Gombóc mondja

Gombóc mondja

Lázár Jánosnak szeretettel

2015. október 03. - gomboc r2r

Lázár János október elsején sok mindenről beszélt, de csak egy dologgal szeretnék foglalkozni. Itt el lehet olvasni egy komoly összefoglalót, nem szeretném újra leírni. Csak azzal foglalkozni, amit elmondott.

Külön kitért Budapestre, ahol szerinte jelentős fejlesztésekre, szimbolikus gigaberuházásokra van szükség az ország gazdasági növekedése érdekében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormánynak ehhez zsebbe kell nyúlnia.

Örülök, hogy feltűnt, hogy Budapesttől nem lehet folyamatosan elvenni a forrásokat, mert a magyar gazdaság egyik legfontosabb része. Erről már sokan sokszor beszéltek, nem is ez a fontos.

Örülök, hogy belátták, hogy Budapesten nagyon sok fejlesztés van, amit meg kellene csinálni. De legfőképpen a 3-as metró felújítása, akár meghosszabbítása is.

Örülök, hogy felvetődött egy gigaberuházás gondolata, mert éppenséggel lenne egy terület, amivel lehetne mit kezdeni, sokba kerülne, viszont a város előnyére válhatna. Itt, itt, itt és itt írtam róla. A közel 180 hektárnyi terület rendezése feléleszthetné Budapestet.

Örülök, hogy végre Budapest fejlesztése szóba kerül, meg a központi költségvetés mint forrás, ugyanis eddig arról volt szó, hogy nincs pénz.

Örülök, hogy Lázár János látja, hogy merre kellene haladni, annak pedig még jobban örülnék, ha észrevenné, hogy megpróbálok neki segíteni. Itt összefoglaltam neki, de ha gondolja, a többi posztra is rávetheti a szempillantását.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr367881684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása