Gombóc mondja

Gombóc mondja

Ha a jelened nem elég fényes, hirdesd a múltad

2020. augusztus 21. - gomboc r2r

A napokban átadásra került pár érdekesség, ennek kapcsán elméláztam kicsit arról, hogy az ország milyen csodálatos forrása a humorbombáknak, ha az ember tudja, hogy hova kell nézni. Szegény Örkény sem sejtette, hogy karikatúrát állít az élet az életművének, viszont hallgathatja Hofit reagálni a mostani állapotokra, ha mi már ezt nem kaphattuk meg...

Egyszerűen hihetetlen, hogy az ország lakosságának egy jó része még mindig nem képes továbblépni a trianoni döntésen, s ahelyett, hogy a jövőnket próbálnánk építeni, inkább folyamatosan a múltba révedünk. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell újra és újra kiásni Trianon koporsóját (néha metaforikusan, manapság egyre inkább szó szerint - lásd a legújabb Trianon-emlékművet).

Szó szerint kiásták újra Trianon koporsóját. Az igazi magyar az, aki bele is fekszik... Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A legviccesebb az egészben, hogy maga az emlékmű korhűen állít bizonyítékot arról, hogy Trianon miért is volt elkerülhetetlen, s inkább csak a mérete volt kérdés. A történésztársadalom már hozzáfűzött pár kommentet, többek-között azt is, hogy az erőszakos magyarosítás által kreált községnevek is felkerültek az emlékműre, amik a valóságban nem jelentettek semmit az ottaniaknak. Természetesen erre nem kerülhetett fény korábban, hiszen a Fidesz-kormány már jó párszor bebizonyította, hogy a hozzáértés bolsevista trükk, s nem kell nekik semmilyen tanács semmiről.

Mindeközben ugyanez a nacionalizmus a jelenkort is mételyezi, hiszen ez mögé bújva rabolják éppen szét az országot. A földesurak és oligarchák ott ülnek a leggazdagabb magyarok listáján a hűbéruruk előtt hajlongva, aki az utóbbi 10 év alatt az ország leggazdagabb embere lett, még ha névleg nincs is semmije. (Ha már Hofi, ilyenkor mindig eszembejut a mai napig érthető és tökéletesen leíró vicce: "Tudod mi a különbség Isten és Orbán Viktor között? - Az, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni.")

Félre Trianonnal, nézzünk egy másik példát. Idén augusztus 20-án sikerült átadni a Dunakeszi Járműjavító által elkészített Szent Jobb vasúti kocsit. Egyszerűen ordít az egész a megjegyzésekért.

Fotó: Lakatos Péter / MTI

Miért?

Először is azért, mert semmi értelme nincs. Magából az Aranyvonatból nem maradt meg egyetlen kocsi sem, így tehát nem lehet azt mondani, hogy azért volt rá szükség, hogy meg legyen a teljes szett a műemléki bemutatásához. Másodszor azért, mert mint említettem, ebből a kocsiból sem maradt meg egy csavar sem, a nulláról építettek egy replikát, ami olyan, mint az eredeti, de mégsem, mivel meg kellett felelnie a jelenleg hatályos vasútbiztonsági előírásoknak ahhoz, hogy ki lehessen gurítani és ne csak egy porosodó halom legyen. Tehát építettek egy replikát, ami csak olyasmi, mint az eredeti, nem ugyanolyan. Azért, hogy meg legyen a főkocsi 1 vonatból, ami minden másmilyen vonatból ki fog lógni, ergó a teljes vonat nélkül röhejesen néz ki.

Dunakeszi JJ

Ezután beszéljünk arról, hogy a MÁV ezt a Dunakeszi Járműjavítóval építtette meg. Hosszú története van neki, eladták, többször is, visszaállamosították, majd újra eladták. Legutóbb, mikor az Orbán-kormány visszaállamosította, úgy nézett ki, hogy végre ismét lesz valami értelmes célja a szerencsétlen cégnek. Ugyanis a MÁV jelenlegi legfőbb karbantartó műhelye Szolnokon található, az pedig rettentően úszik a munkában, köszönhetően az IC+ manufaktúra-projektnek. Ezért bizonyos munkákra leszerződtek Dunakeszivel. Ugyanígy a Magyarországon megtelepedett Stadlernek is be tudott segíteni a gyártásban, ugyanis a MÁV számára készülő emeletes motorvonatok végszerelését hajtották végre ezen a telephelyen.

Csakhogy közben a kormány elkezdett kavarni. Volt egy, a magyar EXIMBANK által finanszírozott projekt, az egyiptomi vasút szeretett volna beszerezni 1000 darab vasúti kocsit. Ezt a nemzetközi pályázaton a Dunakeszi Járműjavító nyerte meg, maga mögé utasítva többek között a nagyhírű Metrovagonmash gyárat (itt készültek a 3-as metró szerelvényei is). De ezt nem lehetett hagyni, ezért a magyar kormány megállapodott az orosz kormánnyal, hogy az orosz cég legyen végül ennek a beszerzésnek a nyertese, cserében az oroszok megígérték, hogy az eredetileg nyertes Dunakeszi majd bedolgozhat az orosz cégnek. Csakhogy az oroszoknak van éppen elég gyártási helyük, nincs szükségük erre. Éppen ezt bizonyítja az is, hogy az első elkészült darab kompletten Oroszországban készült, hazánkban kizárólag a vasúthatósági teszteket csinálták. Ezután pedig az oroszok odakint neki is fogtak a gyártásnak. 

Itthon pedig Dunakeszi bekerült a szokásos Fideszes-oligarchák kezébe, ugyanis a járműjavítót megvette az orosz cég és egy magyar cég közös eszközkezelője. A magyar cég tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki nagyon szépen ül a Fideszes gazdasági háttérben, illetőleg ő és testvére is volt már nagykövet, a Századvég tulajdonosa is, a felesége pedig az a Szentkirályi Alexandra, aki Szalay-Bobrovniczky Alexandra néven volt már igazgatósági tag, ügyvezető, főpolgármester-helyettes, jelenleg pedig éppen kormányszóvivő.

Mindeközben a svájci Stadler, akiknek annyi megrendelésük van, hogy küszködnek a gyártási sebességgel, miközben folyamatosan bővülnek (többek között a hazai megrendeléseknek is hála), nyilvánvalóan nem akartak osztozni a gyártási helyben és megosztani a gyártási technológiájukat az orosz féllel (aki konkrétan a versenytársuk), ezért az orosz fél beszállásával a svájciak szépen kiszállnak Dunakeszi életéből. Holott eredetileg felajánlották a kormánynak, hogy beszállnának a Dunakeszi járműjavítóba, egy részét, de lehet, hogy az egészet is megvették volna, a korábban már ismertetett bővülési okok miatt. (Érdemes tudni, hogy a svájci gyártó termékei igen magas minőséget képviselnek és az egyik legjobb megbízhatósági mutatóval rendelkeznek a piacon. Pusztaszabolcson és Szolnokon is jelen van a gyártó, köszönhetően a szocialista kormányzatnak.)

