Túl sok szót nem akarok fecsérelni arra, ami történt, hiszen nem ez az első eset, hogy bebizonyosodik a hazugság, de azért legyen róla egy kis megemlékezés.
Ma reggel, március 30-án a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország (7:30-tól) című adásában Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője közölte, hogy tegnap mintegy 8000 új fertőzöttet regisztráltak. Ehhez képest, a példátlan módon délután közölt adatsorok (Orbán külföldön van, eddig tartott leegyeztetni a számokat) a közelében sincsenek ennek, mindössze 4609-et mondtak az Operatív Törzs tájékoztatóján.
8000 vs 4609!
Ez nem minimális eltérés, majdnem feleakkora számot vallottak be hivatalosan, mint amit reggel mondtak! Ezekután mennyire lehet hiteles a halottak számának 274-es száma, ami csak 1-fővel marad alul az eddigi csúcsnak? Bármiben lefogadnám, hogy ez az adat egyszerűen kitaláció. Mert nem nőhet hivatalosan az adat, miközben a főnök a nyitásról beszél.
Persze ne feledjük azt az esetet sem, mikor Pintér Sándor mintegy 2000-rel több esetről beszélt a nyilvánosság számára közvetített ülésen, mint amit hivatalosan elismertek!
Illetőleg ott van az is, hogy a KSH utólag javítgatja az adatokat a halottak számáról a 2020-as évben. Sajnos viszont nem lefele... És nem is csak minimálisan, százával kerülnek be újonnan...
Az Orbán-kormány hülyének néz mindannyiunkat. Tudjátok mit gondolok?
Szerintem: