Gombóc mondja

Gombóc mondja

Mit mondott valójában Homolya Róbert?

2019. január 02. - gomboc r2r

Egyszerűen képtelen voltam elmenni szó nélkül amellett az interjú mellett, amelyet a MÁV újonnan kinevezett vezérigazgatója adott a HVG-nek. Megpróbáltam, de nem ment. Nézzük, hogy mit mondott és mit jelent az, amit mondott.

Homolya úr az elmúlt időszakban a kormányzati oldalról volt felelős a közlekedéspolitikáért, így az eltelt 8 évben kitanulta, hogy hogyan kell előadni a nagy semmit és hogyan tűnhet mégis valaminek, illetve hogyan sikamikáljuk el úgy a dolgokat, hogy jól is jöjjünk ki belőle. Ezért itt vagyok én, segítek lefordítani és megmutatni, hogy mi vár ránk a közeljövőben a MÁV-val kapcsolatban.

A három napig élt vasúti kabalafigura, Trackman (Vágányember).

Mi a vasút jelenlegi helyzete?

Budapest elővárosában és Bécs felé járnak minőségi szolgáltatást nyújtó járművek, az ország többi részére jut a maradék. A villamosítatlan mellékvonalak helyzete beláthatatlan. Fejlesztés nincs, ezért utas sincs. A 40 éves, a szocializmusból ittmaradt járművek biztosítják az 1980-as évek színvonalát. A vasút összesen mintegy 50 darab mozdonnyal rendelkezik, a maradék pedig guruló romhalmaz. Az elővárosi vasútvonalak megújultak, de a Budapesten belüli részekhez egyáltalán nem nyúltak. Kelenföldet kivéve nincs 21. századi pályaudvar, s Kelenföld is a "mocskosrohadt" 4-es metrónak köszönheti ezt a megújulást. A Nyugati Pályaudvar műszaki megoldásai a 20. századi szintnek SEM felelnek meg. Az erőforrásokat az foglalja le, hogy manufaktúraként szerelnek össze kocsikat, amelyek előkészítésére mintegy 6-7 éve ráment a vasútnak, holott nem csak nagy gyártók képesek minőségibb kocsikat szállítani, de még az aradi vagongyár is. Ez pedig azt eredményezte, hogy nincs elég erőforrás a jelenlegi járműállomány fenntartására. Az elmúlt években szépen lassan elkészültek a nagy, Európai Uniós beruházások, melyek készek lennének a nagyobb sebességű vonatközlekedésre. De hiányzik a biztosítóberendezés kiépítése, amivel már vagy 6 éve képtelenek dűlőre jutni. (Többek között azért, mert egy "T"isztelt cég képtelen az Alföld közepén biztos jelet sugározni.) De hova is siettesse a kormány a sebességemelést, hiszen úgysincs jármű, ami ki tudná szolgálni. Olyan vicces helyzeteket eredményezhetne a sebességemelés, hogy a személyvonat 160-as tempóval közlekedne, míg a gyors és IC-vonatok 120-140-nel.

Tehát a lényeg: Teljes káosz és reménytelenség.

Nézzük most a HVG-nek adott interjút:

a közúti ágazattal és az egyéni közlekedéssel szemben versenyképes szolgáltatási minőséget tudjon nyújtani a MÁV: egy legalább 6-8 éves folyamattal juthatunk el ide.

Hol lesz ő 8 év múlva? Már legalább a 3. állásában. Nem is fog emlékezni erre a semmis ígéretre, nem hogy felelősségre vonható legyen érte. Ki tűz ki 8 éves célokat? Aki tudja, hogy megvalósíthatatlant ígér. 8 évre sehol nem lehet előretervezni. Még 4 évre sem, de egy 4 éves ciklus alatt legalább le lehet zárni projekteket. Így a 8 év azt jelenti, hogy nem érdemes semmire sem számítanunk tőle.

A személyi változások megtörténtek a vezérigazgatói kinevezésem után, és Csépke úr a posztján van.

Magyarán szólva, az az ember, aki teljes mértékben leamortizálta a vasút járműgazdálkodását, kitalálta a teljes káoszt hozó és rengeteg pénzt felemésztő IC+ programot, megfelelő vezetőnek bizonyult és érdemes a helyén tartani. Ismét csak biztosítékot ad számunkra arról, hogy nem kell félnünk a változásoktól, ugyanis semmilyen új szemléletet nem hozott a céghez.

