Gombóc mondja

Gombóc mondja

Az elbaltázott Puskás - stadion

2019. november 14. - gomboc r2r

Mi az? 200 milliárd forintot elköltöttünk rá, köze nincs az eredeti tervekhez, köze nincs a látványtervekhez, a látogatói 10%-át sem tudja parkolóval várni, de megérte, mert a miniszterelnök úr boldog? Jó, persze, a választ ellőttem a címben, így nem nehéz.

Annyi butaság elhangzott már a Puskás - stadion kapcsán és annyian védték be a beruházást ilyen-olyan butasággal alátámasztva, hogy egyszerűen képtelen vagyok csöndben maradni és végighallgatni ezeket. Viszont ha már nekiállok, akkor csinálom jól, teljesen, az egész beruházásról.

Talán csak egy másik beruházás van ami legalább ennyire jól példázza a NER-korszakot, mint a Puskás - stadion építése. Igen, a Duna Arénáról van szó. Emlékszünk még?

A kép az Index.hu-ról származik a Duna Aréna eredeti tervéről

Mik a legjellemzőbb tünetek? Eszméletlen mértékű drágulás, felfoghatatlan dolgokra történő költekezés, az elkészült épület teljes eltérése az eredeti tervektől, az eredeti céloktól, az eredeti elképzelésektől. Használhatóság csak rendkívül korlátozott mértékben, miközben a VIP-nak óriási luxus biztosítása.

Na de térjünk vissza az átadandó Puskás - stadionra! Az eredeti elképzelést teljes mértékben támogattam, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy egy újabb teljes mértékben elrontott beruházást láthatunk. Eredetileg ugyanis arról beszéltek, hogy a stadiont úgy építenék meg, hogy egy csomó helyet biztosítanának másik sportágaknak is a falak között, mint például asztalitenisz, cselgáncs, egyéb termek. Ez egy rendkívül jó megoldás lehetett volna, több sportág egy helyen, tényleg igazi szentéllyé válhatott volna, miközben külföldön is jó hírnevet szerezhetett volna az országnak. Arról is beszéltek, hogy a stadion tetején futókört alakítanak ki, melyet majd mindenki használhat. Amint ezt meghallottam, már tudtam, hogy hazudnak. Jó ötlet, szó se róla, de egy percig nem gondoltam, hogy meg fogják csinálni.

Amennyiben hosszabb összefoglalót szeretnétek olvasni arról, hogy hogyan alakult ki a beruházás mai állapota, érdemes lenne átkattintani a Fővárosi blogra, kiváló tartalom és érdekes cikkek!

Amennyiben pedig tudni szeretnétek, hogy hogy alakult ki a mai végleges ár, itt egy Index-videó.

Mit kellett volna csinálniuk? Először is, ha már amúgy is bedózerolták nullára az egész területet, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem alakítottak ki parkolót a stadion alatt. 2 ezer autót simán el lehetett volna ott helyezni az átlagembereknek is, nem csak a VIP-sok, mint most. A parkolót normál hétköznapokon lehetett volna fizető parkolóként hasznosítani. Azután ott van az eredeti terv, ahol a különböző sportágak kaptak volna területet a stadionban. A mindennapos használata meg lett volna oldva, nem lett volna kihalt a terület az év 360 napján. Nem beszélve arról, hogy a sportolók közel egymáshoz, minőségi körülmények között készülhettek volna, miközben pénzt lehetett volna azon spórolni, hogy nem kell mindenhova mindenfélét építeni, hanem itt egy helyen lett volna.

Kell-e nagyméretű parkoló egy stadionnak?

Az attól függ, hogy milyen stadionról beszélünk. Egy kis helyi sportklub stadionjának nem kell nagyméretű parkoló, még vidéken sem. 5000-es befogadóképességgel számolni 150-200 autós parkoló bőven elég lehet. A legtöbben úgyis együtt érkeznek egy-egy ilyen eseményre, így lehet azzal számolni, hogy autónként 3 ember érkezik. Még akkor is, ha 80%-os kihasználtsággal működne a stadion, 4000 emberrel kell számolni. A 200 autó 600 embert elhoz, mondjuk 400 közelről érkezik, gyalog, kerékpárral. Marad 3000 ember a tömegközlekedésre. (Ismétlem, ez az 5000 fős stadion 80%-os kihasználtsága mellett!)

Egy nagyobb városi klub esetén, legyen szó mondjuk a Ferencvárosról vagy az Újpestről, igenis szükség van parkolóra, ugyanis nem csak helyi szurkolókkal rendelkezik. Ha számolunk a 22 ezres befogadóképességgel és a 80%-os kihasználtsággal, akkor 17 600 emberről beszélünk, akit oda kell szállítani. A helyből, közelről érkező emberek száma minimális, legyen mondjuk 600 ember, így marad 17 000 közlekedési eszközökre. Ha megnézzük mondjuk a Ferencvárost, láthatjuk, hogy nem csak abból a kerületből (ami azért területileg elég nagy), hanem Pesterzsébetről, Kispestről, Csepelről, Kőbányáról, de még Üllőről és Vecsésről is számíthatnak szurkolók érkezésére. A közeli kerületekből még csak-csak megoldható tömegközlekedéssel, de már Vecsésről biztosan autóval fognak jönni, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy elvétve innen-onnan is érkeznek mérkőzésekre.

Itt már akár egy 1000-1500 autós parkoló is indokolt lehet. Itt már nem tudunk 3 emberrel számolni kocsinként, mivel nagy területről és különböző távolságokról érkezhetnek a szurkolók, maximum 2,5 emberrel számolhatunk kocsinként. Az mondjuk 3750 ember, s marad a 13 250 a tömegközlekedésre. Bíztatok bárkit, hogy nézzen utána, menjen ki egy Fradi meccs időpontjában a Népliget környékére és nézze meg. És még mindig csak az elvárható minimumról beszélek, nem optimális számokról!

Na most, a Puskás - stadion esetében se nem kisvárosi stadionról, se nem városi csapat stadionjáról van szó, hanem konkrétan egy válogatottnak készült, nemzeti stadionról, amiben futballmérkőzések mellett még koncerteket is kívánnak rendezni, aminek az esetében a befogadóképesség a mostani 67 ezerről mintegy 80 ezerre bővülhet! Nyilvánvalóan egy ilyen stadion esetében tisztában kell azzal lenni, hogy nem csak a szomszéd utcákból érkeznek az emberek, hanem mindenhonnan. A szomszéd kerületekből, a város másik oldaláról, az elővárosokból, sőt, az ország másik végéből is érkezhetnek szurkolók vagy koncertlátogatók!

Márpedig ha valaki el akar jönni mondjuk Kecskemétről, akkor az nagyon rácseszett, mert nem tud magával mit kezdeni. Ezek az események általánosságban este-estefelé kezdődnek és az éjszakába nyúlóan érnek véget. Márpedig este 9 után hazamenni akárhova, ami nem Budapest, eszméletlen kihívás. Az elővárosba vagy egy-egy megyeszékhelyre még így vagy úgy meg lehet csinálni, de bármi más tömegközlekedéssel teljesen esélytelen. Ha csak a befogadóképesség 20 százaléka érkezik olyan helyről, ahova képtelenség normálisan hazajutni, az már 13 ezer embert jelent! Ez 2 fő/autó esetén 6500, 2,5 fő/autó esetén 5200 autót jelent! És még nem tartunk kényelemből autózóknál, pusztán azoknál, akik máshogy képtelenek lennének ellátogatni! Persze nem kell minden autósnak az aréna bejáratánál parkolónak lennie, elég az, ha valahol a közelben meg tudnak állni, de ebben az esetben még erre sem látunk lehetőséget, hiszen a környéken SEHOL nincs parkoló. Itt egy vasúti pályaudvar, aminek nincs parkolója, itt egy 67 ezres stadion parkoló nélkül, egy 10 ezres SYMA-csarnok 1000-es parkolóval, egy 12 ezres Papp László Sportaréna 1200 parkolóval, de csak az oda igyekvőknek. A közelben pusztán az Aréna Pláza 2 800 férőhelyes parkolóháza van, de az is 15-20 perc séta a stadiontól, optimális esetben, feltételezve, hogy a pláza teljes parkolója üres. És akkor a csak vidékről érkezők esetében minimum 5200 autóval számolunk!

Kis európai kitekintés:

Stadion Létszám Parkoló Százalék Ár millió € -ban Épült
Puskás - stadion 67000 0 0 575 2016-2019
Juventus Stadium (Torinó) 41500 4000 9,5 155 2009-2011
Lyon 59500 10000 16,8 415 2012-2015
Wanda Metropolitano (Madrid) 68500 4000 5,8 240 2017-2019
Allianz Arena (München) 75000 11000 autó + 350 busz 14,6 340 2002-2005

Mindezeket megnézve van pofája mindenki Dávidkájának (aki közlekedési szakértőnek tartja magát... mekkora vicc, te jó ég...) azt beletolni az internetbe, hogy igen, így kell csinálni, semmi szükség parkolókra, hiszen majd mennek tömegközlekedéssel! Istenem, a világ szégyene, hogy az ilyen senki Magyarországon oszthatja az észt...

Igenis szükség van parkolókra és óriási szükség lett volna a Puskás - stadion környékén parkolókra, ahogy kész vicc, hogy nincs Magyarországon 1 darab pályaudvarnak sem normális méretű parkolója! Népszerűsíteni kell a tömegközlekedést, de nem ész nélkül! Ha ész nélkül csinálod, kontraproduktív. 

Sajnos ez a beruházás is eszméletlenül sokba került és sikerült a legelcseszettebb módon megcsinálni. Kár érte, kiváló ügynök lehetett volna!

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr4615305758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.11.14. 20:47:59

A vidéki szurkolók mekkora része utazik szervezetten, szurkolói különbusszal?
Az volt a legnagyobb hazugság, amikor bemondták, hogy azért nincs parkoló, mert abból sok idő lenne kijutni...

ébrenjáró 2019.11.15. 00:27:07

Nagyon helyes, hogy nincs abban a szarban sok parkoló. Ott van a város kellős közepén az a hatalmas betonteknő, körülőtte rengeteg busz, troli, metró, villamos. Oda kurvára ne akarjanak tömegek autóval menni.
Normális városokban ezrével szüntetik meg a parkolóhelyeket a város belső részein, mert az odavonza az autóforgalmat. Ha könnyű autóval menni és parkolni, akkor sokan akarnak arra autóval menni, ilyen egyszerű, ha nehéz, akkor egyesek inkább más megoldást választanak.

