Gombóc mondja

Gombóc mondja


Vihar a Biliben

2017. május 25. - gomboc r2r

2 éve egy nagy vihar után írtam meg az első posztot a blogra, de még mindig ugyanott tartunk, sőt, ha lehet mondani, egyre inkább ugyanott tartunk, mint akkor. Miközben a Fővárosi Önkormányzat odáig van önmagával, bizonyos emberek világvárosként emlegetik a fővárost, s tudomást…

Tovább

Olimpiát csak ha adtok sok piát

2017-ben ítélik oda a 2024-es olimpia megrendezési jogát, ezért ugrasztották Budapestet, hogy vállalja el a 2017-es vizes VB-t egyfajta bemutatóként, hogy bemutathassuk miként rendeznénk meg az olimpiát. Már majdnem két éve annak, hogy átvállaltuk Guadalajarától. Most kicsit…

Tovább

6 év és semmi - A 3-as metró

2016 novemberében járunk. Immár 6 éve annak, hogy Demszky Gábort váltotta Tarlós István a főpolgármesteri székben. A legfőbb ígéret és kampánytéma a 3-as metró felújítása volt. Most, 6 évvel később, ott tartunk, hogy talán jövőre elindulhat esetleg a mondjuk úgy, hogy…

Tovább

Az olimpia előtt, alatt, után

Úgy látszik, hogy Budapest mindenképpen pályázni akar az olimpia megrendezésére, s az eseménytől csak Los Angeles menthet meg minket. Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés, a megrendezéshez készült Master Planre alapozva. Ez külön kiemeli, hogy még soha sehol nem rendeztek úgy…

Tovább

B*szhatod a közlekedésed!

Bejelentették, hogy az állam végleg átveszi az agglomeráció közlekedésének a biztosítását, ami azzal jár, hogy a buszjáratok a Volánhoz kerülnek, ahova már egyszer sikeresen kijátszották őket (alvállalkozói szerepkörben), a HÉV-ek pedig a MÁV-hoz. Szeretnék gratulálni a…

Tovább

Ingyenes parkolás az elektromos autóknak? - HIBA!

December eleje óta Budapesten ingyenesen lehet parkolni a zöld rendszámmal rendelkező autóknak. Ezt a döntést állítólag a környezetbarát autók elterjedésének az érdekében hozták meg. Önmagában nagyon dicséretes, hogy ha valaki ilyen céllal cselekszik, de kevéssé hiszem, hogy…

Tovább

Nem lesz forrás

Miközben azt olvashatjuk, hogy Tarlós István főpolgármester szerepel éppen a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy hogyan érintik a törvényi változások Budapest költségvetését (borzalmasan, köszi a kérdést), közben belefutottam egy réges-régi, messzi-messzi galaxisban keletkezett…

Tovább

Tarlós autóval menne a padlásra is

Ismét hallhattuk kedvenc főpolgármesterünket nyilatkozni a Budapestet érintő problémákkal kapcsolatban. Leginkább az az érdekes, ahogy mindenki a biciklisjogsival volt elfoglalva, pedig legalább hasonlóan értelmes volt a tömegközlekedés és az autóval való közlekedés…

Tovább

Elvitte a HÉV (a) felújítást

Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy felújítanák a HÉV-eket, ezzel is kitolva az életciklusukat 20 évvel. Közben bemutatták a pilot szerelvényt is, amihez hasonlóakra tervezik felújítani a többit. Most ez kicsit lecsengett, de melegítsük fel. Vajon jó-e ez nekünk? A…

Tovább

Még mindig nincs pénz Budapestre

Ismét előjött a probléma, hogy Budapest nem kapta meg a forrásokat a kormánytól. Már szóba került nálam is párszor, hogy valahogy a fővárosra nem szeretnek pénzt költeni a kormány tagjai. Hiszen állítólag nincs pénz. Ehhez képest most 1000 milliárd forintért vennénk…

Tovább
süti beállítások módosítása