Gombóc mondja

Gombóc mondja

Amikor a NER-féle kivitelezés találkozik a valósággal

2020. július 26. - gomboc r2r

Nem szeretnék túl sok kommentet hozzáfűzni ehhez a bejegyzéshez, beszéljen helyettem az MTI és a NER "újságírói", akik CTRL+C és CTRL+V használatával "szerkesztik" az újságjaikat.

2015.10.30 - MTI

Pénteken átadták a 68. számú főút nagyatádi elkerülő szakaszát. Link, de még ezer másik lehetne, ugyanaz.

Új nyomvonalon, 4,1 kilométer hosszan, kétszer egy forgalmi sávval épült meg a 68-as főút nagyatádi elkerülő szakasza.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója a projekt fő számairól tájékoztatva elmondta: két körforgalmú csomópont épült a kezdő- és végpontokon, két felüljáró, amelyikből az egyik a Rinya patak felett, két buszöböl korszerűsítése valósult meg, egy tengelysúlymérőhely, valamint több mint 20 700 cserjét és 782 fát telepítettek. A kivitelezés nettó összege közel 2,3 milliárd forint.

 2020.07.26 - Link

Sosem látott pusztítást okozott Nagyatád környékén a kiáradt Rinya-patak.

A 68-as út egyik hídja szinte teljesen megsemmisült

 

Fotó: Varga György - MTI

 Az 5 éve épített út teljesen rombadőlt. Miért? Nincs szakértelem, azért. Nincs vízügy, azért. Nincs környezetvédelem, azért. Meg azért, mert szétlopták a beruházást, azért.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr5416078582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2020.07.26. 22:12:07

"Az 5 éve épített út teljesen rombadőlt. Miért? Nincs szakértelem, azért. Nincs vízügy, azért. Nincs környezetvédelem, azért. Meg azért, mert szétlopták a beruházást, azért."

Igazából azt kellen megkérdezni, hogy az egyetemen milyen árvizekkel számolnak, a megrendelők értik-e, hogy több évre tervezik a hidakat, és a "feleáron be nem jelentett munkásokkal zsebretett haszonnal" általában azt jelenti, hogy szar

BiG74 Bodri 2020.07.26. 23:06:16

Az a vízügy, amit a fityisz katasztrófavédelmissé tett?
Az a környezetvédelem amit a fityisz szétszervezett?
Ugyan, miért hiányozna?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.07.29. 18:42:15

@legeslegujabbkor: Feleáron? Mármint normál áron elkészül, de még ugyanannyit kiszámláznak, hogy legyen nyereség...
süti beállítások módosítása