Arról nincs vita, hogy kellenek a MÁV-Startnak új intercitykocsik. Én azt gondolom, hogy a kocsi jó, a szükséges uniós szabványokkal és engedélyekkel rendelkezik

Naná, hogy rendelkezik, erre ment el a vasút elmúlt 6-7 éve...

Mindezért elrendeltem a MÁV-Start járműgazdálkodásának felülvizsgálatát, ami összefügg az IC+-szal is. Ezt a BME végzi, és a gyártási folyamatok auditját, amelyre egy multinacionális cégeknél szerzett tapasztalattal rendelkező, német járműgyártási szakértőt kértem fel.

Egy nagyon jól hangzó PR-szöveget olvashatunk. Mit kell azon felülvizsgálni, hogy képekkel és kimutatásokkal igazolható az, hogy a vasúti kocsik leállítva várják a sorsukat lehetőleg olyan helyeken, ahol nem tűnik fel senkinek? Jah, igen, ha védeni akarjuk a havert, akkor kell egy vélemény, ami majd megállapítja, hogy "ilyen-olyan apróbb változtatások és optimalizálások kellenek csak". A járműgyártási szakértő mit fog megállapítani? Azt, hogy az alkalmazott eljárásoknak megfelelő minőségben és mennyiségben készülnek a járművek. Mert ez igaz. Csak hát nem lesz ott, hogy a manufaktúra ideje lejárt és a nagy mennyiségű gyártáshoz gyártósor kell gyárral, nem egy járműfenntartási telep egyik sarkában 3 kocsinyi hely.

Zuglón és Kőbánya alsón is előkészítettünk egy állomásfelújítási tervet – nem nagyberuházásról, de pár százmilliós rekonstrukcióról beszélünk –,

Felújítás százmillóért? Ezt fenntartásnak hívják. Kap egy állagmegóvó festést, pár új bútort (pad), meg beépítenek egy liftet fejlesztés címszó alatt és kész. Az nem számít, hogy teljesen újra kellene gondolni a szerepét és a környezetét a megállóknak, arra nem költünk. A festés biztos szép lesz.

Hvg.hu: Mikorra valósulhat meg tehát a felújítás? (Köki - gombóc)

H. R.: Felelőtlenül nem akarok évszámokat mondani, de ötéves távlatról beszélhetünk.

 

Lefordítom: Fingunk sincs, hogy mikor és mi lesz ezzel az állomással.

Hvg.hu: De magára a kivitelezésre még nincsen fedezet? (reptéri vasút - gombóc)

H. R.: Arra nincs, de nagy valószínűséggel támogatná azt is az EU. De a projektben már nem a vasúti megvalósíthatóság a fő kérdés, hanem az, hogy privatizálva lett a reptér, és az a koncessziós szerződés milyen beavatkozást enged a területen.

Tehát egy beruházás, amelyen a reptér csak és kizárólag nyerhet, kérdéses, mert a privatizált reptér nem biztos, hogy engedi a fejlesztést. Aha. Szóval ezek szerint a mocskos kapitalistáknak nem jó, ha ingyen építenek nekik egy olyan vasutat, amivel sokkal több utasuk, így bevételük lehet? Aki ezt elhiszi, az magára vessen. A politika bedobta a reptéri vasutat, a papírmunkáért kifizették a pénzeket a haveroknak, de a megvalósítás az nem járja. Csak a szokásos Fideszes ígéret, alig hallottuk. (Kisföldalatti, metrók, HÉV-ek,stb. )

A következő, 2021-gyel kezdődő uniós ciklusban a vasút lesz közlekedési területen a fő pénzügyi kedvezményezett.

Ezt minden egyes alkalommal elmondják, de érdekes módon valahogy mindig autópálya lett belőle.

A HÉV-fejlesztés már biztos.

Ahogy pár éve biztos volt a Nyugati felújítása is. Ahogy most is biztos a 3-as metró felújítása. (Majd valamikor lesz belőle valami, a második és a harmadik szakaszra még mindig nincs semmi szerződés, holott az első elvileg március végéig elkészül.)

A 80-as vonal felújítása Hatvantól Miskolcig, a lajosmizsei elővárosi vasútvonal villamosítása – ezekre hatalmas igény lenne.

Na igen, igény az rohadtul lenne.

Egy PR-nyilatkozat, amiből kiolvashatjuk, hogy az elkövetkező évektől sem érdemes semmit sem várni, ugyanis egy politikai ejtőernyős érkezett, aki legutoljára majd 20 éve látott vonatot, de jól nyal.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr5414528944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.03. 07:58:19

Reptéri vasút: mivel a taxikon és minibuszokon van bevétele a reptérnek, lehet, hogy a vasutat is meg akarják vámolni...

Európai téridő 2019.01.03. 19:03:07

Az 50 db mozdony, mint adat, milyen forrásból származik? Mennyit pótolnak hozzá a liberalizáció folytán a vasúti pályán futó, más vasúttársaságok kezelésében működő mozdonyok, hogy is van ez? Baj annak a felismerése, hogy mégsem a MÁV-Startnak kellene a szükséges Intercity-kocsikat legyártani? Na, persze, a Rába vasúti járműgyártását még a "Vörös Báró" idején szüntették meg, az 1970-es évek első felében, a korai IC-kocsikat pedig még az akkori vagonkból berhálták össze. Ez tehát se nem Homolya, se nem Csépke sara. Az pedig miért baj, hogy a középtávnál hosszabb projektekben is gondolkodnak? A rövid távos gondolkodás sem túl eredményes, mert több a félbe maradt tervezgetés.

alaszka 2019.01.03. 19:03:44

Miért is az IC+ program miatt nem sikerül fővizsgáztatni a személykocsikat?
Több száz ember foglalkozik Szolnokon az új kocsik gyártásával napi szinten?

Tudtommal a fő probléma az, hogy Szolnokon nincs elég hozzáértő szakember, mert a Stadler elszívta őket?

+ a MÁV júliusban hosszú távú szerződést kötött a Dunakeszi Járműjavítóval a fővizsgák elvégzésére (ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:288398-2018:TEXT:HU:HTML&tabId=1).

Tehát a szájtépés helyett először utánna kellene nézni a témának!

gomboc r2r 2019.01.03. 19:37:28

@Európai téridő: Van 10 Taurusa, 25 TRAXX-a a MÁV-nak, illetve pár szépen tartott gépe. Az összes többi szemét. Senkit nem érdekel a liberalizáció, itt a MÁV-ról van szó.
Az egész kommented nem más, mint terelés. Ezért fizetnek, vagy magadtól vagy ennyire ostoba?

gomboc r2r 2019.01.03. 19:43:26

@alaszka: Az a baj, hogy a szolnokiak erőforrásainak egy részét lekötik az IC+-kocsik. A többszörösét tudnák fenntartani, ha a fenntartással foglalkozhatnának a gyártás helyett.

Tök jó, szerződés Dunakeszivel. És? Akkor most nincs kocsihiány? Nem állnak a leállított kocsik elbújtatva, hogy ne legyenek szem előtt?
Dehogynem. Fenyegetőzni és elbújni tudnak a témában, ez telik a MÁV-tól. A szájtépést pedig te műveled.

lutria 2019.01.03. 20:38:00

A Csepel-Soroksári hév alagútját már kezdhetik is fúrni a Kálvin térig mert mire a 2023-ra elkészülő atlétikai stadiont és a többit épületet építeni kezdik addigra a csepeli hévnek el kellene tűnnie onnan mert útban van...

Everyl 2019.01.03. 21:04:13

szigorúan magánvélemény:

izé, itt aztán van csúsztatás rendesen :)

nálunk (kis hazánkban) egy zsák motorvonat közlekedik, ami nyilván nem mozdony, de a nyájas közönség számára ez nem biztos, hogy releváns infó, de valahogy Flörtből több mint 100 van. Az mondjuk tény, hogy Pest megyében suhanó Flörtök nem összehasonlíthatóak a vidéken pattogó , Bézékkel, Hernyókkal, meg Uzsgyikkal.

