Gombóc mondja

Gombóc mondja

Itt a 4-es metró ideje

2015. október 19. - gomboc r2r

Múltkor megpróbáltam megértetni, hogy miért nem volt kidobott pénz a 4-es metró építése, s nagyrészt a politika démonizációja miatt lett ilyen rossz a fogadtatása. Most szeretnék ezen továbblépni, s megnézni a lehetőségeket a metró meghosszabbítására. 

Kelet

Folyamatosan változik a koncepció a Puskás stadion felújítására, de az biztos, hogy előbb-utóbb el fogják kezdeni. Jelen állás szerint 2019 az átadás ideje, ami azt jelenti, hogy addig ott építkezni fognak. Eközben új Millenáris Velodrom felépítéséről is szó volt. Tehát mondhatjuk, hogy Istvánmezőn egy jó nagy területen építkezések fognak zajlani a következő 5 évben. Ez megfelelő idő lehetett volna a 4-es metró meghosszabbítására a Bosnyák térig, hiszen ezt a szakaszt felülről tervezték építeni, mint a 3-as metrót az Üllői úton. Ezeket a projekteken összehangoltan meg lehetett volna csinálni, s akkor 4 éven belül a város ezen része is európai körülmények közé léphetett volna.

Már egyszer utaltam a BKVFigyelőre, ide is be kell hoznom, hogy lett volna pénz a második szakaszra, csak ezt valahogy mindig elfelejtik megemlíteni. Az előző 4-es metrós posztban mondtam, hogy ha a metró helyett a villamos épül meg, akkor 13 lámpás kereszteződést kell letudnia a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér között. Ez 3 km a villamos teljes kiépülése esetén lévő 9 km-ből. Egyszerűen képtelenség, hogy gyorsvillamosként működjön, ezért is lenne szükség a metróra.

Amennyiben a metrót építenék ki Újpalotára, Zuglónál épülhetne egy modern átszállópont a vasútról, amellyel pillanatok alatt kényelmesen elérhető lenne a Belváros, s nem terhelné meg különösebben egy-egy vasúti szerelvényről érkező nagyobb embertömeg. Ez az átszállóhely egyébként segíthetne kapacitást levenni a túlterhelt 3-as metróról, miközben a 4-es metró kihasználtságát növelné.

Amennyiben a metró kiépülne végig Újpalotára, akkor a Pólus Center melletti területen lehetne a vége, itt pedig az M3-as felől érkezőknek lehetne kialakítani egy vagy több nagy P+R parkolót. Ez csökkenthetné az autóforgalmat a Belvárosban, s kevésbé lenne problémás, ha elbontanák a Nyugatinál a felüljárót. Mert azt el kell bontani előbb vagy utóbb, legkésőbb a Bajcsy-villamos építésekor.

Eközben kiderült, hogy a 4-es metró helyett megépített villamos nem fog továbbmenni a Keletinél, amivel az utolsó értelmét is csírájában megfojtották a villamosnak. Mondjuk lehet addig nem kellett volna hozzányúlni a Thökölyhez, ameddig nem tudtuk, hogy mit akarunk csinálni. Ha pedig tudtuk, hogy oda villamost akarunk építeni, miért nem lehetett eleve úgy megcsinálni? Mert ez így pénzszórás. Könnyen vannak, hisz nem a sajátjukat pazarolják!

Az egyetlen komoly nehézség Zugló vasútállomásnál lenne, ahol a Hungária körúton közlekedő villamosnak, illetve a vasúti megállóhelynek is közel kell lennie. Ezen kívül csak akarat kérdése lenne a megvalósítás ebben az irányban a Keleti PU -> Reiner Frigyes park -> Zugló vasútállomás -> Bosnyák tér -> Molnár Viktor utca -> Újpalota, Fő tér -> Pólus Center útvonalon.

Nyugat

Másik irányban, Kelenföldtől úgy kell folytatni, hogy a nagy forgalom Budaörs felől jön, de Gazdagrét sem elhanyagolható az utasmennyiség szempontjából. Ezért kisebb kompromisszummal élve kellene megcsinálni. Nagyjából adná is magát, hogy Kelenföldtől egyenesen vezetve a Nagyszeben téren lehetne a megálló, itt egy szép városnegyed-központot kialakítva. Így itt egyszerűbben, gyorsan át lehetne szállni, nem kellene bebumlizni és Kelenföldön jó messziről rágyalogolni.

Innen szépen közeledve a Budaörsi úthoz le lehetne vinni akár a felszínen is Budaörsig. Vagy egy kis kerülőt beiktatva a Virágpiachoz vinni, s onnan Budaörs felé. Budaörs, Felső határ útnál érne be, itt lenne egy megállója. Aztán Templom tér, Városháza a Lévai utca magasságában, Budaörsi lakótelep, s Árok utca. Itt lehet építeni még P+R-t, plusz van hely a kihúzónak. Nem olcsó mulatság, de úgyis meg kell majd csinálni.

Ez az irány még csak tervben sincs, megvalósulni meg nem a következő 20 évben fog, úgyhogy a vonalvezetés bőven tűri a vitát.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr177952668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2015.10.20. 10:37:01

A Keleti és a Bosnyák közötti 13 lámpás kereszteződés úgy jön ki, hogy annak a fele a Keleti és a Dózsa György között van. Ahol a "remek" (buszokra szabott) zöldhullám miatt bringával kényelmesen és gyorsabban lehet végigjutni, mint autóval.
A BKK láthatólag nem tud mit kezdeni a Thökölyvel. Az utolsó felújításkor visszarakták a síneket, a villamos jelzőlámpák világítanak és költenek a karbantartásukra, viszont bármilyen egyéb okból (pl. buszmegálló a Zugló vasútállomásnál), vagy javításnál (pl. a csőtörés a Hungária túloldalán) felszedik a síneket, és nem pótolják.

A 4-es metró meghosszabbításának terveiben hasonló baromságok szerepelnek, mint az első szakaszon. Megálló a Dózsa György útnál, 600 m-re a Keletitől? Vagy a Róna utcánál, 400 m-re a Bosnyáktól? Annyi értelmük van kb., mint a Pápa téri megállónak, vagy a Gellért tér-Fővám tér párosnak. A Dózsa Györgynél még troli sem megy keresztbe, amire át lehetne szállni.
A metrónak nem kellene minden sarkon megállnia (hiszen ezeknél még pl. a Stefánián is több értelme lenne, több troliról átszállási lehetőséggel), hanem gyorsan behordania az embereket a belvárosba.

Serrin 2015.10.20. 10:57:17

OkoskaTo:rp : A Fővám térnek van értelme, mert közvetlen átszállást biztosít a 2-es villamosra.

ROTFL Manó 2015.10.20. 12:31:41

@Serrin: Sokan elmondták már, hogy ilyen alapon több értelme lett volna egy megállónak a Duna alatt, úgy, hogy a peron két végéről egy mozgólépcső vezetne fel a Gellért térre, egy meg a Dimitrov térre.

De kábé ugyanez igaz a Móricz és az Újbuda megállókra is, itt is elég lett volna egy megálló a jelenlegi kettő közt félúton, hasonló kijárással a peron két végéről a két jelenlegi megállóba...

Balt 2015.10.20. 13:52:54

@ROTFL Manó: Ugyanígy nem probléma még ennyire sem a Zugló vasútállomás - Hungária krt. megálló sem. Viszont - ehhez mérten - a Molnár Viktor u. és a Bosnyák tér között túl nagy a távolság.

A budaörsi metrót amúgy még biztos sokáig nem fogja indokolni semmi.

ladislaus 2015.10.20. 14:16:02

@Serrin: baromság, miért nem rakták a Kálvin és a Fővám közé a megállót (peronok) és onnan mozgólépcs/járda/aluljáró kombóval a 2-es villamos.

Pistának jó lesz 2015.10.20. 14:18:47

"lett volna pénz a második szakaszra"

Persze, ha lehúzunk néhányat a 1696/2014. (XI. 26.) Korm. határozat 3. és 4. mellékletében felsorolt - most támogatni szándékozott - projektek közül:
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=172703.312649#foot_4_place
Vagy az itt még nem szereplő, de pl. a Balázs Mór tervben vázolt, tervezés előtti projektek közül.
Melyikeknél fontosabb a 4-es metró? Mert pénz ugyan jön az EU-tól, de még úgy is sok az eszkimó, azaz a tervezett közlekedésfejlesztési projekt.

Arcade Macho 2015.10.20. 17:24:39

"Innen szépen közeledve a Budaörsi úthoz le lehetne vinni akár a felszínen is Budaörsig. Vagy egy kis kerülőt beiktatva a Virágpiachoz vinni, s onnan Budaörs felé. Budaörs, Felső határ útnál érne be, itt lenne egy megállója. Aztán Templom tér, Városháza a Lévai utca magasságában, Budaörsi lakótelep, s Árok utca. Itt lehet építeni még P+R-t, plusz van hely a kihúzónak. Nem olcsó mulatság, de úgyis meg kell majd csinálni."

tehat wiki...
Richfield: 11 929
Budaörs: 28 045

na most erre nem szoktak metrot kivinni...
ha a masik oldalt Zuglot es Ujpalotat szolgalna ki akkor az akiket valojaban elerne lenne siman 100e, de meg nekik sem eri meg a metro
ez van na, kar erolkodni...