Runner42 2019.11.15. 02:09:11

Egy megalomán, mentálisan beteg diktátor döntése nyomán épült újjá a stadion a régi helyén. Mindezt a tervezett dugódíj övezeten belül tette meg a hatalom, meg sem kérdezve az itt lakókat, akarnak-e, egy közel 70 ezres stadion közelében emberhez méltóan élni.
A diktátor utcájába halandó ember be sem léphet, de tönkreteszi a közelben élő több ezer család életét. Sem a környék infrastruktúrája, sem parkolási lehetőségei nem teszik lehetővé még a Papp László aréna civilizált megközelítését, közelben parkolást és elhagyását sem, nem hogy egy ekkora stadionét.
Valahol a külvárosban kellett volna felépíteni a stadiont, ahol gondoskodni kellett volna a befogadóképességhez viszonyítva közel 20%-os parkolási lehetőségról és megfelelő közlekedési infrastruktúráról. Mindezt megfelelő társadalmi konszenzussal. E helyett, egyszemélyi döntés született, egy olyan ember által, akinek annyi esze van, mint egy marék lepkének. A sok seggnyaló meg tapsolt neki. Ez az ország egy katasztrófa.

HgGina 2019.11.15. 02:26:00

@Runner42: Nem. Nem a külvárosban kellett volna felépíteni. Sehol se kellett volna. Magyarországon foci nincs. Csak valami impotens labdakergetés. A profinak hazudott magyar focit alkotmányosan kellene betiltani.
Persze még az is megeshet, hogy az idióta elmebeteg idióta kisvasútjának építenek majd egy oldalszárnyat a régi szoborparkig.

Larry Silverstein 2019.11.15. 02:42:37

@HgGina: nyilvan azert lesz ma telt haz, mert a kutyat nem erdekli

Larry Silverstein 2019.11.15. 02:47:18

@Runner42: Igaz eddig is a Nepstadion mellett eltek, de hat rinyalni jo.

chrisred 2019.11.15. 05:01:53

@ébrenjáró: Ráadásul egy olyan létesítményhez parkolót reklamálni, amelyik évente egyszer, ha meg fog telni. Miközben az egész város parkolási gondokban fuldoklik.

safa 2019.11.15. 05:47:52

@Larry Silverstein: Azért lesz ma telt ház,mert 28000 jegyet odaajándékoztak a haveroknak.....

Larry Silverstein 2019.11.15. 06:13:01

@safa: Sosem hallottam ezeket a siramokat az azonos befogadokepessegu Nepstadionnal kapcsolatban.

ügyelő 2019.11.15. 06:44:39

@Larry Silverstein: Igaz, de amikor a Népstadion épült 100 emberből egynek volt autója.

Larry Silverstein 2019.11.15. 06:46:49

@ügyelő: az ellenzek szerint meg setalo budapest lesz, vagy van. Vagy biciklizo.
Vagy miert nincs tobb parkolo. Mikor mit hazudnak.

midnight coder 2019.11.15. 06:51:48

Annak aki olyan hülye, hogy pénzt ad azért, hogy magyar focit nézzen, úgyse telik autóra, max. muzeális dízel roncsra amit jobb ha nem hoz be a városba.

midnight coder 2019.11.15. 06:53:47

@HgGina: Eleve nem kellene közpénzből finanszírozni a szórakoztatóipart. Még akkor sem, ha normális focistáink lennének.

hatodikx 2019.11.15. 07:07:18

Tessék menni zsebtengeralattjáróval a meccsekre!

chrisred 2019.11.15. 07:52:24

@apro_marosan_petergabor: Elméleti fejtegetés. Nagyjából annyiszor fog ez a 70 ezer néző gondot okozni a főváros közlekedésében, ahányszor az augusztus 20-i tűzijátékra összegyűlő tömeg. Valójában a Fradi pálya bőven elég lett volna a válogatott mérkőzésekhez.

chrisred 2019.11.15. 07:54:11

@apro_marosan_petergabor: A Puskást a volt Népstadionra tervezték, és amikor az épült, a metró még gondolatban sem létezett.

Ekrü 2019.11.15. 08:18:05

"Márpedig ha valaki el akar jönni mondjuk Kecskemétről, akkor az nagyon rácseszett, mert nem tud magával mit kezdeni. Ezek az események általánosságban este-estefelé kezdődnek és az éjszakába nyúlóan érnek véget. Márpedig este 9 után hazamenni akárhova, ami nem Budapest, eszméletlen kihívás. "-Nem kéne ám ekkorát hazudni...Az utolsó vonat Kecskemétre este 10 órakor megy.A meccsnek pedig legkésőbb 9-kor vége.A Népstadiontól a Nyugatiig eljutni pedig nem tart egy óra hosszát.A Népstadion elég régóta ott áll,telt házas meccsek,koncertek,rendezvények eddig is voltak, és mégis mindenki hazajutott.Gondolom ez most sem lesz másképp...

Larry Silverstein 2019.11.15. 08:32:41

@chrisred: Erdekes ezt az ervet a 70ezres Nepstadion idejen nem mondogattak a lipcsyk.

nemecsekerno_007 2019.11.15. 08:42:15

Rinya. Ha csináltak volna parkolót, abból hány CT-t lehetett volna venni.
Egyébként mindenki azt mondja, hogy minek erre v. arra pénz inkább másra kéne. Így élünk mi.

chrisred 2019.11.15. 08:43:05

@Larry Silverstein: A Népstadion 100 ezresként épült, amikor a magyar bajnoki meccsek látogatottsága a tízszerese volt a mostaninak.

Larry Silverstein 2019.11.15. 08:47:56

@chrisred: Nem epult 100ezresnek, hanem 70ezresnek.

Kopasz Szuzukis 2019.11.15. 08:56:35

Ezt a "bűnt", nevezetesen, hogy egy általános célú sportstadion helyett focipályát építenek, már Debrecenben is elkövették.
A nyitó ceremónián megtelt. Azóta jó, ha 2ezer ember kimegy egy-egy meccsre. A közlekedési infrastruktúra jó lenne: 1 perc gyalog a villamos-, és buszmegálló, akár 500 autónak elegendő parkolóhely a stadion 5 perces körzetében. Mégis az a 2 ezernyi meccslátogató komoly közlekedési káoszt szokott okozni.

Nabradius 2019.11.15. 08:57:01

@HgGina: HIhihiiiiiii. Viccesek vagytok nagyon.... Én vidékiként 8 éve dolgozok Budapesten, tömegközlekedéssel mindenhova ellehet jutni. Tudom,a pestiek többségének a WC-től a nappaliba is kéne egy villamos, de akárki akármit mond itt a tömegközlekedés jó. Sok helyen a világon sokkal rosszabb, sztem Londonban is. Valóban önmagában a foci miatt nem érdemes egy ekkora komplexumot építeni de azért csak tele lesz nemde??? Én is szívesen eljönnék a gyerekeimmel egy koncertre, de akár még egy nemzetközi meccsre is. Tudom, vidéki suttyó vagyok, egy műveletlen paraszt a ti szemetekben, hiszen Ti mindent jobban tudtok. Egy ekkora arénára mint a Puskás igenis szükség van egy országban. Nem is tudjátok felfogni, egyszerűen nem értitek, a siránkozásban, hogy milyen szerencsések vagytok A sok sport és kulturális lehetőséggel, de folyamatosan csak és kizárólag gyalázkodtok. Nálunk nemrég fejezték be a kórház teljes felújítását és a város kapott egy arénát is végre, mely minden koncerten és sportrendezvényen színültig van. Köszönjük szépen az MSZP-nek és a mindig igazat mondó Gyurcsány Ferencnek az új kórházat, ahol a műtét előkészítő vizsgálatokkal az új röntgengépnek köszönhetően 3/4 óra alatt végeztem, köszönjük a kulturális és sportminiszterként végrehajtott sportközpont építéseket is, hogy végre egy méltó központban küzdhetnek gyerekeink, köszönjük az utcánkban felújított utat, amire úgy 20 éve vártunk, meg az autópályával összekötő gyorsforgalmi utat is, amire sztem úgy 40 éve vártunk. Ja, bocs nem is Ferinek. Mert ezeket mind az a szemét Orbán csinálta, aki természetesen úgy lop, hogy a gyerekem ingyen tankönyvet kap, aki úgy zsigereli ki az országot, hogy utakat építtet, aki úgy dönt nyomorba a 4 millió éhező gyerek országában mindenkit, hogy béremeléseket hajt végre folyamatosan. A szemét.
Ne hidd, hogy én nem tudnék szebbet jobbat elképzelni, vagy azt, hogy különösen kedvelem ezt az embert. De két dolgot rosszabbul viselek. Az egyik a saját nyomorunk más nyakába varrása, a másik a teliszájjal diktátorozás, meg az egyébként elért eredmények kiforgatása.
Én éltem diktatúrában ember. Egyszer Te is menj el mondjuk Észak-Koreába. Én meg addig elmegyek egy Havasira mondjuk majd az új arénába. Vagy szurkolni, mindegy is. O1G így is, úgy is. Nektek tök mindegy....

teéjesenmindegy 2019.11.15. 09:05:37

@Runner42: "meg sem kérdezve az itt lakókat, akarnak-e, egy közel 70 ezres stadion közelében emberhez méltóan élni."
Ne nagyon hülye! Az azért megvan, hogy 66 éve áll ott egy stadion? Talán esetleg az ott lakóknak volt idejük feldolgozni ezt a meglepetést.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 09:09:41

@HgGina: "Sehol se kellett volna. Magyarországon foci nincs."
Jól van Emese. Tehát legyen előbb világszínvonalú foci, aztán majd lesznek stadionok, ugye?
Hibátlan gondolatmenet. Másnál is működik ugye?
Legyenek előbb úszóvilágbajnokok, aztán majd kapnak medencét.
Legyenek először Nobel-díjas professzorok, aztán épüljenek iskolák, egyetemek.

Larry Silverstein 2019.11.15. 09:10:14

@Kopasz Szuzukis: Akkor ezert aratott az ellenzek Debrecenben a valasztason. Ja nem is.

