Gombóc mondja

Gombóc mondja

Tarlós autóval menne a padlásra is

2015. december 13. - gomboc r2r

Ismét hallhattuk kedvenc főpolgármesterünket nyilatkozni a Budapestet érintő problémákkal kapcsolatban. Leginkább az az érdekes, ahogy mindenki a biciklisjogsival volt elfoglalva, pedig legalább hasonlóan értelmes volt a tömegközlekedés és az autóval való közlekedés összehasonlítása.

Haladjunk sorjában. Bejelentette, hogy 125 milliárd forintnál biztos drágább lesz a metrófelújítás. Ez nem újdonság. Még 160 milliárd forintról beszéltek, de már akkor is keveselltem a pénzt, hiszen óriási munka az, amit meg kellene csinálni a 3-as metró felújítása kapcsán. Láthatjuk, hogy egy csomó pénzt ki akarnak spórolni belőle, s csak annyira akarnak hozzányúlni, hogy a lélegeztetőgépről le lehessen venni a vonalat. Folyamatosan hallhatjuk, hogy nincs pénz a 3-as metró teljeskörű felújítására, ki kell húzni beruházásokat, mint például a liftek beépítése bizonyos állomásokra. Érdekes, hogy közben olimpiát akarunk rendezni, ami a világon mindenhol annyi pénzbe kerül, amennyiből Budapestet Európa fővárosává lehetne emelni. Csak azt felejtik el a kedves vezetők, hogy az olimpia után meg kell rendezni a paralimpiát is, ahol a parasportolók, illetve a kísérőik azzal szembesülnek majd, hogy nem tudják igénybe venni a nemrég felújított metróvonalat. Akinek van ehhez elég bőr a pofáján, az tegye. Nekem biztos nem lenne. 

A BKV finanszírozásának kérdésében nem tudom mi újat lehet mondani. Láthatjuk, hogy hónapok, sőt évek óta tesznek a főpolgármester véleményére, meghívásaira, felszólításaira. A főpolgármester úr vígan tengeti napjait, miközben a BKV állami támogatása egyre zsugorodik, a beruházásokra pedig gyakorlatilag könyörögni kell a pénzt. Értem én, hogy őt komolyabban nem érdeklik a dolgok, mert 2019-ben már nem valószínű, hogy indul, de nekünk, városlakóknak és ingázóknak van mit veszítenünk. Amilyen nagy szájjal tud lenni az őt kritizálók felé, annyira tutyimutyinak tűnik a kormány felé. Mindig csak beszél, de valahogy sose történik semmi. Ilyenkor érdekes a párhuzam Demszky Gáborral. Amikor azt vetették a szemére, hogy hiába vannak a párttársai a kormányban, s még sincs pénz. Tarlós István most pont ugyanebben a helyzetben van, s ugyanabban a gödörben. Mégsem eszik olyan forrón a kását, igaz?

Miközben arról beszél a főpolgármester úr, hogy a főváros kész feladni az agglomerációs közlekedést, eközben meg arról beszél, hogy az autóval való közlekedést kellene preferálnunk. Én nem tudom, hogy Tarlós úr melyik univerzumban él, de ebben épp az a baj, hogy rengeteg az autó Budapest útjain és egyrészt nem tudnak hol parkolni, másrészt nem tudnak eljutni a céljukba a sok dugó miatt, harmadrészt pedig a Belvárost teljesen elárasztották az autók.Mi lesz ebből? Mert csak káoszt látok, semmi mást. Miközben a világ értelmesebb részén azon vannak, hogy minél kevesebb legyen az autó a városban, mi megint szembe akarunk menni. (Az a sok hülye mind szembejön az autópályán, igaz?)

(Kép:origo.hu)

Természetesen vannak hiányosságai a közúti közlekedésnek Budapesten, például legalább két közúti híd és egy körút formájában, de azt láthatjuk, hogy a tömegközlekedésben még ennél is nagyobb problémák vannak. Ne felejtsük el, hogy van olyan kerület, ahova nem ért el a városi kötöttpályás közlekedés. De ezekről már beszéltem.

Ezek után megkapták a magukét a kerékpárosok. De ne legyünk elítélőek, voltak igazságok az elhangzottak között, mint például a kerékpározás engedélyezése a buszsávban. Ez kicsit olyan, mintha egy anyahajó mellett akarnánk csónakázni. Meg lehet csinálni, sőt, előfordulhat, hogy nem lesz belőle baj, de nagyon nem kéne, mert ha balhé lesz belőle, akkor nagy balhé lesz belőle. Nem elég, hogy a bicikli és a busz nem egy súlycsoport, de a sebességük is különböző. A busz gyakran áll meg, s sokszor változtat sebességet, miközben a biciklis lassú, de ugyanazzal a tempóval halad. Ráadásul minél többen bicikliznek, annál idegesítőbb lesz, balesetveszélyesebb, s annál inkább lassítja a tömegközlekedést, aminek éppen gyorsulnia kellene. 

A gyorsulásról jut eszembe, még mindig rendkívüli mértékben le vagyunk maradva a metróhálózatot tekintve. A gyors közlekedés alapja, amellyel a nagy távolságok is könnyen áthidalhatók, illetve nagy tömegek szállíthatók könnyen, kevés akadályoztatás mellett. A kiterjedt metróhálózat lehetővé teszi a közlekedési problémák gyors áthidalását, mert a felszíni problémák kevéssé vannak kihatással a metróközlekedésre, így kevés a zavaró tényező. Így a városi futóversenyek sem lennének akadályozó tényezők.

Óriási összegeket kellene elkölteni Budapestre. A külvárosban az autósközlekedésen kellene segíteni, a Belvárosban pedig valahogy korlátozni a számukat. Emellett pedig sok, költséges tömegközlekedési beruházást kellene megvalósítani ahhoz, hogy élhető főváros legyen végre Budapest, de nem a közeljövőben fognak ezek megtörténni, úgy tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr758158598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

we dont want arabs here..So what 2015.12.14. 08:19:28

Költözz a világ értelmesebb részére.

♔bаtyu♔ 2015.12.14. 08:24:08

"Mindig csak beszél, de valahogy sose történik semmi. "

Ha Demszky idején csak a fele történik ennek a semminek, ma dicsérő posztot írhattál volna arról, hogy Demszky az autós közlekedést preferálja.

Kuntakintekitekinte 2015.12.14. 08:29:13

Elég nagy képzavarra vall, hogy a metrót és az olimpiát hasonlítod egymáshoz.

Az agyhalott génselejtes fideSSjobbikos geciknek néhány apróság Demszky idejéből. Ha Tarlós elvtárs kap még 30 évet és talán megközelíti, lehet ugatni.
www.portfolio.hu/ingatlan/ennyit_tudott_tenni_budapestert_demszky.197743.html

Kuntakintekitekinte 2015.12.14. 08:31:16

Érdekes, a link keresőben simán megtalálható, így meg előfizetői tartalomként jön fel. Mindegy, akinek a fideSSjobbikos férgekkel ellentétben van agya is, az megtalálja ha akarja.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2015.12.14. 09:10:49

"az autóval való közlekedést kellene preferálnunk. Én nem tudom, hogy Tarlós úr melyik univerzumban él, de ebben épp az a baj, hogy rengeteg az autó Budapest útjain és egyrészt nem tudnak hol parkolni, másrészt nem tudnak eljutni a céljukba a sok dugó miatt, harmadrészt pedig a Belvárost teljesen elárasztották az autók."

Ezt nagyon félreértetted. Tényleg elég sok ment a tömegközlekedésre, miközben az autós fejlesztések elmaradtak, pedig mindenki érdeke lenne. Pl sok helyen a forgalmat a föld alá is lehetne vinni, megszüntetve a belvárosi autópályákat, ami mindenkinek rossz jelenleg.
Vagy éppen parkolóházak építése, amit a helyi lakosoknak is kötelező lenne használni(pontosabban nekik is tiltani a közterületfoglalást. Az autós forgalom egy nem elhanyagolható része abból adódik, hogy keresik a parkolóhelyet. Nonszensz ez is és az is, hogy sok kilométernyi KÖZÚT van arra kárhoztatva, hogy ott parkolgassanak A helyén vagy közlekedni kéne, vagy zöldesíteni a várost.
Szóval Tarlós nem azt mondta, hogy autóval kéne menni, hanem azt, hogy többet kéne költeni az autós közlekedésre.

"A külvárosban az autósközlekedésen kellene segíteni, a Belvárosban pedig valahogy korlátozni a számukat. "

Ez pontosan mit jelent? A kertvárost autópálya és parkolóvá kéne változtatni? Már bocs, de aki a belvárosban lakik és ingyen használ közterületet is, az ne sírjon, hogy nagy a forgalom. Viszont aki azért ment ki, hogy forgalomtól mentes helyen éljen, azt meg megörvendeztetnéd?

"A gyorsulásról jut eszembe, még mindig rendkívüli mértékben le vagyunk maradva a metróhálózatot tekintve. A gyors közlekedés alapja, amellyel a nagy távolságok is könnyen áthidalhatók, illetve nagy tömegek szállíthatók könnyen, kevés akadályoztatás mellett."

Igen, a metró szép és jó, csak iszonyatosan drága. Budapest mai napig nyögi az Ikarusz hagyatékát. Buszpárti lett a város, így az elmúlt 50 évben a kötöttpályát inkább ritkították és mindenhova környezetszennyező buszokat tettek. Persze, mert van egy villamos, aminek az ára 100 és van egy busz, aminek 25. A jó magyar a buszt választja, pláne, hogy a sínhálózatot a bkv-nak kell karbantartania, a közutat, ahol a busz megy, és amit a busz tesz tönkre, azt meg a fővárosnak. De azt elfelejtették, hogy a busz rettentő környezetszennyező, és 10 évente nagyjából cserélni kéne a teljes motort. Egy villamos motor 50 múlva is üzemképes tud maradni.
Most büszkék a rengeteg buszvásárlásra újak és hasznűáltak ezerféle gyártótól. A szervizköltség hatalmas lesz.
Ennek ellenére, erről az útról nem lehet csak úgy lelépni már.. Igen, kellene még 2-3 metró biztosan, de miből?
Áthidaló megoldás lehet a vonatközlekedést és a HÉV-eket jobba bevonni a városi közlekedésbe. Pl, sokat segítene, ha budapesti megállókban több vonat állna meg. Régi és elmaradott gondolat, hogy a megálló olyan sok időt elvesz. A mai vonatok már 70-re felgyorsulnak akkor, mikor el sem hagyták a peront. Ha a vonatok 5-15 percenként járnának és bkv bérlettel lehetne használni, akkor nagyon hasznosak lennének.
A HÉV-eket meg érdemes lenne hosszabbítani, sok részen, ahol van egy kis hely, mehet felszínen is, máshol metrósíneken.

Kuntakintekitekinte 2015.12.14. 09:23:46

Ember x éve kiköltözött a halál fütykösére, reggel beül az autójába és a többi hozzá hasonló zsenivel azért utazik egy órát, hogy egy irodában üljön és bámulja a fehér falat, ami nem a falujában van hanem a belvárosban. És ettől jól érzi magát, hiszen mennyire cool, hogy az el sem hagyott iroda mellett majd milyen bezárt üzleteket láthat amikor keresgéli a letett autót.
Több munkát kell kiszervezni a környező településekre, és lazítani a bejárók számát. A 80% a saját körzetében is el tudná végezni ugyanazt a munkát amit a városba utazva csinál.

9 után normálisan lehet közlekedni, nem az autó a sok, hanem az egy időben bejövő autósok, akik még az iskolakezdéshez is igazodva egy időben indulnak el. Jártam tíz órára, normálisan lehetett haladni mindenhol, nem volt dugó.

murray 2015.12.14. 09:41:09

a hétköznapi budapesti autóforgalom legalább egyharmada a gyerekek iskolába hordásából áll. mivel az emberek egy része nem akar egy BKV-n vagy máshol tömegközlekedésen nyomorgó hulla gyereket beadni reggel az isibe így ez adott.

has 2015.12.14. 09:41:50

A közúti forgalamt túszervezték, lámpa, lámpa hátán. Egy jó kis vihar után, mikor a fele nem működik, egészen jól lehet haladni.
A kötöttpálya valóban sok helyen hiányzik, helyette egymás seggébe érő buszkonvolyok járnak, egymást és az autósokat akadályozva a haladásban. A belvárosra ez nem igaz.
Jó lenne, ha abba hagynák a szar tologatását. Időnként gondol egyet valamelyik agyament polgármester és egyes helyekről kitiltja, vagy lehetetlenné teszi a járműveket. Ezzel nem ér el csak annyit, hogy ő látszik jófiunak, de valójában csak átterelte egy másik helyre a forgalmat. Tökéletes példa erre az úgynevezett palotanegyed, amin keresztül a Baross utcán érkezők gyorsan az Erzsébet hídra juthattak. Helyette most dugóban állnak a ?ária utcában, meg a volt névtelenben, végig cammognak a kis körúton, Hátra mennek a zsinagóga mögé, onnan a Dohány utcábaés a Vas utcán kia Rákoczira. Cserébe nem jár annyi autó a régi utakon, de továbbra sem lehet a házakat megnézni gyaloglás közben, mert a sok kutya és hontalan ürüléket kell kerülgetni.