Arcade Macho 2015.10.20. 17:26:37

@OkoskaTo:rp: az M4 belvarosi vonalvezetese kivalo!!!
a villamosnak
nezd csak meg, a belvarosban (budai skala - kalvin) kozott egy megallot hagytak csak ki a metroval a villamoshoz kepest
amugy nyugaton eppen az ilyen villamosokat toljak be kereg ala, pont tokeletes lett volna

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.20. 17:44:04

A 4-es metró pénzkidobás volt. A kettest kellett volna kivinni Kelenföldre. A Keleti és a Bosnyák közti kapcsolat pedig a felszíni közlekedés fejlesztésével is javítható..

misztikus alfahím 2015.10.20. 18:37:56

Kedves posztoló!

Feltétlenül értesíts, ha csak egy rövid időre is, de látogatást teszel a Föld nevű bolygón!

Metrós Bélabá 2015.10.20. 19:01:19

Neked ezért fizetnek vagy magadtól vagy ennyire idióta?

frn 2015.10.20. 19:51:08

Szerintem Budaörs felé elég lenne egy Gazdagréti megálló, majd a Teszkónál és az Ósannál egy-egy. Biztos meg lehetne velük egyezni és P+R -ként használni a két óriásparkolót. Úgy látom munkaidőben kb. 20-30% kihasználtsággal működnek. Akár tízezres nagyságrendben is lehet szabad hely össz. Újpalota felé kb. a Hungáriánál, a Bosnyákon, a Késmárk u.-nál, a piacnál, és a Pólusnál kellene megálljon -szerintem- . Ott is a lényeg az M3 felől jól megközelíthető Óriás P+R lenne. És ezután, -ha még egyszer a városvezetésre "szakadna az OTP"- lehet gondolkodni, hogy akiknek a rohanás helyett inkább egy városnézéssel egybekötött, legalább félórás utazásra esik a választásuk a Keleti- Újpalota között, azoknak hogyan kedveskedjenek.

Gandalf007 2015.10.20. 20:45:45

Az Újpalota-Keleti közti villamos egyáltalán nem hülyeség, sőt! A 4es metró ezen szakaszának az volt az egyik alapötlete, hogy kiváltsák a drágán üzemeltethető 7-esbuszokat. Ehhez viszont az kell, hogy nagyon sűrűn álljon meg az a szerencsétlen metró, lesz egy csomó kihasználatlan állomás ahol csak lézengenek az emberek. Csak gondoljatok bele abba az egyszerű ténybe, hogy a Keleti és a Bosnyák között 4 állomást akartak építeni, noha ténylegesen csak a Thököly-Hungária kereszteződésnél és magán a Bosnyákon lenne indokolt a várható utasszám okán. Na most, ha van villamos, akkor nem kell se hetes busz, se a metrónak sem kell sűrűn megállnia, hiszen a két, VISZONYLAG messze lévő metrómegálló közti forgalmat le tudja bonyolítani a villamos (ami olcsó és környezetbarát).
ÉS ha esetleg eljutnánk odáig egyszer az időben, hogy a metrót ténylegesen meghosszabítják Újpalotáig, akkor is lesz egy relatíve sűrűn megálló villamos, ami el tudja szállítani az egyébként a Bosnyák és Újpalota közti kertvárosias beépítésű, tehát alacsonyabb népsűrűségű, azaz magyarra fordítva kis(sebb) kihasználtságú szakaszon a forgalmat így teremtve lehetőséget arra, hogy egy, maximum 2 megállóval a metró elérje Újpalotát.Vagyis, így ténylegesen gyors elérést lehet biztosítani Újpalota és a Bosnyák/Keleti/Belváros között, tehát - részben - kiváltható a hetes busz.
És ami még szintén a villamos mellett szól: elvileg valami 20 milliárdból ki lehet hozni a villamospálya kiépítését. Egy metrómegálló kialakítása mennyibe kerül? 10-15-20 milliárdba? Tehát sokkal olcsóbban jön ki (sokszor sokkal olcsóbban) mintha sok megállót építenénk a 4-esre, és hosszabbb távon üzemeltetni is olcsóbb, mint a 7-es buszokat

Yakk 2015.10.20. 23:13:43

@frn: Egyetértek. Budaörsön a teszkó, meg a madarasteszkó mellé mehetne 1-2 megálló, és ezt a legutolsó szakszt akár kelenföldről is már lehetne a felszínen vinni. A nagy áruházakat biztos meg lehetne kérni, hogy fizessék már a költség egy jó részét, mert akkor a belvárosból lehetne oda kijárni vásárolni, viszont baromi sok hely lenne ott P+R-nek.

