnének ázsiai mintára a tömeg toló emberek. Kiváncsi vagyok hány nyári nap telne el a klíma nélküli 3-as metróra terelt autós tömegekkel, amíg a most autók kitiltásáért ajvékolók elkezdenék az egész visszcsinálását követelni. De nyugi, ilyen nem lesz, ennyi esze még Tarlósnak is van, hogy előre lássa a következményeket. Puzsérnak nincs, de ő a polgármesteri szék közelébe se fog kerülni soha, nem is azért indult.

Sok száz, vagy inkább ezer milliárdnyi infrastukrúra fejlesztésre lenne itt szükség ahhoz, hogy az autós közlekedés bármiféle korlátozása komolyan felmerülhessen a város közlekedésének összeomlása nélkül. Ez a valóság, a többi csak gumicsont a hiperzöldeknek.

Azt én se értem, hogy az itt hozzászóló autósok miért állnak le magyarázkodni, mentségeket keresni olyasmire, amihez minden joguk megvan. A benzinár adótartalma több mint 50%, minél többet autózik valaki, annál többet fizet a közösbe, innentől kezdve nehogymár még meg akarja mondani bárki, hogy mire és mennyit használhatom az autómat.

Mondom, nyugodtan hörgicsélhettek, én élvezem, jót röhögök rajtatok.

ttoommikkaa 2018.11.09. 18:18:49

@8CyB4: Ez egyre jobb lesz. :) Annyira kis tündibündi, ahogy nyomod az öko dumát, egy 2 milliós város közepéről, ahová teherautókkal hordanak a segged alá mindent, nehogy 20 méternél messzebbre kelljen menned bármiért. De te nagy környezetvédő vagy ám. :)
Gondolkoztál már azon, hogy a közmédiában vállalj munkát? Csak ki kell cserélni a mondandóban az autósokat migránsra meg Sorosra és hatalmas karriert futhatnál be. Semmiben nem különbözöl tőlük, csak az ellenségképed más.

Nagyon élvezem, ha hozzád hasonlókat idegesíthetek, kérlek ne hagyd abba, szeretnék még röhögni az ámokfutásodon!

Lesznek majd autós koncentrációs táborok is gázkamrával meg minden? Gyerekülés hová lehet majd tenni?

ttoommikkaa 2018.11.09. 18:30:44

@8CyB4: Nem tudom hallottál-e már róla, de Budapest nem ér véget a körútnál. Sőt, szigorúan véve, még a Budapest táblánál se ér véget. Szóval az, hogy a Deáktól szupergyorsan el lehet jutni a Nyugatihoz 300 Ft-ból, az nem jelenti azt, hogy jó a tömegközlekedés.

És igen, sokkal kényelmesebb az autóval pöfögni, ezért is csinálják annyian világszerte (Londonban, Berlinben nem tűnt fel?), ezért is meghatározó a világgazdaságban az autóipar, ami amúgy a magyar gazdaság legfőbb ágazata is egyben. De a kedvedért majd biztos be lesz tiltva. :)

Ennek ellenére - tetszik vagy sem - a károsanyagkibocsátás igen kis részét adja csak a közlekedés, azon belül pedig még kevesebb részét az autók, pláne a benzinesek. Ettől még höröghetsz tovább, csak gondoltam szólok. Tudod, a tények makacs dolgok. :)

blöff 2018.11.09. 18:33:48

@8CyB4: ahhoz nem túl szervezett, hogy több km átmérőjű területet lezárjunk. A kapacitása sem akkora. A biciklivel ne gyere. Nem csak hipszterek vannak. 50 felett, vagy gyerekkel, vagy éppen bevásárlásból, vagy csak szállítva vmit, betegen, esőben, 5 C fok alatt , esetleg öltönyben ne legyen már olyan alapértelmezett ez a biciGlizés. Van aki így is megteszi, de ez áldozatokkal jár. Ne kényszerítsünk már mindenkit vmire, ami áldozatokkal jár. Miért? Csak mert szerinted ez jobb?
Biciklizz te, ha akarsz.

SzAdam 2018.11.09. 19:47:21

szepipiktor: Bocs, annyi hülyeséget írtál össze, miközben nem ismersz, hogy inkább nem reagálnék rájuk. A közlekedési kultúrát is kár belekeverni, most nem az a téma, hanem az, hogy kevés a hely a sok autó miatt.
Yaesu: A BMW csak tipp volt, kár, hogy nem talált :) Abban tévedsz nagyot, hogy sok adót fizetsz, meg hogy jár neked P+R parkoló amiért hajlandó vagy kiszállni az autóból. Majd ha fizetsz óránként 200-500 Ft-ot akkor talán.

gomboc r2r 2018.11.09. 19:57:58

Yaesu: Vagy összeszeded magad és értelmes emberhez méltóan kommunikálsz, vagy ki foglak tiltani.

gomboc r2r 2018.11.09. 20:07:07

@blöff: Igazad van, a Nagykörúton belül borzasztó a tömegközlekedés. Csak 4 metróvonal, egy csomó villamos, rengeteg busz és trolibusz jár ott. Csodálom, hogy egyáltalán néhányan képesek így élni.
Még mindig nem érti egy csomó hozzászóló. Nem az autóforgalom teljes betiltása közeleg, hanem csak arról van szó, hogy a jelenleg óriási életteret elfoglaló autós közlekedés EGY RÉSZÉT szorítaná vissza a tervezet.
Te hova jársz bevásárolni? Mert nem hiszem, hogy a Nagykörúton belül vásárolnál kocsival, állandó jelleggel, úgyhogy jó lenne hagyni ezt a hülye dumát.
Hol látsz olyan kórházat, ami megközelíthetetlenné válna?
Arról meg ötletem sincs, hogy mi ez a bicikliellenesség, meg hogy biciklire akarná az ember kényszeríteni uraságodat. Autózz, csak ne a Deák téren keresztül, ennyi.

"Ne kényszerítsünk már mindenkit vmire, ami áldozatokkal jár. " - Ezt te mondtad. Most akkor beszéljünk arról, hogy sok helyen egy babakocsit nem lehet eltolni, mert a járda parkoló? Mert beszélhetünk róla. Vagy arról, hogy minden egyes héten előfordul, hogy a buszok nem tudnak közlekedni, mert valaki úgy parkolt le, hogy nem lehet elférni mellette. Vagy csak egyszerűen leszarja és vészvillogóval megáll az út közepén. Nem mondom, hogy te csinálod, egyáltalán nem mondom. Csak unalmas, hogy azok az autósok hőbörögnek, akik a fővárosi közlekedés kisebb részét jelentik.

Yaesu 2018.11.09. 20:14:21

@gomboc r2r: Oké, tilts, de ez vonatkozzon a hipszter ellentáborra is. Nem látom, hogy az onnan jövő kommenteket nagyon törölgetnéd.

Yaesu 2018.11.09. 20:38:25

A Lánchíd lezárásával kapcsolatban meg nem valószínű, hogy bekövetkezik, ugyanis ott van a Roosevelt irodaházban az ME, az EMMI, a sarkon a BM, picit arrébb, az Akadémiában az EMMI, illetve ne feledjük, hogy az ME és az MK egy része hamarosan a Várba költözik, ahová a leggyorsabban a Lánchídon lehet eljutni.

gomboc r2r 2018.11.09. 21:48:55

@Yaesu: Nem akarlak tiltani, mert értékelem a véleményed, akkor is, ha nem értek vele egyet.

Pusztán figyelmeztetésnek szántam. Nem láttam mást ilyen hangnemben beszélni a másikról. Lehet utálkozni, lehet mást gondolni, lehet mondani sok mindent, de egy szintet tartsunk. Köszönöm, hogy értékeled.

gomboc r2r 2018.11.09. 21:50:43

@Yaesu: Hát, túl gyorsan nem fognak eljutni a Várba, tekintve, hogy a Lánchídon folyamatos a dugó, mivel a Clark Ádám tér nem bírja a forgalmat.

apro_marosan_petergabor 2018.11.09. 21:59:46

@8CyB4: Ahhoz képest, hogy egy értelmes magyar mondatot nehezen raksz össze hibák nélkül, a tartalommal is baj van. Milyen jővődet rontották el, tették tönkre - kik? Azt, hogy napról napra szebb Budapest, és az autó állománya is egyre korszerűbb, "tisztább"? Te építetted, szépítetted? Mit tettél hozzá mind ehhez? Hogy kiraknád a behajtani tilos táblát - az bizony nagyon kevés...
Nyomod a sötétzöld lózungokat, anélkül, hogy mögé látnál. Mondd, mihez értesz a "transzparens cipelésen" kívül?

8CyB4 2018.11.10. 00:42:03

@blöff: Ez a hipszterezes tipikusan videki szorongas.
Valojaban te kenyszeritesz engem hogy egy zajos, koszos, es veszelyes helyen eljek ahol a levego mergezo es ugy alapvetoen az egesz kozeg eletveszelyes mert te szemelyszerint tul lusta es gyenge vagy ahoz hogy auto nelkul megold az eleted.

8CyB4 2018.11.10. 00:45:07

@ttoommikkaa: A kenyelmed nem szempont akkor amikor mas emberek eletminosegenek a rovasara megy. Azt hogy ez teged szemelyszerint nem zavar, csak egy egyertelmu kep arrol hogy milyen ember is vagy valojaban.

Exploiter 2018.11.10. 06:51:48

@8CyB4:

Hát, igazából te magadtól élsz egy veszélyes, büdös, zajos, koszos helyen, mert lusta vagy állatokat nevelni egy tanyán. Mondjuk még ahhoz is, hogy kiköltözz a belvárosból. Persze onnan nem túl jó bebringázni, meg metró sincs.
Wait...

Yaesu 2018.11.10. 07:07:18

@8CyB4: Senki sem kényszerít, hogy ott élj. El lehet költözni. Illetve a 'te generációd' amúgy sincs ide kötve, lehet menni külföldre, ahol jobb a bringás infrastruktúra. Mindig jöttök Amszterdammal. Menj oda.

Ja, hoppá, ott dolgozni is kell, nem lehet megélni szabadúszó 'művészként'...

Yaesu 2018.11.10. 07:40:04

@gomboc r2r: Meg tudják oldani a Lánchíd időszakos lezárásával és rendőrségi felvezetéssel, ahogy eddig is.

blöff 2018.11.10. 07:49:12

@8CyB4: vidéki szoorongás :-) látszik, hogy azt sem tudod miről beszélsz vagy kinek mondod. Válogatás nélkül puffogtatni betanult paneleket, ez így értéktelen.
Inkább a pestre felköltözött vidékiek játszák el a nagy zöld hipsztert.
A 21. század nem arról a téves felfogásról szól, hogy zárjuk le a várost, mindeki bassza meg és menjen sétálnibiciklizni. Ahhoz először feltételeket is kell teremteni. De te ezt leszarod, és ha erre nem tudsz mit mondanni, jön a személyeskedés.

blöff 2018.11.10. 07:50:49

@8CyB4: még anniy, a hiszterezsre, hogy maga a hipszter dolog egy szánalmas mutogatása annak, a heves trend- és divatmajmolás mellett, hogy mekkora urbánus progresszív kis majom vagyok. A hipszterség gáz.

blöff 2018.11.10. 07:54:33

@Yaesu: mindig jönnek Amszterdammal. 2 nap után krva idegesítő, az ember egy állandó riadt éberségben él, ha gyalogos, hogy honnan, melyik m2-ről kell éppen eltakarodnia, mert elcsapják biciklivel és lecsengetik a p-ba. Nagyon gáz és nagyon nem szeretném, hogy itt az legyen, mint ott. Amszterdam nem rossz hely, de pont ez a biciklis túlsúly számomra élhetetlenné teszi.

