Gombóc mondja

Gombóc mondja

Vitézy éppen megöli Csepel jövőjét

2021. október 16. - gomboc r2r

Nem olyan régen bugyogott fel a köztudatba, hogy mi készül Csepelen és azt veszem észre, hogy a legtöbben tapsolnak hozzá örömmel, mikor egy eszméletlen faszság. De akkor most fogom magam és belesüllyedünk a mélyére a tervnek, az okoknak és a következményeknek. Tartsatok velünk!

Bevezetésképpen nézzük meg, hogy miről is van szó pontosan:

A Gubacsi híd esetében a régi híd megerősítése nem járható út, mert ehhez új pillért kellene építeni a Soroksári-Dunába, de az akadályozná a hajózást. Az előzetes vizsgálatok szerint egy új hidat kell építeni, mégpedig ez nem készülhet a régi helyére, hiszen folyamatosan fenn kell tartani a vasúti forgalmat. A megtervezett új híd egy alsópályás acél ívhíd a meglévő hídszerkezettől északra 15 méterre 145 méter nyílással. (...) A projekt keretében a híd után egy forgalmi kitérő is épülne, mielőtt az említett három telephelyre szétágazik a vágány. Így a szemben közlekedő vonatok itt ki tudják kerülni egymást, ezzel mérséklődhet a közúti forgalom zavarása a Corvin csomópontban - áll Vitézy Dávid Facebook-ján.

Nem árul el túl sok mindent, meghagyja a sötétségben azokat, akik nem néznek jobban utána a dolgoknak. Szerencsére van egy Mach Péter Pesterzsébeten, aki komolyabban érdeklődött az ügy iránt és utána is járt. 

A lényeg a következő:

A jelenleg a Soroksári úti rendezőből Csepelre vezető vágányt felújítanák, a jelenleg a Gubacsi hídon haladó vágányt felhagynák, s helyette a jelenlegi mellett építenének neki egy új hidat. A régi híddal nem foglalkoznak, azzal kezdjen a főváros amit akar, már ha lesz pénze (nem lesz, hisz az állam nem ad). Amint átérnek Csepelre, ott épülne egy kitérő, s a Corvin-csomópontig kétvágányos pályaként funkcionálna. Ezt Dávidka a FB-ján egy kitérőcskének hív, lazán eltakarva azt a valóságot, hogy a jövőben itt harmadik és negyedik vágányt is építenének, s valószínűleg tolatásra és rendezőként lenne használva ez a terület.

Ezen túlmenően a Corvin-csomópontnál az utakat a földszint alá vinnék, hogy kevésbé zavarja a vasút az autókat. Ez azért kell, mert a várakozások szerint nagyon megnőne itt a teherforgalom. Mind a tehervonatok száma, mind a tolatások száma, s a szinte állandó tehervonatok miatt teljesen lebénulna Csepel. Ezért az aluljáró.

Képen:

csepelte.png

Pirossal láthatjátok a vonal helyét, zölddel pedig a bővítését. A háromágú elágazás pedig ami jelenleg szintben keresztezi a Corvin-csomópontot. Ide aluljáró épülne.

Miért történik mindez most és miért éppen így?

Nos, először érdemes tisztázni a Szabadkikötő helyzetét. Mára minden elérhető zöldfelületet beépítettek a területen, így igazából nem maradt semmi hely a fejlesztésre. Ahhoz, hogy bárminemű pluszt tudjanak csinálni, a Csepel Művek területét kellene elkezdeniük átalakítani. Márpedig ez nagyon hosszadalmas, de legfőképpen rendkívül drága folyamat. Márpedig nekik az nem éri meg, hogy ezt megtegyék, s oda építkezzenek, átalakítsák a vasúti hozzáférést a területhez, mivel az rendkívül sokba kerül. Ilyenkor kell találni egy balekot, aki ezeket finanszírozza, míg ők lefölözik a profitot. Na ez a balek vagy te meg én, magyarán az adófizető, aki finanszírozza majd ezt a projektet azért, hogy ők jobban megszedhessék magukat.

Másodszor pedig érdemes foglalkozni a terület jelenlegi iparvasúti kapcsolatával. Ugyanis a kikötő megközelítése vasúton rendkívül nehézkes. A területen ugyan szépen elterülnek a vágányok mindenfelé, de szinte bárminemű komolyabb tolatáshoz át kell haladni a Corvin-csomópontot, Csepel gyakorlati ütőerén, amely a kapcsolatot jelenti a külvilághoz. Na ez a művelet nehézkes, lassú és drága, mivel ilyenkor a csomóponton át nem tud semmi közlekedni. Ha ez sikerült, innen már csak át kell galoppozni az ősöreg hídon, át Soroksári út rendezőn, hogy a szerelvény végre elérje Ferencváros rendezőt vagy a fővonalat.

