Gombóc mondja

Gombóc mondja

Budapesti jegy- és bérletrendszer

2017. június 21. - gomboc r2r

Az elmúlt 10 évben mindig le akarták cserélni a budapesti jegy- és bérletrendszer elemeit, megújítani az egészet, hiszen tudták jól, hogy egyáltalán nem működik, nem hatásos, nem szolgálja a célját. Mégis, azóta sem sikerült továbblépnünk. Miért? Mert egy szintén hasonlóan bonyolultan, feleslegesen komplikált rendszer bevezetését találták ki, ez pedig nem akar összeállni.

Jelen

Jelenleg megszámlálhatatlan mennyiségű különböző jegy és bérletfajta található meg a budapesti közlekedésben. Nem csak egy külföldinek, de egy magyar embernek sem könnyű ismerni mindet. (Vonaljegy, vonaljegy helyszínen váltva, gyújtójegy, metrószakaszjegy, átszállójegy, hajó vonaljegy, környéki helyközi vonaljegy, HÉV menetjegy, 24 órás jegy, 72 órás jegy, hetijegy, Budapest Kártya, havi bérlet tanulóknak, nyugdíjasoknak, kismamáknak, stb)

Képtelenség összehasonlítani és a legjobbat választani egy ekkora lehetőségekkel teli tengerben és képtelenség elmagyarázni egy külföldinek, hogy melyiket vegye meg, hacsak előtte ki nem faggatja egy kérdőívvel. Ez így semmiképpen sincs rendben. De csak nézzük meg, hogy a havi bérlet 9500 forint. A hetijegy 4950 forint. Ez az 50%-a a havinak. A napijegy 1650 forint, ami az egyharmada a hetijegynek, azaz egyhatoda a havinak. Elképesztően torzítottak. Persze valamilyen szinten ösztönözni kell az embereket a több használatra, hiszen mégiscsak egy nagyvárosról beszélünk, de azért mégsem kellene ennyire lehúzni a turistákat, ha ugyanezért a taxisokat elítéljük és büntetjük.

Egy vonaljegy ára 350 forint. Ha minden nap egyszer utazunk, akkor 10500 forint jön ki 30 nappal számolva. Persze akkor havi jegyet vennénk, de most pusztán arról van szó, hogy mennyire borzasztóan van belőve a jegyrendszer. Politikai okokból a havi bérlet árát nem lehet emelni, ezért inkább lehúzza a főváros az egyszeri utazókat és a turistákat. Elég undorító magatartás, nem? Nem azzal van baj, hogy a rövidebb ideig érvényes bérlet többe kerül, pusztán az arányok azok, amik eléggé bicskanyitogatóak. Szükség lenne valami másra mostmár.

RIGO

Az új, immár a BKK fémjelezte időszak alatt kitalált, hamarosan (ezt már nagyon sokszor hallottuk) bevezetendő új kártyarendszer. RIGO, azaz Rugalmas, Integrált, Gazdaságos, Okos. Van benne egyfajta szatirikus élc, hogy se nem rugalmas, se nem gazdaságos, se nem okos nem lesz, ahogy a mostból nézve tűnik. Ennek a fejlesztésnek már jó ideje csúszik a bevezetése, ugyanis sikerült olyannyira túlkomplikálni, hogy eddig nem tudták megbízhatóan összehangolni a rendszert. Közben újra is kellett bizonyos részét tervezni, drágult is, s egyelőre úgy néz ki, hogy 2018-ban sem biztos a bevezetése.

Az üzemelése során arról volt szó, hogy időalapú jegyek lesznek. Például 60 perces jegy a vonaljegy helyett. Elég érdekesnek hangzik, könnyen teremthet olyan helyzetet, amelyre még ők sem tudják a választ. Ha esetleg dugóba kerül a busz, vagy terelés miatt hosszabb útvonalra kerül, s emiatt lejár valakinek a jegye, akkor mi van? Mert elméletben valamilyen kárpótlás illetné a személyt, csak párszáz forintért nem nagyon fognak az emberek utánajárni a dolognak. Így viszont könnyen ellenszenvessé válhat a rendszer és maga a cég is. Márpedig tudjuk, hogy nem ritkák Budapesten a terelések és dugók, így veszélyes lehet egy ilyen x percig érvényes jegy.

Hogyan kellene?

Bárki össze tud rakni valamilyen jegyrendszert, nem nehéz, már az is jegyrendszernek számít, ha azt mondom, hogy minden utazásért újra kell fizetni. Mindenki másféleképpen ítéli meg jónak az adott rendszert, így tökéleteset alkotni szinte lehetetlenség, mert nem lehet mindenkinek megfelelni. Én a következőkben bemutatok egy lehetséges megoldást, ami szintén nem tökéletes - nem lehet -, de egyfajta új nézőpontot képvisel az ügyben. Vitaindító lesz, viszont én jelenleg úgy gondolom, hogy érdemes lenne elgondolkodni egy hasonló módszeren.

A mai rendszer alapja Budapest teljes területe és a közlekedési járművek különbözősége. Például, ha mész egy busszal 40 percet, mert valami hosszú járat, akkor az ugyanannyiba kerül, mintha otthonról elmennél a két buszmegállónyira található közértbe bevásárolni. Láthatjuk, hogy ez így nem túl jó. A RIGO bevezetése után, ha veszel mondjuk egy 60 perces jegyet, nem biztos hogy időben megjárod vele a bevásárlást. (Sorban állás, nézelődés, esetleg a zöldséges, és már mondjuk 70 perc. Nem túl gyakori, de nem is elképzelhetetlen.) 

A mai rendszerben Budapest teljes területére vesz az ember bérletet, pedig lehetséges, hogy egyes részeken még soha az életében nem járt, így nem is szükséges neki odamennie. Politikai okokból nem emelik a bérletek árát, de ez nem jelenti azt, hogy ne kerülne folyamatosan többe és többe az emberek elszállítása egyik helyről a másikra. Ez sajnálatos, de tudomásul kell venni, ahogy azt is, hogy ezt valamilyen módon ki kell fizetni. Nincs ingyenebéd, mert azt valaki kifizeti.

Európában sok helyen bevált már az a megoldás, hogy a területeket részekre osztják, s ezen részekre külön lehet megvenni a bérletet vagy jegyet. Így csak arra vásárolja meg az ember, amire tényleg szüksége van. Ezzel plusz információt szolgáltat a szolgáltatónak, s könnyen spórolhat, miközben mégis kényelmesen használhatja a járműveket. Budapesten is lehetséges lenne bevezetni egy ilyen rendszert, hiszen az emberek nagy része nem utazik Budapest minden részére, így bőven elég lenne neki csak a számára szükséges részekre megvenni a bérletet. Például egy csepeli diák jó eséllyel egyáltalán nem közlekedik Óbudán, vagy egy újpesti diák jó eséllyel nem közlekedik Csepelen.

Részekre bontva

Így Budapestet 6+1 területre lehetne felosztani:

  • Észak-Buda
  • Dél-Buda
  • Belváros
  • Észak-Pest
  • Közép-Pest
  • Dél-Pest
  • Városhatáron túl

Ezeket a területeket úgy jelöltem ki, hogy könnyen (relatíve könnyen) megjegyezhetőek legyenek a határai. 

eszakbuda.jpg

Észak-Buda: városhatár, Duna, Margit körút, Széll Kálmán tér, Szilágyi Erzsébet fasor, Budakeszi út, városhatár

delbuda.jpg

Dél-Buda: városhatár, Budakeszi út, Szilágyi Erzsébet fasor, Széll Kálmán tér, Alkotás utca, Budaörsi út, vasúti töltés (Hamzsabégi út, Sárbogárdi út, Dombóvári út), Duna, városhatár

belvaros.jpg

Belváros: Hungária körút Pesten, délen tovább a Szerémi út hídról levezető része, majd tovább a vasúti töltésen (Dombóvári út, Sárbogárdi út, Hamzsabégi út), Budaörsi út, Alkotás utca, Széll Kálmán tér, Margit körút, Margitsziget, Hungária körút 

eszakpest.jpg

Észak-Pest: városhatár, Duna, Hungária körút, Kerepesi út, Veres Péter út, Szabadföld út, városhatár

kozeppest.jpg

Közép-Pest: Hungária körút, Kerepesi út, Veres Péter út, Szabadföld út, városhatár, Üllői út, Hungária körút

delpest.jpg

Dél-Pest: városhatár, Üllői út, Hungária körút, Duna (Csepel-sziget belefoglalva), városhatár

Hogyan működne?

A határokon belül lennének érvényesek a bérletek, s azon belül szabadon lehetne utazni a járatokkal. A Belvároshoz tartozna az összes metróvonal, így aki metróval akar utazni, annak a belvárosit mindenképp meg kellene vennie. Ez azért jó, mert ha a metróvonalak külső megállóinál létesül P+R, akkor elég 1 bérletet megvenni az autóval közlekedőnek, ha a Belvárosba akar menni, így nagyobb eséllyel vált közlekedési eszközt, mintha a teljes budapesti bérletet meg kellene vennie.

A határon lévő útvonalakon, mint például a Hungária körút, mindkettő határoló bérlet érvényes lenne. Ez pusztán használhatósági szempontból fontos.

A jelenlegi Budapest így 6 területre lenne felosztva, s azok is megengedhetnék maguknak az egy-egy területre szóló bérletet, akiknek a jelenlegi ár nagyon magas. A bliccelés visszaszorításának érdekében. Alapvetően 3 jegytípusban gondolkodom. Napijegy, Havi bérlet, Éves bérlet. Az utóbbi kettőt lehetne körzetenként venni, napijegyet viszont csak Budapest teljes területére. Így ösztönözve a közlekedés használatát az autó helyett. A szakaszjegyet, vonaljegyet egyáltalán nem használnám, mivel nem tartom célravezetőnek, ahogy a 60 perces, vagy hasonló felépítésű jegyeket sem. 

Ugyanis azért választottam ezt a rendszert, hogy minél jobban háttérbe legyen szorítva az autós közlekedés, s favorizálja a tömegközlekedést. Ha vonaljegyben, meg 60 perces jegyben gondolkodunk, akkor az autósoknak azt biztosítjuk, hogy minél tovább és minél beljebb menjenek az autójukkal, míg az én javaslatom pedig pont az ellentétes irányban ösztönzi őket, hogy minél előbb rakják le az autót, mert nem tudnak úgy jegyet venni olcsón, hogy csak az utolsó méterekre kelljen átszállni. Vagy mondjuk autóval jön be a városba, de napközben elugrik valahova ügyet intézni, s lyukaszt 2 jegyet és kész is. Ehelyett az a jegy, amit megvesz, sokkal nagyobb területen érvényes, így ösztönözve arra, hogy minél hosszabban használja ezt a közlekedési módot.

Jelenleg egy felnőtt, havi bérlet 9500-10500 forint. Egy diák 3450, mesterségesen alacsonyan tartva. Egy 24 órás jegy 1650 forint, egy vonaljegy 350 forint.

Én úgy gondoltam, hogy egy zónába 2500 Ft lenne az ideális ár, de ha a 6-ból 4-et megvesz valaki, akkor mind a 6-ra érvényes lesz. Tehát 10000 Ft lenne továbbra is egy felnőtt havi bérlet, viszont lenne lehetőség kisebb részen közlekedni olcsóbban. Csak 100%-os és 50%-os árkategória lenne, az utóbbi a diákok, egyéb kedvezményezetté. Így diákoknak egy zónába 1250 Ft lenne, egész területre 5000 Ft. De ne felejtsük, hogy a diákok jó része nem mozog ekkora területen, így elég lenne neki akár 1, vagy maximum 2 zónára megvenni a havi bérletet, amivel még mindig olcsóbban jönne ki, mint a jelenlegi rendszer.

A napijegy, ami egész Budapest területére lenne érvényes, olyan 800-1000 forint körüli áron lenne reális. Nem lehúzás, olyan 3-4 utazás ára. Az autósoknak is jobban megérné és könnyebben áldoznának rá, a bliccelést is kevésbé támogatná, de ugyanakkor továbbra is inkább a havi bérlet felé terelné az embereket.

A városhatáron túli utazásra egy +1-es szabályt vezetnék be. +1 napijegyet, vagy +1 bérletet kellene venni rá.

Sok ember jobban járna egy ilyen rendszerrel, a város is nagy valószínűség szerint növelni tudná a bevételeit, a bliccelést is visszább lehetne szorítani vele, illetve a nagyobb bevétel miatt a minőség is javulhatna. Persze ez csak az én véleményem továbbra is, vitaindító poszt. Mindenki, aki végigolvasta, remélem érthető voltam, s köszönöm az idejét.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr6812603507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.21. 19:20:00

Bármelyik európai nagyváros működő modelljét át lehetne venni, de sikerült egy olyan beszállítót választani, aki metrókapukat és jegyautomatákat gyárt, de integrált jegyrendszert sose rakott össze...
A legfontosabb az, hogy ne lehessen bliccelni és minden tömegközlekedési járműre érvényes legyen a jegy Budapest határain belül, buszra, metróra, trolira ugyanúgy, mint HÉV-re és vonatra.
Az manapság alapvető, hogy a napijegyet automatikusan kezelje a naponta levonható összeg maximalizálásával és neten/mobilon is lehessen rá pénzt tölteni. Az extra, ha a Bubira is kiterjesztik.
A kedvezményes bérletek kezelése kérdéses, ott rendet kellene rakni, felesleges például a nyugdíjasok választási kampányban bevezetett extra kedvezményét megtartani, nyugodtan lehet ugyanannyi, mint a diákoknak és a GYES-en lévőknek. Bár a GYES-es kedvezmény csak a visszaélések forrása...

Romanes eunt domus 2017.06.22. 12:52:33

Az, aki az agglomerációból HÉV-vel jár be Budapestre, annak meg kell vennie a HÉV-bérletet 10-15 ezer forintért és a budapesti bérletet is 9500-ért, függetlenül attól, hogy Soroksáron vagy a belvárosban dolgozik. Az ilyen anomáliák miatt kéne szerintem bevezetni a csak egy vonalra érvényes bérletet. Ha én csak a szomszédos kerületbe megyek dolgozni 7-8 buszmegállót, ne kelljen már ezért 9500 forintot kifizetnem

Jozsó_ 2017.06.22. 12:52:57

A napijegy a vonaljeggyel szemben, vagy helyett nem jó ötlet. Sokkal drágább és már a vonaljegy is drága. Jelenleg olyan 10 km körül van a határ, ahol megéri vonaljeggyel utazni autó helyett (ha már két ember utazik, akkor jelenleg nincs olyan távolság/időtartam kombináció, hogy a tömegközlekedés olcsóbb legyen mint az autó). Egy 1000 forintos napijegyből az autó 30-40 km-t megy. Nincs olyan Budapesti utazás ahol ez az ár reális lenne.

Az egyetlen reális alternatíva a távolság alapú jegyár lenne. Ez simán megvalósítható, teljesen igazságos rendszer lenne. Persze a különböző bérletek kellenek, de az alkalomszerű utazásra az az autó egyetlen reális alternatívája.

gomboc r2r 2017.06.22. 13:01:04

@Jozsó_: Persze az alkalomszerű utazásra igen, de épp ez a cél, hogy ne napi utazásra használják az autót. Ha mindenki csak feleannyit használná az autót, mint teszi most, Budapest egy csodás hely lehetne.
A távolságalapú jegyár túl bonyolult és nem ösztönöz.

Arcade Macho 2017.06.22. 13:01:05

ez a zonazas elegge jonak tunik
csak az autosokon kellene elobb megcsinalni, az megse jarja hogy egy delbudai agglomeraciobol eljarogat eszak pestre es ez evi 5000-be kerul!!!
en meg nyaron ha lemegyek a balcsira az is 5000, pedig en pont hogy nem a dugos idoszakban teszem, es sokkal de sokkal kevesebb ideig tartom fel a forgalmat / hasznalom az autopalyat

Arcade Macho 2017.06.22. 13:02:44

@Jozsó_: "Az egyetlen reális alternatíva a távolság alapú jegyár lenne. Ez simán megvalósítható, teljesen igazságos rendszer lenne. "

AHAM
az a kulvarosi aki eddig meg kitartott a tomegkozlekedes mellett az is egybol autoba ulne

mielott ilyen baromsagot megcsinalnak, szoljanak mar elotte csinaljunk szep nagy buuuleekat, hogy minden kulvarosi uljon be egy autoba oszt lassuk mire mennek az agglomerkek a nagy SUVukkal a dugoban

gomboc r2r 2017.06.22. 13:02:50

@Romanes eunt domus: Láthatod, hogy én is ezzel foglalkozom, ezen gondolat mentén. Az egyvonalas bérletek ugyanakkor egy ekkora városban egyáltalán nem ajánlatosak, mert olyan bonyolult és átláthatatlan rendszerhez vezetnének, amit nem lehetne kezelni. Ezért lenne jó egy ilyen zónás rendszer.

Bluurmiscoo 2017.06.22. 13:03:51

Jól átlátható rendszer, gazdaságilag mindenkinek jobban megérné. Nekem nagyon tetszik. Gratulálok!

károly szántana 2017.06.22. 13:05:11

E"gy vonaljegy ára 350 forint. Ha minden nap egyszer utazunk, akkor 10500 forint jön ki 30 nappal számolva."
Annak mi értelme van, hogy "oda" BKV-val utazunk, "vissza" meg gyalogolunk/kerékpározunk? (Azért gyalog/kerékpárral, mert az autó, taxi, vonat mind fizetös) Más szóval: ha napi 1X utazunk, annak értelemszerüen napi 1X oda-visszának kellene lennie 21000 Ft-ért, mivel nagyon ritka az, aki egyik nap elmegy otthonról, ottalszik a munkahelyén, másik nap meló végén hazamegy, otthon alszik, a következö nap megy a munkahelyére etc. hétvégén is.

Bluurmiscoo 2017.06.22. 13:07:19

@Jozsó_: Vedd hozzá a parkolás díját, a leendő dugódíjat is...Illetve azt, hogy élhetetlen a város. Ez a felkínált alternatív rendszer szerintem egy egyszerűen kalkulálható tökéletes rendszer. Távolságalapú rendzser nehezen átlátható. Persze lehetne az alapján, hogy ha valaki nagyon keveset utazik akkor fizessen távolság alapon, de ha egy adott távolságot átlép akkor a napijegy határán álljon meg a fizetendő összeg, mint mondjuk Londonban.

Netuddki. 2017.06.22. 13:12:11

Meg kellene nézni, hogy máshol hogyan csinálják! Nem szégyen az. A szégyen ha ostoba emberek akarják újra kitalálni a spanyolviaszt.

károly szántana 2017.06.22. 13:12:39

Az ezer forintos napijegy dehogynem lehúzás. Ez német árszínvonal. Pláne úgy, hogy a következö lépcsöfok a havibérlet...

room_101 2017.06.22. 13:19:07

Mindenhol drágább az egyszer használható jegy, mint a bérlet, és a hosszabb érvényességű jegy relatíve olcsóbb.
Egyrrészt a rendszert akkor is egész hónapban üzemeltetni kell, ha te csak egyszer méltóztatol utazni havonta, másrészt a biztos bevételt jutalmazni kell.
Grácban pl. vonaljegy 2,20 euro, 24 órás jegy 5 euro, hetijegy 14.20, havijegy 47,10 euro.

halaloszto 2017.06.22. 13:21:08

a zónás tarifa a közlekedők egy részének brutális drágulást okozna. igazságosabb, de a váltás nagyon fájdalmas. most ugyanannyit fizet aki a kerületen belül jár melóba bérlettel, mint aki naponta körbeutazza a várost. az igazságosabb megoldás vagy többszörösére drágítja az utóbbi ember bérletét, vagy jelentős bevételcsökkenést okoz.

iattilagy 2017.06.22. 13:30:17

Inkább a nyugdíjasok ingyen utazását kellene megszüntetni, röhej, hogy a szülő vegye meg az iskolás gyerekeinek a bérletet, 65 felett viszont ingyen van semmiféle indokolható ok nélkül.

toce 2017.06.22. 13:31:05

A javasolt rendszer a jegybevételek csökkenéséhez vezetne, tehát öntökönszúrás.

Két egyszerű dologgal lehetne emberbarátivá tenni a jegyrendszert, és ezzel jelentősen csökkenteni a bliccelést. A jegy legyen idő alapú. Lyukasztod, ráírja az időt, onnan 60 (szerintem 90) percig érvényes. Kész. Nem kell hozzá túl nagy fejlesztés.

Azaz 1 jeggyel el lehet jutni A-ból B-be. És kb 3 jegy árából ki kell jönnie a napijegynek. Jegyárat lassan lehet közelíteni a 2 EUR-hoz...

erkölcsi hulla 2017.06.22. 13:31:43

Bejön az új rendszer, ami sokkal szarabb lesz ennél a most is undorító rendszernél, DE fogaldjunk FOGADJUNK hogy drágább lesz sokkal. Csak hogy kimaxoljuk az aljadék lehúzást.
Maradjanak inkább a bioszkennerek, és a kimenetelkor is ellenőrző és feltartó bioszopatószkennerek.

Tiszta szívből RÜHELLEM a BKV-t. És ez a legszebb érzésem mostanában.
Korrupt gecik amúgy is.

erkölcsi hulla 2017.06.22. 13:33:04

@iattilagy: Inkább az röhej hogy a gyerekeknek fizetni kell érte, ezen az alapon.

erkölcsi hulla 2017.06.22. 13:35:34

De legalább jól megszopatják azokat, akik a fél városon át mennek dolgozni.
Mert ebben csak ennyi értelmet látok. Ismétlem magamat de a jó édes kurva anyjukat.

Lady Ann 2017.06.22. 13:42:04

Az a baj a terveddel, hogy te elvárod, hogy a döntéshozóink gondolkozzanak, hogy a rendszert az igényekhez (élethez) igazítsák. Úgy látom, az ország úgy működik, mint a szovjet borotválógép, az első használat után mindenkinek ugyanolyan alakú lesz az arca...

Swind 2017.06.22. 13:48:25

A bécsi/Ausztriai rendszer kéne, ami már 25 éve is működött ott.

példák:
- Szakaszgyegyek. (3 megálló).
- A jegy bárhány átszállásra jogosít 60 percen belül. (nem csak metró-metró)
- Az egész ország zónákra van osztva (bécs a 100-as zóna), és egy automatából megvehetem a jegyet akár az ország másik végébe is, ba hozzáadom a térképről a zónákat. Érvényes lesz bármelyik tömegközlekedési eszközre.
- szakasz bérlet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.06.22. 13:59:39

@gomboc r2r:

Az egyvpnalas bérletet nem szigorúan egy vonalra kell hogy szóljon. Pld:
22 - Moszkva tér Budakesziközött minden járatra,
56 - Moszkva tér Hűvösvölgy
Rózsadomb, 11,111,29,91,191,291 járatokra,
Békás - A békási járatokra, (Nem tudom mire lettek átszámozva, de a régi Békás buszra, a Békás-hegy oldali buszokra, illetve a HÉV-re,

Metálvörös 2017.06.22. 14:01:07

Van-e értelme annak, hogy egymást jobban átfedő zónákkal is végiggondoljuk ugyanezt? Persze minden rendszernek lennének vesztesei, de az kicsit kevésnek tűnik, hogy a zónahatárra eső utak mindkét zóna bérletével használhatóak.
A vonaljegy sem teljesen ördögtől való elképzelés, ha a (valamelyest) előre eltervezett dolgaidat egy váratlan esemény megborítja, és az addigi autó/bicikli/elviszaszomszédbanlakókolléga helyett tömegközlekedve kell hazajutnod.

Mr. Heisenberg 2017.06.22. 14:03:08

1) érdekes, hogy 350 Ft-os napijeggyel számoltok, majd szorozzátok 30-cal.

Nos, a 10-es gyűjtő 3000 Ft-ba kerül. Ha egy hónapban 30-szor akarok utazni, akkor azt valószínűleg előre tudom, és veszek alkalmanként gyűjtőt.

2) a fentiekhez hasonló, terület felosztást láttok máshol?

A legtöbb helyen zónákat látni: belváros 1. zóna, majd kifelé jönnek újabb körgyűrűk, 2. 3. stb zóna.

orient 2017.06.22. 14:04:27

Teljesen életképtelen ötletek. A német minta soha nem működni itthon. Itt ahol gazsi és haverjai jegy nélkül lógnak a járatokon, de még a rendes munkásemberek közül is nagyon sokan bliccelnek ezt állandóan mindenki kijátszaná. Vennék a legolcsóbb bérletet a saját kerületükbe és onnantól kezdve, ha átmennének másik zónába le sem szarnák. Ha esetleg ellenőr jönne akkor jól megvernék vagy elküldenék a pi...ba és nem lenne semmi belőle. Abszolút semmi értelme itt ezt erőltetni. Nálunk a mediterrán maffiás országokhoz hasonló rendszer kell ami időre megy. Havi bérlet, heti bérlet és jegyek szintén időre: 60-70-90 perces jegyek attól függően ki mennyit tervez utazni.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2017.06.22. 14:09:15

amit én botrányosnak találok a bkv jegyképzésével, hogy NINCSEN GYEREK VONALJEGY!
amikor 1-1 napot pesten töltünk és megyünk erre-arra, akkor a napijegy jó alternatíva.
amúgy megállószámok lennének az igazságosabbak. mint a zónák, csak dinamikus határokkal, mindig az a közepe, ahol felszállsz: 3 megállóig ennyi, 7-ig amannyi, afölött meg egy óráig arra mész, amerre akarsz ....ez persze komolyabb fejlesztés lenne.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.22. 14:09:46

Amikor elkezded felvezetni mi a baj aránytalanságokról beszélsz, de nem gondolod végig miért aránytalan. Az ütemes menetrend kapcsán ismerjük a problémát: Nagyon magasak a fix költségek és nagyon alacsonyak a használatfüggők.

Ahhoz, hogy te 2 megállót menj egyszer, de nem tudni mikor, ugyanúgy egész évben kell biztosítani a kapacitást, meg kell legyen a hálózat, mint annál aki minden nap felhasználja ezt. És a legtöbb alkalmi utas olyan alkalomhoz kötődik ami sok más alkalmi utast vonz. Így nem az történik, hogy a kért kapacitást mindig más használja fel, hanem pont a vonaljegyes utas igényei miatt kell hatalmas, máskor kihasználatlan, kapacitást is közlekedtetni. Mert nem tudod ezt csak a kiváltó eseményre megvenni.

Hidd el: Az autózás kapcsán az értékvesztés, a biztosítás, az adók, stb. ismét piszok sok fix költség, amit már egyszer megvettél. És Budapest ahhoz kicsi, sok ügyfélszolgálat, sok funkció szét van osztva, hogy a zónás megoldás hatékony legyen. Az autóst viszont tényleg versenyképesebb ajánlattal kellene megfogni.

A megoldás az lenne: Az adott rendszámra vett dugódíj tartalmazza a Budapest bérletet. Az adott rendszámra megvett autópálya matrica árában legyen benne a MÁV Start Klub kártya. Az ehhez szükséges chip pedig ott lenne a forgalmiban. Ez arról szól, hogy a legdrágább az infrastruktúra helyigénye, annak fenntartása, az esetenkénti kapacitás felhasználása.

Ha már server alapú a rendszer: Chip mellett másodlagos azonosítónak ott kell legyen a QR kód, harmadlagosnak pedig a mobilokban lévő NFC megoldás. Budapesten az idegenforgalmi adóba be kell építeni.

Arcade Macho 2017.06.22. 14:14:39

@toce: "A jegy legyen idő alapú. Lyukasztod, ráírja az időt, onnan 60 (szerintem 90) percig érvényes. Kész. Nem kell hozzá túl nagy fejlesztés."

pontosan ez kellene!!!
van olyan jarat manapsag ami tenyleg 1 ora, az Ujpalota - Budafok, es egy kabare hogy arra eleg 1 jegy ha meg keruleten belul mennek de atszallassal az meglenne 20 percen belul de arra nem eleg az egy jegy

odamondó 2017.06.22. 14:24:47

Nézzük más szemmel:

9500ért az ember kap egy végtelen jegyet egy világszinten jó tömegközlekedésre. Jó ár.

4960 a heti 1800 a napi. Jaj szegény turista! Nem! Volt pár külföldi barát erre és röhögve fizették ki a 15 eurós hetijegyet.. Ne vicceljünk már. Külföldi városokban 10 euró egy napijegy.

Olcsóbb a helyieknek drágább a külföldieknek? Mi is a problémánk? Ha már itt duhajkodnak minden nap akkor legyen már a helyi embernek valami előnye belőle. Szerintem ez teljesen rendben van.