Larry Silverstein 2019.11.15. 09:11:02

@teéjesenmindegy: Meg nem jart korabban Budapesten, olyan mint karacsonyi.

mojszipupi 2019.11.15. 09:12:57

Egészen döbbenetes az összehasonlítás a többi stadionnal árban. Aki járt már az Allianz arénában tudhatja, hogy milyen hiper modern épületről beszélünk, óriási parkolóval. Ehhez képet +235 millió euró!!!! a mi stadionunk. Nincsenek szavak arra az elkpesztő mértékű lopásra, amit az Orbán mafffia művel

teéjesenmindegy 2019.11.15. 09:17:08

@midnight coder:
Miért lenne hülye? Ember, gondolkodjál már kicsit. A világon mindenhol drukkolni szoktak a nemzeti csapatnak, még ha gyenge is mint a harmat.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 09:19:06

@mojszipupi: Tehát csak plusz 78 milliárd?
Egyébként miben is hiperszuperebb? Ebben te már jártál?

chrisred 2019.11.15. 09:23:18

@teéjesenmindegy: Az uszómedencét ne a stadionhoz hasonlítsd, hanem a focipályához. Ahogy úszni is lehet lelátók nélkül, focizni is. A lelátók nem a futballistáknak készülnek, hanem a nézőknek - ha lennének.

chrisred 2019.11.15. 09:27:27

@teéjesenmindegy: Miért ne lehetne szurkolni a nemzeti csapatnak olyan stadionokban, amik egyébként klubcsapatok hazai pályájaként funkcionálnak? Miért kellene egy külön nemzeti stadion?

midnightcoder2 2019.11.15. 09:28:15

@teéjesenmindegy: Mert miért is jobb neki, ha kivételesen a mi falábúink nyernek egy huszadosztályú másik csapat ellen ? Több lesz a fizuja ? Jobb lesz az oktatása a gyerekének ? Jobb lesz az egészségügyi ellátása ? Kevesebbet kell várnia, esetleg kevésbé lerohadt buszra ? Általában véve erõsebb lesz a gazdaság, élhetõbb az ország ? Egy fenét. Max pár hasonló agyhalottal jól bekúrnak, üvöltöznek egy jót, összetörnek pár metrókocsit és holnap megint mennek a melóhelyre favágni kabátgombért.

Larry Silverstein 2019.11.15. 09:28:24

@mojszipupi: Termeszetesen hazugsag a posztban szereplo ar-osszehasonlitas

en.wikipedia.org/wiki/Tottenham_Hotspur_Stadium

Ez 62ezres, 1 milliard fontert

teéjesenmindegy 2019.11.15. 09:37:09

@midnightcoder2: Tudod, tényleg sajnállak. Általában normális dolgokat szoktál írni, de azért eléggé kimaradt valami az életedből, na nem tudod felfogni, hogy 16 ban miért volt népünnepély a fél országban.
Vágom, hogy az egészségügy meg a tömegközlekedés számít csak a te életedben, másoknak pedig nem.
Tulajdonképpen felteheted a kérdést, hogy a kaján (meg persze az eü-oktatás-jogállam szentháromságon) kívül miért is kéne, hogy érdekeljen bárkit bármi. Mondjuk minek olvasol, vagy nézel filmet, amikor nem lesz több zabálnivalód attól, hogy egy kitalált alakkal mi történik. Vagy minek hallgatsz zenét, nem lesz jobb az eü attól, hogy kis grofó vagy a metallica valami csaj miatt nyekereg.
(Ja, nemzeti válogatottak meccsei után nem nagyon szoktak metrókocsit törni)

chrisred 2019.11.15. 09:37:15

@Larry Silverstein: "The project was financed through a combination of club's own resources, bank loans and club revenues"

Azt hiszem, másnak nem sok köze van ahhoz, hogy a Tottenham mint magánvállalkozás, miből és mennyiért épít magának stadiont.

citrix 2019.11.15. 09:37:34

Nem értek egyet azzal hogy kevés parkoló épült a stadionhoz. Metró, busz van pár lépésre, tessék azt használni. El tudja valaki képzelni valaki hogyan jönne és távozna a több tízezer autó (egyszerre) ha mégis lenne parkoló? Kik azok akik máshogy nem tudnak odajutni, csakis autóval? Rokkantak akik nem tudnak járni? Van taxi, odaviszi őket ha már annyira rajonganak a fociért. A többieknek ott a tömegközlekedés, nem kell a wc-re is autóval járni.

langesz 2019.11.15. 09:39:50

Lesz ott majd két havonta egy-egy rendezvény amire kimegy 6000 ember, évente egy, amire 25 000 és ezért kellene lebetonozni parkolónak x hektárt Pest közepén?
Kevesled a beépített betonmennyiséget?
Keverő üzemed van?

chrisred 2019.11.15. 09:42:35

@teéjesenmindegy: Én reménykedem, hogy most kedden este is népünnepély lesz annak az eredménynek köszönhetően, amit a válogatott elér a walesi rögbi szövetség stadionjában. :)

Ducasse 2019.11.15. 09:46:22

@ébrenjáró: Ember nem veszed észre, hogy a magyar emberek többségének már nincs lába! Gondolod, hogy képesek 1000 métert a saját lábukon megtenni??? Na ne a legtöbb még a WC-re is autóval menne!

chrisred 2019.11.15. 09:49:44

@Larry Silverstein: A 2010 előtti fosztogatást vállalják be a gyurcsányisták, az utána következőt meg ti, orbanisták. Mindkettőt mi finanszíroztuk, adófizetők, akiknek egyik bagázshoz sem volt semmi közünk.

Ducasse 2019.11.15. 09:51:41

@Ekrü: A Népstadiontól nem a Nyugatihoz, hanem Zugló vasútállomáshoz kell eljutni ami 1300 méter ezt egy felnőtt ember nagyjából 10-12 perc alatt abszolválja.

Terézágyú 2019.11.15. 09:54:09

Aki rinyál az zsidólibsisorosgyurcsánymigránsvárógeci!!!!!!!!!!

Nem rinyálni kell, hanem tapsolni kell! Egyszerre, ütemesen!
Aki nem tapsol elég hangosan azt majd elviszik, osztjóvan.

Ekrü 2019.11.15. 09:54:38

@Ducasse: A felnőtt ember igen,no de az ellenzéki blogíró? :))))

2019.11.15. 09:59:37

Ez logikailag úgy van, hogy vagy bent van a városban a stadion, és nincs parkolója, mert katasztrófa lenne tízezernyi autót az amúgy is mindenhol telített városi utakra rászabadítani, vagy kint van a városon kívül a stadion érdemi tömköz nélkül, és akkor kell hatalmas parkoló, mert mindenki autóval megy. Én személy szerint az utóbbit pártolnám, mert teljesen felesleges a belvárosokat ilyesmivel terhelni, de ha már bent van, jobb, ha nincs parkolója, használja csak mindenki a tömközt, nem kell a klotyóra is autóval menni.

chrisred 2019.11.15. 10:10:58

@Larry Silverstein: Részben erről a fosztogatásról, részben meg tiétekről.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 10:12:42

@chrisred: "Azt hiszem, másnak nem sok köze van ahhoz, hogy a Tottenham mint magánvállalkozás, miből és mennyiért épít magának stadiont."
Amikor az operaház állami támogatásáról, a színházak felújításáról vagy a magyar filmekről van szó, akkor is példálózol a metropolitannel vagy a disney-vel?

2019.11.15. 10:13:21

@Larry Silverstein:

"...nyilvan azert lesz ma telt haz, mert a kutyat nem erdekli"

@nemecsekerno_007

"Rinya. Ha csináltak volna parkolót, abból hány CT-t lehetett volna venni.
Egyébként mindenki azt mondja, hogy minek erre v. arra pénz inkább másra kéne.
Így élünk mi."

Nono. Azért várjuk meg a másnapi híreket, hogy mekkora közlekedési katasztrófát okozott a 67 ezer ember odautazása akár autóval, akár egyéb módon.

Egyébként ha arrafelé laknátok, valószínűleg más hegedűn játszanátok.
De így muszáj tolni a Kubatov elvtárs által kiadott ukázt, miszerint milyen jó lesz ez nekünk.
Meglátjuk...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.11.15. 10:16:29

Nem nagy ügy. EB és VB selejtezők nyitómeccsein (2 évente egyszer) lesz csupán telt ház, meg egy-két megakoncerten.
A táblás házas Frady Endre felolvasóest nézői pedig olyan intelligens lények, akiket meg lehet győzni, hogy metróval jöjjenek. :)

chrisred 2019.11.15. 10:21:02

@teéjesenmindegy: Nem, akkor nyilvánvalóan a Royal Opera House az analógia, mivel az van Londonban.

midnightcoder2 2019.11.15. 10:47:51

@teéjesenmindegy: Az, hogy ki mivel üti el a szabadidejét magánügy. Van aki filmet néz, van aki olvas, van aki meccsre jár, van aki játszik a számítógépén, van aki a mûhelyében farigcsál. De ezt nem kellene állami pénzbõl finanszírozni, vagy ha igen akkor ne csak a focibuzista hobbiját támogassuk hanem vegyük meg az egyiknek a mozijegyet vagy akár a házimozit - amennyibe egy stadion kerül nézõnként - a másiknak a könyveket, a harmadiknak a játékkonzolt, a negyediknek a szerszámokat. Vagy ne vegyen állam bácsi senkinek semmit. De az nem ér, hogy az egyiknek veszünk, a másiknak nem. És ne csináljunk már nemzeti ügyet abból, hogy melyik falábú hogy rúgja a bõrt a csilliárdos stadionban. A kórház, a GDP, a közlekedés nemzeti ügy, vagy legalábbis közügy. A foci, illetve az összes élsport, a cirkusz, stb. pedig magánügy. Az fizesse aki igényli.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 10:50:26

@chrisred: És most akkor hogy is jött ide London?
A nagyon egyszerű kérdés az, hogy miért várod el a focitól, hogy ne legyen rá állami támogatás, (mondván hogy máshol eltartja magát), amikor semelyik másik sport sem tartja el itthon magát, sőt, nincs az a művészeti ág, ami támogatások nélkül létezne?
Disney marha nyereséges filmeket csinál - magyar film állami pénzt kap.
Nyilván van nyereséges színház, opera, zenekar. Nálunk mind támogatva vannak.

Akkor a focitól miért is várod el, hogy termelje ki magát?

teéjesenmindegy 2019.11.15. 10:55:19

@midnightcoder2: "igen akkor ne csak a focibuzista hobbiját támogassuk hanem vegyük meg az egyiknek a mozijegyet vagy akár a házimozit - amennyibe egy stadion kerül nézõnként - a másiknak a könyveket, a harmadiknak a játékkonzolt, a negyediknek a szerszámokat"
Szóval magyar film nem készült állami pénz nélkül. A könyvtárak sem piaci alapon működnek. Talán még az e-sport is kap pénzt.
Mi a problémád? Mindenkinek adva van a lehetőség, hogy nézze, csinálja ami érdekli.