UNIOHID · www.uniohid.hu 2018.11.10. 08:11:56

Most, hogy végre (ha nem is a tervezett módon, de) érdekes lett a 2001-ben - a www.UNIOHID.hu révén - jelzett vízióm, összeszerkesztettem a MÉDIAUNIÓ-nak ajánlottakat a "sétáló Nagy-Belváros" ügyében:

2008-ban:
1. Az alábbi témát, ügyet javaslom a Média Unió Kuratóriumának figyelmébe:...
Tovább...

UNIOHID · www.uniohid.hu 2018.11.10. 08:13:47

@UNIOHID: Az UNIOHID révén - szerves fejlődéssel - kialakuló,
a jelenlegi szűken vett Belváros és a turisztikailag szintén szigetszerű Várnegyed "egyesüléséből" adódó
SÉTÁLÓ NAGY-BELVÁROS (www.UNIOHID.hu).

Indoklás:
A turizmus jelenleg is több mint 10%-kal járul hozzá a GDP -hez, s talán az egyetlen "iparág", amely a
jövőben is növekedhet "kis hazánkban". Az UNIOHID mint "vizszintes Eiffel-torony" világ-reklámerőt jelentene
Budapestnek és az országnak, igazi országimázs-képző.
Ismert:
-Ha azt mondom Párizs, azt mondod Eiffel-torony,
-ha azt mondom Eiffel-torony, azt mondod Párizs.
(Igen, valahogy így működik az imázs - noha az Eiffel-tornyot sem imádta mindenki anno.)

Az UNIOHID létesítése után szerves fejlődéssel kialakuló SÉTÁLÓ NAGY-BELVÁROS nekünk is az élhető
várost adja!
Igazi társadalmi-gazdasági innováció, nemzeti önbecsülést növelő megoldás!

Miért releváns ez a probléma 2008-ban Magyarországon? Államiságunk millenniuma és EU-csatlakozásunk
ALKALMÁBÓL
lett volna igazán szép - de ma sem késő. Korunk is adhat valamit a jövőnek ÉS A MÁNAK - nekünk!
............................................................................................
2. egy e-mail részlet:

UNIOHID - korzóhíd.
Nyitva: tavasztól-őszig,
márc.15-től okt.23-ig.
Indoklás:
Az UNIOHID mint a "Nagy-Belváros"
generálója és mint
"vizszintes Eiffel-torony" imázshordozó
méltó és unikális hely
lenne - az egyre inkább kiüresedő - két
(végre: vidámságra, örömre okot adó) nemzeti ünnepünk
hivatalos és népünnepi lebonyolításához.

Az UNIOHID mint korzóhíd - az üzleteivel együtt - márc. 15-én nyilna meg minden évben és okt.23-án zárna.

Ezzel - lévén, hogy turisztikai látványosság IS az
UNIOHID és a"sétáló Nagy-Belváros"- szinte az egész világba beírnánk a két, érdemleges nemzeti ünnepünket.

(Sőt, lehet, hogy itthon is más lenne e két ünnep hangulata, lehet, hogy ez jobban illene a 21. század ünnepigényéhez, az ifjúsághoz - unokáink unokáihoz.)
…......................................................................................

3. Indoklás helyett:
Az UNIOHID - többrétegű - témaköréből
korábban hármat jeleztem
(¤ "vizszintes Eiffel-torony"-effektus,
¤ "sétáló Nagy-Belváros" viziója,
¤ korzóhíd - tavasztól-őszig mint ünnepi centrum).

A többi réteget
(¤ UNIOHID mint - interneten és nemzetközileg is -
jól hangzó, ám magyar márkanév és reklámhordozó;

¤ UNIOHID mint unikális találkozási pont és
pl. exkluzív házasságkötő vagy éppen keresztelő hely;

¤ UNIOHID mint a leendő Duna-séta - a Hajógyári
sziget szórakoztató központja és a Kopaszi-gáton
vagy éppen a Csepel-szigeten lévő szórakoztató
negyed között a Millenniumi Város érintésével
közlekedő - elektromos motorcsónakjainak, hajóinak
le-, fel- és átszálló állomása;

¤ az UNIOHID révén (is) a Kossuth tér méltó hellyé
alakítása és
¤ a Batthyány tér végleges megoldása;
¤ Bp igazi "főutcája" (a méltó Kossuth tér-
UNIOHID-végleges Batthyány tér);

¤ iskola és UNIOHID: tantárgyi koncentráció
lehetősége (matematika, történelem, technika,
filozófia) az UNIOHID vonalvezetését adó
logisztikus görbe révén;

¤ s í.t.)
nem fejtem fel.

A nemzetközi pályázat az UNIOHID tervezésénél,
és a nemzeti összefogás, anyagi hozzájárulás a
kivitelezésnél,
a "miénk"-tudat, a "mi hoztuk létre"öröme,
"üzenünk a jövőnek a mából" büszkesége
"pozitív társadalmi változások elérését" hozza
magával. Mindez pedig a média nélkül nem megy
- ahogy a Médiaunió szerencsés életre hívása
is mutatja.

8CyB4 2018.11.10. 09:04:03

@blöff: minden hozzaszolasodban elsutod ezt a hipszterezest es te picsogsz betanult paneleken? Igazi X generacios videki stressz ez, klimagyilkolasban es gazdasagi tatarjarasban erlelve, a generaciodra jellemzo lustasaggal, onzoseggel es "legyen megteremtve" attitudel otvozve. Gyonyoru peldany vagy.

