Gombóc mondja

Gombóc mondja

Jeles évforduló a magyar vasút történetében

2022. január 02. - gomboc r2r

Pár nap és egy egészen hihetetlen évfordulót ünnepelhetünk. Immár 2 éve, hogy a MÁV-Start kiírta a mozdonytenderét új mozdonyok vásárlására!

Idézzük a vasút közleményét:

Jelentősen javul a nemzetközi és a minőségi távolsági, azaz a főváros és a megyeszékhelyek összeköttetését biztosító vasúti közlekedés szolgáltatási színvonala annak a 115 darab modern villanymozdonynak köszönhetően, amelyek megvásárlása érdekében közbeszerzési eljárást indított a MÁV-START. Az első új mozdonyok legkorábban 2022 első felében állhatnak forgalomba.

Hát, a jóslat nem jött be. Mi szerepelt a kiírásban?

90 darab kétáramnemű és 25 darab háromáramnemű, 200 km/h-s maximális sebességre képes villanymozdonyok beszerzése volt a terv. Ezek segítségével gyakorlatilag teljesen megújulhatna a hazai villanymozdony-flotta.

A tendert 2020. január 10-én tették közzé és 2020. február 17-e volt az első benyújtási határidő, de a mai napig nem sikerült eredményt hirdetni a tenderen, ezáltal immár két éve zajlik ez a beszerzés. Mint látható, az előzetes tervek szerint a szerződéskötésre még 2020-ban sor került volna és az első mozdonyok megérkezését 2022 közepére várták. De mivel nem sikerült lezárni, ezért gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy mi lesz és mikor.

Miért nem sikerült lezárni a beszerzést?

Tekintve, hogy semmiféle kommunikáció nincs a vasút részéről ezzel az üggyel kapcsolatban, így konkrét információk nincsenek, csak találgatni lehet. Mivel a MÁV vezérigazgatója a jachtozással van elfoglalva, illetve azzal, hogy az egyes politikusok különböző projektjeinek aládolgozzon (Lázár, Vitézy, Fürjes), ezért sajnos nem ér rá foglalkozni az ilyen apróságokkal.

A helyzet alapvetően az, hogy a kormány sem EU-s, sem pedig költségvetési forrást nem hajlandó a vasút számára biztosítani ehhez a beszerzéshez, ezért kizárólag hitelből tudja a cég majd finanszírozni ezt a beszerzést. Na most, ezt a finanszírozást is meg kell tendereztetni majd, s ha ez lezárult, utána lehet szerződést kötni a mozdonyok lehívására. Úgyhogy ha valamikor győztest is hirdetnek, onnan kezdve 1,5-2 év is eltelhet, mire az első mozdonyok ideérnek. Így jelenleg 2023-24 környéke lehet a céldátum, amelyet valószínűleg a pénzügyek bonyolítanak.

Miközben százmilliárdokat ver el a kormány minden baromságra, az ilyen fontos és tényleg értelmes beruházásokra nem jut. Márpedig ez egy legalább 200 milliárd forint értékű beruházás. Csak érdekességképpen, legutóbb 2008-ban vásárolt a MÁV új villanymozdonyokat, összesen 25 db-ot, melyek 2011-2012-ben álltak forgalomba. Ekkor lett volna lehetőség még 25 gépet venni, de a Fidesz-kormány nem élt a lehetőséggel, ami milliárdos kárt okozhatott a vasútnak máig, mivel ezek a gépek képesek a fékezéskor történő visszatáplálásra.

Ha addig nem sikerül, április után egy új kormány elsődleges feladatai közé kell tartozzon ennek a beszerzésnek a lezárása és a mozdonyok megrendelése, mivel immár 60 évesek lesznek a jelenleg közlekedő V43-as sorozat első tagjai.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr2416801622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jwkllr 2022.01.03. 11:09:26

"Mivel a MÁV vezérigazgatója a jachtozással van elfoglalva" Még vezérigazgató?????