A kis kitérő után pedig térjünk vissza a vasúti kocsira. Tegyük félre, hogy mennyire giccses - ilyen volt az eredeti -, s inkább beszéljünk arról, hogy ez a múzeumi jármű (?) mit jelképez a mai magyar vasútból. Az elmúlt 5 év folyamán elkészült ez a csodajármű, de ugyanezen idő alatt a vasúton javulás helyett inkább pusztulás következett be.

A MÁV az IC+ - projekten bukott hatalmasat, eközben a kormány nekiesett bedarálni a mellékvonalakat (amit 10 évvel ezelőtt még ők akartak megvédeni), az ETCS/ GSM-R bevezetése totális kudarc (éveken keresztül képtelenek voltak megcsinálni, miközben tolták bele a milliárdokat), az észak-balatoni vasútvonalat jelenleg úgy villamosítják, hogy hozzá sem nyúlnak a pályához (marad a maximum 80 km/h-s sebesség, sok helyen még ennél is kevesebb). De ott van még például a Közlekedési Múzeum megszüntetése (még 5 év múlva sem várható egy új megnyitása, holott 2016-ban bezárt a régi, márpedig egy 10 éven keresztül bezárt múzeum egy megszüntetett múzeum), ami csak az első a tönkretett múzeumok listáján, de erről majd egy másik posztban. 

Azután ott van például Istvántelken egy rogyadozó, életveszélyes épület, ahol a megőrzésre, felújításra és kiállításra félretett járműveket őrzik. Ahelyett, hogy ezt a ripacskodós, semmirenemjó hamisreplikát legyártották, lehetett volna valamihez kezdeni azokkal a rohadó roncsokkal, amik jelentenek is valamit, amikből még éppen létezik valami:

Érdemes megnézni, hogy a MÁV milyen büszke arra, hogy Magyarország és saját történelmét szarként kezeli, az ikonikus épületeket és járműveket gyalázza a totális semmibevevéssel. Miközben állítólag minden sikeres, Magyarország tökfasza, ilyen állapotban vannak az ország kincsei:

Mindezeket figyelembe véve nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Itt rohad az ország történelme, miközben a Közlekedési Múzeum igazgatója, Vitézy Dávidka az adófizetők pénzéből milliárdokat szór el olyan projektek terveztetésére és hirdetésére, amiknek a kivitelezésére a következő évszázadban sem lesz pénz.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr7016172468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2020.08.21. 21:31:20

Ez a vasúti vagon "méltó" párja a Puskás mjúzikelnek.

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.22. 06:51:53

A fasiszta Orbán arra készül katonai diktatúrát vezet be.

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2020.08.22. 06:54:14

A fasiszta Orbán arra készül katonai diktatúrát vezet be.

midnight coder 2020.08.22. 07:42:16

Érdekes, balfékektől még mindig csak azt hallottam, hogy a Trianonon túl kell lépni. De ugyanezt a Holocausttal kapcsolatban soha. Pedig hát az is csak történelem. Ráadásul az okai is hasonlóak. Ha az I. világháborút nem úgy zárják le, ahogy, akkor egyik sem történik meg.

gomboc r2r 2020.08.22. 09:51:53

@midnight coder: Trianonnál az országot osztották fel. A Holocaust során emberek millióit végezték ki tudatosan és gyalázták meg. Ha nem érted a különbséget, nem lehet rajtad segíteni. A következő hasonló kommentedet pedig ki fogom moderálni.

nemecsekerno_007 2020.08.23. 10:08:08

Nem tudom te mit rugózol Trianonon?!?
Erdélyben például románok laknak. Legalább is szerintetek.
Holokauszt vs. Trianon témáról meg annyit, hogy a kommunisták bűneit elég gyorsan elfelejtettétek pedig az utódaik mind a mai napig fertőzik a közéletet. Lásd. pl. Körmös Bauer.

morph on deer 2020.08.23. 10:16:25

Mindeközben az ÖSSZETARTOZÁS emlékművének orbáni megfelelője egy ÁROK! (lövészárok?)

Az meg már csak ráadás, hogy olyan helységnevek tömege van felvésve, amelyeket gyakorlatilag senki nem használt, sem akkor, sem azóta!, tekintve, hogy csak a helységnévtár készítői “magyarították” őket..!

Még a múlt hirdetése is hazugságokon alapul, egy sosem létezett “nagyság” utólag kreált díszletei között...
Mindehhez pedig jön a “ Minden magyar gyermek újabb őrhely! “ féle agyament sületlenség, a hívek boldog tapsikolásának kíséretében..!

Van aki itt még normális?

Galerida 2020.08.23. 10:31:30

@morph on deer: Ha ti, a ballib sajtó és Soros pénze nem lenne, akkor már nem lenne itt normális senki!
Így viszont mindig van aki megugatja a karavánt....

nemecsekerno_007 2020.08.23. 10:35:37

@morph on deer: Ezek a haladár ballibek nem fogják fel, hogy geopolitikai okai vannak annak, hogy Mo-on el kell nyomni a nemzeti érzést mivel szinte az összes szomszédunkkal határvitánk lehet. Ugyanígy volt ez a Szovjetunió idejében is, csak mi veszélyeztettük a status quo-t, ezért a KGB, a kollaboráns magyar kommunistákkal elérték, hogy ciki legyen magyarnak lenni. Ezt a hagyományt folytatták és folytatják a mai napig a diplomás kommunisták a rendszerváltás után, persze addig már nem ér az eszük, hogy felfogják, nekünk is vannak geopolitikai érdekeink. Például az, hogy a Kárpát-medencén belül csak jelképes határok legyenek, mert egyik sem kapcsolódik természetföldrajzi határhoz, így gazdasáhilag káros. Trianonnak amúgy ez volt a valódi célja, minden más olyan bullshit mint a jogállamiság, sajtószabadság meg a többi.
Szóval kőkemény gazdasági és geopolitikai érdekeink vannak a Kárpát medencében. Hogy ez a románoknak nem tetszik?!?! Hát pont leszarjuk.

morph on deer 2020.08.23. 13:38:35

@nemecsekerno_007:
“... elérték, hogy ciki legyen magyarnak lenni.”

Hülye, retrográd magyarnak lenni ciki!
Az a ciki, hogy kiáll egy félművelt parvenü, orbitális baromságokat hord össze, és a hívei elelélnat a gyönyörtől, mert olyanokat hallanak, mint:

“ Azt kell szétkürtölnünk, hogy Magyarország nemcsak túlélt, nemcsak megmaradt, de zászlóit ismét magasba emelve, önbecsülését visszanyerve, nagy idők kapujában és győzelemre áll.”

Hol? Ki ellen?

Az nem baj, ha a fele sem igaz, mert az egységnyi, csekély értelmű állampolgár el sem jut addig, hogy végiggondolja orbán mondatainak értelmét!
Ami mondjuk a viktor szempontjából nem is igazán baj, mert akkora hibbantságokat sikerül a kis papírjáról rendszeresen felolvasnia, hogy a fal adja a másikat!
A magyartanárja, ha valaha is volt olyan, szerintem szégyenében elbujdosott, de minimum letagadja..!

Amúgy nem arról van szó, hogy mi nem tetszik a románoknak, hanem hogy hazugságok vannak kőbe vésve!
Több tucatnyi helységet soha senki nem hívott úgy, mint ahogy a nevük szerepel abban az 1913-as helységnévtárban, ahonnan a nevek származnak!
Sem a románok, sem a romániai magyarok nem azon a néven ismerték őket!

De manapság minden régi szemetet kritika nélkül átvesz pártunk és kormányunk, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy mi igaz, és mi nem, ha elképzelt nemzetty nagyságunkat lehet vele bizonygatni, ha kell, ha nem.
De legalább az orbánhitűek rettentően büszkék és boldogok: nesze, semmi, fogd meg jól...

Stenonis 2020.08.23. 14:54:42

@nemecsekerno_007:
Erdélyben románok laknak.
Jelenleg a lakosság kb. 75%-a román.
De 1910-ben is többségben voltak a románok.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.23. 14:55:57

nem kell minden futobolond bloggernek emlekezni trianonra. majd megteszik a tobbiek.

a fuzeri varban a minap hallottam, hogy eu szabvany szerint nem lehet 2 centinel magasabb kuszobot epiteni rekonstrukcio soran sem. akkor legyen csak "olyasmi" a var mint az eredeti allapot vagy hagyjuk szetdolni tovabb ahogy van? (nem hagyjuk)

2020.08.23. 15:17:14

"Egyszerűen nem értem, hogy miért kell újra és újra kiásni Trianon koporsóját (néha metaforikusan, manapság egyre inkább szó szerint - lásd a legújabb Trianon-emlékművet)."

Inkább 100 ilyen emlékmű b.meg mint egy szivárványos zászló valamelyik közintézmény épületén.
Kiásni meg trianont pl. azért kell, mert egy nemzetet nem intéztek így el még a történelem során, mint a magyarságot, hogy közel az egyharmada az ország határain kívülre került.
És hogy ez ilyen formában megtörténhessen, ill. katonapolitikai hadászati szempontból is működhessen, kellett hozzá egy liberálidióta defenzív kormányzás 18 ősze, és 19 tavasza között.
Erre q.vára emlékeztetni kell a mindenkori magyarságot. "nem akarok többé katonát látni"
Hát q.vára kellett hogy lássanak katonát, csak azok nem magyarul beszéltek.

nincs1agy 2020.08.23. 15:42:48

@morph on deer: Tudom ti betemetnétek az árkokat, de úgy, hogy mi benne állunk.:)

nincs1agy 2020.08.23. 15:43:30

@Tamerlаne: Remélem, ennek az állítólagos diktatúrának az első áldozatai között leszel..:)

midnight coder 2020.08.23. 15:45:55

@gomboc r2r: Mind a kettő egy nemzeti tragédia egy-egy csoportnak, így elég érdekes hozzáállás azzal jönni, hogy de felejtsd már el. Amúgy nem tudom, mi a fenéért akarnád kimoderálni, amikor a világon semmiféle sértő dolgot nem írtam senkivel kapcsolatban sem ?

gomboc r2r 2020.08.23. 15:49:37

@diktatúrarettegő: "mert egy nemzetet nem intéztek így el még a történelem során, mint a magyarságot"
Még mindig nem megy a töri, ahogy látom. De akkor például szerintem kérdezzük meg a kurdokat, hogy kinek a szarabb. Vagy esetleg az ujgurokat. Jah, ők nem számítanak, mert nekünk a kínai segget kell nyalni.

Az a baj srácok, hogy ti járatjátok le a nemzeti érzést, s egyre nehezebb odaállni mellétek.

nincs1agy 2020.08.23. 15:50:48

@morph on deer: Sosem létezett nagyság? István seregei Bécsnél bekerítették II. Konrád csapatait. Konrád a kor szuperhatalmának, a Német-római Birodalomnak az első számú vezetője volt.

30-06 2020.08.23. 15:52:19

Magyarország azzal nyerte el az önállóságát hogy megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia ( amiben - be kellene már látni- nemhogy másodhegedűsök, de mág bőgősök sem voltunk) Elcsatoltak országrészeket? Kitől is? A Monarchiától, ahol a valódi döntések Bécsben születtek.
Az osztákok vesztettek legtöbbet. Mégsem jajgatnak tőle már 100 éve. Ok. Dél-Tirol kapcsán volt némi szeparatizmus, de hát a dél-tirolinak minden irata, a városokban minden felirat német-olasz nyelvű és olyan nyelven beszél amilyenen akar és az EU-val gyakorlatilag minden megoldódott.

gomboc r2r 2020.08.23. 15:54:01

@midnight coder: Na akkor mégegyszer. Emberek millióit gyalázták meg és mészárolták le az egyik oldalon, a másik oldalon meg újrahúzták a határokat és népességcsere történt. Ha nem érted a különbséget és hogy ez miért sértő (sőt, undorító), keress fel egy orvost.

Amúgy meg még mindig senki nem mondja, hogy felejtsd el Trianont, csak azt, hogy ideje lenne végre túllépni a siránkozáson és elkezdeni inkább a tanulság levonását és az építkezést.

midnight coder 2020.08.23. 15:57:52

Amúgy maga a project valóban emeletes faszság. Persze, valahol érthető amit csinálni akarnak: nemzeti mítoszt teremteni elég jövedelmező. Sok-sok ország van, ami jól megél a múltjából a turizmus segítségével. A gond csak az, hogy ezeknek a dolgoknak idehaza nem nagyon van történelmi beágyazottsága. Az osztrák boldogan bújik a bőrgatyába és hallgatja a sramlit, a svájci is rettentően büszke a jó eséllyel nem is létező Tell Vilmosra, az angoloknál legalább 10 helyen volt tutira ott Camelot, ezzel szemben mi magyarok már a hét vezér idején is utáltuk egymást, ráadásul elég gyakran teljes joggal.

Nekünk a múlt helyett sokkal inkább a jövőre kellene koncentrálni és aranyvonat és stadionok helyett inkább az oktatásba és az innovációba tolni a pénzt, a turistáknak meg bőven elég a csikós-gulyás.

chrisred 2020.08.23. 16:04:42

@diktatúrarettegő: "Károlyi ballib idióta defenzív politikája kövezte ki ezt a könnyebb utat, amin az Antant haladt."

A mostani tankönyvekből már az első világháborút is kihagyják?

midnight coder 2020.08.23. 16:06:41

@gomboc r2r: Azért szerintem, ha te anno az átrajzolás román felén rekedsz, akkor nem biztos, hogy annyira flegmán ítélnéd meg a dolgokat, pláne ha a családod egy része pedig ezen az oldalon ragad. Annál persze nyilván jobb, mint ha kivégezték volna őket, de azért szerintem nem annyira örültél volna te annak sem. Ez azért nem ugyanaz, mint ma ha átköltözöl az osztrákokhoz.

chrisred 2020.08.23. 16:07:14

@diktatúrarettegő: Ez megtévesztően hasonlít a két világháború közti időszak elveire, amivel sikerült még mélyebbre taszítani az országot.

midnight coder 2020.08.23. 16:15:51

@gomboc r2r: "és elkezdeni inkább a tanulság levonását és az építkezést. "

A tanulságot sajna a mai napig sem sikerült levonni, ma még bénábbak vagyunk külügyi területen mint anno Trianon idején. És ma alatt értsd az elmúlt 30 évet. Építkezni pedig ma már picit nehezebb mint akár 30 éve volt, nem is szólva a 45 utáni helyzetről. Ráadásul ahhoz, hogy bármit is építsünk, ahhoz első körben önmagunkkal kellene békét kötni.

nemecsekerno_007 2020.08.23. 16:25:46

@nincs1agy: Jaja, a ballibek minden üveggyöngyöt beszopnak ha elég vastag máz van rajtuk.