Abszolut nem vagyok urbanus. A nagy varosokat elhetetlen, mergezo szemetteleppe varazsoltatok alig 60 ev alatt, rofogtok benne onelegulten es buszken, es egy kibaszott szalmaszalat nem vagytok hajlandoak keresztbe tenni, hogy legalabb a karokat minimalizaljatok amit okoztatok.

Hat igy.

gomboc r2r 2018.11.10. 10:40:02

Budapesten van vagy 10000 utca. Ha 2-3-at le akarnak zárni az autók elől, úgy veritek a dobot, mint akinek ráléptek a micsodájára. Szerintetek ez normális?

Tízmillió 2018.11.10. 13:20:08

@Yaesu: Egyáltalán nem írtál olyan érvet, amit ne lehetne két mondatból kicáfolni az ablakon :)

De, mint kerékpáros és tömegközlekedő: én is fizetek. BKK-bérletet, mert a bringám mellé az is van. Munkába pedig azért járok bringával, mert a bérletemért nem azért fizetek, hogy a féklámpátokban gyönyörködjek 40 percen át, csak mert a busz, amin ülök, ott dekkol mögöttetek. Nem bűn autózni, városban se. Sokszor muszáj. Értem én. De ha egyszer nem bír el titeket az út kapacitása, muszáj csak azért is arra mennetek? Lásd Lánchíd, a legjobb példa. Kb annyira értelmes útvonal nektek, mint nekem bringával egy autópálya. De én nem megyek fel bringával egy autópályára.

Yaesu 2018.11.10. 13:32:57

@Tízmillió: Lehet, hogy neked nem értelmes útvonal a Lánchíd, de más embernek igen. Nekem pl. annak a közelében van a munkahelyem, és ha a céges autó van nálam, azt bizony nem lehet letenni a kelenföldi parkolóban. Áz Erzsébet híd kerülő, és most a Hegyalja út buszsávositásával eleve felejtő, a Margit híd szintén kerülő, plusz ott a Vérmező utca problémás, így csak a Lánchíd marad.

Yaesu 2018.11.10. 13:35:55

@gomboc r2r: Nem mindegy, melyik utcáról van szó. Egy Akadémia, Alkotmány, Nádor utca elég fontos közlekedési út. De mondjuk egy Steindl Imrét zárjanak, ha annyira szeretnék.

Tízmillió 2018.11.10. 13:50:19

@Yaesu: Nekem is a Lánchíd a fő útvonalam, de ha autóznék is, fel nem hajtanék rá. Amire ki akarok lyukadni, hogy hány autós mellett húzok el akár bringával, akár tömegközlekedéssel, akiknek igenis LENNE választásuk az útvonalban. A Lánchíd erre jó példa, de kerületenként lehetne említeni egyet. Én nem autózom, de te igen, úgyhogy kérdezem: ez mennyiben is csökkenti a menetidőt? Főleg, ha mellettük kötöttpálya fut, vagy alattuk metró.

blöff 2018.11.10. 14:44:14

@gomboc r2r: az agyadban van x ezer ér. Ha 2-3 elzáródik, akkor az majdnem olyan, vagy inkább rosszabb mint akinek ráléptek a micsodájára.

gomboc r2r 2018.11.10. 15:57:21

@blöff: Ad 1: Kiszedtem a kommentedet, viselkedj emberhez méltóan, vagy ki foglak tiltani.
Ad 2: Az agyamban lévő erek az élethez nélkülözhetetlen tartozékok, egy utca autóval járhatósága nem. Rég nem hallottam ilyen borzasztó összehasonlítást.

gomboc r2r 2018.11.10. 16:01:22

@Yaesu: Nem mondanám fontos közlekedési útnak azt, ahol óránként egy-két villamosnyi ember autózik irányonként.
A céges autó pedig még mindig nem a főváros porblémája. Cafeteria-bérlet, ezt tudom mondani.

blöff 2018.11.10. 16:37:54

@gomboc r2r: látom a cenzúra működik. Semmi baj nem volt a kommentemmel, tulajdonképpen csak annyi, hogy nem egyezik a tiéddel úgy látom csak a velem való személyeskedés maradhat bent. Nagyon is releváns dolgokat írtam a delikvensnek, Emberhez méltóan az elvtársad nem viselkedett. Akár névvel is vállalom amit írtam. Semmi különösebb, a mai életben és sajtúban nem megszkott kirívó trágárság nem volt benne.

blöff 2018.11.10. 16:44:20

@8CyB4: akkor is leírom neked, hogy sem az x generáció, sem a vidékizés nem stimmel esetemben. Betanulot tredi panelekkel ne vagdalkozzunk. Tényszerű dolgokat írtam, amelyek létezését nem akarod elfogadni, nem akarsz róluk tudomást venni.

Nagy városokról beszélsz, amikor magyarországon csak Bp nevezhető nagynak, a vidéki városokban az autóforgalom nemhogy nem baj, hanem inkább gyér.
Semmi közöm ahhoz, amit mesterséges csoportképzéssel mögém rendelsz. Hamis és balfasz érvelés egy véleményt kiragadva becsomagolni a másikat valami vélt többségi véleménybuborékba és dedósan mutogatni rá hisztizve, hogy ti...

Mérgező szeméttelepet sem az autók alakítottak ki. De csak azért írom, mert nem igaz, mint ha már annyira védeném őket, mintahogy nem teszem, mert nem okvetlenül az autózásról, hanem a város közlekedhetőségéről beszélek és nem elvakultan csak a sétabiciklihívők tévképzeteiről.
60 év alatt is voltak egymásnak ellenmozgó trendek, amúgy. Csupa félrement állítás.

