Gombóc mondja

Gombóc mondja

Innen juss ki! Metrópótlás délen

2019. április 21. - gomboc r2r

Hétfőn elkezdődött a 3-as metró felújítása a déli szakaszon, emiatt Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat. Most elmondom, hogy mi a tapasztalatom a helyzetről és mi a véleményem a pótlásról.

Az északi-szakasz pótlásakor egy olyan kényelmes helyzetben találta magát a BKK, hogy a helyben pótlás (vagyis a metró fölötti buszközlekedés) mellett egy rendkívül fontos és nagy kapacitással rendelkező útvonala van, amivel nagy terhet lehet levenni a Váci útról. Ez pedig a Béke utca és az itt közlekedő villamos, amely a metró végállomását kötötte össze az utolsó még üzemelő metrómegállóval. Így tökéletes alternatív útvonalat kínált a tömegközlekedőknek, miközben a Váci út viszonylag minimális beavatkozásokkal megúszta a rettentő mennyiségű pótlóbuszt. A belváros megközelítése nem okozott komoly problémát, mivel volt alternatív útvonal ugyanazzal a végponttal, ráadásul a villamos már messzebbről össze tudta szedni a közlekedőket, miközben megfelelő mértékű kapacitást nyújtott hozzá.

A déli-szakaszon mindezek hiányoznak. NINCS alternatív útvonal, NINCS megfelelő kapacitású pótlóeszköz, NINCS lehetőség egyensúlyra az auközlekedéssel. Mindent vagy semmit van, köszönhetően az elmaradt közlekedésfejlesztéseknek, annak, hogy Dél-Pestre nem költenek pénzt. Miközben szükséges, alátámasztott és előkészített projektek csücsülnek és porosodnak a Városháza fiókjaiban, a metrópótlás megmutatja, hogy mekkora szükség lenne a mindennapokban is ezekre.

Mik ezek a projektek, amiről te beszélsz?

1: Az észak-déli gyorvasút, szebb nevén 5-ös metró déli része, a csepeli és ráckevei részek összekötése, Pesterzsébet központjának bekötése és ezzel a kerület ingázóforgalmának elvitele, s a Boráros tér és a Kálvin tér közötti rész megépítése.Jelenleg több Volánbusz, a félig létező HÉV-ek és a HÉV-vel párhuzamos buszjáratok szolgálják ki a metró helyett ezt az utat. Alapból is rendkívül forgalmas a Soroksári út, óriási embertömeg mozog rajta, a 3-as metró kiesése és pótlása miatt pedig csak felértékelődik a szerepe még akkor is, ha nem ad valódi alternatívát. Mennyivel egyszerűbb lett volna az 5-ös metrót sűríteni a Kálvin tér és Pesterzsébet vagy Soroksár között a 3-as lezárása idejére! Olvass tovább.

 2: A Munkáskörút kiépítése és a Határ út buszvégállomás rendezése. Jelenleg az a helyzet Dél-Pesten, hogy nincs igazi közlekedési folyosó keresztirányban, minden út a város felé épült ki. A legelső ilyen lehetőség, ami komolyabb forgalom elvezetésére készült, az a Hungária körút, de az is kerületekkel odébb van. A másik lehetőség az M0 déli szakasza, amiről pedig szerintem mindenki tudja, hogy mennyire távol esik bármitől. Így a városi közlekedés marad a 19. század elején épített utcácskák által elvezetve. Persze azok nem bírják a forgalmi terhelést, ezért mindenfelé dugó van. Ha ez megépült volna, a jelenlegi metrópótlás is egyszerűbb volna azzal, hogy lenne az autóknak menekülőút, ami által a pótlók is szabadabban közlekedhetnének. Olvass tovább.

Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi Határ út buszvêgállomás közlekedési csomópont jellege eléggé limitáló az áthaladó forgalom szempontjából, miközben a bevezető utak sokkal nagyobb forgalmat vezetnek ide. Tarlósék "felújították" ezt a területet, ami annyit foglalt magában, hogy térkövekkel körülhatárolták a buszmegállókat, miközben a tér forgalomszerkezetéhez nem nyúltak hozzá, holott bárki, aki egyszer is erre járt, tudja nagyon jól, hogy kellett volna, mivel nem ekkora forgalomra lett kitalálva. Olvass tovább.

