A napokban átadásra került pár érdekesség, ennek kapcsán elméláztam kicsit arról, hogy az ország milyen csodálatos forrása a humorbombáknak, ha az ember tudja, hogy hova kell nézni. Szegény Örkény sem sejtette, hogy karikatúrát állít az élet az életművének, viszont hallgathatja Hofit reagálni a mostani állapotokra, ha mi már ezt nem kaphattuk meg...
Egyszerűen hihetetlen, hogy az ország lakosságának egy jó része még mindig nem képes továbblépni a trianoni döntésen, s ahelyett, hogy a jövőnket próbálnánk építeni, inkább folyamatosan a múltba révedünk. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell újra és újra kiásni Trianon koporsóját (néha metaforikusan, manapság egyre inkább szó szerint - lásd a legújabb Trianon-emlékművet).
Szó szerint kiásták újra Trianon koporsóját. Az igazi magyar az, aki bele is fekszik... Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A legviccesebb az egészben, hogy maga az emlékmű korhűen állít bizonyítékot arról, hogy Trianon miért is volt elkerülhetetlen, s inkább csak a mérete volt kérdés. A történésztársadalom már hozzáfűzött pár kommentet, többek-között azt is, hogy az erőszakos magyarosítás által kreált községnevek is felkerültek az emlékműre, amik a valóságban nem jelentettek semmit az ottaniaknak. Természetesen erre nem kerülhetett fény korábban, hiszen a Fidesz-kormány már jó párszor bebizonyította, hogy a hozzáértés bolsevista trükk, s nem kell nekik semmilyen tanács semmiről.
Mindeközben ugyanez a nacionalizmus a jelenkort is mételyezi, hiszen ez mögé bújva rabolják éppen szét az országot. A földesurak és oligarchák ott ülnek a leggazdagabb magyarok listáján a hűbéruruk előtt hajlongva, aki az utóbbi 10 év alatt az ország leggazdagabb embere lett, még ha névleg nincs is semmije. (Ha már Hofi, ilyenkor mindig eszembejut a mai napig érthető és tökéletesen leíró vicce: "Tudod mi a különbség Isten és Orbán Viktor között? - Az, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni.")
Félre Trianonnal, nézzünk egy másik példát. Idén augusztus 20-án sikerült átadni a Dunakeszi Járműjavító által elkészített Szent Jobb vasúti kocsit. Egyszerűen ordít az egész a megjegyzésekért.
Fotó: Lakatos Péter / MTI
Miért?
Először is azért, mert semmi értelme nincs. Magából az Aranyvonatból nem maradt meg egyetlen kocsi sem, így tehát nem lehet azt mondani, hogy azért volt rá szükség, hogy meg legyen a teljes szett a műemléki bemutatásához. Másodszor azért, mert mint említettem, ebből a kocsiból sem maradt meg egy csavar sem, a nulláról építettek egy replikát, ami olyan, mint az eredeti, de mégsem, mivel meg kellett felelnie a jelenleg hatályos vasútbiztonsági előírásoknak ahhoz, hogy ki lehessen gurítani és ne csak egy porosodó halom legyen. Tehát építettek egy replikát, ami csak olyasmi, mint az eredeti, nem ugyanolyan. Azért, hogy meg legyen a főkocsi 1 vonatból, ami minden másmilyen vonatból ki fog lógni, ergó a teljes vonat nélkül röhejesen néz ki.
Dunakeszi JJ
Ezután beszéljünk arról, hogy a MÁV ezt a Dunakeszi Járműjavítóval építtette meg. Hosszú története van neki, eladták, többször is, visszaállamosították, majd újra eladták. Legutóbb, mikor az Orbán-kormány visszaállamosította, úgy nézett ki, hogy végre ismét lesz valami értelmes célja a szerencsétlen cégnek. Ugyanis a MÁV jelenlegi legfőbb karbantartó műhelye Szolnokon található, az pedig rettentően úszik a munkában, köszönhetően az IC+ manufaktúra-projektnek. Ezért bizonyos munkákra leszerződtek Dunakeszivel. Ugyanígy a Magyarországon megtelepedett Stadlernek is be tudott segíteni a gyártásban, ugyanis a MÁV számára készülő emeletes motorvonatok végszerelését hajtották végre ezen a telephelyen.
