Gombóc mondja

Gombóc mondja


Dél-Budapest-projekt - 1.rész

2016. augusztus 11. - gomboc r2r

Hosszú idő után újra jelentkezem, remélhetőleg most már több időm lesz erre, s szépen ki fogom tudni fejteni a gondolataimat. Az utóbbi időszakban bejelentett tervezett változtatásokkal fogom kezdeni, összefoglalva, hogy mit és merre kíván csinálni a főváros és a kormány…

Tovább

B*szhatod a közlekedésed!

Bejelentették, hogy az állam végleg átveszi az agglomeráció közlekedésének a biztosítását, ami azzal jár, hogy a buszjáratok a Volánhoz kerülnek, ahova már egyszer sikeresen kijátszották őket (alvállalkozói szerepkörben), a HÉV-ek pedig a MÁV-hoz. Szeretnék gratulálni a…

Tovább

Nem lesz forrás

Miközben azt olvashatjuk, hogy Tarlós István főpolgármester szerepel éppen a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy hogyan érintik a törvényi változások Budapest költségvetését (borzalmasan, köszi a kérdést), közben belefutottam egy réges-régi, messzi-messzi galaxisban keletkezett…

Tovább

Elvitte a HÉV (a) felújítást

Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy felújítanák a HÉV-eket, ezzel is kitolva az életciklusukat 20 évvel. Közben bemutatták a pilot szerelvényt is, amihez hasonlóakra tervezik felújítani a többit. Most ez kicsit lecsengett, de melegítsük fel. Vajon jó-e ez nekünk? A…

Tovább

Még mindig nincs pénz Budapestre

Ismét előjött a probléma, hogy Budapest nem kapta meg a forrásokat a kormánytól. Már szóba került nálam is párszor, hogy valahogy a fővárosra nem szeretnek pénzt költeni a kormány tagjai. Hiszen állítólag nincs pénz. Ehhez képest most 1000 milliárd forintért vennénk…

Tovább

A fővárosi közlekedés gazdasági problémái

Mindenki a migránshelyzettel van elfoglalva, a hírek is leginkább erről szólnak, miközben olyan fontos dolgok fölött siklunk el, amikkel azért nem ártana foglalkozni. Tarlós István szeptember 18-án nyilatkozott, melyben felszólította a kormányt, hogy kezdjenek valamit a BKV/BKK-val,…

Tovább

Demszky elfecsérelt 20 éve?

Nehéz elkezdeni egy ilyen posztot, mert olyan sok helyről lehetne közelíteni a cél felé, hogy szinte lehetetlenség kiválasztani az utat. Leginkább úgy lehet megértetni, ha az elején időben kis ugrással visszafelé haladunk. Nehéz értékelni igazából objektívan értékelni a…

Tovább
süti beállítások módosítása