Gombóc mondja

Gombóc mondja

Beszéljünk a Lázár-listáról

2023. január 30. - gomboc r2r

Nagyon felkapott hír lett, hogy kiszivárgott egy dokumentum a Lázár János által felügyelt Építésügyi és Közlekedési Minisztériumból. Nagyon sokan felhörögtek, hogy micsoda mészárlás, micsoda károkozás. De igazából senki nem nézett bele igazán a listába. Na itt és most ezt megtesszük.

Kezdjük azzal, hogy mi is ez az egész botrány. Nos, ez az egész úgy kezdődött, hogy az újonnan felállt minisztérium elkezdte átvenni a megszűnő régi minisztérium minden ügyét, papírját, projektjét. Ez teljesen természetes dolog, az átadás-átvétel folyamán a felek leülnek és egyesével átbeszélnek mindent. Milyen projektek futottak, ezek a projektek milyen állapotban vannak, mennyi pénzbe kerülnek, mennyit fizettek ki belőlük, ilyesmik. Aztán az új vezetés a saját hatáskörében dönt arról, hogy mi legyen ezekkel a megkezdett projektekkel.

Politikai rész

Amiket itt láttunk felsorolva, azok a projektek a Vitézy - Fürjes brancs által gründolt/futtatott projektek átadás/átvétele. Ezek során az új felelős (Lázár) mondott ítéletet, hogy mit kell kezdeni ezekkel a projektekkel. Tekintve, hogy tudjuk, hogy kik vettek részt a megbeszélésen (a volt minisztérium a brancs által behozott segéderő), illetve hogy mennyire ki nem állhatja egymást a brancs és Lázár, plusz hogy Lázár bedózerolta a projektjeiket, innen már könnyű kitalálni, hogy ki szivárogtatta ki a listát.

A reakciókat látni is nagyon érdekes. Lázár - ahogy szokta - leszarja a közvéleményt és az újságírókat, de láthatóan megjegyezte magának ezt a kedves gesztust. Fürjes kis mosollyal úgy tesz, mintha nem tudná kinek köszönhetően szivárgott ki az egész, Vitézy meg a nyilvánosságban kussol, mert a háttérben kavar.

Mindeközben a többszörösen megbukott embereik szépen lassan szivárognak vissza a főváros kötelékébe. Vajon köze lehet ahhoz, hogy Karácsony mindenképpen Vitézy-t akarná látni a BKK élén? Mert ha igen, akkor Karácsony nagyszerűen bemutatja, hogy a DK miért nem akarja Karácsonyt főpolgármesterként látni... 

Na akkor nézzük, hogy mik ezek a projektek. (Nem mindegyikről lesz szó, csak az általam érdekesnek tartottakról. Ezek nagyrészt közlekedéssel kapcsolatos projektek.)

Déli Körvasút II. ütem kiviteli tervezés

A tiltakozások folyamatosak, a bírósági döntések a projekt megvalósítása ellen foglalnak állást, de a projekt folytatásának tervezése zajlott 3,4 milliárd Ft értékben. Tervek, ennyi pénzért...

Cegléd - Nyugati Pu. (100a vonal) és Vác - Nyugati Pu. (70-es vonal) vonalszakaszok fejlesztésének előkészítése

A fent említett két vasútvonal elővárosi szakaszainak felújításáról álmodoztak. Ezek tervezésének előkészítésére 3,5 milliárd Ft összegű projekt zajlott.

Budapesten új vasúti megállóhelyek tervezése

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia során megállapított hiányzó megállók tervezése. Ilyen például egy megálló a Mexikói útnál, illetve még egy pár hasonló. Bruttó 1 milliárd Ft értékben tervezés.

Vasútmúzeum megállóhely tervezése

A hatvani vonalon (80a vasútvonal) új megállóhely létesítése a Hungária körútnál a Vitézy-ék gründolta új közlekedési múzeum részekén. A megállóhely tervezése lezárult tavaly nyáron, kifizettek érte 550 millió Ft-ot. Kivitelezésről természetesen szó sem volt.

Lajosmizsei vasútvonal fejlesztésének tervezése

A Kőbánya-Kispest - Dabas - Lajosmizse - Kecskemét (142-es) vasútvonal felújításának tervezése, melynek során továbbra is  egyvágányú közlekedést kívántak fenntartani hatalmas, 80 km/h-s tempó mellett. Ennek a tervezésére 4,6 milliárd Ft-ot terveztek elkölteni.

Kőbánya-felső - Rákos és Rákosliget vasútvonal fejlesztésének tervezése

A 80a vasútvonal (Budapest - Hatvan) szakaszának felújításával kapcsolatos tervezési munkálatok mintegy 7,6 milliárd Ft értékben.
(Megjegyzés: Nem is olyan régen ért véget a Rákostól Gödöllőig tartó felújítás. Tehát ugyanezen szakasz felújítása, melynek során mintegy 62 milliárd Ft-ot költöttek el erre a részre. Fejlesztés nem fért bele. Sőt, ha igazán megnézzük a projekttartalmat és a végeredményt, azt láthatjuk, hogy igazából visszafejlesztés történt. De már újabb projektet terveztek itt újabb hatalmas pénzekért...)

Ferihegy Repülőtér vasúti megálló és új nyomvonal

Emlékezhetünk, hogy mekkora balhét csapott a kormány Ferihegy körül, mert a reptér hasznosítani akarta azt a területet, ahova a tervek szerint az új vasúti megállót építenék. A projektben a papírok szerint 3 éve nem történik semmi. Ugyanakkor tökéletesen megmutatja, hogy mennyi értelme van megtervezni valamit akkor, ha nem állunk neki azonnal kivitelezni. A tervek elavultak, tervkiegészítésre lenne szükség. Tehát az erre elköltött pénzt gyakorlatilag kidobták az ablakon 5 évvel ezelőtt... 

Vasúti alagút a Nyugati Pu. és a Déli Pu. között

A nagy csinnadrattával bejelentett projekt tervezését elvileg a Főmterv nyerte mintegy 850 millió Ft értékben, ugyanakkor a kiszivárgott papírok szerint még 1,7 milliárd forint kifizetésére van kötelezettségük ezzel összefüggésben...

Nyugati környezetének rendberakása

A felüljáró elbontása és a buszvégállomás környékének megújítása. Tervezési költség 300 millió Ft.

Vácrátót - Vác vasútvonal felújítása

A 71-es számú Budapest - Vácrátót - Vác vasútvonal felújításának a tervezése projekt mintegy 3 milliárd Ft értékben.

H5-ös HÉV ráncba szedése

A Szentendrei HÉV akadálymentesítése és legelhasználtabb részeinek felújítása kiírt tervezési megbízás mintegy 3,5 milliárd Ft értékben. (Túl sok értelme nincs, mivel a közeljövőben amúgy sem volt várható a jelenlegi, nem akadálymentes HÉV-szerelvények beszerzése...)

Csepeli és Ráckevei HÉV összekötése

A H6-os és H7-es HÉV-ek összekötése, pályafelújítás és új alagút építése a Boráros tér - Kálvin tér szakaszon lenne a végső projekt. Ennek tervezése mintegy 14,5 milliárd Ft értékben...

2-es metró és a HÉV összekötésének tervezése

A 2-es metró és a Gödöllői és Csömöri HÉV-ek összekötése, járműbeszerzés lenne a projekt lényege. Ezek tervezése mintegy 6 milliárd Ft értékben.

Műegyetem rakparti villamos tervezése

Új villamosvonal tervezése a Műegyetem rakparton a Szent Gellért tértől a Kopaszi gátnál lévő új MOL falloszig. A tervezés költsége: 400 millió Ft.

Kelenföld Volánbusz-pályaudvar áttelepítése a vasút egyik oldaláról a másikra

Ebben a projektben igazából semmi érdemleges nem történt volna, csak 250 méterrel átrakták volna a Volánbuszok végállomását. A vadiúj pláza mellől ment volna a vasútállomás autópálya felőli oldalára. Talán 3-4 percet lehetett volna nyerni a buszok beérkezéséig, de ezt el is veszítették volna rögtön, mivel mind a metró, mind a vasúti peronok, mind a pláza, mind a villamos messzebbre került volna... A tervezés költsége 1,3 milliárd Ft...

Városligeti projektek

A Városliget megújulásához kapcsolódóan egy hatalmas felüljáró építése a Szegedi útnál, illetve parkolóházak a környéken. Ennek tervezésére mintegy 3,8 milliárd Ft.

Dél-Budai Centrumkórház

A soha az életben meg nem valósuló Dél-Budai Centrumkórház projekttel kapcsolatos közlekedésfejlesztési program tervezése 700 millió Ft értékben.

Déli Városkapu program tervezése

A Déli Városkapu programmal kapcsolatos tervek elkészítése. (Szintén már eldobott projekt.) 7 milliárd Ft

Füredi utcai felüljáró

Felüljáró tervezése a XVI. kerületben mintegy 1,2 milliárd Ft értékben.
(Megjegyzés: Tetszik, hogy itt megjegyzik a papíron, hogy a helyi kormánypárti polgármester - Kovács Péter - erre a beruházásra építi a választási kampányát, szóval lehet nem kéne eldobni. Még véletlenül sem szakmai alapon döntenek a minisztériumban arról, hogy mi valósuljon meg.)