Hofi klasszik:

- Ott nyugaton Marx megírta a Tőkét.
- Mi itt keleten olvassuk, azok meg számolják

Nem sok minden változott.

gomboc r2r 2020.08.23. 17:05:27

@diktatúrarettegő: Bírom ezeket az utólag okos embereket, mint amilyen te is vagy. Fingod nincsen, hogy mi miért és hogyan történik, de utólag nagyon könnyen elítélsz embereket, hogy mit és hogyan kellett volna csinálniuk.

Jah nem, bocsánat. Lecsekkoltam a profilod, csak egy sima troll vagy. Hát, jó szórakozást. :)

gomboc r2r 2020.08.23. 17:07:41

@nemecsekerno_007: Vicces, hogy éppen ezt mondod. Orbikáék jól megtanulták a komcsi módszereket és alkalmazzák is minden egyes nap.

nemecsekerno_007 2020.08.23. 17:13:45

@gomboc r2r: Orbánék komcsi módszereket használnak. Az! 2010 előtt a ballibek szerencsére nem ezt csinálták, ezért is száguldott a Pannon Puma. Ja, nem!!!

Muhahahahaa :)))))))

Galerida 2020.08.23. 18:05:17

A magyar területre menekült, vagy telepített nemzetiségek a brutális magyar nacionalizmus miatt rettenetesen szenvedtek, ennek ellenére gyorsan szaporodtak.
Trianon után az egykori nemzetiségek alkotta országokban viszont a magyarok lélekszáma sosem látott mértékben csökkent. Talán a demokrácia mellékhatásaként...

nincs1agy 2020.08.23. 18:14:30

Na, a Matyit kimoderálták..:)

gomboc r2r 2020.08.23. 18:14:42

@nemecsekerno_007: Jah, akkor is évente 4% GDP-nyi pénzt tolt be az EU, hogy Magyarország fejlődhessen. Jah, nem. Orbánéknak ezzel a pénzzel sikerül minimális GDP növekményeket összehozni, miközben egyre nagyobb az államadósság. :)

gomboc r2r 2020.08.23. 18:17:25

@nincs1agy: Ki, nyilván sejted miért. A te kommentjeid közül azokat szedtem ki, ami felé ment.

A véleménynyilvánítás továbbra is szabad, csak kicsit offtopic lett.

Galerida 2020.08.23. 18:27:39

@gomboc r2r: Kolozsvár..például....

morph on deer 2020.08.23. 18:45:58

@nincs1agy:
“ Tudom ti betemetnétek az árkokat, de úgy, hogy mi benne állunk.:)”

Te, én nem a Bayerzsóti vagyok ám! Ő az a beásós áskálódó, ahogy emlékszem!

Amúgy nem kell állni, tőlem akár fekhetsz is, egyáltalán nem vagyok háklis..:)

morph on deer 2020.08.23. 19:14:10

@midnight coder:
“ Nekünk a múlt helyett sokkal inkább a jövőre kellene koncentrálni és aranyvonat és stadionok helyett inkább az oktatásba és az innovációba tolni a pénzt, a turistáknak meg bőven elég a csikós-gulyás.”

“Igaz, igaz Ányicska! Akár csak maga mondtam volna..!”

Akarom mondani: teljesen egyetértek!

Állandóan hátrafelé nézve bajosan lehet előbbre jutni, és akárhonnan nézem is, a világ túlnyomó részén már 2020 van!
Vagy legalább is már elmúlt 1938...

nincs1agy 2020.08.23. 19:27:10

@morph on deer:

"Az meg már csak ráadás, hogy olyan helységnevek tömege van felvésve, amelyeket gyakorlatilag senki nem használt, sem akkor, sem azóta"

Ha az osztrák fővárosba utazol, akkor sem azt mondod, hogy "Wienbe megyek", hanem azt , hogy Bécsbe. Ha a cseh fővárost célzod meg, akkor pedig nem azt mondod, hogy "Prahaba megyek", hanem azt, hogy Prágába..

nincs1agy 2020.08.23. 19:27:52

@morph on deer: Legalább kimutattad a fogad fehérjét bolsikám..

birkamenet 2020.08.23. 19:39:24

@Galerida:

Trianon után után is berosált az echte félázsiai magyarok szaporodása, meg most a 10 évnyi kétharmad alatt is. Ráadásul az a történelmi rekord kevés újszülött is azonnal kivándorol amint megvan az iskolai végzettsége.

Tényleg ti kétharmadnyi illibbantak, ti 10 éve nem dugtok már, mi a f.szt csináltok azzal a kétharmaddal helyette?

birkamenet 2020.08.23. 19:48:14

@midnight coder: "Nekünk a múlt helyett sokkal inkább a jövőre kellene koncentrálni és aranyvonat és stadionok helyett inkább az oktatásba és az innovációba tolni a pénzt, a turistáknak meg bőven elég a csikós-gulyás. "

Ja persze de okos vagy hogy mi kellene. Az azonban az már IQ-ilag nem jön össze neked sose megérteni, hogy ehhez pont nem az orbánod kell, aki tudatosan mindezelnek ellene tesz, akire te minden egyes alkmalommal leszavazol.

Azt meg a büdös életben nem fogod megérteni, hogy orbán pont ezért szivat titeket ezerrel, mert látja, hogy a magyarhülyéje minden szivatás után csakis rá szavaz. Orbán minden nap életveszélyben van, annyit röhög ezen a minden szart megzabáló ostoba birka társadalmon, az orvosok mindennap készelétben állnak, hogy a rekeszizma egyszer kizúdul belőle.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.08.23. 21:51:25

@Hunyadi_János: Azt mondtad, hogy amikor nem a gőzfürdőben huncutkodsz, elhivatottan véded az emberiséget az Orbán-rendszertől, ezért öntöd el kommentekkel az összes blogot. Nem értem ugyan, hogy a módszer vajon miért válna be a célodra, hiszen már senki el sem olvas, mert mindenkinek tele van veled a töke. De az miért van, hogy itt egy posz, amely írója szelíden kiorbánozhatta magát, és te őt is letámadod a floodolással és személyesen is?

morph on deer 2020.08.23. 23:51:06

@nincs1agy:
“ Legalább kimutattad a fogad fehérjét bolsikám..”
:)
Colgate, kis kedves, Colgate!

gomboc r2r 2020.08.24. 09:40:05

@Androsz: Nem a politikai oldaltól függ, hogy ki milyen ember. De legalább megmutathatom, hogy nem politikailag moderálok.

nincs1agy 2020.08.24. 10:00:37

@morph on deer: Rajtad már az sem segít. Reklamálj fogorvosodnál..:)

nincs1agy 2020.08.24. 10:01:38

Na a sok Matyi komment megint ment a levesbe..:)

nincs1agy 2020.08.24. 10:05:37

@birkamenet: Ne zavarjon, hogy épp a járvány előtt jöttek kedvező adatok népesedésügyben. A világjárvány miatt pedig többen maradnak itthon. Szomorkodhatsz..:)

nemecsekerno_007 2020.08.24. 10:16:02

@gomboc r2r: De valahogy a GDP arányos adósság meg csökkent. A nettó meg nőtt.

gomboc r2r 2020.08.24. 10:47:25

@nemecsekerno_007: Nem kell nagy géniusznak lenni, hogy megértsd miért. A válság után naná, hogy nőtt a gazdaság, ergó a GDP is nőtt. Tehát, mivel ez egy osztás, az eredmény csökkent, így jobb lett a százalékban kifejezve. Csak ugye nem százalékokban kell visszafizetni, hanem forintban. Márpedig jelenleg többszöröse az adósság pénzben kifejezve annak, ami 2010-ben volt.
A helyzet nem jobb lett, hanem rosszabb, miközben elloptak egy csomó pénzt, mint a magánnyugdíjak... (amik ráadásul éppen állami kötvényekben voltak, tehát lehetett volna csökkenteni...)

morph on deer 2020.08.24. 16:08:36

@nemecsekerno_007:
“ De valahogy a GDP arányos adósság meg csökkent. A nettó meg nőtt.”

Vagy valami más.

azuzlet.hu/mnb-70-szazalek-fole-nott-az-allamadossag/

nincs1agy 2020.08.24. 19:17:43

@morph on deer: Inkább azt keresd ki, hogy 2002-2010 között mennyit nőt, és aztán onnan hova csökkent vissza a járvány előttig..

chrisred 2020.08.24. 21:06:21

@nincs1agy: Szerintem mostanra már elég nyilvánvalónak tűnik, teljesen esélytelen, hogy valamikor is elérjük azt a szintet, ahol 1997 és 2006 között volt volt (65% alatt). Még 10 év konjunktúra, uniós támogatás, a kötmanyup bedarálása is kevés volt hozzá.

nincs1agy 2020.08.25. 11:37:47

@chrisred: Ebben vastagon benne van, hogy a szociszadesz katasztrófakormányzás alatt 30 százalékponttal nőtt meg. Innen dolgozták le Orbánék folyamatosan. Persze a pandémia minden trendet átírt..

gomboc r2r 2020.08.25. 14:17:53

@nincs1agy: Ezek szerint az I. Orbán-kormány is katasztrófakormányzás, mert ugyanolyan mértékben nőtt az államadósság akkor. Azt meg azért tegyük hozzá, hogy a szocialista kormányzás időszaka alatt volt egy világgazdasági válság, ami hazavágta egy csomó ország gazdaságát és adósságát. Sőt, egyes országok csődbe is mentek, miközben Magyarország nagyon szépen vészelte át a válságot és egy pillanatra nem volt csődközelben, akármit is hazudott a kupakos Lajcsi.

Ráadásul a jelenlegi Fidesz úgy tornázza felfelé az államadósságot, hogy az elmúlt 10 évben soha nem látott mértékben ösztönözte mind a FED, mind az Európai Központi Bank a piacokat és soha nem látott pénzözön érkezett az országba. Jah és benyúltak 4 000 milliáérd forintnyi magánnyugdíjpénzt, ami államkötvényben volt.

nincs1agy 2020.08.25. 18:47:14

@gomboc r2r: A világgazdasági válság 2008-ban volt tudtommal.. A böszme pedig 2006 májusában közölte párttársaival, hogy "nincs tovább, azért nincsen, mert elkúrtuk". Na, ebben az állapotban érte az országot a világgazdasági válság.

"Ezek szerint az I. Orbán-kormány is katasztrófakormányzás, mert ugyanolyan mértékben nőtt az államadósság akkor"

GDP arányosan?? Nem hinném. Mellesleg az I. Orbán-kormány működése nyomán előállt gazdasági helyzetet még az akkori ellenzék sem kritizálta a kampányban.

"Sőt, egyes országok csődbe is mentek, miközben Magyarország nagyon szépen vészelte át a válságot "

Valóban? Én úgy emlékszem, hogy fel kellett venni jó sok milliárdnyi IMF hitelt, amelyet azok az országok szoktak felvenni, akik nem képesek finanszírozni magukat a piacról, vagyis bajban vannak. A V4 országok közül messze Magyarország került a legrosszabb helyzetbe válság következtében. Úgy, hogy ezer milliárdos szinten voltak akkor az államnak privatizációs bevételei, és a Ratkó-generáció sem az ő időszakukban, hanem a II.Orbán-kormány alatt érte el nyugdíjas éveit.

"Fidesz úgy tornázza felfelé az államadósságot"

Nem véletlen, hogy a GDP arányos államadósság a lényeges mutató.

chrisred 2020.08.26. 04:45:52

@nincs1agy: Ahogy akkoriban meg a gazdasági világválság írt át minden trendet. A 2006-os 65% után két év alatt volt 13%-os növekedés. És azt se feledjük, hogy az akkori államadósság növekedés jelentős részue volt a kötmanyup, aminek a megszüntetése. ha csak kizárólag az államadósság csökkentésére fordítják a befolyó összeget önmagában 70% alá vitte volna a GDP arányos államadósságot.

gomboc r2r 2020.08.26. 20:08:06

@nincs1agy: Egyrészt az, amit itt fentebb írnak. Másrészt: Tessék csókolom utánanézni. Interneten ott van minden, elég csak a Wikipédiát kinyitni, hogy meglásd, hogy ugyanolyan ütemben nőtt akkor is.

Aztán: Azt mindig szépen el tetszenek felejteni, hogy az IMF hitelt azért vette fel az ország, hogy a deviza stabilitást adjon az országnak és ha beüt a krach, legyen mihez nyúlni. Annak a pénznek az egyharmadát elköltötte a kormány gazdaságélénkítésre, a kétharmadát pedig félretette, hogy ha rosszabbodna a válság, az olcsó! pénzből könnyen ki lehet jönni belőle. Ez az a pénz, aminek egy jó részéből az Orbán-kormány jól túlárazva megvette a MOL-pakettet az oroszoktól, amit most osztogat mindenkinek. Majd a hót olcsó IMF hitelt visszafizette a piacról felvett kölcsönből, amiknek a kamatai 4-5-szöröse volt az IMF-ének. Magyarán egy politikai hiszékenységre épülő kampányt kifizettettek az adófizetőkkel, miközben az adófizetők rosszul jártak...

nincs1agy 2020.08.26. 21:06:09

@chrisred: A miniszterelnök maga ismerte el párttársai előtt, hogy irtó nagy gáz van a gazdaságban. "Nincs tovább, azért nincsen, mert elkúrtuk!" vagy" Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt mi korábban nem tudtuk volna elképzelni".
Mindez 2006-ban történt, évekkel a 2008-as világválság előtt..

nincs1agy 2020.08.26. 21:10:50

@gomboc r2r:

Talán nem tűnt fel, olyan országok, ahol rendben van a gazdaság nem szoktak IMF hitelt felvenni. Ki vett fel akkoriban a V4 közül? Senki..
Katasztrofális mutatói voltak a magyar gazdaságnak és az államháztartásnak akkoriban, emiatt pedig igencsak magas kamatok mellett volt finanszírozható a hiány a piacokról. Ha jól emlékszem már a tíz százalékot közelítették.

"Ez az a pénz, aminek egy jó részéből az Orbán-kormány jól túlárazva megvette a MOL-pakettet az oroszoktól"

Amit ugye Gyurcsányék adtak el nekik, amiből ugye bevételük is származott.

nincs1agy 2020.08.26. 21:19:52

@gomboc r2r:

www.portfolio.hu/gazdasag/20160405/hatalmas-tehertol-szabadulunk-meg-mire-koltottuk-az-imf-hitelt-229691

"Ennek a kasszának a bevételét jelentik alapesetben a különféle adó- és járulékbevételek, valamint az állampapír-eladásokból befolyó összegek és bizonyos esetben az állami vagyontárgyak értékesítése. És ebbe a kasszába folyt be annak idején az IMF-től és az Európai Bizottságtól érkező összeg. Vagyis egyszerűen megválaszolva a kérdést, a felhasznált pénz
a magyar állam kiadásainak finanszírozására ment el"

"A nemzetközi hitelcsomag egyrészt részben biztosította a piaci korlátok miatt az államadósság finanszírozását, másrészről forrást biztosított a bankrendszer stabilitásának elősegítése érdekében hozott intézkedésekhez"

"Összességében a teljes lehívott hitelkeret mintegy kétharmada, több mint 2000 milliárd forint ment adósságműveletekre, a hiány és a lejáró kötvények finanszírozására, valamint az előfinanszírozásra, vagyis kötvények visszavásárlására"

chrisred 2020.08.27. 04:47:06

@nincs1agy: Igen. És ehhez képest kell értékelni az azóta eltelt 14 évet, ami alatt a GDP arányos államadósság moindig magasabb volt, mint akkor.

gomboc r2r 2020.08.28. 11:45:44

@nincs1agy: Az ugye meg van, hogy egy olyan beszédre hivatkozol gazdasági alapként, amiben egy centi gazdasági adat sincs? :D Ez a beszéd eleve az MSZP-s fejek kimosására készült, hogy kapják össze magukat, mert Gyurcsány meg akarta tisztítani az MSZP-t, de hát ugye ezt hiába magyarázom olyannak, aki nem érti a beszédnek a lényegét...

Akkor elismételem. Kétféleképpen lehetett akkor kezelni a válsághelyzetet. Ad 1: IMF-hitelt vesz fel valamilyen ország, ami piaci kamat alatt biztosít finanszírozási lehetőséget. Ad 2: Kötvényeket bocsát ki, amik piaci kamaton biztosítanak finanszírozást. Melyik éri meg jobban? Gazdaságilag abszolút alátámasztható volt. De nézd meg a nagy szabadságharcos Viktorkádat, aki éppen devizakötvényeket bocsáttat ki az ország finanszírozására...

Egyébként az általad idézett Portfolio cikk tökéletesen igazol engem. Nem tudom miért érvelsz önmagad ellen, de oké.

nincs1agy 2020.08.29. 17:29:46

@gomboc r2r: Ja persze ez a ballibsi mítosz mára. Ehhez képest akkoriban "szenvedélyes igazságbeszédről" volt szó nem?
Egyébként ettől függetlenül önmagában az a tény, hogy IMF hitelért kellett fordulni egyedül a V4 országai közül mutatja, hogy mekkora volta a baj.

Akkor elismétlem:

"Ennek a kasszának a bevételét jelentik alapesetben a különféle adó- és járulékbevételek, valamint az állampapír-eladásokból befolyó összegek és bizonyos esetben az állami vagyontárgyak értékesítése. És ebbe a kasszába folyt be annak idején az IMF-től és az Európai Bizottságtól érkező összeg. Vagyis egyszerűen megválaszolva a kérdést, a felhasznált pénz
a magyar állam kiadásainak finanszírozására ment el"

nincs1agy 2020.08.30. 18:52:48

@chrisred: Nem mindegy, hogy úgy magasabb, hogy folyamatosan emelkedett a mostani a szintig, vagy úgy, hogy 2010-ben volt a csúcson és onnan 10 %-ot csökkent, mert ez utóbbi történt. Vagyis a balliberáltak alatt folyamatosan nőtt, míg a Fidesz kormány alatt folyamatosan csökkent 2010 óta.

nincs1agy 2020.08.30. 18:53:52

@chrisred:

A fenti adatsorból láthatod, hogy 2006- 2008 között minimálisan nőtt a GDP..

chrisred 2020.08.30. 21:35:09

@nincs1agy: A GDP szerinti államadósság 2011-ben volt a csúcson, és a kötmanyup államosításával elvileg rögtön a mai szintre kellett volna csökkennie.

nincs1agy 2020.08.31. 19:54:37

@chrisred: A GDP arányos államadósságot kétféleképpen lehet csökkenteni. Csökkented az adósságállományt vagy növeled a GDP-t. Orbánék az utóbbit választották, és jól tették. Így sikerült egy komoly tíz százalékos GDP arányos államadósság csökkenést elérni.
A manyup államosítással pedig kötelezettséget is vett át az állam.

chrisred 2020.09.01. 09:56:27

@nincs1agy: Nekem nem tűnik kiugrónak a GDP növekedés mértéke:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt001.html

"A manyup államosítással pedig kötelezettséget is vett át az állam."

Így van, ami 2011-ben pillanatnyi csökkenést jelentett az államadósságban, az a következő évtizedekben halmozott mértékben fogja terhelni a költségvetést, amikor a kötmanyupból kiléptetettek nem a saját korábbi befizetéseikből, hanem a mindenkori aktívak által befizetett adókból kapják a nyugdíjukat.

nincs1agy 2020.09.01. 18:06:58

@chrisred: Akkor mégis hogy csökkent a GDP arányos államadósság ilyen jelentős mértékben? A másik út az adósság csökkentése. Akkor tehát mégis ez történt szerinted? :)

"az a következő évtizedekben halmozott mértékben fogja terhelni a költségvetést"

Nem mindegy, hogy milyen állapotban lesz az a költségvetés. Ha tartósan marad a Fidesz kormány, akkor jó állapotban lezs, ha visszatérnek a ballibsi országrontók, akkor meg nem..

"

chrisred 2020.09.02. 08:24:43

@nincs1agy: Ahogy a Bokros csomag idején: a közszolgáltatások értékének csökkentése, adóprés, beruházások visszafogása.

nincs1agy 2020.09.03. 00:32:46

@chrisred: Csakhogy ilyesmi nem volt Orbánék alatt. Nem növekedtek pl. a rezsi tk. költségek. Nőttek viszont a költségvetés terhei, hisz a Ratkó- generáció az Orbán-kormány időszakában érte el a nyugdíjas kort igencsak megterhelve ezzel az egészségügyi és nyugdíj rendszert.