A Munkáskörút egyik fontos eleme pedig maga a Kőér utca - Vaspálya utca - Gyömrői út kereszteződésének újjáalakítása, új vasúti átjáró kialakítása, amely nem szintben keresztezni a vasutat, ezzel kiváltva egy óriási forgalomkorlátozó tényezőt. 

img_20190410_075910.jpg

Az említett kereszteződés

3: A 42-es villamos meghosszabbítása és az ezzel együttjáró beavatkozások. Már nem egyszer szó esett arról, hogy mennyire fontos lenne a villamos meghosszabbítása. Ezt jelenleg éppen a főváros bizonyítja a 194M jelzésű busszal, amelyik gyakorlatilag ezt fedi le, az elérhető részeken a villamos útvonalát használva. Olvass tovább.

4: Az 50-es villamos helyzetének rendezése. Jelenleg az 50-es villamos minden elemében a 20. században ragadt. Lassú, körülményes, megbízhatatlanul működő, minimalista, szinte megközelíthetetlen, életveszélyes megállókkal. Lasscskán rendezni kellene a helyzetét, ha valódi közlekedési eszközként tekintünk rá.

5: A Budapesten belüli vasúthálózat rendezése, felújítása. Ha végre hozzákezdenének az itt lévő vasúti infrastruktúra megújításába, az elkészülése után jelentős terheket tudna levenni a városon belüli közlekedésben az úthálózatról és a közösségi közlekedés egyéb ágairól. Ehhez az kellene, hogy normálisan megközelíthető, normális állapotú megállók várják az utasokat, s a sebességtartomány is megközelítené a három számjegyet.

Ezek nélkül sajnálatosan jelenleg ott tartunk, hogy a környéken mozdulni sem lehet a mindent ellepő dugók miatt, amelyekben ugyanúgy be vannak ragadva a buszok, mint az autók, köszönhetően az elhanyagolt úthálózatnak. Így senki sem tud normálisan haladni, ehelyett mindenki folyamatosan egymás idegeire megy. Már nem egy veszélyes közlekedési szituációt láttam emiatt kialakulni.

A jelenlegi helyzet

Egyszerűen nem tudom megérteni ki volt az az ember, aki kitalálta, hogy Budapest egyik legforgalmasabb útját a metrópótlónak HÁROMSZOR kelljen KERESZTEZNIE. Minden logikának ellentmond ez a megoldás, az eljutási időt viszont megtöbbszörözi. A metrópótló buszok 4-esével állnak a lámpáknál, hogy keresztezzék a forgalmas utat. Miért csinálták így? Mert így az autósoknak a legkényelmesebb. Így nem kellett semmihez sem hozzányúlni, Tarlós-pajtás boldogan veszi tudomásul, hogy az autósok nem veszítettek semmit sem. Amit az Árpád-hídnál meg lehetett csinálni, itt miért nem lehet? Olvass tovább.

img_20190409_180502.jpg

Jól megfigyelhető, hogy a pirosnál 4 busz várakozott. Abból egy már átjutott, a reptérinek még sikerül, aztán ennyi.

Miközben a BKK a metrópótlás honlapján azt hirdeti, hogy milyen jól működik a metrópótlás, mindennapos használóként azt kell mondanom, hogy hazudnak. Gyakorlatilag bármit el lehetne mondani róla, de azt, hogy jól működik, azt nem. Működik, vagyis inkább működget, de egyáltalán nem jól és egyáltalán nem megfelelően.

A problémák a következők: Mindenfelé dugó van, de ennek nem kellene meglepetésként érnie senkit, hiszen a reggeli csúcsforgalomban általában dugó van. A probléma az, hogy a dugó miatt lassabb az eljutás a metrópótlókig is, majd a metrópótlókkal városnézésre indulva még erre is rápakolnak.

A Népligettől az Ecseri út felé a lámpánál folyamatosan 4-5 busz áll a lámpánál, miközben egy lámpaváltás alatt 3 fér ki, ha ügyesek. A Határ útnál is folyamatosan állnak egymás mögött a buszok csúcsidőben, várva a lámpaváltásra. Szűk ívek, gyorsan váltó lámpák, feszes tempó, nagy forgalom. A Pöttyös utca és a Határ út között, mikor a buszoknak át kell sorolniuk 2 sávon, összevissza rohangálnak az autók, folyamatos a balesetveszély.

De a legnagyobb életveszély a Határ útnál van. A 45 másodpercenként közlekedő metrópótló buszok, melyek ha mindkét irányt nézzük, 22 másodpercenként jönnek az úton, miközben a város felé igyekvő utasoknak keresztezniük kell ezt az utat, hogy a buszmegállóba jussanak. Nincs lámpa, nincs zebra, csak egy felfestett veszélyes útszakasz, meg két rendőr csúcsidőben. Gratulálok a kitalálójának. A másik csodálatos megoldás, hogy a város felől jövő buszok megállójánál ha leszáll az ember és a zebra felé szeretne igyekezni, át kell vágnia a senkiföldjén, száraz időben örüljön, ha nem töri ki a bokáját, esős időt meg inkább hagyjuk. Senkinek nem volt annyi esze, hogy legalább egy vékonyka kis réteget felhúzzanak oda, hogy lehessen normálisan gyalogolni?

De ugyanannyi ész kellett ahhoz is, hogy az Üllőivel párhuzamos, egyetlen közel lévő párhuzamos közlekedési utat úgy hagyják, ahogy volt. A Basa utca - Fertő utca - Vajda Péter utca útvonalról van szó. Akkor kátyúk vannak ott, hogy ha csak 30-cal megy a busz, akkor is leveri a vesédet, márpedig az nem fér bele, ha éppen nincs dugó, tekintve, hogy a máshol már összeszedett késést legalább tartania kell, nem növelni. Így is teljesen megbízhatatlanul, összevissza közlekednek a 99-esek. Ha éppen járható az útvonal és nem áll végig a dugó, akkor is random közlekednek a buszok. Vagy 3 darab 99-es kergeti egymást, vagy nem jön sehol semmi, vagy egymás után 2 rohad le (már nem egy nap tapasztalata). Kíváncsi lennék egy menetrend-kimutatásra, tekintve, hogy a tapasztalat szerint a buszok nagyjából elhanyagolható része jár pontosan hétköznap.

Még esetleg meg lehet próbálkozni a vonattal, ha az ember ki akarja kerülni azt a káoszt, ami reggelente jellemzi a Határ utat és környékét, de akkor meg találkoznia kell a magyar vasút valóságával. Eddig egyszer sem jött a vonat pontosan, ráadásul emellett volt, hogy 30-cal csordogált végig, miközben annyira tömöttek a szerelvények, hogy leginkább csak az ajtóban van hely.

Valóban sikeres a metrópótlás. Van metrópótlás és ez itthon már siker. Az, hogy használhatatlan, az nem számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr514749559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.04.21. 16:34:26

A BKK tényleg megszüntette pár nap után a Népligetet kihagyva a Határ útig közlekedő M3E gyorsjáratot?

gomboc r2r 2019.04.21. 17:55:07

@Online Távmunkás: Őszintén, nem tudom. Előfordulhat. Amúgy sem nagyon lehetett látni őket. Annyira használhatatlan volt, mikor kipróbáltam, hogy talán lassabb volt, mint a sima, mivel a dugóban állt végig a népligeti felüljárón. A kedvencem az egészből az, hogy ráadásul a buszok csak a belső sávot használhatták, mert a felüljáró olyan szar állapotban van, hogy nem bírta volna el a buszok által kezdett rázkódást. Vagyis, lehet, hogy elbírta volna, de úgy tűnik, hogy senki sem merte bevállalni.

A másik vicces sztori, hogy a váltás előtt (északról délre) arról volt szó, azt hirdették, hogy a 223E majd a Mártírok útján jár, hogy megkönnyítse Pesterzsébet M5-höz közeli részéről a Soroksárira való kijutást. Aztán mikor elindult a pótlás, akkor a 23E vonalán kezdett, mintha nem is létezett volna a másik.

Csak hát mivel az újságírók és bloggerek nem igazán élnek Dél-Pesten, leginkább a belvárosban meg Budán, ezért most nincs is akkora felhajtás, mint mikor az északi részt kezdték. Egy nyamvadt cikket nem olvastam arról, hogy valamelyik megpróbálta volna használni, csak megnézték, hogy a metró felett járnak a buszok és kezit csókolom.

Gábor Révész 2019.04.22. 16:35:41

Nagy vonalakban egyet értek, kivéve az utolsó bekezdést. A MÁV védelmében jelezném, hogy az eddigi menetrendet most is tartják, maximum 1-2 perc csúszás van, ami tekintve az általános helyzetet, kiválónak mondható. Azt hittem, hogy amikor elindul a metró-felújítás, tömeg lesz a vonatokon. Nem így történt. a KöKi-nél felszállva mindig van ülőhely, kényelmesen lehet utazni a Nyugatiba. Tehát az egyszerűen nem igaz, hogy csak az ajtónál van hely. És azt sem tartom realitásnak, hogy ezeken a rövid szakaszokon 3 számjegyű sebességet kérjünk számon a vasúton. Ezekkel a szerelvényekkel ez nem megoldható, de szerintem erre nincs is igény.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.22. 16:46:02

"mozdulni sem lehet a mindent ellepő dugók miatt, amelyekben ugyanúgy be vannak ragadva a buszok, mint az autók, köszönhetően az elhanyagolt úthálózatnak."

Az úthálózat pont jó! Nem tudom, miről beszélsz. Arra van méretezve, hogy Orbán 2010 után mindössze 1-2 év alatt tönkreteszi az ország gazdaságát, és így milliók hagyják el az országot, ekkor kiürül a város, akik meg mégis itt maradnak, azok meg elszegényednek, és nem tudnak autót fenntartani. Szóval akkor minek fejleszteni??

Nagykörúton túli magyar 2019.04.22. 16:52:00

Jah, és aki meg mást állít, az Fideszes!
Igenis, el vagyunk szegényedve, tessék már megérteni végre! Kinézve a busz ablakán a dugóban állva nem a valóságot látod, csak a propagandát!

Circus 2019.04.22. 17:07:25

Majd csak várdd ki május 13.-át, amikortól kettő héten keresztül lezárják a Keleti pályaudvart, és miután a hatvani vasúti fővonal csak Pécelig járható, a gödöllői HÉV így már pótlóüzemmódban működik, Pécelről lesznek direkt Köki ráhordásra pótlóbuszok... vasútpótló buszról átszállsz a metrópótló buszra... normális?

@Gábor Révész:
A MÁV védelmében... bocsánat, itt felnevettem.
Rákosliget-Keleti vonalon járok reggelente régóta. Sok éve volt 14 perc a menetrend, amit pár éve felemeltek 17 percre, most 19 perc van a a mentrendben. Az átlagos menetidő ezzel szemben 25 perc, mert egész egyszerűen képtelenek tartani még ezt is, pedig összesen 1 vonat (4 szerelvény) közlekedik a vágányzár miatt kvázi-HÉV-ként. Rendszeresen van, hogy bennünket dobnak pihenőre Rákoson vagy KőFelsőn a szolnoki zónázót engedve be előbb, de ez már rutin, fel sem veszem, csak azét említettem meg, hogy kontextusba helyezzük a MÁV problémamegoldó képességét...
(bocs az offért, egy külö bejegyzésnyit írtam már össze a problémáról)

halaloszto 2019.04.22. 18:23:50

Plusz besűrítették a 99 buszt, majd többhelyen wekerlén és erzsébeten is felbontották valami vízvezeték miatt az útvonalát. szép összehangolt meló.

László Hevesi 2019.04.22. 18:28:38

"Még esetleg meg lehet próbálkozni a vonattal, ha az ember ki akarja kerülni azt a káoszt, ami reggelente jellemzi a Határ utat és környékét, de akkor meg találkoznia kell a magyar vasút valóságával."

Te miről beszélsz???
Az első metró nélküli nap óta (sőt előtte való héten kipróbálva, mivel előrelátó vagyok) járok Kőbánya-Kispestről a Kelenföldi pályaudvarra, onnan pedig a 4-es metróval Bel-Budára. (Vágod, hogy kötött pályással végig?? Ami azt jelenti, semmi kereszteződés, dugó, apámfaxa)
Van gőzöd arról, hogy hány percembe kerül? Elárulom: 16-ba!
Próbálj már eljutni akármi mással - kivéve helikopter - ekkora távra hasonló idővel!

A magyar vasút valóságáról: A legkorszerűbb FLIRT vonatokkal európai színvonalon lehet utazni.

Szóval, nem kell leragadni a metrópoótló buszoknál....

Gábor Révész 2019.04.22. 18:49:48

@Circus: Bocsi, nem általánosítani akartam. Nekem a blogban jelzett viszonylatról van tapasztalatom, mivel naponta használom. Ott pedig az van, amit leírtam.

gomboc r2r 2019.04.22. 19:21:48

@László Hevesi: Nem értem miért kell hazudni, amikor rohadt egyszerű ellenőrizni ezeket...
Köki-Kelenföld 14 perc vasúton. Ebből elég sokszor előfordul, hogy Köki bejáraton állnak a vonatok, vagy Fradinál a keresztbejárás miatt. De legyen. Tisztán 14 perc. Köki peronra odaérni legalább 3-5 perc, attól függ melyik irányból jössz. Így tartunk 17-19 percnél. Kelenföldön a peronról a metróba lejutni átlaggal számolva 2 perc. 19-21 perc. Vegyük úgy, hogy csak 2 megállót mész. Utazási idő, plusz felszínre feljutni 3 perc. 22-24 perc. És akkor azt feltételeztük, hogy minden tökéletes és pont akkor indul a vonat és a metró, mikor odaérsz.
De hazudj csak nyugodtan, ha ez könnyít a lelkeden. Amennyiben csak a Köki-Kelenföld távra érted, akkor igaz. Viszont nagyon jól tudom, hogy milyen megbízhatósággal járnak ott a vonatok és hányszor állnak a bejáratokon. Sokat használtam.

A FLIRT-ekről meg annyit, hogy modernek, de azért korántsem a legmodernebbek. A mieink egyik fele 10 éves, a másik fele 5 évvel ezelőtti szintet képvisel. Ez a MÁV-ot ismerve kitűnő, de azért eléggé lemarad mind az ÖBB, mind a DB, mind a csehek minőségétől. A legmodernebbek a most érkező KISS-ek sem lesznek, de azért éppen csak majdnem a legmodernebbek.

gomboc r2r 2019.04.22. 19:27:17

@Gábor Révész: Hidd el, elég sok információval rendelkezem a MÁV helyzetéről és eléggé nehéz azt szavakba önteni. Az 1-2 perc csúszás igaz néhány kivételes, vadonatúj vasútvonalra. A Köki felé közlekedő vonatokra nem annyira. Lajosmizse felé tarthatatlan állapotok, KőTeherről nem is érdemes beszélni, Városliget-elág és Nyugati meg kész vicc. A Nyugati 100 évvel ezelőtti műszaki színvonalon működik, kivéve a Westendnek köszönhető parkolóház alatti részt.

Amúgy én nem tudom te mikor használod, de én munkába menet eddig csak az ajtóban tudtam állni, ülésekre esélyem sem volt, még az előttem felszállóknak sem.
A MÁV szerelvényei bőven tudnák a 100-at ezen az útvonalon is, ha lenne alatta pálya. De nincs.

László Hevesi 2019.04.22. 19:29:42

@gomboc r2r:
Van az a szint, ami alá nem megyek vitában.
Te egy menthetetlen anarchista vagy, úgy tűnik. Egy öreg barátom szokta volt mondani ilyen menthetetlen esetekre : "Neked még a sz@r is ízetlen."
:p

ember100 2019.04.22. 19:56:50

@László Hevesi:
Helló !

Nem azért a két fillérért De

elvira.mav-start.hu/elvira.dll/x/uf?iehack=%3F&ed=5CB891A9&mikor=-1&isz=0&language=1&k=&ref=&retur=&nyit=&_charset_=UTF-8&vparam=&i=K%C3%B6ki+%5BK%C5%91b%C3%A1nya-Kispest%5D&e=Kelenf%C3%B6ld+%5BBudapest%5D&v=&d=19.04.22&u=1156&go=Menetrend

Itt 14 perc menetidőt ír CSAK a vasútra és akkor még hol van a metrózás , át gyaloglás , és 30 percenként jár HA nem késik .
TEHÁT milyen 16 percről beszélsz ?????

AlexAston 2019.04.22. 20:13:20

Belvárosba nem kocsival kell járni. Meg nem kell kiköltözni Pestről a perem településekre, és onnan vissza járni. Aki ezt választja, az ne rinyáljon, vállalja a dolgot férfiasan.

chrisred 2019.04.22. 21:25:25

@Online Távmunkás: Igen, bedugaszolta a népligeti felüljárót.

AlexAston 2019.04.22. 21:56:58

@chrisred: nem az dugaszolta be a felüljárót, csak lassabb volt, mint mellette, mert önmagában is állt a forgalom ott, mivel a 2x2 sávba már nem fért el a busz sáv. De van egy 200e busz is, ami arra megy, ha jól tudom.