És kurva unalmas ez a kórház/oktatás duma. Bazmeg, nem abból áll az élet, hogy vagy döglődsz vagy tanulsz.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 10:56:45

@Eugene Horse: Nofene. Neked sincs se színház, se múzeum, se könyvtár a közeledben?
Se uszoda, se kosárpálya, se semmi? Koncerten sem jártál még soha?

hidroponi 2019.11.15. 10:56:57

nyugalom, nemkellbeszarni..legkesobb 2 ev mulva, mielott a doktorminiszterelno kúr fog telthazas kampanyzarot tartani a puszkaszban fel fog epulni a mostani hazak helyen egy 1000helyes buszparkolo a videki krumplisvalasztok felutaztatasa miatt.

chrisred 2019.11.15. 10:57:00

@teéjesenmindegy: Úgy jött ide London, hogy ott van a Spurs stadionja. Attól, hogy ravaszul átugrottál Amerikába, ahol tradicionálisan nincsenek kulturális közintézmények, Európában vannak. Olyan országokban is, ahol a profi futball magától értetődően a versenyszférához tartozik. Ahogy nálunk is oda tartozott, még a magyar futball fénykorában, mielőtt a komcsik államosították a klubokat.

chrisred 2019.11.15. 10:57:00

@teéjesenmindegy: Úgy jött ide London, hogy ott van a Spurs stadionja. Attól, hogy ravaszul átugrottál Amerikába, ahol tradicionálisan nincsenek kulturális közintézmények, Európában vannak. Olyan országokban is, ahol a profi futball magától értetődően a versenyszférához tartozik. Ahogy nálunk is oda tartozott, még a magyar futball fénykorában, mielőtt a komcsik államosították a klubokat.

hidroponi 2019.11.15. 10:58:13

@teéjesenmindegy: "nem abból áll az élet, hogy vagy döglődsz vagy tanulsz. "

remelem hamar rajossz...bar azt hiszem a tanulasrol mar lemaradtal, de masik hamar el fog erni..

ötköb 2019.11.15. 11:07:29

Itt lakom a stadion közvetlen közelében. Csak azt nem értem, hogy az itt lakóknak miért tiltották meg a parkolást. A mi utcánkból el sem lehet jutni oda, de már most teljesen üres az egész. Az utca elején rendőr autó állt már reggel 9-kor.
Annak idején a régi stadionban nem egyszer voltam olyan meccseken, amikor 75 ezren voltak kinn és nem voltak ilyen méretű korlátozások.
Ki érti ezt. Régen minden jobb volt.
A pálya esti világítását tegnap megnéztem a tetőnkről. No az pazar, őrületes fényjáték.

Ekrü 2019.11.15. 11:08:51

@Látens Inszinuáció:
"Azért várjuk meg a másnapi híreket, hogy mekkora közlekedési katasztrófát okozott a 67 ezer ember odautazása akár autóval, akár egyéb módon. "-Gondolom pont annyit,mint amikor augusztus 20-án a tűzijáték után megindul haza az a rengeteg ember.De gondolom akkor sem lenne semmi gondotok se a közlekedési katasztrófával,sem pedig a parkolóhelyek számával,ha a megnyitón történetesen nem meccs,hanem Alföldi egyik aberrált rendezése menne.

2019.11.15. 11:15:49

@teéjesenmindegy: "nem abból áll az élet, hogy vagy döglődsz vagy tanulsz." azért ideális esetben a tanulás és az egészség előbbrevaló, mint a sörrel szotyiköpködés. Mondjuk akinek kimaradt a tanulás, annak mondhatom :) És majd akkor feleselj, ha könyvtárra meg koncertre is elmegy annyi pénz, mint focikára. ja, meg majd ha lesz miből....

teéjesenmindegy 2019.11.15. 11:16:28

@chrisred: Ó, tehát európában vannak kulturális közintézmények? Amikor az is lehet versenyszféra? Miért?
Az európai filmeket is támogatja az otthani kormányzat? Azt is vajon miért?

fda 2019.11.15. 11:22:38

Egyetértek, aki azt mondja hogy menjen mindenki tömegközlekedéssel, az készítsen mellé egy szép országos menetrend-táblázatot, hogyan lehet ma este hazamenni az ország közelebbi-távolabbi pontjaira.

Ja, hogy a budapestieknek, vagy környékbelieknek készült? Akkor lehet hogy túl nagy lett, és akkor ne országos pénzből készüljön, hanem oldják meg a belépőjegyek árából.

chrisred 2019.11.15. 11:25:14

@teéjesenmindegy: Miért, ki tagadta ezeket? Te mostad össze a versenysporttal.

2019.11.15. 11:28:02

@fda: lehet ám parkolni nem a stadion közvetlen közelében is, ha valakinek ez a heppje, hogy mindenképp autóval kell mennie vidékről erre az izére. Oldja meg bakker, nem alapjog focikát nézegetni, van kismillió parkolóház, utcán is lehet parkolni, plázák is vannak szép nagy parkolókkal, vonaljegyet is lehet venni, közlekedik busz, metró, villamos, oldja meg, hát tényleg már, majd megsajnálom, hogy nem tud a stadion bejáratáig autókázni.

Larry Silverstein 2019.11.15. 11:32:26

@ötköb: hogy latsz be az 50 meter magas stadionba a tetodrol?

gomboc r2r 2019.11.15. 11:54:19

@Ekrü: Kedves Ekrü. Kezdjük ott, hogy nem ezt az egy meccset fogják rendezni ebben a stadionban. Így az nem túl releváns, hogy ez a meccs mikor kezdődik. A selejtezők vagy az EB-meccsek 90%-a 8 óra után kezdődik, ami azt jelenti, hogy 10 óra előtt nincs vége. Pápá utolsó vonat. Aztán ugyebár ott vannak a koncertek is, mivel koncerthelyszínnek is tervezik. Na, az ilyen koncertek 10 után, de általában 11 óra fele szoktak véget érni. Indulj el haza este 11-kor csak Fótra vagy Dabasra. Egyik sincs messze, de nem fogsz tudni hazamenni.
Azt pedig ne felejtsd el, hogy egy ekkora stadionból a kijutás is nagyjából 20 percig eltarthat.

fda 2019.11.15. 11:54:31

@Eugene Horse: Igen, értem én hogy sajnálod. Csak épp ahova sok embert várnak, például 67 vagy 80 ezret, ott érdemes az emberek közlekedését is kitalálni előre. A példádban emlegetett plázák például megoldották maguknak. De én nem vagyok budapesti, nekem aztán teljesen mindegy hogy a ma délutánra a fél város be fog dugulni egy olyan esemény miatt aminek egyébként mindennaposnak kellene lennie: rendezvény lesz egy közintézményben. És persze nem csak az autósokkal lesz a gond: ez a kisvárosnyi ember Budapest jól szervezett tömegközlekedési és kerékpáros hálózatán sem fog tudni zavartalanul közlekedni, szerintem. Ezek után csak azt remélhetik az 50 kilométeres körzetben lakók, hogy nagyon ritkán lesz rendezvény a csilliárd milliárd forintból épített sportcsarnokban. Nem elsősorban és nem kizárólag az autós parkolóról van szó, hanem hogy egy ekkora építményhez infrastruktúra is kell. Ha van, akkor neked van igazad.

József Körmendy 2019.11.15. 11:59:34

@Runner42: Ez a tipikus esete amikor egy előítéletes barom mindenképpen rosszat akar írni a tényekre és az elemi logikára fittyet hányva.
Ezt írja:".....az itt lakók(at,) akarnak-e, egy közel 70 ezres stadion közelében emberhez méltóan élni.
A diktátor utcájába halandó ember be sem léphet, de tönkreteszi a közelben élő több ezer család életét. Sem a környék infrastruktúrája, sem parkolási lehetőségei nem teszik lehetővé még a Papp László aréna civilizált megközelítését, közelben parkolást és elhagyását sem, nem hogy egy ekkora stadionét."
A népstadion kettős rangadóin, meg korábban ugyanez volt a helyzet, és senkit sem zavart, hogy busszal ment ki. Ha meg a szegény lakókra gondolunk akkor ugye a Hortobágy közepére kellene tenni a nemzeti stadiont ????
Még ezt írja:
"Valahol a külvárosban kellett volna felépíteni a stadiont, .."
Miért a külvárosban már nem számítanak az emberek ?

2019.11.15. 12:00:34

@fda: van infra, úthálózat, parkolók, tömegközlekedés. Meg eleve nem feltétlen való egy ilyen monstrum a város közepére, de ha már itt van, minimalizálni kell a káoszt, amit okoz. Külföldön sem trend az óriásparkoló, mert akkor mindenki autóval érkezik, amitől bedugul a környék, vagy a komplett város. Évi pár ilyen óriásrendezvény van, igenis oldja meg az érdeklődő az oda és a hazajutást.

gomboc r2r 2019.11.15. 12:03:47

@Larry Silverstein: Ugye tudod, hogy a Tottenham pályája nem egy egyszerű futballstadion, hanem egy nagyon komplex épület?

Ha szeretnéd tudni, hogy miért kerül ilyen sokba, többek között ezért:
www.youtube.com/watch?v=ScPBxYAmNtg

Ekrü 2019.11.15. 12:05:26

@fda: Kétlem,hogy a vidékieknek lenne gondjuk a hazajutással.Ők megoldják,ahogy eddig is megoldották,akár meccsről,akár koncertről vagy akár színházról volt szó.Itt sokkal inkább arról van szó,hogy kiadták az ellenzéki megmondóembereknek,hogy valami bele kell kötni és mivel érdektelenségre ne tudnak hivatkozni a telt ház miatt,ezért most próbálkoznak a kevés parkolóval meg a vidék-főváros összeugrasztásával.Lényeg,hogy nehogy már valami jó is legyen...

Cycmen 2019.11.15. 12:07:01

Biztosan azért nincs parkoló, mert elment a pénz krumplira!
Na nem baj, majd a Karácsony felépíti nektek a parkolót, hat év alatt ingyenes lesz természetesen!

2019.11.15. 12:08:28

Nem tudom, mért gondolja azt bárki is, hogy ez azért épült, hogy az emberek használják.

Larry Silverstein 2019.11.15. 12:09:07

@gomboc r2r: azert mert hazudsz

mert egy szar szemet szar alak vagy

2019.11.15. 12:09:28

@gomboc r2r: "Aztán ugyebár ott vannak a koncertek is, mivel koncerthelyszínnek is tervezik. Na, az ilyen koncertek 10 után, de általában 11 óra fele szoktak véget érni. Indulj el haza este 11-kor csak Fótra vagy Dabasra. Egyik sincs messze, de nem fogsz tudni hazamenni." - hát tudtommal eddig is voltak már nagykoncertek Budapesten, mégsem hallottam, hogy ezrek ragadtak volna a városban utána. Talán járjon taxi is focimeccshez alanyi jogon? Az menjen ki, aki haza is tud menni utána, tényleg pofám leszakad, ha valaki nem tud hazajutni Budapestről este tíz után, akkor kapcsolja be a rohadt tévét, ott is adják a meccset. Egyébként segítek neked is: bejössz szépen a kocsiddal, parkolsz ahol tudsz, majd koncert/meccs után tömközzel elmész oda, ahol parkoltál, és szépen hazautazol a nádfedeles falucskádba.

gomboc r2r 2019.11.15. 12:13:46

@József Körmendy: Nem kell feltétlenül a külvárosba építeni, itt is jó helyen van például, de akkor az odajutást is meg kell oldani. Széles sétálósávok, járdák, amelyek lehetővé teszik az épület megközelítését a közlekedési csomópontoktól. Na, például ilyen itt egyáltalán nincs, ezért is kénytelenek lezárni az utakat, mivel az emberek csak az úton tudnak közlekedni. Egyébként lenne hely és megoldható lenne, csak hát ugye egyáltalán nem érdekelte őket. Ahogy hiányzik például ennél a hármas tengelynél (Puskás, SYMA, Papp L.) a kiszolgálóparkoló. Ugyanis ha van valamilyen rendezvény, akkor oda is kell szállítani dolgokat, például hangfalakat, stúdiót, színpadot, ilyesmit. Na ezeket óriási kamionokkal hozzák, mert ebbe fér bele. Na ezeknek sem tudtak normális megoldást adni.

De egyébként azért preferálják az ekkora stadionoknál a külvárosi felépítést, mert ott van hozzá elég nagy hely, ahova nem csak magát a stadion épületét kell beszuszakolni, hanem a kiszolgálólétesítményeket, helyeket, a megközelítési infrastruktúrát, utakat, járdákat, plusz ugye a lezárt, már ellenőrzött részen belül is biztosítani kell tudni bizonyos mértékű szabad mozgást, amihez szintén helyre van szükség. Még csak ezekután jönnek az olyanok, hogy parkoló. Nah, ezt egy óriási külvárosi telken meg lehet oldani gond nélkül. Amint ez itt látszik, itt nem sikerült. Pedig itt is meg lehetett volna, ugyanis a telek itt is teli van teljesen feleslegesen pont itt álló épületekkel.
Ha esetleg még a Velodromot (vagy a mostanság ideképzelt hokicsarnokot) is ideépítik még, képtelenség lesz itt megszervezni valamit anélkül, hogy az egész környék közlekedése összeomolna.

gomboc r2r 2019.11.15. 12:18:22

@Eugene Horse: Ez aztán a kitűnő szervezés. Parkolsz, ahol tudsz. Nem tudom minek építünk egyáltalán stadiont, majd futballoznak, ahol tudnak.
Ha eddig is megoldották, ezután is meg fogják. Életben maradt néhány gyerek azelőtt is, hogy megmondták a szülészeknek, hogy mossanak kezet, akkor meg minek az a nagy felhajtás mostanság?
Nem értem, most akkor eddig arról volt szó a kormányzati oldalon, hogy mi nem értjük, hogy Budapesten kívül is van élet, most meg azt mondjátok, hogy ők maradjanak otthon?

Helga Beauty Salon. 2019.11.15. 12:22:04

@a szürkebarát ötven árnyalata: Sepsiszentgyörgyről neked nem kurvára mindegy, hogy miért épül itt valami?

Ekrü 2019.11.15. 12:22:33

@gomboc r2r: Kedves Gomboc! Meccsek 2010 előtt is voltak,sőt a vidéki emberek eddig is jártak koncertekre,színházakba vagy akár augusztus 20-án a tűzijátékra.Mindig megoldották a hazajutást az ellenzéki oldal műbalhéja nélkül is.De ,ha valakinek ez mégis gondot okoz,ahogy mások is írták számtalan parkolóhely létezik Budapesten,nem muszáj a stadion bejáratáig kocsival menni.Rémisztgetés,meg rosszindulatú megjegyzések helyett inkább azt kellene elmondani ,hogy hol is lehet ilyenkor parkolni.Persze ez nem érdeke az itt riogatóknak...
Ez pld közel 4000 ingyenes parkolóhely:
bkk.hu/fejleszteseink/ujabb-pr-parkolok-budapesten/
Ezen kívül pedig ott vannak a parkolóházak,plázák stb.

chrisred 2019.11.15. 12:28:22

@Ekrü: Egy százezres városban igen szép eredmény lenne.

kocsisj 2019.11.15. 12:29:12

@Ekrü: Teljesen igazad van, csak az 500 VIP parkolót nem értem. A külföldi VIP-kat odaviszik úgyis busszal, vagy TEK-es szuper járművekkel, a belföldi "fiatal" demokratáknak" meg Te írtad, hogy 10 perc, az egy "fiatalnak" semmi. Azért is kár volt! (Mármint a VIP parkolóért)

gomboc r2r 2019.11.15. 12:33:02

@Ekrü: Kedves Ekrü. Gondolom soha nem jártál se meccsre se egyéb rendezvényre se a régi Puskásba se a Papp Laciba, se a SYMA-ba. Én már a régi Puskásba is jártam. És tudod mi a helyzet? Már akkor is káosz volt, mivel az egész környéken minden négyzetcentiméteren autók álltak, ami miatt nem csak ide rendezvényre jönni, de normálisan közlekedni sem lehetett.

Szeretném továbbá arra is felhívni a figyelmedet, hogy lévén ez egy munkanap, amikor az emberek használják a parkolókat, az általad linkelt parkolók is jelentős használatban lesznek. Ugyanúgy, ahogy a környéken is fognak majd parkolni mások is, nem csak azok, akik ide érkeznének.
Mint említettem, ott van egy pláza, de mivel munkanap és a pláza is üzemel, nem lesz hót üres a parkolója.

Azt pedig gondolom nem kell ecsetelnem, hogy ha te Újpestre akarsz menni a Kis utcába, akkor nem Budafokon fogsz leparkolni. Nyugodtan veheted készpénznek, hogy az általad linkelt parkolók közül az 1000 őrmezői helyből talán lesz 10 darab hely.

Runner42 2019.11.15. 12:35:53

@teéjesenmindegy:
Ha már megszólítottál válaszolok. Nem szoktak hozzá az ott lakók. Én 20 éve élek a környéken és megszokhatatlan a felfordulás, amit egy rendezvény okoz az arénában, vagy a stadionban. A stadiont az 50-es évekl elején építették, amikor külváros volt zugló. A tervezett dugódíjat a Hungária körúton belül akarták szedni. Nincsenek parkolóházak, nincs infrastruktúra. Ezek tények, amelyek nmellett nem lehet elmenni szótalnul. Elmomdom, Bécsben hogyan védik a lakókat hasonló helyzetben. Az utcán max 2 órát lehet parkolni. A wiener stadthalle mellett számos parkolóház van, ahol megoldott a kulturált parkolás, még az én kelet-európai béremből is kifizethető. Ha, egy autóban 3 vendég érkezik az arénába mindjárt ingyenes a parkolás.
Ez európai megoldás, ott felelős ember, jó döntéseket hoznak. Hasonlítsd ehhez, a mi megoldásunkat. Rendezvény idején a lakók a saját lakásukba nem tudnak bejutni, mert a járdán is autók parkolnak, babakocsit nem lehet tolni a járdán sem. A hülye magyar szolgálati teherautóval jár koncertre, foci meccsre!
Aki, erre azt mondja, hogy ez jól van, annak is csak annyi esze van, mint a diktátornak.

Más, a világon mindenhol a versenysportnak el kell tartania magát szponzori pénzből. Közpénzből nem támogat senki versenysportot, csak tömegsportot. Ha, a hazai kutyaütők nem képesek annyi érdeklődőt összehozni, hogy szponzorokból megéljen a magyar foci, akkor életképtelen. Menjenek el kapálni, mindenkinek jobb lesz. A diktátor hiába önti bele a közpénzt a fociba, attól jobb nem lesz, csak a NER és talpnyalói gazdagodnak abból is. Ebben az országban semmi sem úgy működik, ahogy annak működnie kellene.

2019.11.15. 12:36:40

Már látom lelki szemeimmel a holnapi Prosti Srácok - Lokál - Ripost - Blikk - Bors ötösfogat szalagcímét:

A Soros-ügynökök és a balliberális hazaárulók utasításra és SZÁNDÉKOSAN mentek autóval a Puskás Ferenc stadion nyitómeccsére, hogy káoszt okozzanak.
De mi nem hagytuk, és helyette percenként járattuk a tömegközlekedési eszközöket, hogy visszavágjunk!

(Igaz, egy csuklós busz legfeljebb 100 embert, a villamos legfeljebb 180 - 350 (de csak a Combino), embert, a trolibusz legfeljebb 50-80 embert tud szállítani. A metró már jobb, mert 900 ember befogadására alkalmas.

Ha feltételezzük, hogy a tömegközlekedési eszközön utazó emberek 33%-a megy a meccsre, akkor is kell(ene) metróból 203 darab szerelvény, 2 percenkénti járatsűrűséggel, (ami nyilván lehetetlen), de buszból, villamosból és troliból számolja ki az, akinek hét anyja van.

Szóval most is csak azt mondom, várjuk ki a holnapi híreket a káoszról.
Aztán lehet tolni a faszságokat pupákok.

2019.11.15. 12:36:48

@Helga Beauty Salon: Onnan nem, de Tinnyéről igen.

Ekrü 2019.11.15. 12:40:24

@chrisred: Ja,hogy nektek semmi sem jó...4000 P+R parkoló az bizony 20 000 embert jelent kocsival,és akkor még nem beszéltünk a parkolóházakról,plázákról,mert ugye ha színházba mész akkor sem jár az ingyen parkoló.Ráadásul a meccsre sokan jönnek szurkolói buszokkal (az vidéki ismerőseim közül mindegyik) .No meg azért nem csak vidékiek lesznek ezen a meccsen,hanem zömében fővárosiak.De azért elég képmutatás a részetekről,hogy miközben állandóan a környezetszennyezésről papoltok,az a legnagyobb problémátok,hogy nem tud menni mind a 68 ezer szurkoló külön kocsival a meccsre. :))))

Ekrü 2019.11.15. 12:42:35

@kocsisj: VIP-esek nem csak a magyarok lehetnek,hanem pld. a meghívott csapat,a hozzátartozóik,a delegációk tagjai ,újságírók stb.Ha érdekel nézz utána...

gomboc r2r 2019.11.15. 12:44:37

@Ekrü: Még mindig nem sikerült elolvasni a posztot, ugye? Senki nem mondta, hogy minden szurkolónak autóval kell tudnia menni. Ha esetleg belenéznél a posztba is, láthatnád, hogy miről írtam.
De látom az előző kommentemet sem sikerült elolvasni, mert ott meg leírtam mi a helyzet az általad annyira nagyra tartott BKK-s parkolóházaiddal egy munkanapi pénteken.

Ekrü 2019.11.15. 13:03:36

@gomboc r2r:
"Én már a régi Puskásba is jártam."-Akkor gondolom pontosan tudod,hogy minden ember hazajutott.
"Már akkor is káosz volt, mivel az egész környéken minden négyzetcentiméteren autók álltak, "- Mert ha építettek volna oda egy 10ezer férőhelyes parkolót,akkor amikor a meccs végén ez a rengeteg autó megindul biztos nem lenne káosz ugye? :)))))Talán ezért kéne rinyálás helyett inkább felvilágosítani mindenkit,hogy hol is tudnak parkolni.Bár azon aki a WC-re is kocsival szeret menni azon ez sem segít,viszont ezek jellemzően NEM a vidéki emberek.
"az általad linkelt parkolók is jelentős használatban lesznek. "-Arra kell gyanakodjak ,te még soha nem láttál P+R parkolót este 6 után.Én rengeteget voltam a Népligetnél és a Pillangó utcai mellett pedig rendszeresen elmegyek.Este fél-6 után már üresek..Hétköznap is...
A parkolóházakról meg látom,jótékonyan elfelejtkezel.Ma már mindenkinek van okostelefonja (igen,az általatok bunkónak tartott vidékinek is) és letöltheti bárki a Parkl nevű appot .Persze a nem akarásnak nyögés a vége....
Amúgy ez a rosszindulatú heccelés zsákutca a részetekről.Aki elmegy a meccsre az pontosan tudja,hogy hogyan fog oda és hazajutni és tisztában van azzal is ,hogy esetleg várnia kell a metróra vagy villamosra a tömeg miatt.Aki pedig ott lakik az gondolom örül annak ,hogy nem fog egyszerre megindulni 10ezer autó, elárasztva a környéket benzingőzzel,az ezzel járó káoszról nem is beszélve.

Ekrü 2019.11.15. 13:06:07

@gomboc r2r: "De látom az előző kommentemet sem sikerült elolvasni"-Bocs, de ellentétben veled,nekem van más dolgom is mint itt ülni a számítógép előtt.Azért ne bánkódj ,ahogy időm engedi én mindig válaszolok....mint ahogy most is. :)))))

chrisred 2019.11.15. 13:09:47

@Ekrü: Mi köze ezeknek a P+R parkolóknak a meccshez. Amellett az egy teljesen irreális megközelítés, hogy 4000 parkoló az 20 ezer autóval utazót jelent.

gomboc r2r 2019.11.15. 13:13:29

@Ekrü: Nyilván az megy el a meccsre, aki utána haza is tud menni.......
Hát figyelj, ha nem egy darab kijárata van a parkolónak, ami egy lezárt útra vezet, akkor igenis meg lehet oldani normálisan egy parkoló kiürítését is.
Szerinted mennyire megoldás a megközelítésnél, ha 3 átszállással kell odaérnie valakinek, miután letette a kocsiját?
Még mindig nem arról van szó, hogy ezen a meccsen mi a helyzet, hanem hogy mennyire idiótán és idióták tervezik meg ezeket. De gondolom akkor csak úgy lesz rendezvény szervezve a Puskásban, hogy megnézik jó-e a közeli plázáknak és az őrmezői P+R-nek az időpont, hogy tényleg meg is lehessen közelíteni.
Nem értem, hogy miért kell halálig védeni az idiótaságokat, amiket kiadnak nektek, de legyen.

Ekrü 2019.11.15. 13:17:30

@chrisred:
" Mi köze ezeknek a P+R parkolóknak a meccshez. "Te ezt tényleg komolyan kérdezed?Szerintem gondolkozz egy kicsit....
" teljesen irreális megközelítés, hogy 4000 parkoló az 20 ezer autóval utazót jelent. "-Igazad van ,lehet több is,hisz nem csak 5 személyes autók léteznek.Ugye nem azt akartad ezzel sugallni,hogy ellenzéki körökben az a szokás,hogy egy autóban egy ember ülhet,mindez persze a fene nagy környezetvédelem érdekében? :)))))

Tangooo 2019.11.15. 13:27:11

A posztoló nyilván a klozetre is autóval jár. Ott hol van parkoló?

chrisred 2019.11.15. 13:33:26

@Ekrü: Feladom, kérem a megfejtést! Mi a köze egy hűvösvölgyi vagy csepeli parkolónak a meccshez?

Ott még nem tartunk, hogy az embereknek a pártállásukat is fel kellene tüntetni az autóikon, de számold csak meg egyszer, milyen arányban vannak egyedül autózók mondjuk a munka előtti és munka utáni csúcsban.

Ekrü 2019.11.15. 13:37:37

@gomboc r2r:
"ha nem egy darab kijárata van a parkolónak, ami egy lezárt útra vezet, akkor igenis meg lehet oldani normálisan egy parkoló kiürítését is."-No,én azért megnézném ,hogy hogyan jutsz ki egy 10ezer férőhelyes parkolóból,mikor egyszerre indul meg az összes autó. :)))))) Ez 10 kijárat esetén is 1000 autó kijáratonként.
"Szerinted mennyire megoldás a megközelítésnél, ha 3 átszállással kell odaérnie "-Miért annak aki vonattal vagy busszal utazik hányszor kell átszállnia?És aki ugyan budapesti ,de a város túlsó felén lakik?Ha valakinek nem derogál a tömegközlekedés az üljön be egy taxiba....
"De gondolom akkor csak úgy lesz rendezvény szervezve a Puskásban, hogy megnézik jó-e a közeli plázáknak és az őrmezői P+R-nek az időpont, "-A P+R parkolók 0-24 óráig vannak nyitva.A parkolóházak is.A plázák pedig a mozik miatt biztos ,hogy nyitva vannak.Az Aréna pld. 0-24 óráig.A Sugár szintén.A Westend szintén.A többit nézd meg magad ha érdekel.

БУММЕР 2019.11.15. 13:38:58

@Runner42:

Kérte valaki, hogy lakj ott? Mit gondoltàl, mi lesz a Népstadion helyén?
RéT???

Emberhez méltoan....de tele a tököm ezzel...a vàrosban szar mert sok hasonlo hülyével kell osztozni...a betonon és aszfalton cseperedett csorda ömlik ki az agglomeràcioba , majd folytatja pesti türhö életét, ne nyirj füvet csak szombat 9-12 között, ne tarts àllatot mert hangos/büdös/etc...az ilyen nyàvogo kicseszett embereknek nem lehet a kedvére tenni...

Mi a faszért nem alapitotok egy kommunàt...annyira nevetséges nap mint nap hallani, h bp meg a többi vilàgvàros mennyire élhetetlen...MIéRT LAKTOK OTT?

Ekrü 2019.11.15. 13:47:23

@chrisred: A P+R parkoló lényege,hogy jön az emberke vidékről ,leteszi az autót és tömegközlekedéssel megy tovább.Csepelről is el lehet jutni a Népstadionig,hisz a csepeli emberek is csak bejutnak a városba valahogy.Nem alanyi jog a stadion bejáratáig autóval ,közlekedni.
"de számold csak meg egyszer, milyen arányban vannak egyedül autózók mondjuk a munka előtti és munka utáni csúcsban. "-Az bizony elég szomorú.Mindenesetre az sok mindent elárul,hogy míg én úgy gondoltam,hogy az a természetes,ha egyszerre egy helyről jönnek emberek a a városba egy rendezvényre,akkor összefognak ,egy kocsival jönnek,megosztva ezzel pld. a üzemanyagköltséget is,benned ellenzékiként (akik ugye állítólag nagy környezetvédők) ez fel sem merült.

HaD 2019.11.15. 13:52:39

gondolom a krva durva "ellenzék" jól odasózott az orbáncnak hogy hogy afszban tértek el az eredeti tervektől....mind kiviteli mind költségvetési szinten. Egy elnyert pályázat nem megvalósítása valamint költség szinten történő eltérése alapvetően minimum polgárjogi következményekkel bír...ha netán ezt közpénzből hozták össze az meg szerintem költségvetési csalás...no szóval ki és mit tett hogy ezt feltárja illetve megakadályozza???? ....senki???...akkor erről ennyit:)

БУММЕР 2019.11.15. 13:53:14

Ujabb nyomor bp-en...lankadatlan hülyeség magyarorszàgon...izgalmas olvasmànyos komment hegyek...sos vajas popcornnal az igazi :D

Kánikula 2019.11.15. 14:00:37

Bayer stadion kint van a város szélén két több sávos út keresztezésénél. De ott van a Wembley aminek nincs saját parkolója.

"The stadium is described as a "public transport destination" for which parking is available on a very limited basis."

A stadion az aréna és a dizájner outlet osztozik 3000 parkolóhelyen,
90.000 férőhelyes, az aréna meg 12000 férőhelyes.

Dublin Croke park 80.000 férőhely. Van a közelben egy 2000 férőhelyes parkoló (mező) a kijutás 2-3 óra!

Egyéb P+R koncepcióba lehetne illeszteni a stadionba érkezők parkolását amit tömegközlekedéssel szolgálnának ki.

Kánikula 2019.11.15. 14:05:44

@Ekrü: abszolút igaz! Aztán az lenne a baj, hogy 3 óra alatt jutottunk ki a parkolóból.

konrada 2019.11.15. 14:09:49

@Ekrü:
Ahh... Csepelt inkább hagyjuk. Nekik qrva nagy sz.pás, hogy gyakorlatilag onnan kijutni csak a szigetszerű hévvel lehet (az ott közlekedő egyéb tömegközlekedés szinte csak arra van, hogy ráhordjon, vagy a többi perifériával összekösse), az meg csak a Borárosig viszi őket, ahonnan például a Népstadionig 2x át kell szállnia.

50 éve várnak arra, hogy végre legalább a Kálvinig bemenjen a hév, amire persze még mindig nincs értelmes terv sem, és ahogy a "legyen minden változatlan, vagy helyette park" Karácsonyt elnézem, még jó darabig nem is lesz. (Elvileg az atlétikai stadionnal talán megcsinálták volna, de persze erre sem volt biztosíték, de ez is kilőve.)

...Autóval meg kijutni: dettó, és a fejlesztés helyett közparkot (ami persze azt jelenti, hogy marad a szigetcsúcs lerakóhely) program garantálja majd azt is, hogy hidat se építenek oda, mert minek...

CCnick 2019.11.15. 14:13:44

@fda: "tömegközlekedéssel, az készítsen mellé egy szép országos menetrend-táblázatot, hogyan lehet ma este hazamenni az ország közelebbi-távolabbi pontjaira." Biztos vagy benne, hogy az Elivra csak a budapesti interneten megy?

konrada 2019.11.15. 14:16:25

@CCnick:
Hát persze! Hiszen innen a blogokból mindenki tudja, hogy vidéken nem is ismerik azt az internáltet izét!

Ekrü 2019.11.15. 14:27:54

@Kánikula: Szerintem is.Lényeg ,hogy fikázni lehessen....:))))

Európai téridő 2019.11.15. 14:40:58

Kedves posztíró, ön még a retyóra is autóval jár? A Puskást szerencsére nemcsak a metró, hanem a Stefánia út és az Istvánmezei út, sőt még a Récsey felől is meg lehet közelíteni. Ja, hogy a Thököly úti villamosközlekedést az elvtársak már elég régen hazavágták és az utóelvtársak még a nyomokat is többé-kevésbé eltüntették? Helyette a BKK-sok ezt a sok-sok buszt járatják sok-sok zsetonkáért a Bosnyákig, vagy Újpalotáig. Amondó vagyok, hogy az "autóslobbi" most inkább húzza meg magát!

Ekrü 2019.11.15. 14:41:52

@konrada: "onnan kijutni csak a szigetszerű hévvel lehet (az ott közlekedő egyéb tömegközlekedés szinte csak arra van, hogy ráhordjon, vagy a többi perifériával összekösse), az meg csak a Borárosig viszi őket, ahonnan például a Népstadionig 2x át kell szállnia."-Viszont aki vidékről jön az most tud ott parkolni.Ha meg mégsem akar tömegközlekedni beül egy taxiba.
"50 éve várnak arra, hogy végre legalább a Kálvinig bemenjen a hév, "-Hát mi is itt a 16-ba,hogy összekössék a metrót és a HÉV-et,ráadásul már a terv is megvolt.De szerintem most mi is fújhatjuk,hogy Karácsony lett a főpolgi....
"a fejlesztés helyett közparkot "-Ennek ellenére a sok ellenzéki ,most mégis azért sír,hogy nem mehetnek a stadion bejáratáig autóval.Eldönthetnék,hogy mi a jó...

Pillangószelep 2019.11.15. 15:19:33

"Istenem, a világ szégyene, hogy az ilyen senki Magyarországon oszthatja az észt.."
Írja Gombóc, amikor a tükörbe nézett..

teéjesenmindegy 2019.11.15. 16:01:42

@chrisred: Ne dumálj mellé. Támogat az állam mindenféle mást is, mint színház,, film, zene, könyvtár, opera, múzeum?

teéjesenmindegy 2019.11.15. 16:09:06

@Látens Inszinuáció: Te, hülyegyerek, még mielőtt belelovalod magadat, az azért megvan, hogy pár éve is voltak telhtházas meccsek a Népstadionban/ Puskásban, aztán mégse dőlt össze a világ?
Mondjuk 15 éve kint volt vagy 50ezer ember a brazilon, meg az argentinon is, de előtte voltak ott olyan koncertek mint queen, meg guns, meg metallica, szerintem azokon se százan voltak kint.

midnightcoder2 2019.11.15. 16:25:44

@teéjesenmindegy: A fene se akarja, hogy magyar film is készüljön állami pénzbõl. Az is nettó pénzkidobás. Ha pedig úgy döntünk, hogy állam bácsi fizeti az egyének szórakoztatását, akkor azt tegye úgy, hogy egyenjogú legyen az is aki könyvet olvas, és az is aki videojátékot játszik, és az is aki focit néz. Ha az egyik ember kap X százezer forintot hogy stadionba járjon, akkor ez annak is jár, akinek más a hobbija.

midnightcoder2 2019.11.15. 16:27:50

Amúgy drukkolok hogy Uruguay legalább 10:0-ra verje a magyarokat a stadionavató meccsen. Picit lefagyna Viktor arcáról a mosoly....

bref 2019.11.15. 16:37:50

@gombóc artúr: Voltaképpen helyesen tették, hogy az új stadionhoz nem akartak hozzá illeszkedő méretű parkolót készíteni. Legalább 10000 helyes parkoló kellett volna, de ilyet ott létrehozni abszurdum. Számolj: egy mai autó parkolásához kell kb. 15 m2 parkolóhely és kb. 10 m2 közlekedőhely .Ez 25 m2 kocsinként, azaz 10000 kocsi esetén 250 000 m2, azaz 25 hektár. Ezt ott megoldani legfeljebb egy 25 szintes, szintenként 1 hektáros parkolóházzal lehetne, amit te is érzel, hogy képtelen ötlet...Akkor inkább semmi. Pláne, hogy az odavezető útvonalak nem elégségesek. Persze, több P+R parkolóházzal a metróvonalak mentén el lehet érni ezt a kapacitást, de hát akkor meg más lenne a fanyalgás tárgya.

yourmomtits 2019.11.15. 16:38:02

@Runner42: én ma jártam a "diktátor utcájába", a kutya nem szólt hozzám. neked mikoriak a tapasztalataid?

gomboc r2r 2019.11.15. 16:55:47

@bref: Nem kell 10 000 hely. De azt mondd meg, ha már ledózerolták az egész pályát, miért nem fért bele úgy megcsinálni, hogy -2 és -1. szinten legyen már 1500 parkoló a pórnépnek is, aztán a vasúti vágányok fölé is lehetett volna építeni egy hasonlót. Normális hétköznapokon meg működött volna P+R-ként a Stadionok metrómegálló mellett.
Tudod miért nem csinálták? Mert nem fért volna bele az időbe, hogy a minidiktátor szentélye elkészüljön az EB-re, most meg éppen megmagyarázzák, a sok hülye meg beveszi, az meg nem is érdekli, hogy az eredetileg 30-40 milliárdra becsült stadion a végén 200 milliárd lett úgy, hogy egy csomó dolgot lehúztak a listáról.

2019.11.15. 17:02:42

@teéjesenmindegy:

Ad egy: nem őriztünk együtt disznót, így engem ne hülye gyerekezz le, mert egyrészt faszságokat írsz, másrészt öregebb vagyok. És ha mást nem, legalább a kort tiszteld. Te is leszel ennyi, és ha akkor valaki le hülye gyerekez szarul fog esni. Már ha megéred, és előbb nem visz el az agyvérzés 2022-ben.
Ad kettő: 15 évvel ezelőtt volt Budapesten 850 ezer autó, most meg van 1,3 millió.
Ad három: A tömegközlekedés 15 évvel ezelőtt is jobb volt.

De mondom, HOLNAP magyarázhatod a bizonyítványod.
Hülye gyerek.

bref 2019.11.15. 17:29:46

@gomboc r2r:
index.hu/sport/futball/2019/11/15/a_puskas_arena_avatoja_magyarorszag_uruguay/eddig_gordulekeny_a_puskas_megkozelitese/
Az 1500 parkolóhely csak arra lenne jó, hogy mindenki kocsival menne, és persze nem lenne elég hely, így lenne nagy őrjöngés. Így, hogy nincs, gyakorlatilag senki nem megy autóval.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.11.15. 17:36:36

Ember, baxod, van fogalmad arról 5-6-8 ezer kocsi mekkora helyet foglal el?A reptéri hosszútávú parkolókban lehet talán ennyi hely.Pesten szerinted hová lehetett volna a felszínen ennyi kocsit elosztani?Ha meg a föld alá vinnéd, akkor a stadion nem 200 milliárd lett volna, hanem 500...
Írom ezt úgy, hogy autóbuzi vagyok, a vécére is kocsival megyek.Ilyen esetben szerintem a legjobb, ha a kocsi tetőn vagy vonóhorgon visz az ember egy bicajt, kocsiba be a haveroket, vinni őket ameddig lehet, kiszállnak, utána a sofőr lerakja a kocsit ahol tudja, majd bringán odamegy a stadion közelébe.A bringát meg már nem lehet gond leláncolni valamihez.
Én biztos így csinálnám.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 17:36:47

@midnightcoder2: Megint ugyanazt a marhaságot mondod, csak más szavakkal.
Na, szóval infrastruktúra. Volt egy összedőlés határán lévő népstadion, ami életveszélyes volt. Ezt lebontották, és újraépítették. Van az országban 3500 könyvtár. Azokat nem kell lebontani és felépíteni, mert némelyik teljesen jó, másik rosszabb. De, újítják őket folyamatosan felfele.
Ha holnap az összes életveszélyes lenne, és fel kéne építeni, akkor többe kerülne mint a Puskás.
Aztán. Miért ne kéne magyar film, magyar színház, magyar zenekar? Mert te sajnálod rá a pénzt? Baszd meg ez a kultúránk. Ha neked tényleg annyi az igényed, hogy amerikai filmet nézz, angol zenét hallgass és kész, akkor baszki költözz ki, és amerikanizálódj.
Speciel nem szeretem az operát. De úgy gondolom, hogy támogassa az állam, mert aki szereti, az állami támogatás nélkül nem juthat hozzá soha. Ugyanez igaz a múzeumokra is. Attól, mert neked nincs igényed csak a gépedre otthon, attól másnak még van

teéjesenmindegy 2019.11.15. 17:42:49

@Látens Inszinuáció: Hülyegyerek. Ez egy szó, vágod, hülyegyerek?
A kort marhára nem tisztelem, a szamár is megöregszik, meg te is. Ez az egyetlen dolog, amit fel tudsz mutatni, hogy te vén szar vagy, és akkor tiszteljen téged bárki?
Mesélj, logikailag hogy jön ide az, hogy 500 ezer autóval több van? A vén fejed szerint mind kint lesz az utcán este a Puskásnál?
Mesélj, a tömegközlekedés melyik része volt jobb, ami érinti a stadionokat? Szerintem az 1es villamos is járt, a kettes metró is, meg talán a keleti pu is ott volt ahol most van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.15. 17:53:58

Látom birkák itt is megdolgoznak a pénzünkért!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.15. 17:55:53

@teéjesenmindegy: ööö..talán akkoriban nem volt annyi autó?
Csak egy tipp...

teéjesenmindegy 2019.11.15. 18:02:01

@geegee: egy autó 8-9 nm, ahhoz, hogy mozogni is tudjon kb. a háromszorosát szokták venni.
26 nm/ autó - 5000 autó - 130.000 négyzetméter. Tehát csak 13 hektár parkolót követelnek itt az értelmiségek. Az úgy nagyjából még 8 stadionnyi üres placc..

teéjesenmindegy 2019.11.15. 18:05:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Igen, 2004ben lovaskocsik voltak az utakon. Ha ilyen pöfögő masinériát láttunk, akkor szaladtunk utánuk és virágokat lengettünk.

teéjesenmindegy 2019.11.15. 18:11:08

@gomboc r2r: Egyébként kár, hogy nem te vagy a polgármester.
Teljesen okos ötlet lenne a város központjától három kilométerre P+R parkolót építeni többezer autónak. Logikus. Az ne zavarjon, hogy normális helyeken a város szélére teszik az ilyeneket. Azok olyan maradiak. A te ötleted, az nyerő. Hadd álljon befele a kocsisor, ott tök jó helyen lenne a parkoló..