A Nemzeti Káderképző Egyetem (NKE) bővítése

Ezt csak megjegyzési alapon. Legalább 250 milliárd Ft értékű beruházás az egyetemnek, miközben minden más oktatási intézmény magát zabálja fel a pénzhiányban...

Szóval egyelőre ennyi, mintegy kivonatként, a listát meg lehet találni itt

Ezek azok a projektek, amik számomra érdekesek. Ezeknek egyike sem valódi beruházás, mindegyik pusztán tervezési fázisban létezik.

Összességében 65 milliárd Ft-nyi tervezési költség úgy, hogy a projektek megvalósítási költsége ezermilliárdokra tehető.

Ez a Vitézy-Fürjes-féle BFK elmúlt 2 évének gyümölcse. 65 milliárd Ft, csak amiről most így hirtelen tudomást szereztünk, ki tudja mennyit költöttek el még eddig. Ezek eszméletlen mértékben égették el a pénzeket olyan baromságokra, amik a büdös életben nem valósulnak meg.  Mindezt úgy, hogy a mindennapi működésre nincsen pénze az országnak. A BKV-nak nincs 1 milliárd Ft-ja arra, hogy a két összetört Combinót valahogy kijavíttassa. A MÁV-nak annyira nincsen járműve, hogy jelenleg is több vonalon állandósult bizonyos indulások autóbuszos pótlása. Mindezt úgy, hogy évtizedes lemaradása van a MÁV-nak új járművek beszerzését illetően. Tavaly azért zárták ki a forgalomból a 150-es, kelebiai vasútvonalat, hogy a balatoni forgalomra legyen járművük. Most pedig ott tartunk, hogy elképzelni sem tudjuk, hogy ha visszaadhatóvá válik a pálya, milyen járművek fognak közlekedni rajta, mivel nincs elérhető szabad kapacitás.

Ez a Vitézy-Fürjes-féle brancs a legalapvetőbb dolgokra is alkalmatlanok. Eszméletlen mértékben égetik a közpénzt mindenféle baromságra, miközben a napi működés nem biztosított. Minden értelmes ember tudja (aki már látott piaci környezetet), hogy a napi működés megoldása/optimalizálása a legelső, legfontosabb feladat. Ezután jöhetnek a drága nagyprojektek.

Tökéletes példa erre a Nyugat Pályaudvar. Évtizede nem történik semmi a Nyugatiban, miközben XX. század eleji technikával zajlik a vasúti forgalom ebben a hatalmas csomópontban. A vágányok felosztása is a régi állapotokat idézi. Amennyiben hozzányúlnának és modernizálnák, hirtelen lehetne egy csomó kapacitást felszabadítani a vonatoknak, gyakorlatilag megszűnhetnének az állandó késések és még a menetidő is csökkenne. De nem történik semmi, mert a hatalmas alagutas projektre várnak, hogy az majd mindent megold. Ha 10 éve megcsinálták volna a Nyugatit, pont elavulna az alagutas projekt kezdetére. De inkább szívatja a kormány az embereket egy soha meg nem valósuló projekt ígérete miatt.

Lázár János nem szent, sőt, sokkal közelebb van a másik véglethez, de most ezeknek a baromságoknak a leállításával rengeteg közpénz felesleges elköltését akadályozza meg. Ugyanis ezekből a projektekből sosem lett volna semmi a tervek elkészülése után... 

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr718036192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiltsál ki te gyökér 2023.01.31. 18:58:44

Nyilván neked van igazad. Nem kell semmit tervezgetni, meg ilyenek.
Ki kell állni, meghúzni egy vonalat, azt arra lesz a vasút, és kész. Nem kell ilyen baromságokkal tölteni az időt, hogy fejlesztési terv, meg hasonlók.

gomboc r2r 2023.01.31. 19:22:43

@tiltsál ki te gyökér: :D Ezek másfél éven belül elévülnek. Ha másfél éven belül nem állnak neki, kidobott pénz. De gondolom nem kell elmagyarázni, mivel értesz hozzá. Jah, nem, csak pofázol :D

Motorogre 2023.02.01. 08:23:29

Az épületek, utak, műtárgyak nem mennek odább, ahogy a talajban lévő vezetékek sem - a tervek nem évülnek el, de pesze majd aktualizálni kell őket.
Azt meg 70 éve megéltük, hogy a miniszter gyalogolt a terepen és megmutatta, merre menjen az új vasút - nem lett jó vége.
A XI kerület lakossága már a Lágymányosi híd építésénél megakadályozta, hogy a budai pálya egyenesen, az 1925-ös !! városrendezési tervben kijelölt nyomon haladjon - mivel itt fává cseperedtek a sarjúk, ma már "ligetnek" hívják a környezetvédők. Ok - de a hídról lejöve éles balkanyar ? - ilyen máshol Európában nincs. No tehát: a vasútnak is kellene egy 90 fokos kanyar (ejtsd: fprdítókorong) - akár napi két (2) szerelvény is áthaladhatna.