Csíki Pista 2022.01.03. 12:51:32

Vettek is 2008-ban kiváló tehervonati gépeket. Abból is a lebutított balkáni verziót, fullextrás áron. Sípos István óta meg nem vezérigazgatók vannak, hanem innen-onnan ejtőernyőzött menedzserek. Pedig már 23 éve nincs köztünk!

gigabursch 2022.01.03. 13:06:31

200 mozdony az irtó nagy pénz...
A szilik még lassan szétöregednek.
A Gigantok is kopnak.

Messziről nézve számomra Dávid Ilona időszaka tűnik vállalhatónak. Az elmúlt évtizedekből.
Közelről lövésem sincs.

Motorogre 2022.01.03. 13:34:28

Az EKR rendszerbe minden állampolgár bejelentkezhet, ott kellene a poszternek tájékozódnia az tárgybeli kétszakaszos közbeszerzési eljárás státuszáról. Az érdemi hír az lenne, hogy kik tettek érvényes részvételi jelentkezést, és mikor miről folyik a tárgyalás.

Ne legyen félreértés: a Kbt. nem szab taxativ határidőt a tárgyalási szakaszra. A tárgyalások dokumentálásának szigorú szabályai vannak. A tárgyalás során a közbeszerzés tárgya és feltételei nem változhatnak meg, a tárgyalás csak arra irányulhat hogy a MÁV a lehető legkedvezőbben tudjon szerződést kötni.
Magyarul: a műszaki feltételrendszert kismértékben lehet finomítani, az esélyegyenlőség fenntartásával.
No erről kellene írni .. addig meg V43

Motorogre 2022.01.03. 13:41:47

@gigabursch: A csatolt eljárást megindító felhívásban a MÁV nem tette közzé az eljárás becsült értékét (nem kötelező, ne lássak hogy kb mennyit szán a mozdonyokra..), azt vállalja (eredményes eljárás esetén) hogy a nyertessel megköti a keretmegállapodást és ez alapján legalább 35 db-ot megvásárol a szerződés 96 hónapja alatt : nem öntik el az országot hirtelen a mozdonyok.
A gazdasági (árbevétel) és műszaki (referencia) alkalmassági feltételeknek az adott eljárással összhangban kell lenniük (max 80%-os ref kérhető stb.) - de ebből egy mozdony ára nem számolható ki, csak találgatás lenne .

gomboc r2r 2022.01.03. 16:52:44

@Motorogre: Nem igazán jött át, hogy mit szeretnél mondani és ez valószínűleg az én hibám. De az EKR-ben a legutóbbi feltöltött dokumentum 2020 áprilisi. Azóta megy a tárgyalás és folyamatosan hosszabbítgatják meg a határidőt. Volt már november 15, aztán lett december 31 és még mindig semmi. Azt tudni, hogy kettő jelentkező van, Vectron vagy Traxx lehet a nyertes, pedig a Stadler által megvásárolt spanyol üzemben is csinálnak jó kis mozdonyokat és nem olyan rég szállítási szerződést is nyertek vele.
1 mozdony árát meg ugyebár elég nehéz kiszámolni, tekintve, hogy pontos adatot nehéz találni és az összehasonlítás is nehézkes, mivel az ilyen szerződésekbe rengeteg egyéb tényezőt bele szoktak venni a cégek. De az egészben az mindenképpen röhejes, hogy immár 2 éve húzódik az egész, márpedig ilyenre máshol nem igazán látni példát. Általában 1 cég tudja, hogy mit akar. Ugyanakkor szerintem a vasút elég szarul írta ki a követelményeket, mert az elvárt műszaki követelménynél vagyokkal voltak megadva, hogy mi legyen a második áramneme a gépeknek, nem pedig az, hogy pontosan mit szeretnének. Na mindegy.

2022.01.03. 17:02:30

utas már nincs, áru hamarosan nem lesz, minek is a mozdony?

MEDVE1978 2022.01.03. 17:54:15

Egy haverom dolgozott együtt még NFÜ-s korában a Homolya Robival (MÁV vezérigazgató). Anno a beceneve egy ügy miatt Homolya 2 milliárd Róbert volt. Enyhén szólva erős háttértevékenység (politikai alkuk, háttéralkuk) jellemezte már akkor is. Gondolom ez egy ilyen gigacégnél, mint a MÁV méginkább előtérbe kerül.