8CyB4 2018.11.10. 16:59:47

@blöff: nezd csak,
egykor.hu/images/2010/original/budapest-nagykorut-blaha-lujza-ternel.jpg

http://magyarvagyok.info/wp-content/uploads/2014/07/közlekedésfejlesztés.jpg

Ennyi.

Szallj ki az autodbol, fezjezd be a pruszkolest es sirankozast es a haza fenyre derul.

gomboc r2r 2018.11.10. 18:41:29

@blöff: Látod látod, le tudod te írni emberhez méltóan is. A tahó káromkodásokat szedem csak ki. Az engem nem érdekel, hogy melyik média hogy tolja ezt a műfajt, ez az én blogom, itt nem váltunk ilyen hangnemre. Véleménye miatt még soha senkit nem moderáltam ki és nem is fogok.

blöff 2018.11.10. 18:54:04

@gomboc r2r: engem légy szíves ne nevelj. Mi ez a modorosság? Ugyanígy mondtam el, másold csak be, egyetlen egy bazmeggel volt több benne. Elég furcsán és szubjektíven értékeled mi az emberhez méltó. Ráadásul egy előtte lévő személyeskedésnél, amelyet részrehajlóan nem tartasz "emberhez nem méltónak", természetesen azt nem törlöd, noha stilárisan alatta volt az enyémnek. Inkább jobb lenne, ha az utókor (magad) számára benthagynád, hogy lásd 20 év múlva esetleg, a saját blogodon hogyan ítélted meg az eseményeket. Okulásként.

blöff 2018.11.10. 18:59:04

@8CyB4: kettőnk közül nem én siránkozok. Hadd idézzek:
"A nagy varosokat elhetetlen, mergezo szemetteleppe varazsoltatok alig 60 ev alatt, rofogtok benne onelegulten es buszken, es egy kibaszott szalmaszalat nem vagytok hajlandoak keresztbe tenni, hogy legalabb a karokat minimalizaljatok amit okoztatok."

Ilyen túlfűtött hisztérikus siránkozás (szavaiidal élve picsogást) régen láttam. Én tényeket modntam, figyelembe veendő tényezőket.

Belinkelsz egy képet a 100 évvel ezelőtti Bp-ről. Gratulálok! Biztosan legközelebb a papírhasználat mellett fogsz majd kampányolni és az internet káros hatásait megelőzve inkább közös tévénézeseket javasolsz majd a szomszédoknál, mert az olyan szociális, meg mert régen úgy volt. A gépek helyett pedig sokkal zöldebb a lóvasút.

Vannak egyébként még korábbi képek is, több száz évvel ezelőtti Budapestről, szerintem akkor még jobb volt a levegője a városnak.

8CyB4 2018.11.10. 19:30:38

@blöff: Ma reggel a tiszitorvosi szolgalat Budapest levegojet egeszsegtelennek nyilvanitotta (hogy te is ertsd: mergezo), es felhivta a lakossag figyelmet hogy ne tartozkodjanak az utcan, ne vegezzenek fizikai tevekenyseget. Legyszoves fejezd be a tudatos mergezesunket. Ertem hogy nem te egyedul vagy a felelos es azt is ertem hogy nem kizarolag az gepjarmuforgalom a legszennyezettseg forrasa, de ez az amin mar holnap valtoztatni tudsz, Te, szemelyesen.

Ez az utolso hozzaszolasom ebben a thread en hozzad. Fejezd be legyszives az elgazositasunk es a levegonk mergezeset. Koszonom.

blöff 2018.11.10. 20:30:25

@8CyB4: gejezd be, ennyit tudsz mondani, mintha én tehetnék róla. Mintha volna fogalmad arról, hogy ültem-e autóban egyáltalán :-)
ejezd be ezt a csoportképzést. Nem, hiába szeretnéd, én nem vagyok az a tömeg, akit te utálsz, a világ nem ilyen egyszerű, hiába toporzékolsz!

Egyébként csak úgy szeretnélek figyelmeztetni arra, hogy az autóforgalom nem nőtt számottevően az elmúlt hónapokhoz képest. Akkor szerinted mi változott?
Kicsit hidegebb van... tovább segítek, fűtés! Főleg vidéken gondolj bele, hogy Nyíregyházán mekkora forgalom lehet a 6*6 sávos városi autóutakon ami ilyyen levegőszennyezéshez vezet ott.
Hiába korlátozzák az autóforgalmat, az semmi ahhoz a nagyságrendhez képest, amit a fűtéssel (főleg vidéken mindenféle "tüzelőanyaggal") a levegőbe bocsátanak.

gomboc r2r 2018.11.10. 22:37:17

@blöff: Igen, képzeld el, pont az a bazdmeg ütött meg olyan hangnemet, amitől roppant bunkónak hatottál és olyan szintre vitted le a vitát, amelyet nem engedek. De nyugodtan vitázz csak a moderálási elvekről és a káromkodásról, az biztos segít. Hidd el, hogy ha valaki olyan hangot üt meg, azt kiszedem.
De ha nem tetszik, nem kell idejárni. Úgysem tűröd a vitát, csak öntöd ki a "bölcsességet" a fejedből, miközben mindent figyelmen kívül hagysz, amit mások mondanak neked. Azt hiszed nagyon okos vagy, pedig az itteni viselkedésed ezt nem támasztja alá.