Csakhogy közben a kormány elkezdett kavarni. Volt egy, a magyar EXIMBANK által finanszírozott projekt, az egyiptomi vasút szeretett volna beszerezni 1000 darab vasúti kocsit. Ezt a nemzetközi pályázaton a Dunakeszi Járműjavító nyerte meg, maga mögé utasítva többek között a nagyhírű Metrovagonmash gyárat (itt készültek a 3-as metró szerelvényei is). De ezt nem lehetett hagyni, ezért a magyar kormány megállapodott az orosz kormánnyal, hogy az orosz cég legyen végül ennek a beszerzésnek a nyertese, cserében az oroszok megígérték, hogy az eredetileg nyertes Dunakeszi majd bedolgozhat az orosz cégnek. Csakhogy az oroszoknak van éppen elég gyártási helyük, nincs szükségük erre. Éppen ezt bizonyítja az is, hogy az első elkészült darab kompletten Oroszországban készült, hazánkban kizárólag a vasúthatósági teszteket csinálták. Ezután pedig az oroszok odakint neki is fogtak a gyártásnak.
Itthon pedig Dunakeszi bekerült a szokásos Fideszes-oligarchák kezébe, ugyanis a járműjavítót megvette az orosz cég és egy magyar cég közös eszközkezelője. A magyar cég tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki nagyon szépen ül a Fideszes gazdasági háttérben, illetőleg ő és testvére is volt már nagykövet, a Századvég tulajdonosa is, a felesége pedig az a Szentkirályi Alexandra, aki Szalay-Bobrovniczky Alexandra néven volt már igazgatósági tag, ügyvezető, főpolgármester-helyettes, jelenleg pedig éppen kormányszóvivő.
Mindeközben a svájci Stadler, akiknek annyi megrendelésük van, hogy küszködnek a gyártási sebességgel, miközben folyamatosan bővülnek (többek között a hazai megrendeléseknek is hála), nyilvánvalóan nem akartak osztozni a gyártási helyben és megosztani a gyártási technológiájukat az orosz féllel (aki konkrétan a versenytársuk), ezért az orosz fél beszállásával a svájciak szépen kiszállnak Dunakeszi életéből. Holott eredetileg felajánlották a kormánynak, hogy beszállnának a Dunakeszi járműjavítóba, egy részét, de lehet, hogy az egészet is megvették volna, a korábban már ismertetett bővülési okok miatt. (Érdemes tudni, hogy a svájci gyártó termékei igen magas minőséget képviselnek és az egyik legjobb megbízhatósági mutatóval rendelkeznek a piacon. Pusztaszabolcson és Szolnokon is jelen van a gyártó, köszönhetően a szocialista kormányzatnak.)
A kis kitérő után pedig térjünk vissza a vasúti kocsira. Tegyük félre, hogy mennyire giccses - ilyen volt az eredeti -, s inkább beszéljünk arról, hogy ez a múzeumi jármű (?) mit jelképez a mai magyar vasútból. Az elmúlt 5 év folyamán elkészült ez a csodajármű, de ugyanezen idő alatt a vasúton javulás helyett inkább pusztulás következett be.
A MÁV az IC+ - projekten bukott hatalmasat, eközben a kormány nekiesett bedarálni a mellékvonalakat (amit 10 évvel ezelőtt még ők akartak megvédeni), az ETCS/ GSM-R bevezetése totális kudarc (éveken keresztül képtelenek voltak megcsinálni, miközben tolták bele a milliárdokat), az észak-balatoni vasútvonalat jelenleg úgy villamosítják, hogy hozzá sem nyúlnak a pályához (marad a maximum 80 km/h-s sebesség, sok helyen még ennél is kevesebb). De ott van még például a Közlekedési Múzeum megszüntetése (még 5 év múlva sem várható egy új megnyitása, holott 2016-ban bezárt a régi, márpedig egy 10 éven keresztül bezárt múzeum egy megszüntetett múzeum), ami csak az első a tönkretett múzeumok listáján, de erről majd egy másik posztban.
Azután ott van például Istvántelken egy rogyadozó, életveszélyes épület, ahol a megőrzésre, felújításra és kiállításra félretett járműveket őrzik. Ahelyett, hogy ezt a ripacskodós, semmirenemjó hamisreplikát legyártották, lehetett volna valamihez kezdeni azokkal a rohadó roncsokkal, amik jelentenek is valamit, amikből még éppen létezik valami:
Érdemes megnézni, hogy a MÁV milyen büszke arra, hogy Magyarország és saját történelmét szarként kezeli, az ikonikus épületeket és járműveket gyalázza a totális semmibevevéssel. Miközben állítólag minden sikeres, Magyarország tökfasza, ilyen állapotban vannak az ország kincsei:
Mindezeket figyelembe véve nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Itt rohad az ország történelme, miközben a Közlekedési Múzeum igazgatója, Vitézy Dávidka az adófizetők pénzéből milliárdokat szór el olyan projektek terveztetésére és hirdetésére, amiknek a kivitelezésére a következő évszázadban sem lesz pénz.