Egyébként kár érte, mert a vasútfejlesztés tudomásom szerint EU-s prioritás, tehát lehetne EU-s pénzt rakni bele (bár abból nyilván nem lehet olyan könnyen lopni sok esetben).

gomboc r2r 2022.01.03. 18:33:58

@MEDVE1978: Tolják befele a pénzt a vasútba, főként az infrába, mert abból tudnak lopni a haverok. Gyakorlatilag eszméletlen, hogy sokszorosára emelkedtek az árak úgy, hogy a kivitelezés egyre szarabb, az elvégzett munka egyre kevesebb.

Mindezt úgy, hogy kimaradnak a projektekből lényeges elemek, a felújítások során nem foglalkoznak az utasokkal, majd megoldják a szlogen. Az elvégzett felújítások után semmivel sem lesz versenyképesebb a vasút, sőt, sokszor az átadás után nem sokkal megjelennek a lassújelek.

De vannak olyan projektek, amik például sohavégetnemérősek. Mint például a 40-es új része. A hatvani vonal felújítása gyakorlatilag kidobott pénz volt, annyira elrontották. De hiába csinálják meg a városhatáron kívüli részeket, ha Budapesten akadozik a kiszolgálás. A Nyugatit már 2006-ban fel kellett volna újítani, erre indult is projekt, azóta sem történt semmi. Tavaly kijavították a legtarthatatlanabb problémákat, de ez is kábé annak a bizonyosnak adott pofon volt, semmi több. Mindeközben a világ pénzét elköltheti Vitézy totál hülyeségekre.

gomboc r2r 2022.01.03. 20:02:51

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Nézd, ha ennyire ki szeretnéd magad tiltatni, szólj és meg van. Nem kell spammelni ezért. Jól gondold meg a következő kommented.

Motorogre 2022.01.03. 20:52:34

@gomboc r2r: Hogy mit ? Azt hogy két éves közbeszerzés nem ritkaság (az M4 metró mennyi volt ? ), nem jogsértő, a posztban ennél többet várnánk, szakszerűbben, ez így csak hangulatkeltésre jó, nem tájékoztatásra.
Az eljárást megindító felhívás csak jelzik a MÁV szándékát a gyors beszerzésre, a határidőt a törvényből irthatták ki - de a tárgyalásos eljárástípus már jelezte, hogy a végleges követelményrendszerrel a piaci szereplők képességeinek figyelembevételével fognak előrukkolni. Az értékelési szempontrendszer is megérne egy misét ... Ki a FAKSZ, hirdetményellenőrzés volt? Uniós forrás lenne-e benne - van itt téma kérem, a sínen hever ...hogy próbáljak stílusos lenni.

Jogorvoslat, előzetes vitarendezés stb. ? Milyen eljárási cselekmények történtek ..
Más: a V43 mennyire elavult, tehervonati vontatásra se felel már meg ? Mennyire égető a szükséglet új járművekre - erről is szívesen olvasna a T. Nagyérdemű. Vajon az áprilisi referendum befolyásolja-e .. akár csak forrásoldalról.
Tehát lehetne miről érdemben írni - hogy hány olvasót érdekel, kiket megcsapott a mozdony füstje - nem tudhatom. BUÉK

gomboc r2r 2022.01.03. 22:20:05

@Motorogre: Én nagyon szívesen írok bármiről, de ezernyi téma van, az én időm meg véges. Nem tudok teljes oknyomozást vállalni, mert dolgozom, élek, s mellette, ha éppen akad időm, posztolok. Feldobok egy témát, kifejtek egy véleményt, ha éppenséggel több időm van, akkor jobban körüljárom, vagy hogy a mondanivalót elmondjam, jobban illusztrálom.
Tudom, hogy lehetne bővebben írni róla. Nyitok egy Patreont, fizetsz, én felmondok az állásomban és megcsinálom.
De ha szeretnél jobban utánajárni, te is megteheted, vendégposztként nagyon szívesen kirakom, akár ellenvéleményt is. Csak az ember ideje véges. Ez mindössze egy felhívás volt arra vonatkozóan, hogy röhejes, ami történik. Nem olyan nehéz egy mozdonybeszerzést megcsinálni, hogy két évbe kell, hogy telljen. Nem jogsértő, egy szóval sem írtam, egyszerűen vicc, ami ebben az országban folyik. Vicc.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2022.01.03. 22:49:57

