Gombóc mondja

Gombóc mondja


Innen juss ki! Metrópótlás délen

2019. április 21. - gomboc r2r

Hétfőn elkezdődött a 3-as metró felújítása a déli szakaszon, emiatt Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat. Most elmondom, hogy mi a tapasztalatom a helyzetről és mi a véleményem a pótlásról. Az északi-szakasz…

Tovább

Megígér, beveszik, elfelejt, mosolyog

Bejelentik ezt, bejelentik azt, a propaganda tolja, majd szépen lassan a teljes némaságba kerül és elfelejtődik, mert az újabb és újabb ígéretek veszik át a helyüket. Így ér körbe a kormányzati kommunikáció. Most nézzük meg, hogy milyen ígéretekkel traktáltak minket az…

Tovább

Budapest elmaradottsága III. rész

Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez. Az első és a második rész elérhető a kattintás után. Már a második rész óta is eltelt egy év. Nézzünk körül ismét a szűkebb világban! Mennyit fejlődött Budapest a körülöttünk lévő nagyvárosokhoz képest? Igaz-e, hogy…

Tovább

RIGO(NE) - Elszállt, s reméljük nem is jön vissza

Megbukott az új elektronikus jegyrendszere a BKK-nak, már az időpontját sem tudják, hogy mikor vezetnék be. Szerencsére. Rengeteg probléma volt vele, de a legnagyobb, hogy igazából nem nyúlt volna hozzá a jelenlegi rendszerhez, csak digitalizálta volna. A RIGO Működése szerint…

Tovább

5-ös metró projekt - II. rész

Már több bejegyzésben foglalkoztam a jövendőbeli 5-ös metrót és környékét érintő teendőkkel. Ez a beruházás a jelenleg a semmiben végződő HÉV-vonalakat kötné össze a város alatt, ezáltal egy új hosszanti kapcsolatot adva az ingázóknak. A Csepeli- , a Ráckevei-, és a…

Tovább

Budapest elmaradottsága a metróhálózat II. rész

Két évvel ezelőtt készült egy poszt hasonló címmel, s az elmaradást bemutatandó, ideje frissíteni azt. Igazán érdekes képet fest a helyzetről, hogy merre halad (illetve nem halad) Budapest ebben a tekintetben. Metró építéséhez különféle okokat lehet felsorolni. Lehet azt…

Tovább

Mi lesz veled, Thököly út? - Vendégposzt

 Tízmillió nevű felhasználónk vendégposztja következik, akit megihletett ez a poszt. Nagyon örülök neki, hogy kedvet kapott hozzá és foglalkozott a témával. Olvassuk gondolatait: Három éves a zöld metró. Az átadás óta eltelt három év mind a szakmában, mind az interneten…

Tovább

Budapesti jegy- és bérletrendszer

Az elmúlt 10 évben mindig le akarták cserélni a budapesti jegy- és bérletrendszer elemeit, megújítani az egészet, hiszen tudták jól, hogy egyáltalán nem működik, nem hatásos, nem szolgálja a célját. Mégis, azóta sem sikerült továbblépnünk. Miért? Mert egy szintén…

Tovább

A legfontosabb beruházás - NEM

A 150-es vasútvonal Budapestről Ferencvároson, Pesterzsébeten, Soroksáron keresztül halad ki Kunszentmiklós-Tass, majd Kelebia irányába. Az utóbbi időben többször felmerült ennek a vasútvonalnak a fejlesztése. Most "ismét". Ehhez a vasútvonalhoz kapcsolódó egyik legfontosabb…

Tovább

3-as a 4-es - 3 éves a 4-es metró

2014. március 28-án Tarlós István és Orbán Viktor (több szempontból is emlékezetes és szimbólumos módon) átadták azt a 4-es metrót, amit minden lehetséges módon próbáltak akadályozni, de mutatkozni vele nagyon jó. Az átadás óta eltelt 3 év a metró életében, s az emberek…

Tovább
süti beállítások módosítása