Most jön viszont a trükkös rész. Mivel Soroksári út rendező azon a területen fekszik, amit odaígért a kormány a Fudan egyetemnek és így a kínai kormánynak, ezért ezt a vasúti pályaudvart el fogják innen bontani. Márpedig a Szabadkikötő számára ez a rendező nagyon is fontos, mivel a vonatokat itt tudják rendezni, mert a kikötő vágányaihoz nem férnek oda hosszú vonatok. Na innen már könnyen lekövetkeztethető, hogy miért olyan fontos Csepelen több vágányt lefektetni és a különszintű kereszteződést megépíteni. Itt Csepelen akarják majd tolatni a vonatokat, mindössze 200 méterre a panelrengetegtől. Biztos élvezni fogják.

Mi a probléma?

A probléma az, hogy ha ezt most így megcsinálják, akkor örökre lemondhatunk arról, hogy Pesterzsébet és Csepel, illetve környékük forgalmának a helyzete valaha is rendezve legyen. Ugyanis nem lesz hely hol átvezetni a forgalmat Pesterzsébetről Csepelre, illetve Csepelen keresztül. Ezen túlmenően az Albertfalvi hídnak is búcsút lehet inteni, mivel az iparvágányok teljesen el fogják zárni azt a területet, ahova érkezne a híd. Illetve ne felejtsük el, hogy a Corvin-csomópontban lesz a HÉV a +1. szinten, a vasút a 0. szinten, a helyi közút pedig a -1. szinten. A keresztforgalmat már nincs hova építeni.

Pirossal láthatjátok a Lágymányosi hidat, kékkel a kormány által tervezett Galvani hidat, alul sárgával pedig az Albertfalvi hidat és annak lehetséges bekötését a Határ útba. Pont az utóbbinak a lehetőségét veszi el a kormány két projektje, holott mindkettőnél fontosabb lenne...

Mindeközben a puszta kellős közepére, ahol a madár se jár, oda kíván parkot építeni Fürjes és Vitézy. Ez az a park, ahova csak autóval tudsz elmenni, mivel a környéken semmi nincs. Vagy meg lehet itt építeni a csepeli gyorsvasútnak egy megállót, amire aztán rendkívül nagy szükség van... Park két városi autópálya között, rögtön a Szabadkikötő ipari területei mellett...

csepeli_kp_v3.jpg 

Ne csak vinnyogj, mondj jobbat!

Jól van, akkor mondok. Na ide figyelj. Van nekünk egy Szabadkikötőnk, aminek a megközelíthetősége borzalmas, mert útban van a HÉV, a Weiss Manfréd út, na meg a szar Gubacsi híd is... Aztán ott van nekünk a Csepeli HÉV, ami jelen állapotában nem ér túl sokat. A városban útban van, a Szabadkikötőnek útban van, valahogy a Ráckevei HÉV-vel is össze kéne kötni... Aztán ugye ott vannak a közúton közlekedők, akiknek mind a vasút, mind a HÉV útban van, ráadásul kényszerhelyzetben is vannak, mert Csepelről csak erre lehet jönni.

Hát kérem szépen, Vitézyék éppen azon vannak, hogy tervezzék a HÉV-et. Hát tervezzék szépen el onnan, a jelenlegi vonalvezetéséről ugyanis irgalmatlanul nehéz bekötni a Közvágóhídnál a Ráckevei HÉV-be. A HÉV-et a Kossuth Lajos utca alatt kéregben vezessük el, majd a Szállító utca túloldalán hozzuk fel a felszínre.

csephev.png

Pirossal a HÉV jelenlegi útvonala, szaggatott zölddel az általam javasolt útvonal azon része, ami a föld alatt menne, folytonos zölddel pedig az, ahol a föld felett. Sárgával pedig a Weiss Manfréd út eltolása.

ujhev.png

Zölddel a Ráckevei HÉV a Soroksári út alatt, míg pirossal az ebből kiváló Csepeli HÉV vadiúj útvonala.

bekotes.png

A megmaradt HÉV-szakaszt felhasználva pedig egy sokkal optimálisabb, kényelmesebb és jobb bekötést lehetne adni Ferencvárosba, ráadásul úgy, hogy semmi nincs útban. (Az út keresztezése nyilván külön szintben történne.)

ujteher.png

Sárgával a HÉV új nyomvonala, rózsaszínnel a Weiss Manfréd út új nyomvonala, a piros téglalap pedig egy új rendezőpályaudvar a Szabadkikötő kiszolgálására. A piros vonalak pedig a jelenlegi vágányok bekötését lennének hivatottak jelezni

 

Így az én megoldásomban a Szabadkikötő továbbra is csak Csepel nyugati oldalát foglalná el, a HÉV vonala rendeződne, az autós csomópont pedig sokkal jobb opciókat adna. Megszűnne a vasút elvágóhatása, megszűnne a HÉV elvágóhatása, a HÉV sokkal jobb kapcsolatokat adna, a Szabadkikötő vasúti forgalma pedig úgy tudna megtöbbszöröződni, hogy igazából mindenki jól járna. 

Így a Szabadkikötőnek lehetne egy rendes, saját rendezője, ahol normálisan tudnák a vonatokat előkészíteni, tolatni, anélkül, hogy bárkinek is az útjában lennének. A vasút rögtön, közvetlenül Ferencvárosba érkezne, nem foglalná be az elővárosi vonatok vágányait a jövőben. Megoldódna a Csepeli HÉV-nek az a problémája, hogy a Közvágóhídnál hogyan kanyarítsák be a vonalat a Soroksári út alatt vezetendő vonalba. Illetve megoldódna a Corvin-csomópont problémája is.

A HÉV-vel és az 5-ös metróval pedig később külön cikkben is foglalkozom.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr3616720136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.10.17. 11:51:39

Elsőre mindenképpen érdekes megközelítés.

yolika111 2021.10.18. 09:50:59

Optimális lenne. A kérdés csak az, hogy a csepeliek érnek e annyit mint az a kéreg...?

gigabursch 2021.10.18. 10:04:08

Csak most nézem, hogy ez a 'Csepeli Közpark' projekt nem is tartalmazza a Galvani-hídat és a kapcsolódó műtárgyakat?
Nóóóóórmális?

yolika111 2021.10.18. 10:11:27

@gigabursch: Ott van a híd a kép legalján. Szerintem az külön "projekt".

yolika77 2021.10.18. 10:25:03

Az általad javasolt új HÉV nyomvonal Ferencvárosi szakaszán ki a terület tulajdonosa?

gépont 2021.10.18. 16:44:37

Csak csendben jegyzem meg, hogy nagyban folyik a tervezése a csepeli és a ráckevei hévek közös föld alatti szakaszának, ami a Vágóhíd környékén találkozik majd az 1-es villamossal és az új vasúti megállóval, s aztán majd a Soroksári út alatt irány a Kálvin tér, ahol a 3-as és 4-es metrókra lehet átszállni (és később még tovább északra). Szóval úgy tűnik, nem Csepelen van a fókusz, bár ezzel a kapcsolattal a Csepeliek sem fognak rosszul járni (már ha- és amikor megvalósul).

gomboc r2r 2021.10.18. 18:58:35

@yolika77: Jelenleg a MÁV és az állam. A Sorúti rendező megszüntetése pedig bármelyik pillanatban elindulhat.

gomboc r2r 2021.10.18. 19:02:02

@gépont: A Csepeli és a Ráckevei HÉV jövőjével kapcsolatban már x+1 számú terv született, sőt, Vitézy is készíttetett már, a koncepciójuk is napról napra változik. De mivel pénzük nincs arra, hogy bármit is kezdjenek vele, így nem érdemes számítani arra, hogy bármi is történne.
Viszont ajánlom, hogy vedd elő akár a térképet, akár a Google Maps-et, aztán próbáld valahogy oda berakni ezt az összekötést. Hát, egyrészt nem gyerekjáték, másrészt pedig szépen visszafogja majd a sebességet a vonalon. Ezért megéri fejleszteni...

sóhegy049 2021.10.18. 20:51:35

Ehhez Csepel semmit nem fog hozzátenni. Ha a kerület vezetését bármennyire is érdekelne bármi, akkor a Metrans nem a kerületet bénítaná!

Sir Gombóc 2021.10.18. 23:49:54

@gomboc r2r: bár te elővetted a térképet, épp csak megvalósíthatatlan és használhatatlan a felvázolt iparvágány bekötés. Nem ártana tisztában lenni a használható ívsugárral és emelkedővel. Mert ami egy HÉV jellegű járműnek megfelel, egy tehervonatnak már nem fog. A ferencvárosi állomasba bekötés problematikája felett pedig simán átsiklottál.

gomboc r2r 2021.10.19. 11:12:45

@Sir Gombóc: Mesélj, részletesen. Mert a semmit kenegeted.
süti beállítások módosítása