És ugye ott a vidéki ember "feljárós" olcsó jegye a Budapesti 5/30 amiből megvan a napijegy 900 forintból.

has 2017.06.22. 14:25:16

@gomboc r2r: Nagyon jól működött az egyvonalas bérlet és olcsó is volt. Meg is szüntették.

subidubidu 2017.06.22. 14:27:01

A városhatáron kívüli "szakasz" helyett akkor már utazóbarátabb az adott vonalra szóló bérlet. Vagy eleve a vonalbérlet.

georgenius 2017.06.22. 14:41:14

Legyen ingyenes a budapesti közlekedés, és fizesse ki Habony az összes közösségi közlekedésre szükséges összeget. Hátha így megnézi, hogy milyen belülről egy külvárosi busz, amely 1 óránként közlekedik. Fizessenek a migránsok megállónként: szíriaiak 10 szíriai fontot, afgánok 745 afgán afgánit.
De a lényeg: legyen igazságos a díj. A befizetett adómmal sohasem számolnak el. A költségvetés egy nagy humbuk. Elfogadják, és 15x módosítják. Mindenért annyit kelljen fizetni amennyibe kerül. És ezután jöhet a nemzeti közmegegyezés, hogy mit támogasson a kormány, és mi kerüljön többe.
Lehessen a Belvárosban lóval is közlekedni. Csúcsforgalomban nem gátolnák jobban a közlekedést, mint a kerékpárosok az úttestre felfestett bordó színű csíkon. Ki a kerékpárosokat a főútvonalakról! Mobilgátat a Cinege utcába! Szociális lakásokat az I. kerületbe.
A lényeg: gyalogoljunk többet (persze ha tudunk,) 2-3 megállót ingyen. Legyünk kulturáltak a közlekedésben, de az utak (utcák) szélességét nehéz megváltoztatni. Miért kell engedni a parkolást a főútvonalakon, miért állhat meg az áruszállító a főútvonalon (vészjelzéssel, ami azt jelenti, hogy valami műszaki gond van a gépjárművel), miért nincs ott a rend őre (100.000 HUF bünti), és sok-sok kérdés ami jobbá tehetné a közlekedést. Miért parkol egy autó úgy, hogy a villamos nem tud elmenni (1 órán áll a forgalom - szerintem 10 percen belül elvinni, 100.000 HUF bünti), miért állnak meg úgy a taxisok a Nyugatinál, hogy a busz nem tud bemenni a megállóba, miért szarik mindenki mindenre?
Szóval figyeljünk egymásra, és legyen igazságos, de egyszerű díjtarifa. (Ha kell akkor kidolgozom a terveket, de ehhez szponzorokat keresek!)

_B_ 2017.06.22. 14:57:49

Tényleg rossz ez rendszer.
Amíg minden nap 2x keresztülutaztam a városon munkába, nem találtam soknak a bérlet árát.
Ha elmegyek Kelenföldről az Örsre metróóval, azért sem sokallom a 300 Ftot (gyüjtőjegyezek)
De amikor 3 busz vagy 2 metrómegálló miatt el kell lőnöm ugyanúgy a 300 Ft-os jegyet, vagy napi 2 megállónyi utazásért meg kéne vennem a 10ezres bérletet, akkor már kurva sok.

Csipyke 2017.06.22. 14:58:54

Zürich: félórás, max. 2km-es jegy 2.70, kedvezménnyel (évi 165 CHF) 2.20. Egy órás jegy 4.40 (3.10), napijegy 8.80 (6.20), 6-os multi napijegy a kedvezménnyel 35.20, havi bérlet 84, átruházható 94. Vagyis azért itt is jobban megéri a bérlet.

ZBR 2017.06.22. 15:00:53

A gondolat szerintem jól indult. Minden eddigi szándék tévesen egy hiperkomplikált chipkártyás, hiperszuper rendszerre irányult, pedig nem ez kell. Meg lehet nézni Bécset, elvannak beléptetőkapu nélkül, sőt deklaráltan nem akarnak olyat.

De azt gondolom, hogy nem a zónarendszer az út előre. Két dolog miatt: sokan elképesztő utakat csinálnak. Angyalföldről Soroksárra járnak hajnali műszakra dolgozni, meg hasonlók. Ők pontosan ugyanott lesznek, ahol eddig, semmi változás. Az autós nem fogja lerakni az autót, ha egy metrózás 800-1000 Ft lesz neki. És én, aki sokszor járok 2-3 zónába, és ritkán 1-2 másikba, én nem fogok 4 zónásat venni, és teljes városit sem. Abba az 1-2 zóánba, ahová ritkán járok, majd kocsival megyek... Ez a város nem olyan nagy, hogy a zónarendszernek legyen értelme. Az 1250 Ft-os diákbérlet pedig nevetségesen olcsó, ettől nem fog a közlekedési cég a pénzéhez jutni.