@Motorogre: Jó kérdés, hogy mennyire van ténylegesen szükség. Ezt a MÁV is érzi, mert a darabszám nagyobbik fele opció. A nem IC kategóriájú vonatokhoz való személykocsi is hiánycikk, a szolnoki IC kocsi nem lesz mindenhova elegendő.... Ha lesz is mozdony, mit fog vontatni? A tehervonatokat már rég nem startos mozdony húzza, elővárosokban már ott a sok motorvonat, nemzetközi forgalomban többnyire külföldi mozdony dolgozik... Talán érdemesebb inkább motorvonatot venni, és akkor a nem kell külön személykocsikat vásárolni.

Motorogre 2022.01.03. 22:52:51

Köszönöm, a posztot is. A „feldobok egy témát” műfaj nagyon kényes, nem szabad hatásvadász elemekkel nyitni, legalábbis szerintem.
Általánosságban a tárgyalásos közbesz eljárásról a következő mondható el (egyéni vélemény):
- az üzemeltetők szakemberei az elavult régi technika napi hadrafoghatóságára kell koncentráljon, a szakma legújabb ajánlatait csak kurta cikkek szintjén ismerheti, a modern újdonságok üzemeltetési tapasztalatai még csekélyek, de a beszerzés sok évtizedre szól. A közbeszerzés attól jó, ha a szakterület a helyzet magaslatán áll, már az eljárás előkészítésétől folyamatosan.
- az eljárást megindító hirdetménytől az ajánlatkérő ajánlati kötöttségben van, a nyertessel (ha lesz) meg kell kösse a szerződést, az ajánlat tárgyát meg kell vásárolja. Gyakorlatilag csak akkor mentesül, ha a legkedvezőbb érvényes ajánlat is fedezet feletti – pár éve kötelező a fedezetet előre meghatározni, de ez nem nyilvános.
- Az eljárás tárgya szerinti szakemberek a fentiek miatt nem szívesen vésik kőbe az elvárásaikat, nem is lehet elvárni tőlük a felelősséget. Ezért a közbesz kollégákkal együtt tárgyalásos eljárást választanak, nyitva hagyva a finomhangolást. A tárgyalásos eljárásra a törvény nem számszerű, hanem elvi határidőt szab meg, adott esetben tarthat évekig és ez jogszerű.
- Az előzetes piaci konzultáció intézményét a fentiek csökkentésére szabta a jogalkotó, de a tapasztalatok szerint a piaci szereplők nagy része tartózkodik a részvételtől. Akik meg rész vesz, igyekszik a maga képére formálni az eljárást – nagy a jogsértés kockázata a Ak-nél. S vannak akik szerint mindez arra jó, hogy „előre lezsírozzák” a bulit.
- Tehát legyen tárgyalásos. Ez jelentős többletmunka az ajánlatkérőnél (AK) és kiemelt jogi kockázat. Ha kiderül, hogy egyik résztvevőnek van egy tuti jó technológiája, részletmegoldása, akkor a) beemeli az eljárásba: ez nyilvánvaló esélyegyenlőség-sértés, b) figyelmen kívül hagyja, akkor nem a „leghatékonyabban használta fel a közpénzt”. Annak megítélése is jogi szubjektív, hogy egyáltalán miről lehet tárgyalni. Több előzetes vitarendezést kap mint műszaki javaslatot … időrabló tud lenni. De a sok munka gyümölcse lehet egy tényleg előnyös jó szerződés (persze még ott az ár.. )
-
Egy ilyen volumenű közbeszerzési eljárás során, ami nem égetően sürgős (havária) és a termék évtizedekig szolgál, két év a fentiek alapján még nem égbekiáltó, bár az utazóközönség nagyon várja a szép járműveket (mint a KISS meg FLIRT), a rácsodálkozásod érthető.

