Gombóc mondja

Gombóc mondja

Metrópótlás

2016. január 22. - gomboc r2r

Szinte minden héten van valamilyen okból kifolyólag pótlás a 3-as metró vonalán. Hiába történik ez ilyen gyakran, nagyon kevés fejlődést lehet látni ennek tükrében.

Kezdjük a pozitívummal, mert nem akarom, hogy úgy tűnjön, hogy állandóan csak a negatívumokkal foglalkozom. Sikerült odáig elérnünk, hogy a csatlakozó járatokon is bemondják a pótlást, így az ember könnyen értesülhet és átszervezheti az utazását.

Ám még mindig látok problémákat, amikkel lehetne valamit kezdeni. Először is a Nagyvárad tér állomáson uralkodó állapotokat említeném meg. Ilyen alkalmakkor ugyanis a teljes káosz uralkodik, már az állomás jellegéből adódóan is, mert az látszik, hogy nem ekkora forgalomra lett kitalálva. Hiába van több lépcső, mindenki a bejáratnál lévőn próbál meg közlekedni, s emiatt káosz alakul ki a lejáratnál. A BKV dolgozói pedig oldalról nézik az egészet.A hátsó lépcsőkhöz egy szűkös galéria vezet, de ez az esetek nagy részében teljesen üres.

Lenne egy ötletem. Mi lenne, ha a BKV dolgozói a nézelődés helyett beavatkoznának a megálló forgalmába, hogy lehessen is közlekedni? Két opció közül lehetne választani.

  • A opció: A főlépcsőt a lefelé tartó forgalom számára tartanák fenn ilyen időszakban, míg a lentről felfelé jövők pedig a hátsó lépcsőkön és a galérián keresztül jutnának az állomás bejáratának azon részéhez, ahonnan közvetlenül tudnának ráfordulni az aluljáróból a felszínre vezető feljáróhoz. Így a folyamatos haladás biztosított lenne mindkét irányban, komolyabb problémák és dugók nélkül. A BKV dolgozói beavatkoznának lent a peronnál, hogy rátereljék az embereket a megfelelő lépcsőkre. Ezáltal a metrószinten egy egészséges, normális közlekedés alakulhatna ki. 
  • B opció a fordítottja. Amikor a felfelé haladóké lenne a főlépcső, a lefelé menőké pedig a hátsó lépcsők.

Én személy szerint az A opciót javasolnám, mivel így a metróról érkezők eloszlanának a galéria és a hátsó lépcsők területén és szépen, folyamatos haladással tudnák elhagyni a területet.

A másik problémás része a metrópótlásnak a Népliget-Nagyvárad tér közötti szakasz. itt az a probléma, hogy miután megállt a metrópótló busz a megállóban, nem tud egyenesen haladni az Üllői úton, hanem meg kell kerülnie a Fradi stadiont, majd közvetlenül a Nagyvárad tér megálló előtt kell kikanyarodnia. Ebből sűrűn vannak problémák, mivel a buszok feltorlódnak, s könnyen problémás helyzetet tudnak okozni. Ennek a problémának a megoldásához körülbelül 3x2 négyzetméteren kellene a járdaszigeteket módosítani. Mutatom:

Először is itt:

nepliget1.jpg

Másodszor és harmadszor pedig itt:

nepliget2.jpg

Ez olyan elhanyagolható költségvetési tétel lenne bárhol is, hogy még leírni is nevetséges. Ezzel meg lehetne spórolni, hogy egy egész környéket meg kelljen kerülnie a buszoknak. Ezzel pedig azt lehetne elérni, hogy gyorsabban odaérhetnének a buszok, ami miatt sűrűbben tudnák követni egymást anélkül, hogy újabbakat kellene forgalomba állítani. Gondolom nem kell megmagyaráznom, hogy ez miért jó mindenkinek.

Habár most még lehet felhozni kifogásokat, de ha beindul a 3-as metró felújítása, s ezt a szakaszt is pótolni kell majd, akkor elég valószínű, hogy kénytelenek lesznek ezt megcsinálni. De miért várjunk addig, ha van értelme?

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr708300542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása