Gombóc mondja

Gombóc mondja

A dugódíjról kicsit bővebben

2015. október 01. - gomboc r2r

Tarlós István bejelentette, hogy nem tudja kikerülni a dugódíj bevezetését, így hamarosan várható. (Ha vicclap lennénk, mondhatnánk úgy is, hogy kufircadó.) Mivel nem olyan régen fizetőssé tették a fővárosba bevezető utakat és az M0-ás bizonyos részeit is, a dugódíj bejelentése most eléggé érthetetlen. Ha megkerülöd a várost, fizess, ha bemész a városba, fizess. Teljesen értelmetlen. Igaz ez már felmerült akkor, mikor kiterjesztették az adót az M0-ra, de tudjuk jól, hogy már akkor sem érdekelt a kormányból senkit.

A dugódíjnak az a célja, hogy a város egyes részeit forgalomcsillapítsa azzal, hogy plusz összeget kell fizetni, ha arra megy valaki. Ezt behajtásonként szokták szedni, hogy minél hatásosabb legyen. Ehhez képest nálunk éves matrica lesz, ami arra ösztönöz, hogy minél jobban használd ki, ha már kifizetted. Teljesen értelmetlen, sőt, gyakorlatilag szembemegy a dugódíjjal, s éppen az autóhasználatra ösztönöz. Ráadásul még az sem tűnik biztosnak, hogy csak a város egy részére terjesztenék csak ki a területét. Így pedig rá lehet fogni a 4-es metróra és Demszkyre az ügyet, tehát enyhe politikai veszteséggel ki tud belőle jönni a városvezetés.

(Forrás: blikk.hu)

Én személy szerint kevéssé tudom támogatni a dugódíj bevezetését, így pedig egyáltalán nem látom értelmét. Szerintem a városnak magának kell csökkentenie a belső részek autós terheltségét közlekedésszervezési programok megvalósításával, nem pedig újabb sarcok kivetésével. A jelenleg tervezett módszer teljes mértékben életképtelen bárminemű feladat ellátására, de még az igazán jól tervezett, jól kivitelezett dugódíjak is nehezen támogathatóak. Ha a jelenlegi tervek helyett azzal állnának elő, hogy a Kiskörúton belülre vezetik be, megérteném. Az előbb-utóbb már tényleg megjelenő chipkártyás bérletekkel együttműködve még lenne is valami megmagyarázható értelme, de akkor is nehezen lehetne elfogadtatni.

A városnak ugyanis arra van szüksége, hogy az önkormányzat magától korlátozza az autóforgalmat bizonyos részeken. Nem azért kell bevezetni a dugódíjat, hogy kisebb legyen a környezetszennyezés, hanem azért, hogy élhetőbbé váljon a város, tényleg a gyalogosoké, lakosoké, bicikliseké, motorosoké lehessen. Egyszerűen nincs hely ennyi autónak. Épp ezért lenne hülyeség a nullemissziós személykocsiknak kedvezményt adni. Attól, hogy nem oda pöfög, még valahol parkolnia kell, az pedig az életterünkből van elvéve. 

Budapest bizonyos részeire ráférne az autók kiszorítása. Ilyen területek például a Vár, a Margitsziget, a Kiskörúton belüli részek, az Andrássy út, a Városliget. Többről már írtam is.

Jelenleg a dugódíj-koncepció semmiféle forgalomcsökkenést nem fog okozni, semmiféle takarékosságot nem fog kiváltani, egyedül a Főváros bevételeit hivatott növelni. A kiállítás, regisztrálás, ellenőrzés pedig csak kapacitásokat fog lekötni teljesen feleslegesen. Esetleg helyette megpróbálhatnák rendezni a parkolóhelyzetet, s a forgalmat akadályozó parkolókat eltávolítani, mint például az ország leghíresebb Bentley-ét.

Frissítés: Tarlós úr két új bevételi forrást is lát a dologban. Egyrészt egy 5000 Ft-os Budapest-matricát, amit gyakorlatilag mindenki fizetne (kivéve persze őket, ne legyünk naívak, a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok tagjai biztos nem a magánvagyonukból fizetnék). Ezen felül pedig egy belső zónát is létrehozna külön díjszabással. Jó látni, hogy minden racionális gondolkodást megkerülve igazgatják a fővárost. Annyira értelmetlen, hogy nem is állok neki megmagyarázni.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr797826138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oxy 2015.10.01. 18:14:41

Budapestre utazóknak járnia kellene a lehetőségnek, hogy
* a város határában ingyenes parkolóban leállhassanak, és azt dugódíj nélkül megközelíthessék;
* a helyszínen BKK-napijegyet, illetve átszálló- vagy vonaljegyet vehessenek;
* a vásárolt jeggyel továbbutazhassanak a város belseje felé
* bejáróknak ettől a ponttól kezdve a Budapest-bérlet legyen érvényes, kiegészítő jegy váltása nélkül.
(A legutóbbi pont persze 5000 HUF/év díjnál nem annyira érdekes, de ált. ahova a napijegy, oda a bérlet is)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.01. 20:35:55

nem járnának be a belvárosba ha lehetne máshogy menni...
2x2 sáv az alsó rakpartokon, ha lehet meghosszabítva budapest határáig, és már is gyorsulna a közlekedés.

Ehelyett valami FASZ kitalálja, hogy a parlament köré a rakpartra leraknak egy rakás nyomós jelzőlámpás zebrát, amit egész nap nyomogatnak a hülye turisták, így blokkolva a pesti alsó rakpart forgalmát.

Meg persze 3-as, 4-es metró hosszabítás, metró-hév összekötés, hév-hév összekötés

Shopping 2015.10.01. 20:49:16

Elkerülhetetlen ????
Csak szándék kérdése minden...
Hozzanak egy szabályozást, hogy aki vesz Pest megye matricát, -amit mondjuk felemelnek évi 6.000ft-ra, - annak a dugódíjat nem kell megfizetnie.
Kettőt az egyben, mindenki boldog lesz, és az EU sem szólhat.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.01. 20:54:56

Az a gond, hogy ahhoz , hogy értelme legyen, nagyon magasra kellene tenni az összeget. Egy agglomerációból napi szinten bejáró még tízezret is simán kifizetne havi dugódíjként, hisz ha letenné a kocsit a Hungárián kívül, akkor ahhoz, hogy tovább tömegközlekedéssel menjen, még vennie kellene egy havi BKV bérletet 9 ezerért.
Tehát minimum úgy havi 15 ezerben kellene megállapítani a dugódíjat, hogy egyáltalán elgondolkodjon az autós a nem behajtáson, és a tk. használatán..

Arcade Macho 2015.10.01. 22:02:50

az egy helyes meglatas hogy az autok nemcsak rontjak a levego minoseget hanem helyet is foglalnak, viszont ezt konnyen meg lehetne oldani
lenne a budapesti kornyezetkarositas miatt 0 - 50 Ft/km, mig a helyfoglalas miatt meg 20 Ft/km a plusz utdij
a parkolassal kapcsolatos hulyeskedest meg el kell torolni, fel kell szamolni, megis az mar milyen hogy egy 600e erteku helyet az ottlako mert eppen a gurulo esernyoje all ott megkap 2e -ert evente? total nonszensz

lionking 2015.10.01. 22:06:52

Hát ja élhetőbb város .. kacagnom kell.
És már ezerszer ha nem többször le is írtam itt ott.
Mi lesz a dugódíjon belül rekedt lakosokkal akikhez egyetlen szolgáltató sem fog tudni - akarni beenni vagy ha igen akkor vegyük sorra
kiszállási költsége - pl 4000ft
dugódíj /alkalom - 400ft
parkolás mondjuk 2 óra - 880
ez így 5280 ft és még nem történt semmi javítás vagy szerelés.
és akkor itt még elég kis összegekkel számoltam.
az meg csak egy szolíd (rém)álom, hogy a lakossági és esetleg a közületi szolgáltatók valami kedvezményes behajtási lehetőséget kapnának, mert kb mint a rokkantkártya esetén, azonnal több ezer 2 literes vagy annál nagyobb prémiumautó tulaja lesz szolgáltató státuszban.

Amúgy a rakparttal kapcsolatban én már kitaláltam rég a tutit :)
egyirányúsítás !!
így azonnal 2x2 sávos lesz, a legtöbb autós úgyis kopptól kopp megy rajta, de nem akkora tragédia pl az Erzsébet hídnál feljönni és átmenni a túlpartra ha épp addig tart az útvonal
de szerintem előbb lesz 8-as metro mint hogy ezt megoldják..

Arcade Macho 2015.10.01. 22:40:49

@lionking: elmeletileg a kifizetendo dugodij az napkozben van
a szolgaltatok akkor ezentul kisse osztonozve lesznek arra, hogy ne munkaidoben molesztaljak az ugyfeleket na bumm... ez mekkora nagy ervagas lenne

lionking 2015.10.01. 22:48:29

@Arcade Macho: ezt meséld el annak, akinek 400 liter fagyasztott áru rohad a 38 fokos kánikulában, vagy fordítva, pl a mínusz 20-ban nem megy a kazánja
vagy üvölt a riasztója és nem tudja lekapcsolni, és had ne soroljam
Arról nem is szólva, hogy a szolgáltató népek is többnyire családos emberek akik szintén szeretnének pl 5-6 körül végezni és időben hazaérni, ami ugye másnak tök természetes.
Nem mondom, lehet egy két nap tovább melózni, de azért az is igaz hogy az ügyfelek elvárják hogy 6-7 óra után érjen oda estére a szerelő mert akkor ér haza.
Ja hogy akkor drágább? jujj... az meg baj azt nem akarná kifizetni.
A mobil korszakban meg annál rugalmasabb nem is tudok lenni mint hogy előtte fél vagy 1 órával odaszólok az ügyfélhez hogy megyek és így akkorra kell csak hazaérnie. pontosan
már rég nem úgy van mint anno (igaz akkor mobil sem volt) hogy 9-20-ig lehet várni a szerelőt....

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.01. 23:35:40

@Arcade Macho: "budapesti kornyezetkarositas miatt 0 - 50 Ft/km, mig a helyfoglalas miatt meg 20 Ft/km a plusz utdij"

A 200 forint/liter jövedéki adó mellé? Lófaszt...

Arcade Macho 2015.10.02. 00:14:56

@lionking: "ezt meséld el annak, akinek 400 liter fagyasztott áru rohad a 38 fokos kánikulában, vagy fordítva, pl a mínusz 20-ban nem megy a kazánja"
+++
"dugódíj /alkalom - 400ft"

nos parszor gondolkodni kellene mielott elkezdesz ossze-vissza peldalozni
tehat ki fogja-e fizetni a 400 Ft -os dugodijat akinek 400 liter fagyasztott aruja van-e...

latod nem nehez ez, ugy hivjak hogy gondolkodas

Arcade Macho 2015.10.02. 00:18:36

@fidesz maszop dk egykutya: forditsuk meg a kerdest, azaz jogos-e a videkitol beszedni a 200 Ft -os jovedeki adot ha azert nem kap rendes utat hanem csak lofaszt
na latod, hoztam egy ellenpeldat most rajtad a sor hogy a lofaszokat vagy a gondolkodast reszesited-e elonyben

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.02. 00:53:08

@lionking: Ebből csak 400 forint lenne az új tétel. Kiszállási és parkolási díj eddig is volt..

mojszipupi 2015.10.02. 07:47:20

Szerintem milliószor elmondták már sokan. Nem a dugódíjjel van a baj, hanem azzal, hogy ez a tetves maffia kormány úgy szedi az adókat és olyan kreatívan emelgetik állandóan, mint a védelmi pénzre szakosodott haverjaik. Cserébe Buda járhatatlan olyan dilettáns módon oldották meg a munkákat, azonnali sarc van már az M0-án, ami cserébe évtizedek mire esetleg talán valamikor körbe fog érni. Hulladék utakon, hulladék üzemanyaggal járunk (súloys plusz literek egy osztrák de egy horvát üzemanyaghoz képest is), mindkettő súlyos lóvé értékvesztésben. Nulla P+R infrastruktúra, cserébe aki ott hagyja az autót jó eséllyel pályázik rá h este már nem találja ott. BKV, MÁV romokban folyamatos irdatlan horderejű szétlopástól. A városi lakosok egészsége, a légszennyezés a kutyát nem érdekli. Kell a pénz mert már nincs mit ellopni

konrada 2015.10.02. 09:04:26

@fidesz maszop dk egykutya:
Miért csak 2x2 sáv???
Legyen 6x6, vagy 10x10, s ha nem fér el, elsöpörni mindent ami a világ egyik legszebb fővárosának a közepén annak útjában van, a lényeg, hogy keresztül lehessen robogni a világörökségi belváros legközepén autóval...

gyongyi70 2015.10.02. 09:13:31

Én mint gyakorlott tömegközlekedő úgy látom, hogy szép-szép, hogy menteaítsük a várost az autóktól, de akkor mivel járjanak a népek? Reggeli csúcsidőben így is dugig van a metró, villamos, busz, a 3-as metróban naponta hazárdírozol az életeddel, mocsok van, büdös... mélyen megértem, ha ez nem vonzza az autósokat
Mi lenne, ha fordítanánk a kérdésen: nem bottal, hanem répával akarnánk rávenni a többséget, hogy használja a tömeg, bocs, közösségi közlekedést: legyenek kultúrált, gyors, pontosan közlekedő járművek, hosszabbítsák meg a metrókat.. és akkor beszélgethetünk ilyen-olyan díjakról. Asszem ezt az EU is így képzeli alapból, azért kötötte metrófejlesztéshez. Arról már nem az EU tehet, hogy belvárost kötöttünk össze belvárossal, holott a metrónak főleg az agglomerációs közlekedésfejlesztés lenne az értelme.

igazi hős 2015.10.02. 09:20:24

@lionking: Szerintem a számolásod öngól, hiszen a dugódíj a teljes kiszállás 8%-a, ha még valamit csinál is a szolgáltató, akkor még kisebb része. De ha nem teljesen hülye a szolgáltató, akkor több címet is érint egy behajtással, így egy ügyfélre 100 Ft sem jut. Nekem a város szélén úgy 500 Ft-tal nagyobb a kiszállási költség, mint a Belvárosban, mert ide többet kell utazni. Majdnem hozzátettem, hogy "cserébe itt sosem lesz parkolási és dugódíj", de Tarlós idiotizmusa mellett semmiben sem vagyok biztos, lehet még olyan "dugódíj", amit a teljes városra fizetni kell, ezekből kinézem.

ingyenebed 2015.10.02. 09:53:56

@A megvalósult amerikai ólom..:

miért nem mindjárt havi százezer, te b*zi?

cselaxi 2015.10.02. 10:23:43

gyongyi70: Végre egy fröcsögés-mentes gondolkodás.
Én nem Magyfaluban lakom, de összefoglalom gondolataimat:
-Nagyfaluba kell menni időnként, hol jó szántamból, hol muszájból
-5000 Ft erre, 4000 arra, 6579 amarra az ADÓ-zott pénzemből NEM.
-Üzemanyag jövedéki adó hol van?
-P+R? Az autótolvajok Mekkája(i).
-Gondolom, most, hogy minden lehetséges utat javítanak, lezárnak, elterelnek, és nagyon fogy a bennszülöttek türelme, éppen aktuális a dugódíj, mert sok ember reflexből rávágja, hogy KELL, mert az a sok vidéki (paraszt) majd most jól megszívja... Ügyes.

vamá 2015.10.02. 10:27:49

Nem behajtási díj kell, az amúgyis hatástalan a dugók ellen -- hacsak nem a kereszteződésbe behajtásért szedik. Rendes városi útdíj kell, amit az aszfaltkopatásért és a kipufogón ömlő méregért kell fizetni (l. VolksWagen botrány). Ahol pedig torlódás szokott lenni, az, aki mégis arra menne, fizessen ezért dugófelárat. A dugófelárért cserébe nyugodt haladást kap, mert sokan inkább máskor vagy másfelé mennek, hogy ne kelljen fizetniük. Bővebben: www.levego.hu/kiadvanyok/dugodij-de-hogyan

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.10.02. 10:48:49

Először is, a Budapesti helyzet nem rossz. Van dugó csúcsidőben, de bőven a jobbak közé tartozik a nagyvárosok között. Parkolni is lehet, igaz "nyugati áron" (tehát váráslóerő alapján elég borsosan). Budapest nem Párizs, szerintem alapjában véve közlekedhető. Pár gócpont van amit meg kellene oldani de ezeken nem segítene a dugódíj...

Személy szerint úgy gondolom, hogy a tömegközlekedésünk sem őrült gyenge. Sok az elavult jármű. Attól még hogy a 30 éves öreg (mégha szépen is gfelújított !!!) ikarusokat már múzeumba küldik az utca helyett, az őket váltó buszok nem az a kifejezetten jövőálló darabok, nyugaton már alternatív megahjtásokkal újítanak.

A legfőbb gond továbbra is az, hogy ahol igazán kellene (aglomeráció és külkerületek), ott nincs megoldva annak lehetősége hogy letegyük BIZTONSÁGBAN az autókat.

Nem igaz hogy nem fér bele pár külterületi parkolóház a fontosabb csomópontokon, ami lehetővé tenné a tömegközlekedés és az autó kombinálását.

Ez pedig nem dugódíj hanem városi matrica. Egy újabb szívatás az autósoknak, amit ráadásul aránytalanul vetnek ki vidékiekre és külföldiekre.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.02. 10:54:43

@Arcade Macho: kap rendes utat, vidéken a nem mellékutak jobbak mint budapesten, ahol a főutak is tele vannak kátyukkal, ugratókkal, nyomvályúkkal ...

@konrada: azért 2x 2 mert annyi fér el az alsó rakparton. Az alsórakpart világörökség? Melyik része?

A város szépsége pedig olyan mint a "magyar nők a legszebbek", és a "magyar férfiak farka a legnagyobb"... önámítás.

@vamá: "Rendes városi útdíj kell, amit az aszfaltkopatásért és a kipufogón ömlő méregért kell fizetni"

Mondom már fizet ezért, és kitudja miért, mert az üzemanyagból literenként 200 forint adó. Meg a teljesítményadó, meg a baleseti adó. Kurva sokat fizetnek a járműtulajdonosok már így ís, ahhoz képest hogy egyre kevesebbet szennyeznek.

Másrészt bármilyen államnak befizetett pénz, a kormányt és a sleppjét támogatja, abból tuti nem épül és javul semmi.

erol 2015.10.02. 11:06:09

@fidesz maszop dk egykutya: Miért lenne önámítás, hogy szép Bp.? Szerinted melyik város szép? Az meg, hogy sokat kell fizetni az autókázásért szomorú, de az élet nem habos torta. Aki csóró ne autózzon.

gyongyi70 2015.10.02. 11:06:25

cselaxi: több autóval járó kolléga, ismerős szerint egyik-másik dugó mesterségesen előállított áldugó a nép hergelése és a dugódíj indoklása céljából
lehet...
én pl. a Frenc krt-nál szállok le a metróról.. pár éve felújították a villamost, OK, majd tavaly felújították a felújított villamost, nyár elején díszköveztek, sávlezáráés, most megint áll egy munkagép és vmi lukat túr egy hete, sávlezárás... nem tudom, milyen fontos luk rez éppen..

erol 2015.10.02. 11:11:27

@gyongyi70: Biztos van egy ember akinek az a feladata, hogy kitalálja és megszervezze hol, mekkora dugó legyen. Ez mekkora állás már!

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.02. 11:20:50

@erol: aki csóró az nem autózik már most sem... meg tudod kéne valami alternatíva, mert a bkv a 10 ezres havibérletével rohadtul nem az.
De persze legyen 100%-os adó, majd a zállam szétosztja jól. Éljen a kommunizmus...

Az a város ami tele van szocreál épületekkel (főleg a panelok) az nem szép...

konrada 2015.10.02. 11:23:20

@fidesz maszop dk egykutya:
Neked lehet hogy önámítás, hogy Budapest panorámája az egyik legszebb a világon, de nekem, aki már járt hasonló nagyvárosokban, már nem annyira, mint ahogyan azon ismerőseim körének sem, akik meg jóval többe...
...egyébként meg - bár külön nem térnek ki rá - világörökség része a Dunaparti panoráma - ezért nem is lehet a rakpartokon sem olyant építeni, ami ezt rontja, azaz 2x2 sávos autóutat sem.

...meg nem is kéne. A két rakparton párhuzamosan fut a villamos, akinek ott van dolga, az járhat azzal, aki meg így akarja levágni az M0 kerülőutat (vagy a Hungária gyűrűt - az tényleg f.s), az meg örüljön, hogy végig mehet rajta, nem tudták még a budapesti zöldek, lokálpatrióták azt végig vinni, amit a bécsiek, párizsiak, hogy a belvárosi szakaszon leállítsák az autóforgalmat...

(Na jó, a budai kikerülhetetlen, az maradjon. Ott elég kilátásnak a felső rakpart is, de Pestit én lezárnám, mint a sicc! ...még szerencse, hogy nem vagyok döntési helyzetben.;))

öreg baka nem rakéta 2015.10.02. 11:23:35

@vamá:
A levegő munkacsoportot hagyjuk. Még a vezetője is kocsival megy a riport helyszínére:)) Ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor máshol lenne dugó, tehát folyamatos változást akarod sarcolni? A gépkocsi szennyezéséért már vastagon fizet a tulaj.
Előbb épeszű módon létrehozott, őrzött ( nem feliratban) P+R kell, nagyon jó tömegközlekedéssel. Aztán el kell gondolkozni a kedvezményezettek körén. Ha 5 évvel ezelőtt megvetted az autódat, nem kényszeríthetnek ki a város szélére, a kismillió sarc mellett. Vállalkozások, áruszállítás megoldásra várna:))

erol 2015.10.02. 11:25:46

@fidesz maszop dk egykutya: Azért a belvárosban nem sok panel van. Ha egy városra azt mondjuk szép, általában nem a külvárosra gondolunk. Ilyen alapon egyik város sem szép. Na mindegy, ízlések és pofonok...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.10.02. 11:55:20

@fidesz maszop dk egykutya: minden város tele van panellel, de Budapestet elég jól megvédte a csóró kommunizmus (valami jó is legyen már a sok szívásért).

Az V ker gyönyörű, ilyet nem találsz Brüsszelben vagy Frankfurtban.

Szerintem sokkal gázabb a magyar vidék lemaradása. Nyugat Európa tele van hangulatos kisvárosokkal, sőt (méretben kb Debrecen léptékű) vidéki nagyvárosokkal. Ezek sokkal szebbek történelmi városrészekkel bírnak. És Debrecen még a jobb magyar városok közé tartozik (rendezett, tiszta, a pár utcányi belváros felújított). Nézd meg mondjuk Alsace (Elzász) városait. Strasbourg kb Debrecen mérete, és mennyivel többet kínál élményben. Mindazonáltal nem csak Strasbourg, de a környező kisebb városok is kaptak panelgyűrűt. Viszont Budapesten nem fogsz a nagykörútön belül panelt találni, amit mondjuk nem mondhatsz el Miskolcról vagy Debrecenről...

cselaxi 2015.10.02. 12:04:39

@gyongyi70: Az uniós pénzek határidőhöz kötöttek. Amit NEM adtunk oda MÁSOKNAK, azt a haverek pillanatok alatt elköltik. Írjam le bővebben?

szvsz 2015.10.02. 12:52:47

@Ződ2000: "Nem igaz hogy nem fér bele pár külterületi parkolóház a fontosabb csomópontokon"
Belefér az, van ahol van is rá lehetőség. Az sem feltétlenül igaz, hogy a P+R a tolvajok Mekkája. Csakhogy ahol most még van, záros határidőn belül az is fizetős lesz, mert a parkolásban is ingyenpénz van.
Momentán beközlekedek a város széléig és ott hagyom az autót, mert így olcsóbb. De ha majd el fognak kérni napi 800-1200 Ft-ot örizetlen parkolóért, akkor már sokkal inkább magyek a város közepéig autóval és teszem le a gépet a biztonságos céges parkolóban.

A dugókról csak annyit, hogy tömegközlekedés + autózás hazáig a város közepéből > 1,5 h, autózás a város egyik felétől -úgy, hogy már az Andor útnál áll a sor, végig a rakparton- a teljes városon át + haza = 1 h 10. min.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.02. 13:37:34

@ingyenebed: Azért te faszfej, hogy ne szennyezd a belvárost az ócska tragacsoddal..Nincs "ingyenebéd" te pöcs..

gomboc r2r 2015.10.02. 14:05:52

@igazi hős: "lehet még olyan "dugódíj", amit a teljes városra fizetni kell, ezekből kinézem."

Gratulálok Ön nyert. jutalma egy olyan dugódíj, amit az egész városban fizetni kell majd. :) Lásd a frissítés. :)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.02. 14:21:21

@konrada: a rakpart a világörökség része? Az a két nagy beton/kőfalcsík a parkoló autókkal, és buszokkal? Ez marhaság...
Tényleg szerencse hogy nem vagy döntési helyzetben, ha szerinted ez a világörökség része: keress streetview a pesti alsó rakparton (mert az "okos" blogger letiltotta a guglimaps linkelést)

Meg a 47x átszállós, 10-el guruló villamosokat ehhez hasonlítani...

@erol: 7. kerület. Panel is van, meg egy rakás ronda szocreál épület. És szakadtak.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.02. 14:24:45

@A megvalósult amerikai ólom..: csak az elvtársaidnak van ingyenebéd... és a dugódíj is arra való, hogy azt is a saját offshore számláikra tolhassák.

5perc 2015.10.02. 14:52:22

Két különböző árú fizetős gyúrú kell. Mindkettő behajtásonkénti fizetéssel. A belső lehet baromi-baromi drága. Én azt sem bánom, ha csak a tolvaj milliomosok tudják kifizetni. A belső gyűrűn belül lakók sem járnak jobban, mert egy idő után majd nem mennek ki a gyűrűből, nem marad értelme az autónak és eladják. A felszabaduló hektár ezreket befüvesítjük, a kereszteződésekbe parkokat teszünk. Az I, V, VI, VII, VIII, IX, XIII kerületeken belül (+II, IV, XI, XII jó része) semmilyen szükség nincs a bkv mellett magánembernek autóra, átszállással együtt is bármelyik pontja elérhető 30 perc alatt (míg autóval 20 perc + dugóban állás).

konrada 2015.10.02. 15:11:47

@fidesz maszop dk egykutya:
Ez van, és nem szerintem. Ezért nem is lehetett hozzányúlni, amikor még komolyan tervezték a budaira a 2x2 sávost, mert nem engedték azt a változtatást, ami több helyen a lépcsők konzolosításával járt volna...
..

Arcade Macho 2015.10.02. 16:41:30

@fidesz maszop dk egykutya: "kap rendes utat, vidéken a nem mellékutak jobbak mint budapesten, ahol a főutak is tele vannak kátyukkal, ugratókkal, nyomvályúkkal ..."

tomeny butasag az amit mondtal!
itt Budapesten a Nagyfaluban sokkal tobbe kerul egy km epitese, fokent a belvarosban, talan ha lattad volna a Keleti kornyeken levo ramazurit az egyaltalan nem egy falusi epitkezgeteshez hasonlit, hiszen az egeszet ott gyurtak vagy 5 even keresztul, es ez mind penz penz penz

Arcade Macho 2015.10.02. 16:44:24

@öreg baka nem rakéta: "A gépkocsi szennyezéséért már vastagon fizet a tulaj."

persze oreg
ugyanannyit fizet a videki aki utan semmi nem marad hiszen percenkent elhalad egy auto es ugyanannyit fizet a belvarosi aki utan egy szellocske nem kepes letisztitani a szennyezest

en budapestikent csak ezt kerem, hogy celzottan szopassak meg a sok luxust igenybebvevo csimotat, mert a napi budapesti uthasznalat az LUXUS

Arcade Macho 2015.10.02. 16:57:28

@szvsz: "A dugókról csak annyit, hogy tömegközlekedés + autózás hazáig a város közepéből > 1,5 h, autózás a város egyik felétől -úgy, hogy már az Andor útnál áll a sor, végig a rakparton- a teljes városon át + haza = 1 h 10. min."

dugorol csak annyit hogy nekem autoval a belvaros = 15 perc ejjel
napkozben autoval 45 perc es napkozben buszal 45 perc
tehat tolem a belvarosba jutasnal a magadfajta megszallo elvesz fel orat!!!

igy igenis be kell vezetni a celzott dugodijat!
tobbet er neked 1 oranal 500 HUF?
akkor fizessel csak a varoshataron, en meg amikor nagy ritkan utlevelem a honom ala csapva kimereszkedek az ellenseges teruletre akkor majd en is ugyanugy kifizetem azt az 500 Ftot

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.02. 20:08:45

@fidesz maszop dk egykutya: A dugódíjat Demszkyék vállalták, ne zavarjon. Az offshorozás kapcsán meg inkább kussolnék a helyedben. Ha jól emlékszem Bajnai volt a téma nagy szakértője..:))

csak egy néző 2015.10.03. 12:25:20

Nem kis mértékben járulnak hozzá a pesti dugókhoz a szarul beállított lámpák és főleg az autósok viselkedése, amikor tutira látja, hogy bentragad a kereszteződés közepén lezárva a keresztező forgalmat és a gyökér mégis , mint a birka követi az előtte haladó másik autót és ezt még a hivatásos BKV járművezetők is elkövetik és akkor még nem is beszéltünk a sok baromarcúról, akikre természetesen semmiféle szabály nem vonatkozik.