Azt is értem, hogy a Flört jellegű cuccokat nem kéne erőltetni mondjuk az egyesen, hanem meg kéne hagyni elővárosi szakaszon, de hát mindent nem lehet. :)

A MÁV régóta rohad, nagyon nem kedvelem a mostani kormányt, meg a bezzeg a Gyurcsány kommenteket, de itt azért érdemes megemlíteni, hogy mikor is szerveződött ki az aranytojást tojó tyúk a MÁV-tól (Cargo).

Szolnokot gyűlölöm, én összesen 1, azaz egy embert találtam akinek volt pályaudvar ismerete, a többi bátran leugrott a mozdonyról, amikor azt mondtam, hogy menjünk már le cébe, vagy fel temetőbe. Rákoson volt, hogy 4 órát álltunk jelzőben, mert hát a kalapácsos ember majd jön Fradiból, de gondolom az sem lep meg, ha napok kellenek, hogy átjuss Romániába, mert ki tudja, hogy kinek a zsebében van az ottani állomásfőnök. :)

summa summárum, szar ez már rég óta, kár kiemelni 1 embert, rohad ez a kalapácsos emberektől kezdve felfelé, de majd Lölő megjavítja, még a Balatonon is lesz ETCS2 :D

Amúgy azért mert egy Gigant vagy az összes fővárosi toronyban lévő vezérlés öreg mint az országút, attól azok még menők. :)

szóval, amíg az lesz, hogy minden MÁV alkalmazott az első osztályon vakargatja a tökeit, a mindenkori vezető parolázik a mindenkori főninek, hogy, kurvára emelni kéne az árakon, mert ez így nem oké, de szavazatokat ér, hogy veszteségesen legyenek elvíve az utasok ából bébe, addig itt szar lesz minden. Az, hogy Lölő vizet iszol kánikulában, az már tényleg csak a jéghegy csúcsa. :(

Everyl 2019.01.03. 21:33:27

amúgy meg a Nohab (1963, khmmm) a Mozdony, minden más csak utánzat ;)

Európai téridő 2019.01.03. 21:59:59

@gomboc r2r: Azért a Szilikkel, Gigantokkak mintha több mozdony lenne. És a motorvonatok. Az utasnak, fuvaroztatónak pedig édes mindegy, hogy MÁV, GYSEV, Kárpát, stb. Én laikus állampolgár vagyok, te pedig tiszteletlen tahó takonypóc, mellesleg.

Sir Gombóc 2019.01.04. 00:37:32

@gomboc r2r: már a múltkor is bizonyítottad, hogy ehhez a témához fogalmatlan vagy. Szerintem ne erőltesd.
Próbáltál ezzel a poszttal okosnak látszani, de csak erőlködés lett belőle. Pl. nem kell mindent elhinni, amit a közlekedő tömeg nevű gittegylet állít, téves kiinduló pontból téves lesz a végeredmény is. Persze sok gond van a vasúton, de messze nem annyira rossz, mint ahogy beállítani próbálod és nem azok az igazi problémák, amiket annak gondolsz.

Sir Gombóc 2019.01.04. 00:50:22

@gomboc r2r: ezek minden alapot nélkülöző állítások. Talán nem ártana utána járni a témának.
Csak halkan jegyzem meg, ha az IC+ gyártás ütemét vesszük alapul, akkor annak leallítása nagyságrendileg nem változtatna a kocsik fővizsgák darabszámán, az arra fordított források pedig dedikált, fejlesztési források, másra nem fordíthatók, ezek így elvesznének. Nagyon kevés dologban értek egyet a jelenlegi kormánnyal, de a hazai járműgyártás felélesztése ilyen, és az IC kocsi gyártás minden hibája és késése ellenére egy létező, nem is rossz járművet eredményezett. Ha valamit nulláról kell újrakezdeni az általában nem megy egyik napról a másikra.

alaszka 2019.01.04. 08:02:33

@gomboc r2r: A folyamat elindult. Dunakesziről folyamatosan jönnek ki a fővizsgás kocsik. Sajnos a több éves lemaradást nem lehet pár nap alatt behozni. Bízzunk benne, hogy a félreállított kicsik is sorra kerülnek.

De előbb-utóbb korszerű gyorsvonati kocsik is kellenek majd.
Azokat mivel tervezik pótolni?

Gyanús nekem a Transmashholding érdeklődése..
Lesz ebből orosz HÉV és személykocsi beszerzés is.
iho.hu/hir/ujabb-magyarorszagi-szallitasok-utan-erdeklodik-a-transmasholding-181227

gomboc r2r 2019.01.04. 14:16:23

@Everyl: Nem arról van szó, hogy ne lennének Flirtek, de most akkor dőljünk hátra? Az elővárosi közlekedést feltámasztották a Flirtek (mocskos-szocik, pfejj pfejj, igaz?), de mi van a távolsági közlekedéssel? Nincs semmi előrelépés, sőt, inkább vissza. Elég csak az 1-es vonalra pillantani. Egyre több helyen megálló IC-k, kíváncsi vagyok Bicske mikor kap megállást.
Azzal a 35 modern mozdonnyal nem lehet szolgáltatni. Alsó hangon tegnapra kellene 100-120 mozdony, amiből vagy 30 dízel. A Csörgők megbízhatóságára már lassan számok sincsenek.

Aztán ott vannak a mellékvonalak. Beszéljünk róluk?

Mindenki azzal jön, hogy mekkora kár volt eladni a MÁV Cargót. Tényleg? Követitek a piacot? Egyre több a magánszolgáltató, egyre jobb szolgáltatást adnak egyre olcsóbban. Képtelen lett volna a MÁV ezzel versenyezni. Folyamatosan csökkent volna a bevétel, miközben a járműpark teljes cserére szorult ott is. A lehető legjobbkor adták azt el. Az ÖBB sme járt jól azzal, ahogy utóbb kiderült a pénzügyi beszámolókból.

Nem mondom, hogy nem menő a Gigant, csak már egy kalap tehéntrágyát nem ér. Tudod mi pénzbe kerül? Rettentő sokba.

gomboc r2r 2019.01.04. 14:18:24

@Európai téridő: Azok már nem mozdonyok, guruló romhalmazok. De ahhoz is hülye vagy, hogy egy mondatot értelmezz, ezen én nem tudok segíteni, csak a magyartanárod. Menj vissza reklamálni.

gomboc r2r 2019.01.04. 14:23:50

@alaszka: Én remélem, hogy sorra kerülnek és végre tényleg rendbevágják a MÁV járműgazdálkodását, de nem ez a tapasztalat.

A gyorsvonati kocsik, mint olyanok, kihalt fajnak számítanak. Ez már nem a '60-as évek. Miben különbözne egy modern gyorsvonati kocsi az IC-kocsitól? Semmiben. Ha utas kell, szolgáltatni is kell. A gyorsvonat a megállásokban fog különbözni, nem a nyújtott minőségben.

Az oroszok érdeklődése meg arra vezethető vissza, hogy egyre kevesebb a kereskedelmi partnerük és valahogy próbálnak nyitni. Több köze van a politikához, mint a vasúthoz. Elég csak arra emlékezni, hogy eredetileg mi szállítottunk volna, de be kellett venni a szerződésbe az oroszokat is.

gomboc r2r 2019.01.04. 14:26:44

@Sir Gombóc: Most akkor én is írjam azt, hogy nagyot erőlködtél ezzel a kommenttel, de egyáltalán nem úgy van, ahogy te írod? A hazai járműgyártást egyáltalán nem kellett a nulláról kezdeni. Viszont érdekes, hogy annyira ráfeszültek a hazaira, hogy például nem is Rába forgóvázat használnak, holott lehetne.
Hadd idézzem a témához sokkal jobban értő Nemzeti Bankárunkat: Blöff, blöff, blöff

Európai téridő 2019.01.04. 14:45:58

@gomboc r2r: Bunkó seggfej vagy mert azok a romhalmazok még ma is vontatnak, tolatnak, tehát vannak. Amúgy 2010 előtt is nyiforogtál ezekről, vagy csak most kaptál ihletet?

gomboc r2r 2019.01.05. 12:05:34

@Európai téridő: Óh, tipikus idióta Fideszes. Emútnyócév?

2010 előtt beszereztek 25 darab TRAXX-ot, hitelből, állami támogatással, amelyek mára visszahozták az árukat a megspórolt és visszatáplált áram árában, illetve a lényegesen kevesebb fenntartással, sokkal jobb rendelkezésre állással.