A leginkább az tetszik, hogy még mindig az autók szennyezéséről vitatkozol itt, miközben az eredeti posztnak ez a leglényegtelenebb része, mint ahogy meg is említettem. Sőt, próbáltam annyira kevésszer megemlíteni, amennyire lehet, mert tudtam, hogy jönnek az ilyen emberek és arról vitatkoznak, hogy a kényelmi autókázás vagy a létfontosságú fűrés-e a károsabb. Igen, a fűtés sok helyen károsítja a levegőt, de ne tegyünk úgy, hogy az autók nem pumpálnak rendkívüli mértékű mérgeket a levegőbe. Ráadásul mikroméretben, kiszűrhetetlenül. De egyáltalán semmi köze a poszthoz, annak tartalmához. Esetleg újraolvashatnád te is és a vitapartnered is.

blöff 2018.11.11. 08:15:45

@gomboc r2r: igen, alapvetően már nem a te posztodról van szó, bár lehet neked ez nagyon fáj, de a vita természete olyan, hogy néha elkanyarodik egy adott kezdőponttól. Nem is értem mit kérsz ezen túl rajtam számon. Vagy meg van adva, hogy miről lehet csak beszélni? Ez egy nyilvános fórum, aminek te is része vagy.
Látom csak felidegesítetted magad, különben nem mondanál olyat, aminek semmi nyoma nincs. Mondtatok olyat, amit nem vettem volna figyelembe? MI bizonyítaná ezt? Inkább fordítva látom, hogy amit írtam arra nem érkezett reakció, hanem egyre inkább csak a megbélyegezés és a személyeskedés felé vittétek.
Az autók szennyezéséről leginkább a 8CyB4-vel folytatott vitánkban van szó, de talán azért, mert az alap kérdés egy választási kampánytéma, ami leginkább erről szól, a posztodtól függetlenül. Tehát azért beszélek róla "ennyit", mert mind 8CyB4, mind a kampánytéma erről beszél.
Ha végignéznéd, mit írtam legelőször és arra hogyan reagáltak/tatok, akkor talán nem én volnék az, aki itt túlzásokba esik.
Nem tudom miért nyitsz meg egyáltalán vitafórumot a blogodon, ha a más véleményét (legyen az akár szélsőséges is) ennyire nem tolerálod.

blöff 2018.11.11. 08:30:28

@gomboc r2r: a posztodhoz pedig annyit, csak hogy boldog légy (most én is becsmérelhetném, hogy van megírva, stb., de nem teszem, mert a másik személyét, stílusát, mindenét elvitatni könnyű, ha már elfogytak az érvek) alapvetően tartalmaz hibás közlekedésszervezési koncepciókat. Pl:
Nyugati felüljáró elbontása, Bajcsyn villamos.
A felüljáró (ha már mindenkit annyira zavar) elbontható, de akkor legyen helyette alagút inkább (ahogy más városokban oldják ezt meg) mivel villamost oda nem szokás építeni, párhuzamos infrastruktúraként, ahol van metró. Márpedig a Bajcsy alatt végig van metró. Redundáns kapacitások fenntartása hatalmas költségen. Majd a metróval versenyez a villamos? Ez egy feleslegesen drága alternatíva, nem véletlenül szüntették meg.

Továbbá a Deák tér+Lánchíd környékéről kiírtanád az autóforgalmaat. Teszem azt ez még indokolható is (meg is fogják tenni), de megoldást nem adsz, csak elegánsan elintézed ennyivel:
"A hídról távozó forgalom pedig nyugodt szívvel használhatja a délre és északra lévő metróvonalakat"
Nem mindenki csak a metróvonalak vonzáskörzetében közlekedik közülük. A lánchídon átmenő forgalom sokkal szórtabb, de nagyrészt a budai nehezen megközelíthető helyek+M1-M7-Belváros forgalmat bonyolítja. Vagyis ha a lánchídon megszűnik az autóforgalom, azt É és D felé hova csatornázod? Vagy mindenki oldja meg maga? És aki nem pesti az hogyan jut el a belvárosba?

gomboc r2r 2018.11.11. 10:29:42

@blöff: Arról vitáztok, amiről akartok, csak magának a posztnak és a koncepciónak semmi köze az egészhez, erre hívtam fel a figyelmet. Tehát feleslegesen hisztizel valakivel szemben.
Nem fáj, hogy nem a posztról van szó, az fáj, hogy képtelenek vagytok megérteni, hogy miről is van szó.
Nem tolerálom más véleményét? Részeg vagy? Azért, mert hozzászólok a saját bejegyzésemhez? Huh, vannak bajok...

Nem sokat értesz a közlekedéshez, de nem bántalak ezért. Az ember nem érthet mindenhez. De akkor ne nyilatkoztasson ki úgy, mintha az alapigazságot mondaná.

blöff 2018.11.11. 11:27:52

@gomboc r2r: valakivel összekeversz, itt nem én vagyok az aki hisztizik. Látom másokkal is összekülönböztél, mert más volt a véleménye és nyúltál a könnyebb moderálási eszközhöz.
Én nem kezdtelek sértegetni, de vmiért - talán észre sem veszed - te ezzel operálsz.
Nem azért nem tolerálod más véleményét, mert hozzászólsz, hanem mert lásd fentebb, illetve ahogyan hozzászólsz.

Ha már itt tartunk, korábbi posztjaid alapján is nekem nem meggyőző, hogy te értenél a közlekedéshez. De ez is könnyebb, pöffeszkedő tudatunk magaslatából kijelenteni a másikra, hogy nem ért hozzá, mintsem válaszolni. Mondd, mi indokolná a villamost a Bajcsyn?
A párhuzamos infrastruktúrák fenntartása ahol lehet kerülendő, ez viszont nem az én kinyilatkoztatásom, csak erre a helyzetre illik.

gomboc r2r 2018.11.11. 15:25:54

@blöff: Na idefigyelj. 1 darab hozzászólását moderáltam ki neki, mert elkezdte köcsögözni a másikat. Utána ugyanazt leírta köcsögözés nélkül, hozzá sem nyúltam. Utána kezdtünk vitába a poszt alapján, nem a moderációról. Te elkezdtél bazdmegolni, neked is szóltam, hoyg ne csináld, kiszedtem a kommentet. A többit visszaírtad anélkül, nem szedtem ki. Hol is van itt az általad emlegetett könnyű vitaeszköz, a moderálás? Meg tudnád mondani?