Reisezugwagen 2019.04.22. 22:08:44

Déli oldalon most indúlt el a Tánc. Ezt nekünk az Északi végén már végig kellett csinálnunk 16-17 hónapon keresztűl. Váci utat elfelejtették előtte végig kátyúmentesíteni. Táncoltak is a ...... kissé már használtan beszerzett ... buszok rendesen. A lámpák sehol sem voltak a megnövekedett buszforgalomra beszabályozva, pld: Elindult a busz Árpád hídtól, Dózsa Györgyig mindegyik piros lámpa megfogta, de aztán Lehelig ugyanez a játék. Zöldhullám? Vicc. Egyvalamit észrevettem, amit úgy látszik a BKK nem: Újpest és Lehel között iszonyú sok volt a bliccelő. Aki a Lehelnél tovább ment, ott vásárolt gyorsan jegyet, mert a metróban már volt ellenőrzés. Honnan sejtem: Vidékről dolgozni bejáró ismerősöktől tudom. hogy csak a Volán vagy MÁV szakaszra vettek jegyet vagy bérletet. Lehet számolgatni a BKV-t ért veszteséget...

Dezsike 2019.04.22. 22:11:37

Északon se volt a metrópótlás piskóta. A villamos nem volt alternatíva, mert csigalassú, megáll minden bokornál. Ha minden oké volt, a busz gyorsabb volt. Na meg csak Újpest-központ és a Lehel tér között váltotta ki a metrót. Ha beállt a Róbert Károly Körút, a pótlóbusz is beállt a kereszteződés előtt, mert nem ám a felüljárón ment, hanem megkerülte. Na meg a lámpákat is csesztek átprogramozni a buszra az említett kereszteződésen kívül, így egy csomószor indokolatlanul kellett megállni. A buszsáv volt az egyetlen értelmezhető húzás.

nickM 2019.04.22. 22:24:58

@Online Távmunkás: Dehogy. Járnak serényen. (Sőt, mostanra az utasok nagyobbik része képes értelmezni az M3E jelzést, alig néhányan ugrálnak le utolsó pillanatban.)

nickM 2019.04.22. 22:41:25

@poszt: Északról dél felé működik (igaz, 15 perccel korábban kell elindulni ahhoz, hogy 10 perccel korábban érkezz, ennyi azért belefér.)
VISZONT!
Kit kell megkeresni ahhoz, hogy a Nagyvárad tér kétirányú legyen? (Az első lépcső mellett jobbra - utólag barkácsolt - "kuszlik" ezt pont lehetetlenné teszi - míg a Lehelen kétfelé tudott oszlani a forgalom, itt kb. 8 méteren megy az "utascsere". :( )

has 2019.04.22. 23:02:27

A forgalom egészen Keresztúrig eltolódott. Negyed óra, húszperc a plusz idő, aminek java része a Mázsa térig jön össze.

art43 2019.04.22. 23:48:50

Lehet, hogy csak szerencsés vagyok, de én ezeket nem érzem, sőt még "jól" is jártam a felújítással. A 194M-nek köszönhetően a Gloriettről 25 perc alatt a Nagyvárad téren vagyok, ami normál közlekedéssel elképzelhetetlen lenne. Gyakorlatilag később tudok reggelente indulni.

A 42es villamos minden bokorban való megállása miatt a hosszabbítás esetében sem lenne alternatíva.

Circus 2019.04.23. 06:56:50

@art43: Mikor 10+ évvel ezelőtt a Havannán laktam, már akkor régi történet volt a 42-es.
Hidd el, alternatíva, csak most, hogy ráépült a KöKi-re az a (szerinteb Budapesten a legelcseszettebb) bevásárlóközpont, nem nagyon érdeke senkinek, hogy a forgalom kikerülje.

2019.04.23. 09:28:04

@AlexAston:
Én magam nem költöznék ki az agglóba, de azért lássuk be, ha mindenki így gondolkodna, mint én, a lakásárak bent 3-szor akkorák lennének. Az meg teljesen érthető hogy mindenki abba az egyetlen városba, vagy közelébe akar költözni, ahol a munkahelyek vannak, miután hagyták a vidéki városokat lerohadni.

2019.04.23. 09:37:11

Egyébként itt a XX. kerületben nagyon jól jártunk ezzel, mert az 223M-el minden korábbinál sűrűbben járnak a buszok és még HÉV is van. Persze minden tömve van, de az eddig is így volt a 23 és 23E-vel. Azt mondjuk nem sikerült megfejtenem, hogy mi köze a 223M-nek a metrópótláshoz, a Szentlőrinci úti lakótelep nagyon-nagyon messze van a metrótól, elég kevesen járhattak onnan buszos átszállással metróval. Pesterzsébeten belül pedig épp azokat a részeket nem étinti, ahonnan még megérte korábban buszozni vagy villamosozni a Határ úti metrómegállóhoz.

De a BKK tudja, nekem csak jobb lett.

