Gombóc mondja

Gombóc mondja

Demszky elfecsérelt 20 éve?

2015. szeptember 21. - gomboc r2r

Nehéz elkezdeni egy ilyen posztot, mert olyan sok helyről lehetne közelíteni a cél felé, hogy szinte lehetetlenség kiválasztani az utat. Leginkább úgy lehet megértetni, ha az elején időben kis ugrással visszafelé haladunk. Nehéz értékelni igazából objektívan értékelni a munkáját több szempontból is. Most itt csak annyit szögeznék le, hogy legfőképpen azért, mert csak két főpolgármestere volt eddig Budapestnek a rendszerváltás óta. Demszky Gábor 1990 és 2010 között, illetve Tarlós István 2010 óta. Mivel Demszky Gábor jóval hosszabb ideig volt a város élén, igazságtalan lenne centiről centire összehasonlítani a tevékenységüket. Ezért nem is fogom ezt megtenni. Viszont, mivel Tarlós úrral kapcsolatos híreknél gyakran felmerül Demszky Gábor. mint viszonyítási alap, így kénytelen leszek valamilyen szinten megállapításokat tenni a regnálásukkal kapcsolatban. Ez elkerülhetetlen.

Már nem. (Forrás: cink.hu)

Akárhányszor felmerül Demszky Gábor neve, valamilyen formában elhangzik az, hogy "Tarlós 4 év alatt többet csinált, mint ő", vagy "Tarlós ezerszer hasznosabb, jobb főpolgi", vagy hogy "Demszky 20 év alatt nem csinált semmit sem". Nem akarok állást foglalni a vitában, nem tudom, s nem is akarom sugallni senkinek sem, hogy melyikük a jobb, hozzáértőbb, megfelelőbb ember a posztra, de azért a fair küzdelem jár mindenkinek, így ebben fogok most szerepet vállalni. Mivel szépen lassan felnőtt már egy olyan generáció, akik nem voltak még tudatuknál a '90-es években, vagy éppenséggel a 2008-körüli időszakra értek meg, s ezért csak arra emlékeznek Demszky neve hallatán, ezért valakinek kötelessége kicsit megbolygatni a  múltat, s felszínre hozni emlékeket, illetve új információkkal látni el az embereket. Úgy tűnik, hogy ez a valaki én leszek.

1990 és 2010 között bőven volt ideje mit kezdenie magával. Annyira, hogy a regnálásába két nagy válság is belefért. Gondolom senkinek sem kell bemutatnom őket. Az első Bokros Lajos neve miatt maradt meg az emberekben, a második pedig még nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk rá. Mégis sikerült elintézni fontos beruházásokat:

  • Kezdjük talán az egyik legfontosabbal. A Hungária-körgyűrű befejezése, a Lágymányosi híd megépülése, Ferencváros fejlődésének megindulása. Mára már teljes mértékben a tudatunkba vésődött, de majdnem 20 éve adták át.
  • Kisföldaltti (1-es metró) teljes felújítása 1995-ben.
  • 2-es metró teljes felújítása 2004-2007 között.
  • 2-es metró új szerelvényeire megkötötték a szerződést 2006-ban.
  • 150 vadonatúj autóbusz érkezése a 2-es metró építésével kapcsolatban.
  • 4-es metró építésének indulása 2006 (felszíni munkák), 2007 -ben (alagutak). (Sokszor felmerül, hogy a 3-as metrót kellett volna ezek után felújítani, de gondoljunk bele, hogy egyes szakaszai még nem voltak 20 évesek.)
  • 4-es metró szerelvényeire megkötötték a szerződést a 2-eséivel egyszerre, 2006-ban.
  • H5-ös HÉV részleges felújítása 2006-2007-ben.
  • A Budai Fonódó előkészítése (Láng Zsolt II. kerületi polgármester folyamatos blokkolása miatt nem lehetett elkezdeni)
  • Az IHO-n található egy kisebb táblázat a villamosfelújításokkal kapcsolatban, forrás azonban nincs, szóval se megerősíteni, se cáfolni nem tudom.
  • 1-es villamos folyamatos hosszabbítása
  • 2-es villamos és a korzó felújítása
  • 14-es villamos meghosszabbítása
  • Hűvösvölgy végállomás felújítása
  • Nagykörúti villamosok felújítása
  • Siemens Combinók érkezése, vele együtt a kocsiszín felújítása
  • Használt villamosok beszerzése
  • Villamosok korszerűsítése
  • Új trolibuszok beszerzése
  • Éjszakai buszközlekedés jelentős átalakítása ( ez inkább a VEKE érdeme, amikor még értékelhető ötleteik és valamivel visszafogottabb kommunikációjuk volt)
  • Egyesített bérlet bevezetése
  • Kiskörút megújulása

Ha ezeket megnézzük, azt láthatjuk, hogy rengeteg pénzt költöttek el az alatt a 20 év alatt. Lehet őt sok mindennel támadni, s kell is, mert voltak problémák, de azt mondani, hogy semmit sem tett, vagy hogy semmi se történt a 20 év alatt, azt nem lehet. Maximum az olyan fiatalok, akiknek ezek a dolgok természetesként hatnak, szájából tudtam ezt idáig elképzelni. De most segítőkezet nyújtottam, s ezt levezettem.

(Nem soroltam fel mindent, mert nem az volt a cél, hogy szembeállítsam a két főpolgármestert egymással. Nem válogattam, hanem ami eszembe jutott, azt írtam.)

Ha belegondolunk abba, hogy még szerződések sincsenek, de már minimum 160 milliárdról beszélnek a 3-as metró infrastruktúrájának felújításával kapcsolatban, illetve minimum 70 milliárdba kerül majd a kocsijainak felújítása, tehát együtt minimum 230 milliárdba fognak kerülni úgy, hogy még neki sem láttak. Mire lezárul a felújítás, a 300 milliárd környéke is elképzelhető lesz. Ha ezt tudjuk, akkor azért láthatjuk, hogy mennyi mennyi pénzt elköltöttek a fővárosi közlekedésre az ő ideje alatt is. Innentől pedig mindenki azt kezd ezekkel az információkkal, amit szeretne.

Ezen bejegyzésben nem célom Demszky Gábort jobbnak beállítani Tarlós Istvánnál, csupán olyan dolgokkal kívánok foglalkozni, amelyeket már elfelejtettünk, vagy akár nem is tudtunk róla. Nem kívánok dönteni a vitában, csak egy teljességgel téves érvvel foglalkozom, s megpróbálom érthetővé tenni, hogy miért téves. Innentől fogva pedig mindenkinek saját feladata dönteni, csak azt kérem, hogy ezt a döntését itt ne hangoztassa. Joga van hozzá, csak remélem annyi esze is, hogy megérti, hogy nem emiatt íródott a poszt. Nem moderálok, viszont mindenki önmagáról állít ki bizonyítványt. (Mindkét oldal esetében.)

süti beállítások módosítása