Jó, akkor beszéljünk a párhuzamos tömegközlekedési eszközökről. Már ezerszer le lett írva, de tessék, leírom 1001-edszer is. A metró és a villamos nem ugyanazt a szerepet látja el általában. Ezen a szakaszon, a Kálvin tér - Lehel tér közötti részen lenne párhuzamosan a metró és a villamos. A 3-as metró megállói ezen a részen mind fontos közlekedési csomópontok, ahol a tömeg átszáll a metróról valamire, kisebb esetben besétál a céljára. A 3-as metró szerepe szerint hosszában feltárja a várost és gyors átszelési lehetőséget nyújt. A külvárosból a gyors belvárosba jutás lehetőségét. Majd a belvárosban a fontos pontokon átszállási lehetőséget ad.
Mindeközben a villamosok szerepük szerint leginkább elosztó jellegűek. Nem mind, de a legtöbbjük. Az 1-3-4-6-os szerepük szerint minimetróként üzemelnek, hosszútávon szállítják az utasokat és a hosszútávú utazást szolgálják ki. Az 1-3-as nem igazán rendelkezik komoly helyi elosztással, mivel inkább körgyűrűs szerepük fontos. A többi villamos ezzel ellentétben fontos helyi lokális forgalommal is rendelkezik. A belvárosban a villamosok feladata teljesen más, mint a metróé. A metróé a belvárosban is marad az, hogy csak a fontos átszállási pontokat érintse, s megtartsa a sebességet az utazásban. A villamosok, a Bajcsyn például kiemelten helyi, lokális forgalmat bonyolítanának le. Azt, amit most a 9-es busz és a trolik végeznek, illetve a Deákig a villamosok.
A 9-es busz szerepét venné át, aminek ez a szakasz a legzsúfoltabb része. Ezen kívül a Budáról érkező villamosokat vezetné be (amelyek a Szt. Gellért tér-Fővám tér-Kálvin tér-Astoria megállóknál gyűjtik és a jövőben gyűjtenék össze azokat az utasokat, akik a városba befelé mennek). Ugyanis 1-2-3 megállóra semmi értelme sincs lemenni a metróba. Óriási időveszteség. Ezen felül a 3-as metrónak ez a legkihasználtabb, már szinte túlhasznált szakasza, ahol az emberek már alig férnek fel a szerelvényekre csúcsidőben. A villamosok le tudnák venni a terhelést erről a szakaszról egy kicsit, ezáltal a metrón is kellemesebbé válna az utazás és nem 110%-osan lenne kihasználva, netalántán ezzel újabb utasokat vonzana be, akik eddig nem fértek fel/nem akartak úgy utazni.
Ha ehhez hozzávesszük még azt, hogy a Nyugatinál a villamosok a beérkező vonatokról is könnyebben el tudnák osztani az utasokat, még egy plusz indokot láthatunk. És azt se felejtsük el, hogy helyben, a felszínen is van forgalom, vannak boltok, terek, stb. amik forgalmat generálnak és utast.
Még hozzátéve, hogy egy ilyen villamos a metrópótlás esetén milyen rohadt jól jönne a legfontosabb, legzsúfoltabb szakaszon.

blöff 2018.11.11. 16:11:37

@gomboc r2r: ez alapján lényegében a 14-est kötnéd össze a Deák térre érkező villamosokkal. A 9-es busznak ugyanakkor Óbuda az iránya, míg a 14-es vmennyire a metró kiegészítése. Gyakorlatilag egy pót3metró jönne létre.

A Deák téri villamosok szerepét eleve is megkérdőjelezték a 4-es metróval, de talán még van addicinális szerepük. Ugyanakkor az 5-ös metró terve racionálisabb és attól függően, hogy végülis melyik nyomvonalterv valósulna meg az átalad említett útvonalon, Óbuda felé is (és nemcsak Újpest felé) adna alternaatívát. Ha létrejön mondjuk a Boráros tér - Kálvin tér - Astoria tovább Óbuda felé irány, az mindezekre hatékonyabb alternatívát adna.

Továbbá az általad leírtak alapján sem látom be, hogy 5-ös minden metró nélkül a 9-es busz miért ne enne elég (tekintve a járatsűrűségét és kihasználtságát is a Bajcsy szakaszon), és ez a pótmetróvillamos fenntartási költsége (sín stb.) megérné-e (amit írtál a gyakorlatban nem látszik, a Deák-Nyugati irányban a metrón túl nem akkora az igény, a helyi üzletek forgalma sem igényel villamost). Továbbra is túlméretezett infrastruktúrának látom a kettőt együtt, a busz fenntartása olcsóbb. Ha pedig megvalósul vhogy az 5-ös metró, akkor pláne.

félszemű a király 2018.11.11. 17:09:47

@Nancsibacsi: Mondjuk ezt én nem tudom megtenni, már mint hogy külső kerületben dolgozzak, mert elég sokat szólít a munkám pl. a PKKB-ra, de szerencsére az gyalog öt perc onnan, ahonnan lakom, így még közösségi közlekedést sem kell igénybe vennem. Viszont a közösségi közlekedés nagyobb állami támogatása nem ördögtől való. Egyrészt az un. fejlett nyugaton is ezt csinálják, másrészt a környezetvédelmi helyzeten is javít, harmadrészt az adóforintjaidat így is úgy is elköltik, és akkor már inkább erre költsék, aminek ráadásul társadalmi haszna is van, és nem kicsi, mint politikusok bérezésére, aminek viszont garantáltan semmiféle társadalmi haszna nincsen. Öreg professzorom, dr. Péteri Zoltán az államelméleti képzésünket így kezdte: "Hit, Értelem, Közjó!" Na a mai államéletből csak ez a három hiányzik. Ez helyett van korlátlan magánérdek, korlátlan lopás. Pedig sok parlamentben ülő látszatjogászt is tanított Ő annak idején. Úgy látszik, már elfelejtették, amit Tőle kellett volna tanulniuk. Annak idején, amikor általános iskola 8.-ba jártam, a történelemtanárom arról mesélt, hogy a 30-as években sok embernek elérhetetlen magasságokban járt egy buszjegy ára is. Akkor nem gondoltam volna, hogy még az én életemben ez ismét bekövetkezik. Hogy embereknek kell arra spórolniuk, hogy két három buszjegyet meg tudjanak venni maguknak. Szerinted jól van ez így? Ha igen, akkor csak sajnálni tudlak! És Neked is van felelősséged abban, hogy ide jutottunk! Mert hallgatsz. Mert helyeselsz!