Amúgy meg a 4-es metró mostani szakaszán 3 teljesen fölösleges megálló van, amelyek árából eleve meghosszabbíthatták volna valamerre. Én azt szeretném, ha Magyarország egy olyan hely lenne, hogy az ilyen fokú szakmai inkompetenciáért, amely 100 milliárd plusz kiadást jelent (arányítva kb a 3 felesleges megálló) bizony bizony néhány ember börtönbe kerül teljes vagyonelkobzással...

fehérfarkas 2015.10.20. 23:13:44

Tavasszal még azzal hülyítettek minket, hogy az Astoriáig megy a villamos.
Akkor nem tudták, hogy a födém nem bírja el?
Mondjuk eleve nem kellett volna 2011-ben a 4-es metró továbbépítését lefújnia a kormánynak, hogy 2. és 3. fázis ne készüljön el. Hiszen az utaskapacitás a teljes szakaszra volt tervezve és nem csak az 1/3-ra.

Az pedig kamu, hogy az Astoriánál nem lehet villamosfordítókat építeni és ezért se menjen oda. Ugyanis az új villamosoknak nincs szükségük fordítókra, mert mindkét irányba tudnak menni. Egyébként a főváros rengeteg villamosvonala fordító nélkül végződik, és mégis tudnak a villamosok a végállomásokról/ra ki/be menni.

fehérfarkas 2015.10.20. 23:41:27

@OkoskaTo:rp: "A 4-es metró meghosszabbításának terveiben hasonló baromságok szerepelnek, mint az első szakaszon. Megálló a Dózsa György útnál, 600 m-re a Keletitől? Vagy a Róna utcánál, 400 m-re a Bosnyáktól? Annyi értelmük van kb., mint a Pápa téri megállónak, vagy a Gellért tér-Fővám tér párosnak. A Dózsa Györgynél még troli sem megy keresztbe, amire át lehetne szállni."

A Dózsa György úti kereszteződésnél kellene metró, ugyanis egyrészt 2 kerület határa (Zugló, Erzsébetváros), másrészt nagyon sűrűn lakott terület számára fontos közlekedési pont, és a Városliget (áprilistól októberig végig rendezvényekkel és fesztiválokkal teli + jelentős idegenforgalmi vonzóerő is) meg Hősők tere felé is onnan lehet egyenesen eljutni. Arról nem is beszélve, hogy Dózsa György úti/Felvonulás téri nagy parkolóhoz ez lenne a legközelebbi metróállomás. Márpedig azt a parkolót hétköznap több száz autó használja P+R-re. Mondjuk ki nyiltan: a főváros legnagyobb P+R parkolója a felvonulás téri.

A Róna utca szintén fontos közlekedési csomópont Zuglóban. Valóban a Bosnyák térhez túlságosan közel van. Talán az Amerikai út és a Róna út közé lehetne tenni az állomást, és mozgójárdával mindkét oldal irányába lenne kijárat. Külföldön ez már több helyen jól működik.
A metrónál azért ne felejtsük el, hogy nagyon sűrűn lakott területeken megy keresztül a IX., VIII. és menne, ha megépülne a VII. és XIV. kerületekben.
A Róna utcáról csak annyit: közvetlen mellette van egy kis Tesco, onnan gyalog pár perc a polgármesteri hivatal, pár troli az Uzsoki kórház, és Füredi úti nagy lakótelep (Zugló legnagyobb lakótelepe a Vezér útival egybenőve - egy vidéki közepes város lakosságának felel meg) és az Örs vezér tere felé menő troli is keresztezi.
A Keleti pu és Bosnyák tér közti rész végig 3-4-5-6 emeletes épületekkel van zsúfoltan beépítve, A terület lakossága egy közepes vidéki városé.

A Bosnyák tértől kifelé egy jó hosszú szakaszon már alacsonyabb a népsűrűség és beépítettség, de a végállomása egy átlagos vidéki magyar városnak megfelelő lakosságszámú Újpalota lenne. Újpalotán 36 ezren laknak.
A Bosnyák tér pedig az ott megépülő új városközponttal, a MUNDO projekttel (nagy bevásárló és szórakoztatóközpont + sporpálya + egészségügyi intézmény + önkormányzat ügyfélszolgálatának átkerülése) generálna nagy forgalmat. Ennek a projektnek az elkezdéséről idén döntött a zuglói képviselőtestület.
(3 ciklus óta húzódik a projekt, és csak idén kapott zöld utat)

fehérfarkas 2015.10.20. 23:47:00

@Pistának jó lesz: "Melyikeknél fontosabb a 4-es metró? Mert pénz ugyan jön az EU-tól, de még úgy is sok az eszkimó, azaz a tervezett közlekedésfejlesztési projekt"