Irbisz 2015.12.14. 10:29:28

A buszsavon bringaut nem halado megoldas, hanem tipikusan kelet-europai ügyeskedes, penz nelkül legyen kerekparsav. Csak epp balesetveszelyes, es pont a tömegközlekedest lassitja szüksegtelenül- mar csak azert is, mert a magyar bringasok közlekedesi kulturaja, tan meg az autosoket is alulmulja, ha ilyesmi lehetseges egyaltalan. Helyesebben szolva a fövarosban nem tudnak alapvetöen igy közlekedni nagyon sokan.
Az esztelen buszositas karos hatranyait, mint irta valaki, tenyleg nagyon nehez ma mar felszamolni, mert ez lassan peremfeltetele a tömegközlekedesnek, amit csak lassan es sok penzböl lehetne felszamolni.
Viszont penz lenne böven, ha nem a megalomanias es vegletekig ostoba olimpiarendezesre költene a kormany, hanem csak egy reszet adna a tömegközlekedes fejlesztesere (de rendes közbeszerzesben am, nem olyan mutyis korrupcioval, mint pl. a metrofelujitast), es kötött palyas közlekedesre. Elsösorban metrora, akar draga akar nem, mert a felszinen kb. nincs hely komolyabb fejölesztesre, latszik hogy enm volt atgondolt települesfejlesztesi koncepcio evtizedekig. De ha metro, akkor ne olyan eszelös nyombonallal, mint a 4-es, mert akkor inkabb ne epitsenek semmit.
A masik, parkolohazakat bizony kellene epitene, legalabb egy tucatot, egy reszet a Belvarosban, a többit olyan helyekre, ahonnan mar gyorsan elerhetö a Belvaros. Es komoly befogadokepessegüt (min. 4-5000 hely mindben), Nyugaton felmillios varosokban nagyobb a parkolohazkapacitas, mint a 2 millios Bp-en.

SAndris 2015.12.14. 10:53:07

@sanche: Te igen értelmes dolgokat írsz, de hidd el, Tarlós nem arra gondolt, hogy a parkolók helyén fák legyenek.

2015.12.14. 11:05:36

Röviden az a baj, hogy nem a közlekedés szervezése alapján (tehát nem a fejlesztésekről beszélek) a közlekedők a következő prioritást kapják:
1. Autók.
2. Tömegközlekedés.
3. Gyalogosok.
4. Kerékpár.

A helyes sorrend egy nagyvárosban a következő lenne:
1. Gyalogosok.
2. Tömegközlekedés.
3. Kerékpár.
4. Autók.

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nincs szükség akár drága autós fejlesztésre. Valaki említette pl. a forgalom föld alá vezetését. Ugyanakkor meg kell érteni, hogy az nem megoldás, hogy mindenütt biztosítottá váljon a gyors autó közlekedés a városon belül. Idővel a lehetségeket kitölti a forgalom. Pontosan ezért a megoldás nem ez, hanem fejleszteni a kötött pályás tömegközlekedést akár az autó közlekedés rovására is.

Labasmaz 2015.12.14. 11:21:05

Ez a buszsáv-bringás dolog nehéz ügy. Korábban tilos volt a buszsávban bringázni, azaz a bringás az alábbi opciók közül válaszhatott:
- Megpróbál szabályosan közlekedni, az őt balról előző autók és a jobbról előző buszok között. Nem kell mondani, mennyire életbiztosítás ez.
- Szabálytalanul a buszsávban közlekedik, így csak a busz előzte (ő meg a buszt vissza, amikor az megállt a megállóban vagy a pirosnál).
- Felmegy a járdára, ami 12 év fölött tilos, plusz idegesíti (joggal) a gyalogosokat, plusz járdázás az összes kereszteződésnél le-fel. Szintén messze nem tökéletes megoldás.
- Másik útvonalat keres, ahol szabályosan, de egyben akut életveszély nélkül közlekedhet.

Ehhez képest a jelenlegi buszsávos dolog az, ami a legkevésbé rossz (mondom ezt gyakorló bringásként). Ha még az is belefér (az út szélességébe), hogy a buszsáv szélén legyen külön biciklisáv is felfestve, az kb. a legtöbb, amit ma Magyarországon várhatunk, ill. elvárhatunk... :-(

zsoci 2015.12.14. 11:32:39

Vannak bajok a cikkben, és a hozzászólásokban egyaránt. A BKV-nak nincs közvetlen finanszírozása, csak a BKK-n keresztül. Tehát az erre vonatkozó kiejelntések is teljesen tévesek.
Azonban a legnagyobb tévedés az, hogy BÁRKINEK is kell bármilyen preferenciát felállítani a közelekdő felek közt. Azt majd a város lakói felállítják, nincs minden városra egyformán alkalmas modell. Autós közelekdésre igenis szükség van,. és aki azt akadályozza, aza város ellensége. Bioztos lehet autó nélkül létezni, de minek? A tömegközelekdés nem mindenkinek megoldás, és főleg nem mindig. Én biztosan nem fogok tömegközelekdéssel munkába járni, csak mert az ingyen van. Nem éri meg az időveszteség, arról nem is beszélve, hogy mennyi dolgot lehetlenít el. Pl. bevásárolni autó nélül lehtetlen. A kerékpározás a városban pedig egy hülye hóbort, nem alkalmas hivtásforgalom lebonyolítására, csak játéknak jó, ennek megfelelően kell kezelni. Márpedig ha Autóközlekedésre van igény, azt kell támogatni, Persze sokszor már az ais nagy támogatás, ha enm akadályozák szándékosan. Az agyon tiltott, meddő forgalamt generőló idóta szervezést, a felsleges és veszélyes járdaszintre emelt forgalmi sávokat, a szmebforgtott egyirányúságot meg gyorsan el kéne fleejteni, emrt csak indokolatlan dugót generálnak. A tömegközelekedés kell, szükség van rá. Sokan vagy koruknál, vagy egészségüknél fogva nem vezetnek, közelekdni nekik is kell. A többieknek egy kényszer megoldás, ami néha jól jön. De ne akarjunk már mindenkit rákényszeríteni! Ja és még egy dolgo: Budapesten kifejeztten kevés az autó a világ több nagyvárosához képest.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2015.12.14. 11:50:59