gomboc r2r 2018.11.11. 17:24:30

@blöff: De, rohadtul nagy az igény. Már vagy 20 éve erről beszél a közlekedési szakma. És mint mondtam, ez a 3-as metró legkihasználtabb szakasza. ahol már nem férnek fel az emberek. Ez a Nyugatitól való elosztást is szolgálná.
Nem pótmetró, hanem felszíni közlekedés... Hányszor kell még bebizonyítani, hogy a metró felett is szükség van lokális közlekedést ellátó járművekre?
Az 5-ös metrónak megint nincsen semmi köze ehhez a részhez. Az a 4-6-os kiváltása lenne, mivel már az sem bírja a forgalmat.
A 9-es busznak is ez a legkihasználtabb szakasza. Ha utazol rajta, észreveheted, hogy a Pestról Óbudára tartók száma elenyésző, gyakorlatilag két külön busz, az egyik Kőbánya és a Byugati között, a másik a Nyugatitól a budai rész. A kettő busz utasainak átfedése rendkívül minimális. Aztán ha megnézed, hogy mindenhol meg kell erősíteni a 9-est. Kőbányéról a villamossal párhuzamos, utána a troli ad plusz férőhelyet, utána meg a villamosok. A 9-es busz egy felelőtlen villamospótló, ami arra vár, hogy Kőbányáról a villamos végre elérje a Bajcsyt.

gombocmondja.blog.hu/2018/03/24/pesti_fonodo_i_resz
gombocmondja.blog.hu/2018/04/14/pesti_fonodo_ii_resz_baross_utca_es_kalvin_ter_kornyeke

blöff 2018.11.11. 17:38:00

@gomboc r2r: "Hányszor kell még bebizonyítani, hogy a metró felett is szükség van lokális közlekedést ellátó járművekre?"
ez nyilvánvaló, de nem feltétlen villamosra.

A 9-es busz a Deák és Kőbánya felé terhelt, iletve Nyugati-Óbuda közt. Tapasztalatból mondom, hogy a Bajcsyn gyér a forgalom. De ha nem ezt támasztják alá a statisztikai adataid, akkor elfogadom. Nehezen tudom elképzelni.
Az 5-ös metró valóban részben a 4-6 kiváltása, de nemcsak. A Kálvin tértől északra pont a Bajcsy forgalmának egy részét is átvenné, amivel már bőven elég lenne a 9-es busz. Ahogy mondom, ma sincs azon zsúfoltság a Bajcsy szakaszán, főleg reggel.

gomboc r2r 2018.11.11. 19:31:19

@blöff: Hát, én az utóbbi években folyamatosan használtam és jártam az említett szakaszokon és valóban nem volt fullra tele, de elég sokan voltak rajta mindig. Ehhez hozzászámolod a kiegészítővonalakat, a kényszerű átszállásokat választókat és máris megvan a villamosok utasmennyisége. Aztán akkor még a forgalomcsökkentés végbemegy a belvárosban és máris dugig a villamos is.
Ez egy nagyon régóta szükséges beruházás. Gondolj bele, hogy a villamosok a Lehel térnél végződnek, onnan 1 megálló a Nyugati, onnan 1 megállóra végződnek a trolik, onnan 1 megállóra van a Deák, onnan 1 megálló a budai buszok, onnan 1 megálló a Kálvin. Ha a villamosról nem kellene átszállni a Deákon és a Lehelen, az meglátszódna szépen. A Nyugatitól pedig az ingázók használnák. Az egész vonalat meg a turisták. A budai fonódó is sok utast vonzott, ez is azt tenné, nem véletlenül szerepel az első helyen a fővárosi tervekben.

gigabursch 2018.11.14. 15:18:48

Kár, hogy ez a cikk nem hamarabb született meg a villanyautók árnyoldalairól.

- környezetszennyezés
- eletromos rendszer ésszerűtlen túlterhelése
- adók,
- tömegközlekedés

Mindez Norvégiában, ahol rohadtul nagy a rózsaszín lufi.

totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2018/11/13/norvegia_villanyauto

akakukk 2018.12.03. 16:13:37

Az alap problema, hogy nem piaci viszonyok vannak a kozlekedesben. Az autozas tul olcso, mert adobol eu-s penzbol ujitjuk fel az utakat, nem az autosok penzebol. A tomegkozlekedes sem piaci aron van bearazva. Nem akarom a torz viszonyokat kigobozni, de en ebben latom a legnagyobb problemat.
Ha meg mar igy van, akkor velemenyem szerint onmagaban az autozassal nincs gond, a problema a karosanyag kibocsajtassal van. Az autos kint el a jo levegon, es bejon a varosba szennyezeni. A varosban elo meg szivja, legyen tudorakja meg mindenfele baja. Nem idealis megoldas a dugodij, de tenyleg az kene, ahogy Smitt Pal annak idejen fopolgarmester jeloltkent lefektette: Behajtasi dij Budapest hataran, dugodij a nagykorut korul. Aki dolgozni megy szerszamokkal, az meg epitse be az arba.