Felcsúti stadion, reptér, helikopterleszálló, kisvasút helyett mondjuk 4-es metró. Vagy az MNB több százmilliárdos ingatlanvásárlásai, Matolcsy-egyetem helyett is lehetne. Vagy az üresen álló új stadionok helyett is. A Városligetbe tervezett új múzeumi negyed helyett (és legalább akkor a Városliget is megmenekülne a beépítéstől). Vagy Orbánnak a Budai Várba való költöztetése miatti átalakítások helyett. És még lehetne sorolni azokat a területeket, amelyek helyett bőven lehetne a 4-es metróra költeni a pénzt.

fehérfarkas 2015.10.20. 23:53:57

@Gandalf007:

Attól függ milyen metrómegálló. Olyan mint a 3-as vonalán a Váci út alatt, mert az olcsó.
Vagy olyan mint a 4-es vonalán, amelyek közül 2 is bekerült a világ legdizájnosabb állomásai közé, az viszont sokba kerül. Miután a 4-es metró a Keletitől kifelé már nem a belvárosban menne, ezért oda elég a mezei "fapados" metrómegálló is a hiperszuper-dizájnos baromidrága látványbetonos helyett.

Baloldali érték 2015.10.21. 00:02:27

"A Dózsa György úti kereszteződésnél kellene metró, ugyanis egyrészt 2 kerület határa"

Ma sem áll meg ott gyorsbusz mert túl kicsi a forgalma, minek álljon meg metró?
Ha a Bosnyákig hosszabbítanak, kell egy köztes megálló Zuglóra, többet sehova.
Zuglót (és a Hungáriát) viszont nagyon el kéne érnie a 4-es metrónak.

A blogbejegyzés viszont azt felejti el, hogy aálmodozni lehet, de a közlekedésfejlesztési EU keret nagy részét elveszi a 3-mas metró felújítása, azon túl annyi pénz se marad 7 évre összesen, amiből akármelyik irányba meg lehetne hosszabbítani a 4-es metrót. Marad kb 50 milliárd Ft. Ha több maradna, a 3-mas metró hosszabbítása RpÚp-ra, vagy a déli HÉV-ek behozatala (+járműcsere) még mindig fontosabb lenne.

laci_52 2015.10.21. 00:06:47

A négyes metró eleve el lett b*va, mert túl sűrűn vannak a megállók. Annak idején a két végén kijáratos metróállomást már a 2-esen is meg lehetett csinálni(lásd Népstadion állomás!), itt miért nem ment?

Budaörsnek nem jár metró, hiszen egyik vonal sem megy túl a városhatáron, miért pont ők legyenek a kivételezettek?

A Thököly úti hosszabbítás Újpalotáig viszont reális és hasznos fejlesztés lenne, már a 40-50 évvel ezelőtti tervekben is benne volt.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2015.10.21. 01:32:28

@laci_52: "Budaörsnek nem jár metró, hiszen egyik vonal sem megy túl a városhatáron"
tényleg? és a szentendrei-, gödöllői-, ráckevei hév? attól, hogy azok zöld színűek, ugyanúgy gyorsvasutak, mint a metró. mellesleg, pont, ahogy többen is mondták, a tescónál, meg a madaras tescónál ott a baromi nagy, p+r-ként hasznosítható parkoló. mert ez az igazi p+r, ami a városon kívül van, nem az őrmezői, ami az ingázóknak már a félúton túl van...

Meridian74 2015.10.21. 02:40:27

@laci_52: "négyes metró eleve el lett b*va, mert túl sűrűn vannak a megállók. "

Ez hülyeség. Akár minden második sarkon lehetne egy-egy megálló, a lényeg az, hogy a föld feletti szűkös hely miatt a föld alá vidd a közlekedést, ahol már van hely bőven, igaz az is, hogy alagutat fúrni drága mulatság... szvsz elég lenne annyira lemenni, mint a Földalatti esetében, de ebben az esetben az építési munkát kellene kurva gyorsan lezavarni, mert ugye... ,)

lajafix1 2015.10.21. 07:49:43

ajjaj már megint a kéz bili belelóg, a fő kérdés lenen elég utas? Mert hiába akarod 2,5x nyújtani a vonalhosszt, ahhoz utas is kell ám, mert anélkül a megtérüléshez szükséges nettó jelenértékszámítás a nagy szakértőkből buta ábrándozókat csinál. (és igen, ki lett számolva, lószart mama lett az eredmény)

lajafix1 2015.10.21. 07:52:09

" Akár minden második sarkon lehetne egy-egy megálló, a lényeg az, hogy a föld feletti szűkös hely miatt a föld alá vidd a közlekedést, ahol már van hely bőven"

Akár a Dárius kincsét is szarrá tudnád változtatni, tehát bármikor lehetsz kormánmyprogram író, csak arra ügyelj meg ne valósítsák... :-)

A sűrű felszíni közlekedésen egy behajtási adó + 500 FT/l üzemanyag könnyebben gyorsabban és kisebb befektetéssel oldja meg, ha ez a cél. Ehhez nem kell metró.

lajafix1 2015.10.21. 07:54:53

"Budaörsnek nem jár metró, hiszen egyik vonal sem megy túl a városhatáron, miért pont ők legyenek a kivételezettek?"

vovovóóóó a szakértelem megdörrent. :) mintha az jött volna ki a nagy számításba, hogy budaörsig több értelme lenne a hosszabításnak, mint palotáig.

lajafix1 2015.10.21. 07:56:27

"hát mondhatjuk, hogy Istvánmezőn egy jó nagy területen építkezések fognak zajlani a következő 5 évben. Ez megfelelő idő lehetett volna a 4-es metró meghosszabbítására a Bosnyák térig, hiszen ezt a szakaszt felülről tervezték építeni, mint a 3-as metrót az Üllői úton. Ezeket a projekteken összehangoltan meg lehetett volna csinálni, s akkor 4 éven belül a város ezen része is európai körülmények közé léphetett volna."

Aztán ennyi építkezést egy helyen hogy szolgálható ki értelmesen? ha feltúrod a tökölit istvánmezői többi építkezés logisztikája merrefele valósul meg?

Balt 2015.10.21. 07:57:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ugggyan, hol lesz abból 400ezer utas? Dugódíj meg helyi P+R esetén esetleg, bár akkor ugyanez igaz kb. minden égtáj felé: Pilisvörösváron, Szentendrén, Fóton és/vagy Gödöllőn stb.

Balt 2015.10.21. 08:00:37

@Arcade Macho: Ez a helyzet kb. Egyébként is inkább a vasutat kellene jobban integrálni a városi/-elővárosi közlekedésbe.

Balt 2015.10.21. 08:11:02

@csentecsa: Ebben van valami.

@misztikus alfahím: :)

@Gandalf007: Az alapelvet nem vetem el, bár akkor is valami azt súgja, hogy organizációs szempontból fordítva ésszerű: előbb a metró, aztán esetleg a villamos. :) Szó, ami szó, utóbbi "olcsósága és környezetbarátsága" is kétséges számomra, mikor pl. a 3-as/62-es villamos pályáját az elmúlt nem egész 15 évben (amióta a "hannoveriek" járnak rajta) kb. 4x újították fel teljes szakaszos vágány és alépítménycserével. 4-es/6-os dettó.

fehérfarkas 2015.10.21. 08:15:36

@laci_52:
Na, ez az a mentalitás, ami miatt Magyarország még 2950-ben is elmaradott félfeudális ország lesz, miközben már a szlovákok és a románok is köröket ránk verve hagynak le minket.

Föld alatti metró ugyan nem megy túl Budapest határán, de a szintén kötött pályás, elővárosi vasút, a HÉV igen.
Senki nem mondta, hogy a metrónak csak és kizárólag a föld alatt kell teljes hosszában futnia (ami jelenleg sincs így Budapesten, mert a 2-es és 3-as metrónak is van föld feletti szakasza és megállója, távábbá a szentendrei HÉV-nek meg van föld alatti szakasza és megállója)
Másrészt pedig egy tömegközlekedésfejlesztésnél nem a sárga irigységi faktorból kell kiindulni, hanem a valós és a jövőbeli igényekhez tervezni és megépíteni.
Tőlünk nyugatabbra és keletebbre így csinálják.

fehérfarkas 2015.10.21. 08:25:20

@lajafix1:
Van néhány arab ország, ahol ennél kisebb területeken, ennél sokkal de sokkal monumentálisabb és több építkezés van egy időben, és mégis meg tudják logisztikailag oldani. Azok a magyarok által primiítv kecskeszarlapátolónak tartott arabok meg tudják oldani, de a nagy mélymagyar, az európai civilizáció védelmezőinek és az 1000 éves szentkorona államiságának, a passzát szelet fújó magyaroknak még az Istvenmezőn is nehét egy időban több projektet kivitelezni. Ezért a mentalitásért tart itt ez az ország. És ezért hagynak le minket azok, akiket folytpn lenézünk, folyton cikizünk, folyton elmaradott primitíveknek tartunk.
Nemcsak München, Helsinki, London hagy le minket fényévekkel, hanem még az általunk leszólt népek is.

Nekünk tényleg az a színvonalunk, hogy Felcsútra, egy 1800 lakosú faluba építünk egy 3000 fős stadinont, foci akadémiát, repteret, helikopterleszállót és kisvasúta, a 2 milliós főváros tömegközlekedésének fejlesztésére meg nincsen pénz? Tényleg ezen a színvonalon áll a magyar ember? Sajnos a válasz: igen. Nem csoda, hogy félmillió honfitársunk már elhúzott nyugatra.

Balt 2015.10.21. 08:26:40

@fehérfarkas: "Akkor nem tudták, hogy a födém nem bírja el?"