Dorinda41 2019.04.23. 09:38:25

Soroksárról járok vonattal. A MÁV sajnos nem volt felkészülve arra, hogyha a Keletibe megy a vonat Köki helyett, akkor nagyon sokaknak ez lesz a jó alternatíva kikerülni a metro felújítást. Eddig maximum 4-5 ember szállt fel itt, most 40-50 szállna fel, ha lenne hely. Sokszor ajtókat kell gyalogolni, hogy valahova fel tudd préselni magad. A metro pótlás pedig tényleg egy rossz vicc. A Határ úti megállónál átkelni babakocsival a buszok felé életveszélyes. Azt zargatnám át ott naponta, aki azt ott megtervezte.

Novák Aircraft Ferencné 2019.04.23. 09:52:02

Gondolom rengeteg a bliccelő a metrópótlón,hisz a zsúfolt metrópótlón nem lehet ellenőrizni a jegyeket bérleteket,beléptetőkapuk pedig nincsenek..

AlexAston 2019.04.23. 10:36:31

@Zabalint: rengeteg vidéki város környékén van munka. BMW is megy ugye Debrecenbe, több ezer állás. Kecskeméten jó pár éve ott a merci. Győrt nem is említem, meg ezek beszállítói miatti sok más céget. Persze Budapest még mindig a legnagyobb munkaadó. Csak a sok ingázó az, akik igazából a reggeli és délutáni dugókat kialakítják. Hát erre mondom, hogy akkor tessék férfiasan viselni, ha ezt választották.

2019.04.23. 11:25:27

@AlexAston:
Ha nem betanított munkások, hanem valamely szakmában akarnak elhelyezkezkedni, egy pár esetében már minimális az esélye, hogy valahol Budapesten kívül összejöjjön, hacsak nincsenek jó helyi kapcsolatok. De egyébként a felsorolt városokban is magasak az ingatlanárak, így rengetegen költöznek ki és járnak be. Szóval ez bőven kényszer is, az hogy vannak, akik önként, dalolva költöznek agglóba, még bizonygatják is, hogy mennyire jó, miközben szívnak rendesen, annak örülnünk kell, hiszen nem bent a városban jelennek meg keresletként az ingatlanpiacon. Az meg hogy épüljön a tömegközlekedés, jogos elvárás a részükről.

Aki meg úgy költözik ki, hogy majd autóval jár bele, nem gondolta át alaposan, hiszen ha akadnak is átmenetileg olyan helyek és helyzetek, ahonnan ésszerű idő alatt be lehet reggel jutni, ez hosszútávon fenntarthatatlan helyzet egy nagyváros esetén, akármilyen utakat építenek, ha valahonnan jól be lehet autózni, oda többen fognak kiköltözni, többen autóznak, a forgalom kitölti a lehetőségeket, és máris kész a mindennapos dugó.

gomboc r2r 2019.04.23. 20:06:22

@Reisezugwagen: Hidd el, az északit is tapasztaltam... Ott annyiból volt jobb, hogy a villamos tényleg adott valami lehetőség kerülni. Persze nem az, hogy gyorsabban értél be, de nem kellett annyi embert elvinni a Váci úton buszokkal.
Plusz az, hogy volt VÉGIG rendes buszsáv, meg például az Árpád hídnál is megoldották a kérdést, nem ment városnézni, mint itt a Népligetbe.
A Lehel tér kialakítása is szerencsés, mivel mindkét végén van kijárat, míg a Nagyvárad térnél egy főlépcső van, ahol a le- és felszállás zajlik egyszerre.

gomboc r2r 2019.04.23. 20:09:32

@nicolasito: Erre is van megoldás. Tekintve, hogy a Nyugati most abból a szempontból rossz helyen van, hogy még metrózni is kell, meg átszállni, ezért kitaláltam, hogy a vonattal nem érdemes elmenni a Nyugatiig a bejárat és a mindenhol 20 miatt, hanem Zuglón le kell pattanni a vonatról és onnan a buszokkal lehet a város felé, az 1-es vilivel pedig körbemenni. Elég sok esetben gyorsabb, mint az amúgy jó helyen lévő Nyugatiba bemenni, köszönhetően pártunk és kormányunk hozzáállásának.