De bele kell nyugodni? Nem, a megoldás a tárgy szerinti szakemberek (és tanácsadók) sokkal nagyobb fokú bevonása, nota bene előzetes upgrade képzése, tanulmányutja – ezeknek nagy hagyománya van nálunk! Ja, nem! Már vasútmérnök sincs, mennek nyugdíjba stb.
És ha megvan, hogy mit is kíván beszerezni a cég, megvan pénzügyi háttér is, no akkor lehet pl. hirdetménnyel induló egyszakaszos nyílt eljárás, törvényi határidőkkel is az igénytől a szerződéskötésig max 5-6 hónap. Azaz: szaktudás és pénz, nomeg jól menedzselt kooperáció a szakma és a közbeszerzők között: ez se egyszerű.
Elköszönök, mégegyszer ott a pont a posztért. Várjuk a mozdonyokat !!

Motorogre 2022.01.03. 23:02:45

@Balogh Zsolt: nehéz ügy az opció ( itt keretmegállapodást kívánnak kötni): ha az ajánlattevő tudja, hogy most vesznek párat, de 8 év múlva is változatlan euró-egységáron ( euró/mozdony) kell szállítania, azaz az ár 8 évre rögzített , akkor ezt figyelembe fogja venni az árképzésnél: és nyilván drágább árral indul a versenyen.
Ha 8 év alatt nem hívják le az opciót , akkor a vád: a már megvetteket szükségtelenül drágán vették. Ha lehívják: lehet hogy meghiúsulási kötbért kapnak áru helyett, ma Európában se lehet két évre előre látni (pl. energia-árak) nemhogy távolabb.
A Hatóság kb. 30%-ot meghaladó opciós mennyiséget már jogsértőnek tart, hogy a fentieket elkerüljük.

gigabursch 2022.01.04. 11:20:47

@Motorogre:
Köszönöm. Ez tanulságos volt.

gomboc r2r 2022.01.04. 11:50:19

@Balogh Zsolt: Nem egyszerű kérdés és nem egyszerű a válasz. A hazai magánvasutak nagyobb része is elavult mozdonyparkkal dolgozik, nekik is megérné például a Starttól bérelni a személyzetet és a mozdonyt, főleg, ha mondjuk külföldön is tudná húzni. De azért nem kell ám félteni a mozdonyos vonatokat sem. Itthon még nagyon sok vonalat kellene villamosítani és ezáltal átszervezni a szolgáltatást. A hazai motorvonatokat rövidebb járatokra érdemes használni, ahol a gyors fordulóidő a fontos és kisebb a forgalom. Tipikusan mellékvonali és elővárosi motorvonatok a Flirt-ek. A KISS-ek elővárosiak. Így a nemzetközi vonatokon túl a hazai gyorsvonatok, IC-k is a mozdonyokra várnak.
Összességében elmondható, hogy bővülést várunk el, s igen lenne helye ezeknek a járműveknek. Ne felejtsük el például azt se, hogy a külföldi járművek hazai futásáért vagy fizetni kell vagy kiegyenlíteni a futásteljesítményt külföldön. Ezekkel a mozdonyokkal az utóbbi is lehetséges lenne. Sőt, a berlini, hamburgi nemzetközi vonatokat például az egész távon el tudnák vinni, így a csehekkel akár felváltva is közlekedhetnánek és így nem kellene fizetni a cseheknek.

Motorogre 2022.01.04. 15:07:47

Talán a poszthoz tartozik - az üzemeltetési környezet jelentős jövőbeli bizonytalansága.

telex.hu/komplex/2021/11/19/vasut-nemzetkozi-vonat-kisiklas-eu-milliardok-investigate-europe

gomboc r2r 2022.01.04. 16:38:01

@Motorogre: Igen, ez egy nagyon jó cikk és elég sok problémára felhívja a figyelmet. Bár azért kicsit irigylem mondjuk a németeket meg a franciákat, hogy ilyen problémáik vannak, miközben mi a mindennapokkal küzdünk.

gigabursch 2022.01.04. 17:44:44

@Motorogre:
Komoly, szerteágazó elemzést lehozó cikk. Köszönöm a linket!

Konkrétan, ott ahol nem 50 Hz a frekvencia, valagba kell lőni mindenkit. A kV-okba még a biztosító rendszerekbe bele se megyek...
Ez a 16⅔ frekvencia az idióták találmánya. A teljes európai villanyszektor 50 Hz-en van. S erre valami műszakilag nem indokolható, ködös nemzeti baromságra hivatkozva tolják rá az idiótaság szekerét mindenkire. Ez a Delejnácizmus. Ilyen hülyék csak a németek tudnak lenni. Amúgy is a mindenkit lenéző ábrázatuk mögött tiszta mindenki számára, hogy zárlat van náluk bő száz éve, de hogy ekkora...?!

Az uborka görbülete az létfontosságú, még a röfinek a játéklabda. Sorolhatnám még...
Ezért döglött ügy a teljes Ollyópaji Jujjdejó.

Motorogre 2022.01.05. 10:49:31

@gigabursch: Nem biztos hogy megőrültek anno. Az elektromos motor átmérője kb. a frekvenciával arányosan változhat, a hajtott tengelyre a lapos de nagy átmérőjű (kb. korong) motor nehezen építhető be, hatalmas kerékátmérő meg felesleges stb.

Az egyenáramú motor hosszú de kisebb átmérőjű (kb. dobozos sör alakú) , nagyon jól illik a vasúti jármű futóművébe (pl. marokcsapágyas beépítés) - de az egyenáram továbbítása, szabályozása bizony zehernyés (főleg a félvezető-technika korszak előtt). Kandó apánk még hatalmas sós vizes tartályba merített két elektródát a mozdonyon... az egyenáram szabályzására.

Jelzem hogy a nyomtáv bőven ad helyet a trakciós villanymotor hosszának (henger alak esetén a palástméretet értem "hossz"-on, trivi)

Tehát legyen a motor keskeny és hosszú, de ne egyenáramú - ez a 16,67 HZ, a német vasutat külön erőmű rendszer látja el árammal. Ők tudják .... engem nem zavar.

Ui: városi vasúton az alacsonypadló miatt más megoldások vannak, itt nem téma

Motorogre 2022.01.05. 10:52:48

@gomboc r2r: igen, a problémák nem műszakiak, hanem ... de ez már kivezetne a poszt témájából.
Viszont ha valaki megírná, mi várható stb.. érdekes lehetne.

evilwolf 2022.01.06. 11:04:49

De mikor fog a magyar vonat 160-nal menni?
Mert a hazug propaganda már évtized óta azt kamuzza, hogy 160-nal is mehet. De NEM MEGY!
A lényeg a hazugság. 160 km/h. Magyarként soha a büdös életbe sem.
Tudod mi megy ebben az országban?
A hazugság, az átverés. Az megy ezerrel.
Miért kellenek mindig új hazug szlogenek?
Pannon Puma
Magyarország jobban teljesít
Magyarország jelőre megy
Lófaxt mama!
A hazugság teljesít jobban
a hazugság nyomul előre ezerrel.
Mondj egy magyar vasútvonalat, ahol legalább 5 km-en hosszban megy 160-nal az a tetű régi Kandó.
Egyet mondj bazmeg!
A büdös életbe se lesz olyan, sőt, a 30-as korlátozás is száguldás nálunk.
--------
Tudod mi a valóság?
Magyarország xarban van!
Magyarország kullog az utolsó 3 hely valamelyikén.
----------
Tudod mi a valóság?
Az orbáni rezsim és pereputty teljesít.
Abból, amit a hazai és az EU-s adófizetők beadtak nekik.
------
Az egyik ilyen hasonló vezér megmondta:
qrvaország
Na, az a verzió jobban teljesít.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.01.16. 17:37:35

Engem is nagyon érdekel ez a tender, és nem tudtam, hogy mi a helyzet vele. Annyit megtudtam ebből a cikkből, hogy nem halt el hivatalosan. Nagyon kellenének már ezek. A múltkor volt egy cikk, hogy kigördült Magyarország első fénymozdonya, és egy ROZSDÁS tetejű V43-ast mutattak a képem. Szerintem ilyen marketingre nincs szükség, nekem égett az arcom. :-(

Voltam kispályás önkormányzatnál döntéshozói helyzetben, és egészen elképesztett az, hogy az emberek határozottan megmondták a véleményüket, hogy mit, miért csináltunk rosszul, miközben SEMMILYEN VALÓS INFORMÁCIÓJUK SEM VOLT az ügyről. És persze iszonyat nagy baromságokat állítottak össze-vissza. Alapvető törvényeknek ellentmondó dolgokat is. Ennél a cikknél is ez az érzésem. Nem tud semmit az író, de az biztos, hogy marhák, barmok, lopnak, lusták, kretének stb. Jó ez a nagy önbizalom.

