Gombóc mondja

Gombóc mondja

Elvitte a HÉV (a) felújítást

2015. november 15. - gomboc r2r

Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy felújítanák a HÉV-eket, ezzel is kitolva az életciklusukat 20 évvel. Közben bemutatták a pilot szerelvényt is, amihez hasonlóakra tervezik felújítani a többit. Most ez kicsit lecsengett, de melegítsük fel. Vajon jó-e ez nekünk?

A jelenleg közlekedő járművek mára elérték a 30-40 éves kort, a volt NDK gyártotta őket, teljességgel elavultak. Az állapotuk nem a legtökéletesebb, de komolyabb problémák nincsenek vele. Ha nem csak az utasok által látott részt, de a műszakit is korszerűsítenék, akkor valóban érdemes hozzányúlni, hozzákezdeni a projekthez, mivel tényleg véges mennyiségű elkölthető pénz van a világon, s jelenleg sokkal égetőbb problémáink is vannak. A lényeg az, hogy akkor ne vessük el a sulykot, s maradjanak itt még 40 évre.

Mivel jelenleg a 3-as metró kocsijainak a felújítása élvez (jogosan - mármint az állapotuk miatti cselekvés a jogos, nem pedig az, hogy újak helyett csak felújítanak, de azt is hogy) elsőbbséget, s ha ez nagy nehezen letisztázódik, akkor utána következhet a Kisföldalatti mára teljes mértékben elhasználódott szerelvényeinek a cseréje. Éppen 20 éve, hogy az állomásokat és a pályát is felújították, szóval ideje a mára teljesen elavult és megfáradt szerelvények cseréje is. Ez pedig jelentős összegbe fog kerülni, mivel rendkívül egyedülálló járműspecifikációkkal rendelkezik, s az ehhez járó alacsony példányszám miatt nagyon megdrágíthatja ezt a beruházást.

Fotógaléria az Index ezen cikkében található.

Ezért ha most a HÉV-ek "csak" egy alapos felújítást kapnak, az bőven elfogadható. A lényeg a beépítendőben található. Most a műszaki részével nem igazán akarok foglalkozni, inkább csak az utasokra közvetlenül tartozó dolgokkal. Legelőször is, nézzünk rá kívülről. Nem értem, hogy miért kell mindent átszíneznie a BKK-nak, kezdve a buszokkal, folytatva az új trolikkal, s most itt van a HÉV. Máskor mindig a tradíciókról, a hagyományokról beszélnek/beszélünk, de itt meg egy történelmileg alakult képet változtatnak meg csak úgy. A HÉV-nél a legkisebb a probléma ezzel kapcsolatosan, de más problémák is vannak. 

4 különböző színt használtak a járműhöz. Nincsen bajom azzal, ha valami színesre sikerül, de nem hiszem, hogy a BKV-nál pont erre kellene annyi időt szánni. Már az Ikarus 412-esek színátmenetes festésénél kiderült, hogy ez a legutolsó dolog, amivel törődni kell. Szóval akkor, amikor még az ajtóknak is kétféle színe van (az első ajtó fehér, a többi zöld), el tudom képzelni, hogy körülbelül az első javításig marad ez így. De nyugodtan cáfoljanak rám. Remélem sikerül, de nem bízom benne.

Belül észrevehetjük, hogy eltűntek a kis zárt boxok, s autóbuszülések kerültek be helyettük. Mindenkinek más az ízlése, hogy melyik neki a kényelmes, nem megyek bele, hogy ez jó-e vagy rossz. Majd eldől, hogy a többség mit gondol róla. De megint előjöttek a lehajtható ülések. Könyörgöm. Mikor utazott utoljára buszon az az ember, aki ezeket betervezte ide? Már az Ikarus 412-esnél kiderült, hogy teljes mértékben alkalmatlanok vagyunk ezeknek a használatára. Nem kellene erőltetni. Majd talán egyszer ezeknek is eljön az ideje, de az még nem most van. Ki velük.

Aztán jöjjön a feketeleves. Mikor először meghallottam, hogy hozzányúlnak, egyből az jutott az eszembe, hogy túl zsúfoltra van megcsinálva a belső tér. Az egyik oldalt meg lehet hagyni a hagyományos elrendezést, de a másik oldalon metrószerűen kellene megcsinálni az üléssort. Ez félig-meddig sikerült is, hiszen van ilyen része a szerelvénynek, de nem voltak elég bátrak, csak egy részen merték meglépni. Pedig ez esetben sokat lehetne segíteni, hogy kicsit szellősebbé váljon, kényelmesebbé az álló utazás. Így azért az ülések száma sem csökken drasztikusan. cserébe jobban el lehet helyezkedni. S a régi elrendezésű oldalon az ülések fölé egy normális méretű kalaptartó is elférhetne.

A bicikliszállítást pedig könnyebbé lehetne tenni, ha a két szélső kocsiban a belső kocsi felé eső végén az ajtó és a fal között teljesen kiszerelnénk az üléseket. Így itt kényelmesen lehetne biciklit vagy babakocsit szállítani, s emellett - vagy ha éppen nem szállítanak itt semmit, akkor ehelyett - lenne hely az álló utasoknak is. (Ez egyébként megfontolandó a 3-as metró kocsijainak a felújításakor is néhány kocsi esetében, ha már nem lesznek átjárhatóak a szerelvények.)

Ezen túlmenően azon érdemes még elgondolkodni, hogy mit lehetne kezdeni azzal, hogy magas peron esetén óriási távolság lenne a peron széle és a jármű belseje között. Ez azért lenne fontos, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is könnyen használhassák a járművet. Ezen felül, előbb-utóbb úgyis lesz valami a 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötéséből, s akkor átkerülhetnek majd a szerelvények a megmaradó vonalakra. (Ha az én javaslatomat fontolnák meg, akkor is lenne helyük.) Aztán ha végre belekezdenének majd az 5-ös metró projektbe, akkor a már magasperonhoz is alkalmas HÉV-ek miatt bizonyos megállókat át lehetne építeni bőven mielőtt a nagyon költséges beruházásokba belevágnánk. 

Szóval a lényeg az, hogy mindenképpen érdemes most ebbe belevágni, de csak ésszel, apróbb finomítások még ráférnek a projektre. Ha ezeket a tanácsokat megfogadják, akkor az alkalmatlanságára nem lehet majd panasz. 

süti beállítások módosítása