@SAndris: hidd el, nem nézek én se ki sokat Tarlósból. De tulajdonképpen mindegy, hogy mit gondolt/nem gondolt bele a lényeg, hogy mikor arról van szó, hogy szükséges lenne a budapesti autós közlekedést is fejleszteni, akkor sokak egyből kiabálnak, hogy soha, inkább nyírjuk ki őket.. Nyilván azért, mert Budapest történelmében kevés értelmes autós fejlesztés volt.. Csendes kertvárosias részekbe 2*2 sávos autópályák építését nem tartom annak.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2015.12.14. 12:04:59

@Labasmaz: " Másik útvonalat keres, ahol szabályosan, de egyben akut életveszély nélkül közlekedhet."

Na itt van a kutya eltemetve. Szerintem az szomorú(és ezzel most nem kifejezetten téged akarlak ekézni), hogy sokakban egyáltalán felmerül más lehetőség.
Nem szabad ott menni. Mi a nem világos? Autópályán se szabad biciklizni, akkor te tényleg azon kezdesz gondolkodni, hogy "hmm, tilos, akkor lehetőség még hogy a leállósávban tekerek, vagy forgalommal szemben, vagy a szélső sávban"

Ez nonszensz, biciklizz, ha akarsz, de csak ott, ahol szabad ÉS nem zavarsz esetleg másokat. Mikor a villamospályát lezárták az építés miatt, akkor én sem kötöttem el egy buszt és mentem végig a feltúrt villamospályán. Miért hiszed azt, hogy neked vagy bárkinek alanyi jogon jár, hogy a legrövidebb aszfaltcsíkon eljuss oda, ahova szeretnél? Komolyan nem értem ezt a felfogást...

Kuntakintekitekinte 2015.12.14. 12:30:49

@nagybalfasz:

"Helyes sorrend" Vicces vagy. :)))
1. Nem férnek el a járdán?
2. Kevés a 6-8-10 perces követési idő?
3. Minek fejleszteni bármit is annak a rétegnek, amelyik nem hajlandó azt használni.
4. Jelenleg visszafejlesztés van.

@zsoci:

"Pl. bevásárolni autó nélül lehtetlen."

Pedig páran felnőttünk autós bevásárlás nélkül. Ebben sajnos igaza van a génselejtes csúti hulladéknak, sok a pláza, és ott csak autóval tudsz bevásárolni. Rendben van, basszuk ki az összeset az országból de akkor repüljenek a csúti gané Porschét vásárló és hulladékot áruló seggnyaló kegyeltjeit is, és legyen újból kisközért minden harmadik sarkon. Legyen normális kiskereskedelem, de tartok tőle, ha a multik eltűnnének pontosan ugyanazok a balfaszok vernék a nyálukat a hiányuk miatt, akik most a boltbezárást éltetik és aláírogatnak minden baromságot (még a vezéri használt retyópapírt is) ha azt a A Nagy Csúti Géniusz Pártttikár Elvtárs teszi az orruk alá.

Kuntakintekitekinte 2015.12.14. 12:34:41

@sanche:

"Ez nonszensz, biciklizz,"

Nem ez a nonszensz, hanem az, hogy nem büntetik ha szabálytalan. Gyalogolok 10 tömböt is ha úgy hozza a sors és a parkolási helyzet amióta kivasaltak belőlem a kémkamerák csak parkolásra cirka 70-80 darab ezrest. Ha büntetnék a sok tekerésző gyökeret a pirosért, a STOP táblánál nem megállásért, a járdán tekerésért, akkor egyből megtanulnák, hol a helyük.
Többet lehetne rajtuk beszedni mint az autósokon, azok már meg lettek rendszabályozva, csak a nagyon agyhalott és a BMW-s újgazdag gyökér szarik a büntetésre.

zsoci 2015.12.14. 12:37:30

@Kuntakintekitekinte: Pontosan erről van szó, hogy normális bolt csak a város szélén van. A mi házunkkal szemben is van egy Spar, de utálok bemenni, mert szart árulnak. Ha kell normális árú, akkor Tesco vagy hasonló. No az legközelebb Budaörsön van, még a kerületben sincs! Persze fel lehet minden nélkül nőni, csak minek, ha nem muszáj? Nem fogok cipekedni, meg szopni, mikor beülök a kocsiba és megoldom. Ja hogy ezt hívják evuluciónak?