Perler Zuárd 2019.11.15. 18:24:15

Ja.
Kellene 20 ezer autónak parkoló...

ember100 2019.11.15. 18:40:39

@Ducasse:
Helló !

Te voltál már a zuglói vasútállomáson ?
Kb. akkora mint a villamosmegálló az Oktogonon .
Szerinted hány ember fér el ott ? :)

gomboc r2r 2019.11.15. 18:42:10

@teéjesenmindegy: Te most komolyan, miért hazudsz? Élvezed vagy fizetnek érte? Érdekes módon a 4-es metró Őrmező oldalán 1 hektáron van 1000 autó számára hely. És ugye tudod, hogy szintben is lehet építkezni? 2 hektáron simán elfér 3 szinten 6000 autó.
Ez konkrétan az ott lévő Velodrom területe. (Nem, nem azt mondom, hogy oda kell építeni, csak hogy mennyi hely.)
Hazudsz, hazudsz és hazudsz.

gomboc r2r 2019.11.15. 18:43:48

@teéjesenmindegy: Szegény Győr milyen elmaradott város lehet, a hülye marháik nem a város szélére építik a parkolóikat, hanem ahol szükség van rá!

élhetetlen 2019.11.15. 19:59:28

@fda: “hogy menjen mindenki tömegközlekedéssel”. Ez nem csak stadion ügy. Azok a bizonyos nem létező, őrzött ingyenes P + R parkolók a többi promlámán kívül ezt is megoldanák. Biliben a kezem, tudom.

2019.11.15. 22:36:05

az érvényes építési előírások szerint 4533 parkolót kellett volna építeni !
a kormány valahogy szarik a saját törvényeire

teéjesenmindegy 2019.11.16. 02:41:09

@gomboc r2r: Hazudik az anyukád. Tehát akkor egy háromszintes, két hektáros területen elfér 6 ezer autó. Remek.
1. Hol? 2. Mi a fasznak?

gomboc r2r 2019.11.16. 09:53:30

@teéjesenmindegy: Azt ajánlom, hogy fogjad vissza magadat.

Azt hazudtad, hogy 13 hektár kell ennyi autónak, bebizonyítottam, hogy nem. Kiderült, hogy hazudtál. Ismerd be és kész.

teéjesenmindegy 2019.11.16. 10:04:30

@gomboc r2r: Bebizonyítottad a lófaszt. Mondtál egy számot. Amit kitaláltál. Ráadásul három szintesről beszélsz.
Chicago Ohare parkoló 6 szint négy hektár és 9 ezer autó fér el.

teéjesenmindegy 2019.11.16. 10:06:47

@Látens Inszinuáció: Na mi van hülyegyerek?
Megnézetem index, origo, 444 címlapot, és sehol nem írtak összeomlott közlekedésről, meg utcán éjszakázó tízezrekről.

(Ezt egyszer már leírtam, nem tudom, hogy hogyan törlődött)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.11.16. 10:46:08

@teéjesenmindegy: Viszont hiába járt gyakrabban az 1-es villamos, már 2,5 órával a kezdés előtt alig lehetett felszállni rá a szurkolók miatt és a Thökölyn is volt bőven probléma a buszközlekedéssel, a BKK Futárja pedig teljesen összeomlott, köze nem volt a valósághoz a kijelzett adatoknak.

@h.kovacs: Minden kormánynak fontos beruházás kiemelt jelentőségűnek lett minősítve, amire nem vonatkozik az engedélyezési-építési-közbeszerzési jogszabályok jelentős része...

@Látens Inszinuáció: Honnan veszed ezeket a tippeket az autók számáról? A KSH szerint tavaly Budapesten 659 ezer személygépkocsi volt, 2003-ban pedig 604 ezer. Pár évtizeddel korábban volt a gyors növekedés.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_ode006b.html
A tömegközlekedés nem volt jobb 15 éve, gondolj csak ezekre: felújított 2-es metró, Combino és CAF villamosok, új trolik, éjszakai buszok, 4-es metró. Persze sokkal több valósulhatott volna meg, ha kevesebb a korrupció és a hozzá nem értés...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.11.16. 10:55:32

@teéjesenmindegy: Nézd meg az ország nemzeti könyvtárát (OSZK), hogy milyen állapotban van, mennyi látogatója van egy évben és mennyi pénzt kapott felújításra. Nagyon nincs arányban a stadionok százmilliárdjaival a kultúra támogatása még úgy sem, hogy például a támogatott színházak ugyanannyi állami pénzt kapnak, mint amennyi a jegybevételük. A Puskás akkor lett volna vállalható, ha az eredeti tervek szerint elkészül, tehát 200 milliárd helyett 30-40 milliárdból és más sportágak is tudnák használni.

gomboc r2r 2019.11.16. 11:08:32

@teéjesenmindegy: Nyisd meg a Google térképet és magad is megláthatod, hogy mennyi helyet foglal egy parkoló, ne hazudozzál.

teéjesenmindegy 2019.11.16. 11:21:08

@Online Távmunkás:
"Viszont hiába járt gyakrabban az 1-es villamos, már 2,5 órával a kezdés előtt alig lehetett felszállni rá a szurkolók miatt és a Thökölyn is volt bőven probléma a buszközlekedéssel, a BKK Futárja pedig teljesen összeomlott, köze nem volt a valósághoz a kijelzett adatoknak."
Hát nem mondod, hogy ha egyszerre megy 60 ezer ember valahova, akkor ott alig lehet felszállni.... Most komolyan, ezzel tényleg nagyon megleptél. Az életben soha sehol nem hallottam még olyat, hogy meg kellett várni a következő villamost..

teéjesenmindegy 2019.11.16. 11:43:21

@Online Távmunkás:
"Nézd meg az ország nemzeti könyvtárát (OSZK), hogy milyen állapotban van, mennyi látogatója van egy évben és mennyi pénzt kapott felújításra."
Amennyire én emlékszem tavaly még teljesen jó állapotban volt.. Működik, látogatható, nem ázik, nem esik szét, mi a bajod vele.
"Nagyon nincs arányban a stadionok százmilliárdjaival a kultúra támogatása még úgy sem, hogy például a támogatott színházak ugyanannyi állami pénzt kapnak, mint amennyi a jegybevételük. "
Hmm. A komáromi Csiky Gergelyt két hete adták át. 860 férőhelyes, 10 milliárd. Ez nincs arányban?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.11.16. 13:32:10

@teéjesenmindegy: Ha egy-két órával a stadion a meccs előtt a stadion közelében teli a villamos, az rendben van. Viszont ez jóval arrébb volt, egymás után folyamatosan jöttek a villamosok, mert a BKV minden roncsot előszedett a remízből és így volt túlterhelve 16:25-kor.

Az OSZK-ban mikor voltál? Az ablakok megvetemedtek, a liftek életveszélyesek, a bútorok 30-40 évesek, a dolgozók nagyjából felé minimálbért keres.

A nem komáromi, hanem kaposvári színházat 9 és fél milliárdért újították fel és elég gyorsan eladtak 5000 bérletet, kicsit népszerűbb a városban, mint a foci.

Kánikula 2019.11.16. 13:39:39

@Ekrü: ok nélkül ráadásul.

teéjesenmindegy 2019.11.16. 14:14:05

@Online Távmunkás: Na, ez meg lemaradt.
A kaposvári stadiont pedig 480 millióból újították fel, és 6000 Főt tud befogadni.négyezer az ülőhely. Az átlag nézőszám pedig 2500...

apro_marosan_petergabor 2019.11.16. 21:16:28

@chrisred: Mikor PF-ként újratervezték, a tervező valószínüleg tudta, hogy egy metró van a közelben.

apro_marosan_petergabor 2019.11.16. 21:24:19

Mondjuk akkor lett volna zseniális, ha alapból fotball stadionnak, de űgyes, moder gépészettel kombinált átalakítással (alsó nézősor eltűnik, helyén megjelenik a futópálya stb. - csinálták volna meg. Mindjárt lett volna egy nagyméretű atlétikai stadion is.

apro_marosan_petergabor 2019.11.16. 21:38:18

Érdekes, a primer kommentem eltűnt...

fda 2019.11.16. 21:49:55

@CCnick: "Biztos vagy benne, hogy az Elivra csak a budapesti interneten megy?" Te kis butus, valamit félreértettél, mert az Elvira bárhonnan elérhető. A baj inkább akkor jön, ha mondjuk este 11-kor BÁRHOVA haza akarsz vonattal jutni. Ha nem hiszed, tégy egy próbát: menj ki bármely vasútállomásra este 11-kor és kérdezd meg az információs ablaknál a nénitől, hogy hova indulnak még aznap vonatok.

teéjesenmindegy 2019.11.17. 03:02:13

@fda: Hatalmas igény lehet 11 után a vonatokra, biztos...

gomboc r2r 2019.11.17. 10:08:08

@apro_marosan_petergabor: Lehet nem olyan hangnemben volt megfogalmazva, ami emberek közötti kommunikációt vet fel.
süti beállítások módosítása