Ez elég faramuci indok valóban, még ahhoz képest is, hogy Tarlós mélyépítő mérnök eredetileg, mert a kihúzóvágányok vége valahol a Nefelejcs u. után lehet, tehát a villamos ilyen alapon meg sem tudja közelíteni a Baross teret.

Az Astoriához villamost vinni önmagában szerintem is marhaság, legfeljebb egy távlati, átfogó "villamosítási" program keretében (ahol mondjuk a belvárosból kitiltják a belsőégésű motorokat), de akkor ennek megfelelően kellett volna az eddigi átépítéseket (Ferenciek tere, Széll Kálmán/körút/Újbuda-központ, dugódíj-elképzelés stb.) megvalósítani.

azekezetnelkulitelseolvasom 2015.10.21. 08:29:32

Nyugi, lesz pénz a 4-es metróra, mert sok pénz van benne! :))

Balt 2015.10.21. 08:30:27

@fehérfarkas: Sőt, az eddigi 4-es metró uniós támogatás visszafizetése helyett is...

Balt 2015.10.21. 08:35:55

@Baloldali érték: "Ha több maradna, a 3-mas metró hosszabbítása RpÚp-ra"

Azt még nem hallottam, hogy ez az álmodozáson túl komolyan felmerült volna, viszont legalább Kápmegyerig meghosszabbítani nagyon itt volna az ideje - a helye megvan mindenhol, az elbontandó uszodánál, még szanálások is voltak anno a víztorony körül. Remélem, ez a felújítással realizálódik, ahogy a HÉV is, úgy tűnik.

Balt 2015.10.21. 08:41:50

@fehérfarkas: "magyarok által primiítv kecskeszarlapátolónak tartott arabok meg tudják oldani"

Nem rasszizmus mondatja, de ehhez az araboknak a pénzen kívül vajmi kevés közük van. Jó, tudom, Oszama is majdnem építész volt, csak hát pont nem az építésben jeleskedett. :)

rnz 2015.10.21. 11:58:22

Amíg nem lesz fideszes polgármester Budaörsön, addig egészen biztosan nem lesz metro sem. Ott tesznek keresztbe a városnak, ahol csak tudnak. Nevetséges, hogy például az okmányiroda (is) Budakeszi alá tartozik, ahol fényévekkel van lemaradva minden, leszámítva a korrupciót. Most épp azzal próbálják meg kényszeríteni a tömegközlekedőket a 4-es metro használatára, hogy sok buszjárat nem megy el a korábbi végálomásokig, csak a metroig. Így nagyon sok embernek teljesen fölöslgesen át kell szállnia plusz egy alkalommal.

Arcade Macho 2015.10.21. 23:47:57

@Baloldali érték: "Ha a Bosnyákig hosszabbítanak, kell egy köztes megálló Zuglóra, többet sehova. Zuglót (és a Hungáriát) viszont nagyon el kéne érnie a 4-es metrónak."

hozzatennem, hogy a hungaria megallonal eleve ugy csinaljak meg a villamos atvezetest hogy azt kesobb megbontas nelkul lehessen metrova alakitani
azaz nezve a metro km arait, es a 26 Mrd -t amibol egyreszt egy vasut feletti hidat (zuglo-pestujhely hatara) masreszt ezt a kis aluljarocskat fogjak beletolni, hat elegge alullovesnek erzem a koltsegeket :)

egyebkent meg engem ujpalotaikent az zavar hogy at kell szallni a jo kis buszrol a Keletinel, es akkor lehet kb annyit gyalogolni mint az agglomerek, tisztan es lathatoan raraktak a rendes budapesti embereket a szoporollerre ott hogy at kell szallni
hozzak csak ki a hungariaig, ott meg csinaljak meg a metro melle beallo trolikat es azzal az erintettek sokkal elegedettebbek lennenek, meg ugy kb mindenki :)

Arcade Macho 2015.10.21. 23:49:42

@rnz: "Amíg nem lesz fideszes polgármester Budaörsön, addig egészen biztosan nem lesz metro sem. Ott tesznek keresztbe a városnak, ahol csak tudnak."

egyszer zarandokoljal el a budaorsi P+R -ig, utana masnap menjel be egy lapatnyellel a pogimesteri hivatalba es addig verd azt a barmot aki ott elvezetgeti azt a kocerajt amig mozog

Arcade Macho 2015.10.22. 00:12:31

@fehérfarkas: "és a Városliget (áprilistól októberig végig rendezvényekkel és fesztiválokkal teli + jelentős idegenforgalmi vonzóerő is) meg Hősők tere felé is onnan lehet egyenesen eljutni."

ez igy leirva tok logikus
valojaban meg a Hosok tere az gyalog ugyanolyan messze van ettol a "leendo" M4 megallotol mint a negyes hatos villamostol
gondolom te is az Oktogonnal nem jutna eszedbe felszallni az M1re, arra a 4 megallocskara :)))

rnz 2015.10.22. 17:25:14

@Arcade Macho: Melyik parkolóra gondolsz?