n3spr3ss0 2015.12.14. 12:47:47

Ebbe a fővárosba nem való kerékpár,a közlekedési morál miatt.A legnagyobb gyökerek a biciklisek,semmi szabályt nem tartanak be,igaz emiatt napról-napra fogyatkoznak.Az autósokat sem kell félteni,de ők az erősebbek és az utakat nekik építették,nagyon sokféle címen vették és veszik el a pénzt útépítés,útfenntartás,stb.A biciklisektől még egy forintot sem értek soha,de a pofájuk,mellényük annál nagyobb.Ott vannak a ligetek,a két sziget,ott lehet virgonckodni.

nyelv-ész 2015.12.14. 12:52:40

@Kuntakintekitekinte: Ha a 20 évig regnáló ex-főpolgárnak és csapatának lett volna minimális városfejlesztési koncepciója, akkor évtizedekkel ezelőtt megtiltja a belső kerületekben a bazi nagy irodaházak építését. Ha a Hungária vonalán kívülre szorultak volna azok a falanszterek, amiket a rendszerváltás óta építettek, akkor a belső kerületek autóforgalma reggelente kb. a fele lenne a mostaninak. És nem azért, mert a proletár autókázik, hanem mert a fontos embereknek céges autó van a seggük alatt, akik két háztömbnyi távra sem fognak kiszállni belőle. Hiszen ha ingyen van az autó, nem fognak villamosjegyet venni.

body_andras 2015.12.14. 13:18:35

Gyerekek, ha nem tűnt volna fel, 9 metrónk van, csak ebből 5-öt még HÉV-nek hívnak. Mellesleg nem is kéne a metró szót használnunk, mert a HÉV jelentése pontosan megegyezik a klasszikus Metropolitan Railway-jel. Na akkor lesz itt öröm és boldogság, ha a 9 metróvonalból 5 lesz - csak épp hosszabb, ill. sok helyen összekötődik, fonódik. Ha már nagyon gazdagok leszünk 2100-ban, akkor luxusból építhetünk egy 6. metrót is.
Vannak itt a posztolónál értelmesebb hozzászólások is, de sokan eléggé félreértik.
Lényeg a lényeg, nagyon sok személyautó van a városban, ami 1. szennyezi a levegőt, 2. elrontja a közlekedést, 3. a középosztályt a saját autó szükségességének illúziójával nyomorba dönti.
Nagyon messze vagyunk még a modern városképtől. Pénz pedig majd lesz rá ha egyszer sikerül tolvajok helyett másféle embert pozícióba juttatni.

toncsi64 2015.12.14. 13:19:50

@sanche:

"A külvárosban az autósközlekedésen kellene segíteni, a Belvárosban pedig valahogy korlátozni a számukat. "

Ez pontosan mit jelent? A kertvárost autópálya és parkolóvá kéne változtatni? Már bocs, de aki a belvárosban lakik és ingyen használ közterületet is, az ne sírjon, hogy nagy a forgalom. Viszont aki azért ment ki, hogy forgalomtól mentes helyen éljen, azt meg megörvendeztetnéd?

Már megbocsáss, de ezen mindig kiakadok. Miért is másodrangú állampolgár az aki a belvárosban lakik ?! Szerinted annak mindent el kell tűrnie, aki meg kimenekült (egyébiránt valószínűleg megengedhette magának szemben a bent maradottak jelentős részével) azt meg ajnározzuk.
Ha az én kényelmemet nem szolgálja a külterületi közlekedés akkor én miért viseljem el azokat akik bejárnak az én lakóterületemre ? A Nagykörúton lakom és elhiheted simán együtt élnék a ténnyel ha parkosított zöldterületet találnék Európa legforgalmasabb villamos útvonala helyén...

Mindig megdöbben t a "zöldövezeti" és "külterületi" lakosok önzése - tisztelet a kivételnek - miszerint feléjük ne épüljön semmi közlekedési infrastruktúra, maradjon az idilli környezet de Ők persze mehessenek bátran és akadálymentesen bárhová. Lósz@rt !!!

Szerintem...

slowMotion 2015.12.14. 13:31:22

Ember, ezt nagyon félreérteted. És modott ám mást is: a biciklisnek is be kell tartani a kreszt, meg hogy limitálni kell a balfasz és amúgy ártalmas városi futóversenyeket, amikben teljesen igaza van.

Tehát nem azt mondta, hogy épitsünk még egy sávot a nagykörúton, hanem hogy az autónak is épitsünk infrastruktúrát -ami pl. parkoló is lehet, mert ugye az nincs. És igy tovább. Gondold át még egyszer és aludj rá egyet.