zsoci 2015.10.04. 12:08:55

A dugódíj beveetése minden formájában csak sarc, semmilyen forgalomszabályzó hatása sincs. Ez bebizonyosodott Londonban is. Sőt, ott az a tapasztalat, hogy a díj beszedés, ellenőrzése, büntetése többe kerül, mint amit a díj hoz.
Ugyan ez a helyzet a parkolási zónák jelenlegi rendszerével. Semmi értelme, csak pénzbeszedés.
Azoknak akik meg nem tudnak leszállíni erről a "guruló esernyő" hülye szövegről, pedig üzenem, hogy az autó a közelekdés eszköze, az emberek többségének a munkába járás, a munkavégzés elnegedhetetlen ezsköze. Értem én, hogy van akinek mindegy, hogy két órát tömegközeledik, vagy fél órát autózik, de ezzel a többség nem így van.
Az is hülye szöveg, hogy nincs ennyi autónak hely. Bőven van, csak nem kéne mesterségesen konflikutst teremteni a közlekedési ágak közt. Jelenleg a gyalogosok, kerékpárosok, és az autósok közt szánékos konfliktusok keletkeznek, a diszburkolatos utcák, hülyén vezetett kerékpársávok, indokolatlan átkelőhelyek, ostobán vezettt kerékpásávok miatt. A tömegközelekdést is sokszor alakítják úgy ( hülye buszsávok, indokolatlan jelzőlámpaszinkron, stb. hogy az garantáltan rossz legyen az közúti forgalomnak. Ezt a doktrinát Demszky emberei találták ki és a Vitézy éra vitte tovább. Ha ezzel sikerülen leszámolni, és végre normális közelekdési rendet teremteni, mindjárt egy csomó probléma megoldódna. Ilyen cél kell legyen: alrakanyarodási lehetőségek helyreállítása, Sugárutak, bevezetőutak megszüntetett végeinek visszaállítása, leszűkitett utak helyreállítása, parkolóhelyek teremtése, fizető parkolás felszámolása, ingyenes P+R, K+R parkolók kialakítása, Rakpartok meghosszabítás, hiányzó autópályabevezetések megépítése, Nagyforgalmú gerincutak kialakítása, Hungária gyürü sebességnövelése, átemelő alagutak építése.

Arcade Macho 2015.10.05. 00:40:45

@zsoci: "Az is hülye szöveg, hogy nincs ennyi autónak hely."

ez tenyleg elegge hulye duma
az agglomer rakja csak le a garazsba az autokajat es akkor minden autonak lesz helye!!!

Arcade Macho 2015.10.05. 00:44:12

@zsoci: "Sugárutak, bevezetőutak megszüntetett végeinek visszaállítása, leszűkitett utak helyreállítása, parkolóhelyek teremtése, fizető parkolás felszámolása, ingyenes P+R, K+R parkolók kialakítása, Rakpartok meghosszabítás, hiányzó autópályabevezetések megépítése, Nagyforgalmú gerincutak kialakítása, Hungária gyürü sebességnövelése, átemelő alagutak építése."

szerintem kellene a Budapest hatarra midnenhova rakni egy lampas keresztezodest es annyi autost beengedni amit akkor elbir a benti uthalozat!!!
amikor dugo van, akkor a budapestiek hasznaljak csak a budapesti utakat, elvegre az az ovek!!!

ez olcsobb is, kornyezetvedelmi szempontbol elonyosebb is es nem mellesleg hatalmas poen lenne, legalabb akkora mint az az idiota duma hogy legyenek autopalyak mindenhol csak mert a sok punnyadt autos seggehez oda van nove az auto

zsoci 2015.10.05. 11:35:53

@Arcade Macho: Te szörnyen korlátolt vagy. Vagy csak simán irigy, mert gyalog kell járnod? Szegény, mindjárt sajnállak.
Vedd már észre, hogy az emberek igénye és az életének a része az egéni közlekedés. Ez van, ezt kell elfogadni. A töbii csak hipszter hülyéskedés.

Arcade Macho 2015.10.05. 18:48:25

@zsoci: annyira irtam csak idiota dolgot mint te anno
tudod a ket irtozatos nagy f.szsag gondoltam kioltja egymast, de latom te nem ismered be a hulyesegedet

vamá 2015.10.05. 19:58:46

öreg baka nem rakéta
2015.10.02. 11:23:35
@vamá:
A levegő munkacsoportot hagyjuk. Még a vezetője is kocsival megy a riport helyszínére:))
Aha, busszal, villamossal, még taxizni sem szokott a Levegő Munkacsoport vezetője.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.02. 10:54:43
Mondom már fizet ezért, és kitudja miért, mert az üzemanyagból literenként 200 forint adó.

Nem fizet. Az autósok nem fizetik meg az autózás teljes társadalmi költségét, vagyis támogatva vannak. Irodalom: www.levego.hu/hirek/2010/12/a-kozuti-es-vasuti-kozlekedes-tarsadalmi-merlege-magyarorszagon
süti beállítások módosítása