Egy fenti hozzászólásban volt, hogy évtizedekre (nem is kettőre) vesszük ezeket a mozdonyokat, pár éves csúszás belefér, ha közben tényleg jó döntés születik. Pl. a csehekről volt valami kósza hír, hogy nem fizettek a szoftverhosszabbításért, és leállt az összes mozdonyuk valahol. Nem egyszerű egy ilyet letárgyalni, átlátni. Ráadásul gondolom még az alkatrészutánpótlásért is majd fizettetni akarnak, mi meg saját szervizbázis akarunk építeni stb. stb. Lehetnek olyan okok, amiket kívülről nem láthatunk.

Az meg külön elkeserítő (bár nem a tárgyhoz tartozik), ha valaki visszasírja a régi vezetést az ország élére, akik eladtak minden mozdíthatót. A repülőteret most nem tudjuk visszavenni, mert ezer milliárdokért adnák vissza, Feri meg 400 körüli áron adta el. De ugye kellett a pénz a választásra. A budapesti városházát is csak azért nem merik eladni, mert van jobboldali média is ebben az országban. Ők nem ehhez szoktak. Az biztos, hogy a paksi erőmű, a teljes megmaradt infrastuktúra, de még az új mozdonyok is el lennének adva egy esetleges kormányváltás után. Ja, a szavazók meg lecserélve. Milliárdszámra élnek emberek a Földön, akiknek Magyarország mennyország, belőlük lehet importálni gyorsan, sokat.

gomboc r2r 2022.01.17. 10:45:09

@fofilozofus: 1: A reptér soha nem fejlődött úgy, mint most magántulajdonban.
2: Semmi szükség arra, hogy állami tulajdonban legyen. Semmi pluszt nem ad a működéséhez. Sőt, inkább elvesz. Nézd meg milyen az állami tulajdonú vállalatok szolgáltatása.
3: A repteret nagyon jó áron adták el, egy csomó beruházás került megvalósításra a pénzből.
4: A reptér 25%-át a Fidesz-kormány adta el 2010 után, töredékáron.
5: A Városházát nem akarta senki eladni. Tájékozódj.
6: A csehek megvették a motorvonatokat, amik le voltak állítva. A Microsoft Outlook és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások bizonyos szoftvereknél nem működtek rendesen. Ezt a Microsoft az év elején megoldotta, de ehhez minden ilyen szoftvert futtató járművet le kell frissíteni. Ezek a járművek nincsenek hálózatra kötve, kizárólag manuálisan frissíthetőek biztonsági okokból. Ezt kellett megrendelniük a Stadlertől, mint eredeti gyártótól.
7: Nem arról van szó, hogy nem tarthat egy beszerzés két évig, hanem arról, hogy milyen beszerzések szoktak ennyi ideig tartani. Jelen esetben a vevő tudja mit akar, az ajánlott termékek már kiforrott járművek, amiket bármelyik másik országban fél év alatt sikeresen ki tudnak választani. A csehek például fél év alatt lezavarták az összes tenderüket, pedig az elmúlt 5 évben annyi mindent vettek, hogy az elképesztő.
8: Itt az okozza a problémát, hogy nincs rá pénze a cégnek. Az állam nem ad rá pénzt, azt mondta, vegyenek hitelből. A hitelhez kellene az állami hozzájárulás, ez nincs meg. Márpedig addig hiába zárják le a tendert, csak ciki lesz.
9: Mindeközben Mészáros ezen összeg többszöröséért kap meg vasúti munkákat, amelyek röhejesen túlárazottak. Tudod miért? Mert abból lehet lopni, ebből nem tudnak, mert ezek külföldi cégek. Ha Mészaros gyártana mozdonyokat, már ez is le lenne zárva.
süti beállítások módosítása