2015.12.14. 13:45:36

@body_andras:
Csak a csepeli HÉV sorolható be nyugati elv alapján, ahol a metró nem feltétlenül földalatti, a városi vasút fogalmába. A többi HÉV elővárosi vasút, csak mondjuk a Bp-Vác vonallal ellentétben nem a MÁV-hoz tartozik.

2015.12.14. 13:48:08

@Kuntakintekitekinte:
Azt a réazt nem olvastad el, hogy nem a fejlesztésről, hanem a szervezésről beszéltem. Ahhoz, hogy az általam preferált sorrend megvalósuljon, rengeteg autókkal kapcsolatos fejlesztés kellene.

2015.12.14. 14:00:51

@Kuntakintekitekinte:
Egyébként:
1. Nézd meg mondjuk az átszálló csomópontokat, pl. Kötvágóhidat, szerinted rendben van gyalogos szempontból? De egyébként sem elég csak elférni, 2-3 km távolságig simán a legjobb alternatíva lenne mindenütt a gyaloglás, de ha ezen a távolságon 8 forgalmas utat kell keresztezni úgy, hogy nincs vagy kerülő az aluljáró, akkor már nem annyira.

2. Nem, jók a követési idők, alapvetően jó a budapesti tömegközlekedés, de így is van hová fejleszteni. Ha adott viszonylatban felveszi a versenyt menetidőben az autózással, akkor többen választják, így mindenki jobban jár.

3. Amíg nincs vagy szar, addig csak őrültek kerékpároznak, de ha lennének normális kerékpárutak, és a buszsávra vinni nem az, akkor mások is. Én például nem tekerek Budapesten mert veszélyes és/vagy nehézkes a legtöbb viszonylatban.

4. Parkolóházakra, mélygarázsokra, az M0 befejezésére, Csepel és a budai oldal között hídra, stb., stb. lenne szükség. Arra nem, hogy még több autót ráhúzzunk a belső kerületekre.

2015.12.14. 14:09:30

@nyelv-ész:
Egy ilyen irodaházban dolgozok, ami épp a Hungárián belül van. A közvetlen munkatársaim közül 1 autózik naponta, ő egy bizonyos metró megállónál parkol le, és onnan még 1 átszállással jön be, mert nem akar dugóban állni. Kb. 100-ból 1 embernek van céges autója, és ha kint lenne az iroda a francban biztosan többen autóznának, mivel oda már nem olyan jó a közlekedés mindenkinek. Szerintem nagyobb forgalmat generálna, ha kiljebb lennének az irodaházak, csak akkor máshogy oszlana el.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2015.12.14. 16:04:46

@toncsi64: "k. Miért is másodrangú állampolgár az aki a belvárosban lakik ?!"

Nem másodrangú. De azért álljon meg a menet. Hogy hol laksz, az VÁLASZTÁS kérdése. A körút sosem volt se szegény, se csendes hely. Szóval az az elmebeteg álláspont, hogy akkor most hirtelen a belvárosnak valami tanyának kell lennie. Nem. És nem azért, mert rosszindulatú vagyok, hanem mert egyszerűen attól belváros a belváros, hogy minden közel van, cserébe mindenhol ember, kocsma, bolt stb.

Nem kell ajnározni azt, aki "kimenekül". Szerintem ez nem is menekülés. Kinek mi jelent többet. A Nagykörút lakásárai az egekben vannak.Az árából két normális panelt lehet venni normális, csendes helyen. Szóval mindenki eldöntheti, hogy mi ér neki többet. Csak annyit mondok, hogy ne menjünk már el odáig, hogy mindenki más kárára a belvárosból csináljunk egy csendes, nyugodt helyet, úgy, hogy minden előnye megmarad.... Tudod ez olyan, mint amikor a k.va sír, ha b...
Hogy értsd: csak arról van szó, hogy aki a nagy forgalmat választja a jó tömegközlekedésért, az ne sírjon a hang miatt. Cserébe az se sírjon, aki a nyugalmat választja, és nem megy el a metró a pusztába. Ilyen egyszerű. Persze, fejleszteni mindent lehet és kell is, de azért mások a prioritások.

toncsi64 2015.12.14. 16:45:56

@sanche:

Sajnálom, hogy borítom a világképed, de nem választás kérdése. Jellemzően itt voltak un. bérlakások és ezért laktak/laknak ma is itt sokan. Az eladható Nagykörúti lakások ára elképzelhető, hogy az egekben van (ámbátor kétlem személyes tapasztalataim alapján és a "bulinegyed" jótékony hatása miatt) de ez akkor is csak azoknak lehet opció akik lakása magántulajdon. Hiszed vagy sem még most is sok a bérlakás (jelzem én is ilyenben lakom és nem választás alapján hanem mert ide születtem).