Volt egy 25-ös opció, amit szintén le lehetett volna hívni, de azt a 2010-utáni haverkormányod törölte, mondván, nem kell, jó lesz nekünk a 40 éves Szili.

Menj és sírj a sarokban, mert megint megaláztattál.

Európai téridő 2019.01.05. 14:17:25

@gomboc r2r: A Flirtek, Talentek smafuk, Popókobak Úr? A liberalizált vasúti pályán meg nem-MÁV-mozdonyok is járnak. És Szilik is gurulnak. És a cstlások. . .

gomboc r2r 2019.01.06. 11:23:01

@Európai téridő: Na mi van, még mindig nem érted, hogy mozdonyokról van szó? Én a helyedben újra beiratkoznék az általánosba, hogy megtanítsanak az értő olvasásra.

Európai téridő 2019.01.06. 12:07:59

@gomboc r2r: Ügyes terelés, mert az eredeti gagyi dumádban ez csak egy szegmens volt az ügyben, hogy mit is mondott a Nagyvezír. Az pedig a hülyeséged Csimborasszója, hogy csak az új mozdonyokat tekinted mozdonyoknak, a régieket, amelyek működnek - mondom: működnek -, azokat nem..

gomboc r2r 2019.01.07. 12:28:11

@Európai téridő: Ad 1: Az interjú előtt volt róla szó, teljesen függetlenül az interjútól. Ergó: Hazudsz.
Ad 2: Azt tekintek mozdonynak, amit akarok.
Ad 3: Ha olyan sötét vagy, hogy nem érted a költői túlzást és a mögötte álló érveket és okokat, azon én nem tudok segíteni. (A működnek pedig óriási túlzás a te részedről.)
Tehát maradunk még mindig ott, hogy "Én a helyedben újra beiratkoznék az általánosba, hogy megtanítsanak az értő olvasásra."

Európai téridő 2019.01.07. 20:52:56

@gomboc r2r: Ad 1.: Nincs ergó, vagy legalábbis téves. Ad 2.: A mozdony az mozdony, a motorkocsi motorkocsi és a motorvonat az motorvonat. Ad 3: A költői túlzás a füllentés egyik formája, vagyis majdnem hazugság. Egy ilyen véleménynyilvánításnál nem helyénvaló. Amúgy pl. már akkor is szörnyülködtél a MÁV állapotán, amikor Bokros Lajos "csomagolt", vagy akkor még a mostaninál is fiatalabb, mondhatni, gyerek voltál? Mert ok erre akkor is volt bőven.

gomboc r2r 2019.01.08. 11:57:48

@Európai téridő: Annyi érvelési hibát követsz el folyamatosan, hogy az hihetetlen. De innentől nem érdekel. Azt hiszel, amit akarsz. Engem nem fizetnek meg ezért, ellentétben veled.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2019.01.25. 11:07:31

Van a MÁV-nak 100+ Flirtje, ami legalább ennyi régi V43-ast vált ki. Igaz, hogy a Flirtek gyakran csatolva járnak, de a rendelkezésre állásuk is jóval nagyobb, ritkábban romlanak el és kevesebb karbantartást igényelnek. Van még 10 Taurzs, 25 TRAXX. Az 1-esen a távolsági forgalmat Railjetek végzik, korábban ott is előfordult a Gigant. A GYSEV Vectronnal jár Sopron felé.

Ez mind szép és jó, de attól még a mozdonyok átlagéletkora 40+ év! A 21. században már kevés a 120 km/h és a 2300 kW teljesítmény. Lehet nosztalgiázni, lehet a régi gépeket szeretni, de akkor is tény, hogy kellene legalább 100 villamos mozdony vagy távolsági kivitelű villamos motorvonat és kellene még dízelmozdonyból is legalább 50 db (dízel-Vectron?).

A Nohab az egy kultikus mozdony, sokan szeretik, de egy Hercules sebességben is és vontatási teljesítményben is 40%-ot ráver a Nohabra. Jó, hogy nem már a 424-es gőzmozdonyokat sírjuk vissza, mert az milyen cool már!
süti beállítások módosítása