Bokroshoz pedig:

heti-valasz.hu/itthon/magyarorszag-elrablasa-8221

" A szerző alapos elemzésnek veti alá Bokros pénzügyminiszter programját, és megállapítja, hogy szükségtelen volt és káros. A válságban azonban zöld utat kapott a hazai természetes állami monopóliumok (gáz- és olajipar, villamosenergia-ipar, távközlés) eladása, amit még az akkori szocialista kormány sem akart, de rákényszerült. Miért alakult mindez így?

Magyarországnak nem engedték el adósságai jelentős részét, mint Lengyelországnak, ezért az IMF főzetét belénk diktálhatták. A magyar politikai és közgazdasági elit illúziók rabja volt, vakon hitt a nyugati dogmáknak, mint korábban a keletieknek. Az elit nem ismerte fel és nem védte nemzeti érdekeinket, összetévesztette az eszközöket a célokkal. "

chrisred 2020.09.03. 08:34:41

@nincs1agy: "Nem növekedtek pl. a rezsi tk. költségek."

De nem is csökkentek úgy, mint ahogyan a világpiaci ár csökkent.

"Nőttek viszont a költségvetés terhei, hisz a Ratkó- generáció az Orbán-kormány időszakában érte el a nyugdíjas kort igencsak megterhelve ezzel az egészségügyi és nyugdíj rendszert."

Emiatt fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár, az 1951-ben születettek 2013-ban mentek nyugdíjba, az 1957-esek pedig 2022-ben fognak. És hát ebben az időszakban a Bajnai és az IMF által eltörölt 13. havi nyugdíjat sem kellett fizetni.

"Magyarországnak nem engedték el adósságai jelentős részét, mint Lengyelországnak, ezért az IMF főzetét belénk diktálhatták."

A lengyeleknek pont azért engedték el az adósságaik nagy részét, mert ők nem csak időnként kortyoltak bele az IMF főzetbe, hanem a rendszerváltás óta azt isszák.

osszkep.hu/2016/03/hol-lett-zoldebb-a-szomszed-kertje-a-lengyel-es-magyar-gazdasagi-rendszervaltas/

"A lengyelek viszont olyan utat választottak, amelynek köszönhetően az államadósság jóval erőteljesebb csökkentése valósulhatott meg. Az ország már a késői szocializmus idején is, 1981-től adóssága részleges elengedésére törekedett, és a nyolcvanas években többször is átütemezték a törlesztések esedékességét. A kapitalizmus és demokrácia létrehozása pedig egyedülálló alkalmat adott Lengyelországnak a cél elérésére is. Az 1989-ben már 41,4 milliárd dollárt kitevő adósságot tárgyalásos úton sikerült csökkenteni: az állami hitelezők (a Párizsi Klub) 1991-ben a feléjük való adósságok fele felett hunyt szemet, míg 1994-ben a magánhitelezők (a Londoni Klub) felezték meg a fennálló adósságokat. Ezzel párhuzamosan a visszafizetések határidejét mindkét esetben a kétezres évekre halasztották.

Természetesen mindez nem volt ingyen: a hitelezők az 1990-ben elindult gazdasági átalakulás folytatását, az adósságszolgálat megújítását és az IMF előirányzataihoz illeszkedő gazdaságpolitika-alkotást kérték. Az általunk megkérdezett Leszek Balcerowicz, az akkori pénzügyminiszter szerint viszont ez alapvetően is illet a rendszerváltó célokhoz: „nemcsak radikális stabilizációt és reformokat, de adósság-elengedést is akartunk. (…) Magyarországon ez nem volt a stratégia része, nem tudom miért. A gazdaság újraszervezése ugyanakkor az engedmények nélkül is megtörtént volna. De így jobban sikerült” – magyarázza az egykori miniszter és jegybankelnök, aki szerint a tárgyalásos adósságcsökkentésnek az a politikai előnye is megvolt, hogy így az emberek látták: „a Nyugat támogat minket”.

Ennek eredményeképp 1995-re a lengyel állam adóssága a nemzeti össztermék 49,6 százalékát tette ki és ezt követően is 40 és 50 százalék között maradt. Láthattuk, hogy a kilencvenes években Magyarország is nagyot csökkentett, ez követően viszont ismét nőni kezdett, 2015 végén pedig 78 százalékos szinten állt.

gomboc r2r 2020.09.03. 10:59:57

@nincs1agy: Tetszik, hogy mennyire nem értesz a gazdaság működéséhez.
2007-08-ban a gazdasági válság miatt totálisan visszaesett a fogyasztás, a kiadások, így a GDP is. Ennek köszönhetően százalékosan megugrott az államadósság. Ezután megindult a FED és a ECB programja, melynek során öntötték a pénzt a piacra, ennek köszönhetően megindult a gazdasági növekedés és a GDP is visszament a korábbi szintjére. Ehhez a 2009-2011 közötti adósságcsökkenéshez ezért nincs semmi közük Orbánéknak, ugyanis ez egy természetes folyamat okán történt. Aztán a MANYUP pénzek lenyúlásával lett volna lehetőség rettentő mértékben csökkenteni, ehhez képest azt a pénzt benyelte a kormány és csak minimálisan csökkent.
Majd jött Matolcsycska és kitalálta, hogy mi is gazdasági csodaország vagyunk, ezért levitte az alapkamatot 0-ra, hogy ösztönözze a magyarokat a pénzköltésre, hogy növelje a GDP-t. Csak kár, hogy ez hosszútávon rohadt káros. Körülbelül 1,5 évig volt ennek meghatározó hatása, mivel eddig tartott ki a háztartások és cégek pénzének a gazdaságba tolása, elfogyott, kaput. Azóta a GDP-növekedésünknek kampec, miközben az infláció elszállt, a megtakarításokat pedig felélte mind a kormány, mind a hazai cégek és háztartások.
Miközben az itthoni "gazdasági csoda" alig képes minimális GDP-növekedést elérni, emlékszem, hogy mekkora hírverést csaptak 3%-nak, miközben a csehek lassan már Nyugati életszínvonalon élnek, a román gazdaság mindjárt lehagyja a magyart, a lengyelek meg dübörögnek. Nem "dübörögnek", DÜBÖRÖGNEK.

Orbán és a Fidesz már 98-02 között is atombüszke volt magára és a "gazdasági csodájára", ami két dologból állt össze: Először is, hogy Bokros megmentette a magyar gazdaságot és 2-3-éves gazdasági növekedést tudott kicsikarni azzal, hogy megtette azt, amit kell, másrészt pedig Orbánék már akkor is a tartalékok felélésére ösztönözte az embereket és behozta a csodás devizahitelt és mindenkit ösztönzött a felvételére.

chrisred 2020.09.03. 11:07:47

@gomboc r2r: "Majd jött Matolcsycska és kitalálta, hogy mi is gazdasági csodaország vagyunk, ezért levitte az alapkamatot 0-ra, hogy ösztönözze a magyarokat a pénzköltésre, hogy növelje a GDP-t."

Igazság szerint a FED vitte le a kamatlábat a 2007-es 5,25%-ról 0,25-re 2008 végéig, és a világ jegybankjai csak ehhez igazodtak.

nincs1agy 2020.09.03. 22:41:05

@chrisred: Csakhogy a számlád kb. felében nem az elfogyasztott gázért villanyért stb. fizetsz, hanem a rendszer fenntartásáért, ami ugye nem nő kétszeresére attól, hogy mondjuk a gáz világpiaci ára kétszeresére nő.,és nem is csökken felére attól, hogy mondjuk a gáz világpiaci ára a felére csökken.

"Emiatt fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár, az 1951-ben születettek 2013-ban mentek nyugdíjba, az 1957-esek pedig 2022-ben fognak."

Ettől még ez a generáció Orbánék évtizedébe esik. Időskori egészségi állapotukat pedig nem igazán befolyásolja, hogy épp mennyi a nyugdíjkorhatár..

"A lengyeleknek pont azért engedték el az adósságaik nagy részét, mert ők nem csak időnként kortyoltak bele az IMF főzetbe, hanem a rendszerváltás óta azt isszák."

Ahogy mi is Bokrossal, csak nekünk már nem engedték el az adósságot. Ettől függetlenül Bokros sokkterápiája négy évvel a módszerváltás után már szükségtelen volt. '90-ben lett volna értelme egy adósságelengedéssel kombinálva, ahogy a lengyeleknél. Nagy Pongrác hasonlata szerint Bokros egy dió feltörését kapta feladatul, és ő gőzkalapácsal állt neki a munkának. De a diót kétségtelenül feltörte..:)

nincs1agy 2020.09.03. 22:58:39

@gomboc r2r: Továbbra sem tudod meghaladni azt a tényt, hogy a V4 országai közül egyedül Magyarország folyamodott IMF hitelért, hogy az állam működését finanszírozni tudja. A többiek nem szorultak erre. Hogy mi erre a Magyarázat? Hát az amit Ferenc Őszödön párttársai elé tárt : az ország katasztrofális gazdasági helyzetben van. Így fordultunk rá a 2008-as nagy gazdasági válságra. Majd Gyurcsány kénytelen volt lemondani..

"Aztán a MANYUP pénzek lenyúlásával lett volna lehetőség rettentő mértékben csökkenteni, ehhez képest azt a pénzt benyelte a kormány és csak minimálisan csökkent."

Mutass nekem egy országot, akinek nem nő folyamatosan az államadóssága. Senki nem áll neki visszafizetgetni nagy tételben, hanem a gazdasági teljesítmény bővítésével a GDP arányos államadósságot csökkenti. Nem véletlen, hogy ez az igazán lányeges mutató. Márpedig ezt a mutató Orbánék évtizede alatt 10-ot csökkent és az állami vagyon is nőtt. Míg a szoci-szadesz katasztrófakormányzás alatt épp fordítva. Eladtak állami vagyonelemeket ezer millárdos szintű bevételekre szert téve és a GDP arányos államadósság jelentősen nőtt.

Matolcsy gazdaságpolitikájának eredményei kézzelfoghatók: növekvő bérek, növekvő fogyasztás, növekvő életszínvonal, növekvő állami vagyon. Míg a szoci-szadesz katasztrófakormányzást csak a töpörödés jellemezte (kivéve természetesen a GDP arányos államadósságot:)), befejezetlen projektek, perspektívanélküliség, kilátástalanság, de há'l1istennek 10 éve el lettek hajtva az egyharmados búbánatba, és a valódi rendszerváltás után megkezdődhetett a nemzeti reneszánsz..:)

chrisred 2020.09.04. 08:29:39

@nincs1agy: "Csakhogy a számlád kb. felében nem az elfogyasztott gázért villanyért stb. fizetsz, hanem a rendszer fenntartásáért,..."

Ja, hogy most nem az egész rezsiköltség mértékéről beszélünk, csak a rendszerhjasználati díjakról? Annak tényleg érdemes utánanézni, hogyan változtak 2010 után.

"Időskori egészségi állapotukat pedig nem igazán befolyásolja, hogy épp mennyi a nyugdíjkorhatár.."

Ez az idősek problémája, hogy romló egészségi állapotban is dolgozniuk kell. Az egészségügyi kiadások mértéke a GDP arányában pedig folyamatosan csökken.

"Ahogy mi is Bokrossal, csak nekünk már nem engedték el az adósságot."

Mi köze volt Bokrosnak a rendszerváltozáshoz?

gomboc r2r 2020.09.08. 14:49:54

@nincs1agy: Nem írom le újra. Látszik, hogy nem érted.

nincs1agy 2020.09.11. 21:12:03

@chrisred: Amit kifizetsz rezsire egy számlán, az két tételből tevődik össze. Az egyik rész a felhasznált gáz, áram, víz értéke, a másik a rendszerhasználat díjak összessége.
Amik szocik alatt nőtt mondjuk a kőolaj világpiaci ára, amelyhez kötötték a gáz vételi árát, akkor csak a számla egyik fele nőtt meg, a másik nem, de ők úgy állították br, mintha az utóbbiak is nőttek volna, holott nem : x+y --> 2x+y és nem 2(x+y)

"
Ez az idősek problémája, hogy romló egészségi állapotban is dolgozniuk kell."

Nemcsak az övék, mert az egészségügyi ellátórendszert akkor is megterhelik a létszámukkal, ha jogilag még nem számítanak nyugdíjasnak de biológiailag már idősek. Sőt ha dolgozniuk kell vélhetően még inkább. Másrészt a nyugdíjkorhatár emelése nem 2010 után kezdődött..

"Mi köze volt Bokrosnak a rendszerváltozáshoz?"

Bokrossal kapcsolatban nem az adósságelengedés kérdése a lényeg, hanem hogy 1994 után már nem volt szükség arra sokkterápiára, ami az ő működését jellemzi. Ezt vezeti le Nagy Pongrác a rendszerváltás gazdaságtana című munkájában.
Kb. az történt, mint amikor egy már gyógyulófélben lévő beteg új orvost kap, aki mindenféle drasztikus beavatkozásokat hajt végre rajta, és a beteg ennek ellenére mégis meggyógyul, csak sokkal kellemetlenebbek lesznek az emlékei..:)

nincs1agy 2020.09.11. 21:12:39

@gomboc r2r: Sajnos te nem akarod megrérteni azokat a tényeket, amiket leírtam..:(

gomboc r2r 2020.09.14. 20:23:01

@nincs1agy: Ez a Pongrác gyerek is a tipikus magyar utólag nagyon okos megmondóember, aki a statisztikákat kiolvassa, de a realitások már zavarják. Nem véletlenül van ott, ahol, a semmiben. De legalább értem miért írsz ilyen butaságokat, hogy a Bokros-csomagnak nem volt értelme, miközben az lökte be a magyar gazdaság motorját.
süti beállítások módosítása