Ezt írtad:

"Már bocs, de aki a belvárosban lakik és ingyen használ közterületet is, az ne sírjon, hogy nagy a forgalom. Viszont aki azért ment ki, hogy forgalomtól mentes helyen éljen, azt meg megörvendeztetnéd?"

Na mármost ha "mindenki más kárára" nem lehet a belváros "csendes, nyugodt hely" akkor viszont mindenki más kárára ne kelljen évekig, évtizedekig várni pl. az M0 elkerülő építésére. Úgyhogy én bizony "megörvendeztetném" Őket.

gomboc r2r 2015.12.14. 20:38:20

Mindenki úgy esik egymásnak, ha megjelenik egy témában az autó, a bicikli és a tömegközlekedés, mintha ebben a pillanatban kihúznák a seggük alól. Emberek! Ésszel! Értsétek meg a másik álláspontját is.

Van jogsim, balesetmentesen vezetek a jogsim megszerzése óta. Az autósok úgy érik, hogy azzal, hogy ők megvették az autót, jogot formáltak arra, hogy innentől kezdve oda parkoljon vele ahova akar, ott menjen, ahol akar. Az autó birtoklása nem tesz felsőbbrendűvé. Nem leszel te a világ közepe. Ugyanannyira számítasz, mint bárki más. Minden más közlekedési ág helykihasználóbb, környezetbarátabb, egyszerűbb biztosítani. Tehát nekik fognak (kell) kedvezni. Egyszerűen azért, mert egy városban nincs annyi hely, amennyit ne lehetne feltölteni autókkal. Főleg Budapest történelmileg szűkös belvárosi részein nem lehet számukra helyet biztosítani, így szépen korlátozva lesznek.

Bicikliztem, régebben. Akkor még nem voltak bicikliutak. Most azt látom, hogy a kerékpárosok nagy százaléka tesz a szabályokra, akadályozza a forgalmat, balesetveszélyt okoz. A legritkább esetben vonják őket felelősségre, ha meg is történik, a prizmák miatt csesztetik őket, nem a forgalomban tanúsított magatartásukért, s ez nagy probléma. Ezzel nem törődnek.

A fővárosi közlekedés alapjai hiányoznak. Nincsenek meg a metróink, a villamosaink, az útjaink a külvárosban. Hiányzik legalább két híd, amely csökkenteni tudná a belvárosi forgalmat. Hiányzik az M0 északi része. Az ember nem azt mondja, hogy ne költsenek az autós infrastruktúrára, sőt! Tudjuk jól, hogy egy jól működő városban igen is sokat kell rá költeni, s sokba kerülne a hidak és az M0 megépítése is.

A probléma abból fakad, hogy a főpolgármester nem ezekről beszél. (A bicikliseknél valamilyen szinten igen, de elhanyagolható az egyezés.) A főpolgármesterünk arról beszél évek óta, hogy a tömegközlekedés rendben van, az autósoknak kellene sokkal több területet hagynunk. EZ a probléma. EZ zavarja az embert, mert egy elavult, posványosodott gondolatot jelenít meg, ami nem fér bele a 21. századba. Erre jó példa a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása a városban. Könyörgöm. A legnagyobb problémánk, hogy nincs elég helyünk, erre még ezzel is zsúfolják. Idióta gondolkodásmód. Inkább kapjon mellé ingyen éves BKK bérletet.

Arcade Macho 2015.12.14. 21:35:30

@gomboc r2r: "Egyszerűen azért, mert egy városban nincs annyi hely, amennyit ne lehetne feltölteni autókkal."
"Hiányzik legalább két híd, amely csökkenteni tudná a belvárosi forgalmat. Hiányzik az M0 északi része."

na most...
ket hid... szerintem az Aquincumnal levo na meg az Ady Endrenel levore gondolsz de az mar 3...
es szeritnem elferne egy az Andor folytatasanal is
na meg meg johetne a korvasutsor koruli korpalya is, igen az lenne az Aquincum hid folytatasa

ennek ellenere inkabb kreativ lezarasokkal operalnak, mert nem merik elmondani hogy csak annyi autonak szabadna mennie az uton ami meg eppen dugot nem csinal, raadasul ma mar az ujgazdag agglomeraciosok siman megengedhetnek az elektromos autot, csak a megfelelo osztonzok kellenenek

de meg egyszer a Taplos az egyeduli osztonzot amit adott az volt hogy a takszik dizelek legyenek, aztan jott a foschvagen NOX botrany, most meg az evenkenti szmog es akkor Taploska meg csak kussol...

gomboc r2r 2015.12.16. 15:06:30

@Arcade Macho: Azért írtam, hogy legalább kettő, tudod, kettő és afölött. Konkrétan a Csepel-Budafok, illetőleg Újpest-Óbuda hídra gondoltam.
süti beállítások módosítása