Motorogre 2023.02.01. 08:27:27

@gomboc r2r: Nem évülnek, lásd lent.

gomboc r2r 2023.02.01. 18:40:26

@Motorogre: "a tervek nem évülnek el, de pesze majd aktualizálni kell őket."
Még jó, hogy érted magadat... :D

Motorogre 2023.02.01. 20:07:08

@gomboc r2r: nem baj, az olvasók értik. A nulláról kezdeni egy tervezést nagyságrenddekkel több munka és idő, mint a tervezési állapot óta történt változásokat (akár műszaki, akár igény-pontosítás, akár jogi stb.) az elkészült terveken átvezetni, és így aktualizálni.
De értem én a humort - kétszáz év múlva több lesz a változás mint ... a JEL.

gomboc r2r 2023.02.02. 22:12:50

@Motorogre: Igen, aztán eltelik 3 év és az egész semmit sem ér. Mondd el, hogy a 2010 környékén elkészült tervekből mi lenne most használható?

Motorogre 2023.02.03. 09:35:00

@gomboc r2r: Nem akarod érteni. A geodéziai viszonyok változatlanok, a közműhálózat, épületek és építmények minimális mértékben és ismert módon változnak. Az M3 metró is 50 éves tervek alapján épült (pl. a Klinikák megállónál egy körmetró állomási műtárgyat is csináltunk). Az építési tervek változását ma már szoftver is segíti, BIM - lásd Wikipéldia. Off.

gigabursch 2023.03.07. 09:03:30

Jó sok minden fel lett itt sorolva, ami talán tényleg fölösleges, az a Dél-Budai Körház. Ahelyett inkább
Az NKE-re nem tudok mit mondani, nem tudom megitélni.
Az biztos, hogy durván 10 mrd Ft-ból például egy Soproni Egyetem összes hőtechnikai és egyéb energetikai gondját a tetőszék és aljzatszigetelési kihivásokkal együtt orvoslni lehetne és alighanem ez sok vidéki egyetemre elmondható.
De ha az ember elmegy a Ménesi útra és ránéz a(z egykori) Kertészeti Egyetemre, ami egy komplett hőtechnikai paradoxon, akkor rájön, hogy ott nagyon nagy a baj.

Ami a vasutakat illeti:
Az összes fejlesztés kell és mind indokolt.
Amit a seggfej délivasőtfejleszstéstgátoló idióták rendeznek, azért norméisabb demokráciában minimum pofánverés jár, mert kurvára röhejes, amit rendeznek, s közben a legaljasabb viselkedési formákat is bevetik
S igen, a Kelenföld-Rákos földalatti vasúti összeköttetés nagyon is kéne, miközben a hévforrásokat is meg kell kímélni és a Duna is ad okot izgalomra.

Ami a Lajosmizsei vonalat illeti:
Villamosítás és 120 km/h tervezési sebesség, kitérő szakaszokkal, ahol a forgalom megállás nélkül, csak lassítással tudja magát váltani és egyidejűleg a Kecskemét-Dunaföldvár-Szfvár vonal újragondolása sem ártana.

Aki már ment a Bp-Vácrátót-Vác vonalon, az minimum tisztában van azzal, hogy Veresegyház-Bp viszonylatban lenne szerepe a kétvágányúsításnak.

Ferihegy kapcsán meg ki kell oda vinni az M3-at és nem mással szerencsétlenkedni, a másik oldalon meg Árpád-kórház és Rákospalota-Újpest VÁ-ig.

A VOlánbusz pályaudvarnak a normális helye a vasút FELETT lenne, odarakható parkolóházzal, miegymással.
Ugyanis a horizontális gyalogosközlekedés az átszállásoknál az, ami káosz és nem a vertikális.
Ugyanitt többszintes P+R parkoló egyidejűleg szintén célszerű.
Nomeg egy Déli-Kelenföld-Sasad-Törökbálint-Bia HÉV vonal, akár vasvilla (TramTrain) kialakításban. Ha valami, hát ez érdemben csökkentené a szgk forgalmat.
süti beállítások módosítása