gomboc r2r 2019.04.23. 20:14:20

@Zabalint: Az is mekkora gyökér volt, amelyik kitalálta ezt a 223E-t... Éppen azt kellett volna, hogy a Soroksári felé lehessen kerülni, tehát a másik végét kellett volna megtoldani a 23E-nek... A Borárosról felpattanni vele a villamosvágányokra és be a Ferenciek terére a metróhoz, hogy ne kelljen még arra a 2 megállóra is átszállni. De nem, még véletlenül se legyen alternatíva. Vigyük ki a pusztába, biztos sokan használják majd. (Nem megbántva ott a lakótelepen lakókat, de tényleg elenyésző a forgalom)
A másik dolog, a 99E, ami jót tehetett volna. Már 20 éve sírok, hogy legalább csúcsidőben indítsák már el, hogy be lehessen jutni a városba, de nem, mert nem lakik erre döntéshozó.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.04.24. 08:36:06

@nickM: Köszönjük a BKK-t védő hazugságodat.

@Reisezugwagen: Délen se kátyúmentesítettek, valamelyik utat már a hétvégi pótlóbuszok is tönkretették, a Kétfarkúak akarták betömni a lyukakat...

@gomboc r2r: A vonatok telítettsége időponttól és útiránytól függően nagyon nagy szórást mutat azon a vonalon is, de ezt a MÁV leszarja.

2019.04.24. 09:17:19

@gomboc r2r:
A metrópótláshoz semmi köze, de a 23-23E vonalán szükséges lenne a radikális sűrités. Nem egyszer volt már, hogy egyáltalán nem fértem fel a buszra, és minden esetben heringjáratok közlekednek. Igazából emiatt tud megtelni a 223M is, nem mert tömegek választanák ezt metrópótlásként, hanem egyszerűen az alap kapacitása a 23-nak és az E-nek erősen alultervezett.

gomboc r2r 2019.04.24. 21:43:08

@Zabalint: Rendszeresen használtam a 23 és 23E-t is és az a tapasztalatom, hogy valóban nagyon kihasznált, de azért az embereket úgy kell beljebb tolni az ajtókból. Sokszor volt, hogy a busz közepén kellemesen el lehetett férni, miközben valaki lemaradt a buszról.
De amúgy nagy szükség lenne a buszok kiváltására az 5-ös metróval.

2019.04.25. 11:55:18

@gomboc r2r:
Ez igaz, sokszor valóban nem hajlandóak egyesek beljebb menni, gyakran táncolni lehetne középen, míg az ajtónál mozdulni nem lehet, és új felszállóként sem tud az ember beljebb mennie emiatt.

De ettől függetlenül most pl. második nap, hogy nem fértem fel egy buszra úgy, hogy beljebb is teljesen tele volt. Mondjuk ez a másik probléma miatt van, ugyanis a BKK egybites tényezőként kezeli a csúcsidőt, így az első nem csúcsidei járat mindig otthagyja az utasok felét.

gomboc r2r 2019.04.25. 21:48:59

@Zabalint: Persze. Plusz most hozzájárul a metrópótlás is. Meg az is, hogy a metrópótlás miatt Dél-Pest mindent kiad, ami ki tud gurulni a garázsból és zárhatóak az ajtajai. Az, hogy meddig marad kint, nem számít. Kigurult és kész.
A 99-esek úgy hullanak, mint a legyek egy bizonyos mesében. A metrópótlók szintén.
Család meséli, hogy kihullott alóla az egyik 99-es, a másik percekig állt, mire tovább tudott menni. Én mondom, hogy alólam is kettő hullott ki. Másnap megint. Másnap megint. Ez van.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.05.16. 08:48:35

Helyzetjelentés:
Múlt héten újra elindították az M3E járatot, de nem minden második, hanem nagyjából minden negyedik-ötödik busz ilyen, ráadásul sokszor "utasokat nem szállít" felirattal közlekedik.
A Nagyvárad tér és a Határ út helyett inkább a Népligetben várakoznak a buszok, ma reggel például 10 parkolt az út mentén.

gomboc r2r 2019.05.19. 15:03:25

@Online Távmunkás: Ebben az esős időben külön élvezet megközelíteni a Határ úton a metrópótlókat. Vagy mész körbe a zebrától vagy át a mocsáron.

mefi69 2019.07.28. 21:55:46

@Circus: tök jól mondod, nálunk a 142-essel van ugyan ez, sokszor be se engednek 5-10 percig a Kökire. Valaki feljebb írta, hogy nincs igény 3 jegyű sebességre!
De igen is van igény, csak hát a 142-esen az átlag a 40 km/óra...
A 120 maga az álom lenne, de már egy 80-as sebességgel megelégednénk...
süti beállítások módosítása