Arcade Macho 2015.10.22. 22:01:13

@rnz: a budaorsi vasutallomasnal levore, valami Raktar utca
jol latom a gugli map -en van ott lazza 30 parkolo? egy kozel 30e -es telepulesecskenek?

gomboc r2r 2015.10.22. 22:31:24

@Arcade Macho: Persze, hogy drágább lesz, ez nyilvánvaló. 3-as metró felújítását is 100 milliárdra mondták, aztán 120 lett, most 160-at mondanak, pedig egy kapavágás nem történt. Simán meg lesz a 200 is. Ennél meg ki tudja.

gomboc r2r 2015.10.22. 22:34:37

@fehérfarkas: Azért nem lehet villamamosfordulót építeni az Astoriára, mert nincs elég hely. Tegyük fel megcsinálják a fejvégállomást a két peronnal, de az a helyzet, hogy az érkező villamosok csúcsidőben gyakrabban jönnének, mint amilyen gyorsan fordulni tudnának, ugyanis az elképzeléseik szerint körülbelül 5-6 vonalat raknának ide.

gomboc r2r 2015.10.22. 22:35:49

@Pistának jó lesz: Talán a linket el kéne olvasni, nem csak agy nélkül kommentelni...

Arcade Macho 2015.10.23. 09:44:33

@gomboc r2r: tehat az M4 hosszabbitasarol es a gyorsvillamosrol beszelunk
na marmost nem illendo az osszehasonlitast ugy csinalni hogy az M4nel az eppen megepult kotlseget nezzuk ami mar ezzel a dragitassal van beszamitva a masiknal meg egy idealizalt allapotot veszunk
nem mellesleg az M4nek allandoan a metroval ellatott arat rancigaljak elo mig ennel a gyorsvillamosnal csak a vonal lesz annyi

meg egyszer: a Hungariaig kellene csak elhozni az M4et, ott egy rendes helyen atszallitani az embereket trolirol
a troli meg elferne hiszen a buszsav a Dregelyvar utcan mar megvan, utana meg a XIV keruletben a Bosnyakig kellene csak szelesiteni vagy okosan beallitani a lampakat

gomboc r2r 2015.10.24. 11:30:54

@Arcade Macho: Az M4-nél nem csak a metróépítés költségei voltak, hanem az összes. Ajánlom eggyel régebbi posztomat: gombocmondja.blog.hu/2015/10/09/a_4-es_metro_kerdesei

A troli nem megoldás. Egyrészt a kiszolgálása borzasztó hosszú felesleges futás után történhetne csak meg, vagy új troligarázs esetén, másrészt meg az út forgalmán nem segítene. Harmadrészt pedig nem lenne vonzóbb a tömegközlekedés, csak a jelenlegit látná el, új utasokat nem vonzana be. Egy városnak kiterjedt gyorsvasúthálózatra van szüksége. Budapesten ez a metró. Ha nincs ez meg, akkor a város magját elárasztják az autók. Metró kell, hogy élhető Belváros legyen.

fizolt 2015.10.25. 11:13:31

"Ez megfelelő idő lehetett volna a 4-es metró meghosszabbítására a Bosnyák térig, hiszen ezt a szakaszt felülről tervezték építeni, mint a 3-as metrót az Üllői úton." - > A Keleti pályaudvar-Bosnyák tér szakasz is mélyvezetésű lett volna, a terveket erre dolgozták ki.

Arcade Macho 2015.10.25. 12:56:08

@fizolt: eloszor az volt hogy az ottlakok pruszkoltek hogyha nyilt szinen van a felujitas, akkor az milyen rossz lesz, aztan az volt hogy rekordgyorsagsaggal leaszfaltoztak a regi otvar utat, ugymond ideiglenes jelleggel, aztan meg jott az hogy nem hozzak tovabb
valahogy az hogy a tervezes milyen stadiumban volt az nem jott at
mindenesetre a keregmetro olyan szempontbol jobb lenne, hogy keveset kell lebumlizni a melybe

Arcade Macho 2015.10.25. 13:37:11

@gomboc r2r: szerintem meg a troli az lehet olyan gyors mint a gyorsvasuthalozat
fokent ha nem all meg minden saroknal mint pl. az M4et terveztek volna hogy alljon meg a Dozsanal es a Ronanal is
az atszallas is nagyon fontos, jelen pillanatban a 7es buszcsaladrol valo atszallas az M4re is olyan brutalis idoveszteseggel tortenik, mintha vasutrol valo M4re atszallas
süti beállítások módosítása