Gyakorló járművezetőként, aki elsőajtós ellenőrzést végez, elmondom én hogyan képzelem ezt. A jegyrendszernek a csalás elkerülésére kell fókuszálnia. Ezért a papír alapú, érvényesítendő jegyet érvényesítéskor a készüléknek csonkolnia kell, hogy az többet ne legyen újrahasználható. Ilyen lyukasztókkal már simán megoldható az időalapú jegy is, ami teljesen igazságos, használatarányos.
A bérletnél az éves bérlet eladására kell fókuszálni: adócsökkentéssel, kedvezményekkel, nyereményjátékokkal, bármivel. Ha a szolgáltató egy évre előre megkapja a kerete jelentős részét, akkor tud vele gazdálkodni. Lesz fedezete megrendelni és kifizetni ezt-azt, nem kell hitelt felvenni, kamatot fizetni... Viszont a pénz tud kamatozni, amíg el nem költik. Ez megint csak bécsi modell, 365 € az éves bérlet ott. Napi 1 €, a hülyének is megéri. Viszik, mint a cukrot. És ott fényképes igazolvány van hozzá, amivel megoldott a személyhez kötés, az ellenőrzés, minden.
Neten vásárolható jegyek-bérletek kellenek, plusz mobiljegy. Ezek ellenőrzése QR-kóddal történne. Ilyen kódolvasót járműre telepíteni nem drága, illetve metrónál kapukat továbbra is meg lehet vele valósítani ahol indokolt. Visszaszorítaná a hamisítást, az értékesítési csatornák bővítésével pedig mindenki jól jár. Bécs megint csak: otthon megveszed a napijegyet és kinyomtatod. Ennyi. Egy kis kártyára kivágott papírlappal tudsz utazni!
És végezetül, a kedvezmények: muszáj valamit a 65+-osok ingyenes utazásával kezdeni (pl.: csak reggel 9 után legyen ingyen, pl. 80%-os kedvezményük legyen), a MÁK-kártyát fényképes igazolványra kell cserélni, aminek évente változik a kinézete... Rengetegen csalnak vele, pedig 2 év börtén járhat érte (közokirattal való visszaélés).

Pierr Kardán 2017.06.22. 15:20:12

Nem rossz ötlet a zónarendszer, de a zónáknak nem sakktáblaszerűen, hanem céltáblaszerűen (körkörösen) kell lefedniük a várost. Ott ahol zónarendszer működik (London, Párizs, Bécs, stb.) ott legalábbis a körkörös zónarendszer vált be.

wrstjnethn 2017.06.22. 15:24:46

"gyújtójegy" ez jó, gondolom a 3-as metróra érvényes!

Klown 2017.06.22. 15:35:31

Túl sok a zóna a tervben! Ehhez Budapest túl kicsi! Ha nagyon ragaszkodunk a felosztáshoz, akkor zónák helyett inkább gyűrűk lehetnének. Abból is 2 vagy max. 3. De ez még így is kiszúrás lenne, akik zónahatároknál közlekednek. A tervra egy példa: a Kerepesi-Veres Péter út. Elmész a HÉV-től délre fekvő boltba az északi oldalról, akkor az egy 2 zónás jegy/bérlet miköben a táv nincs 1 km? A legigazságosabb megoldás szerintem a prágai, tehát az időalapú jegy, ami 30 perc, vagy 60, ill. éjszaka 90. Rányomtatja a lyukasztó a kezdő időpontot, s onnan kezdve számolandó az idő. Max. még bele lehetne tenni 5-10 perc türelmi időt, hogy ha kicsúszol a megadott intervallumból, akkor tudj venni kiegészítőt, vagy új jegyet. (Ahogy a parkoló autómatáknál is van.) A többi bérlettípus meg maradhatna.

flort 2017.06.22. 16:02:29

@ZBR: "A jegyrendszernek a csalás elkerülésére kell fókuszálnia."
"Ezért a papír alapú, érvényesítendő jegyet érvényesítéskor a készüléknek csonkolnia kell, hogy az többet ne legyen újrahasználható."

Mint gyakorló utas, pont azt látom, hogy a BKV célja, hogy még véletlenül se lehessen eldönteni, hogy egy jegyet használt-e már a júzer. Ellenkező esetben nem lila tintával nyomtatnának 5 pontos karaktereket a lila, mintás alapra, ami garantálja hogy a metró bejáratánál a műfényben még akkor se lást, ha bennszülöttként minden ganéjságra fel vagy készülve.

A legnagyobb baj, hogy az egész rendszer a büntetésre épül, nem a szolgáltatásra. Ezért vannak például a minden egyéb tevékenységre alkalmatlan egyedekből álló falkák a metrókban, amikor elvileg e belépéskor is ellenőrzik az embert - ja, nem, a töküket markolászó kretének a női dekoltázsokat stírölik. Ha ott egy qr kód leolvasó lenne, az utasok biztosan jobban járnának. Annak legalább nem büdös a szája.

ZBR 2017.06.22. 16:15:50

@flort:
Így van, nekem is van picit ilyen érzésem van, de szerintem inkább csak "így alakult" történelmileg, semmint szándékos lenne. Azért nem foglalkoztak a csorba kiküszöbölésével, mert mindig ment a duma, hogy majd jön az e-jegyrendszer.

Sajnos jegyalapnak a hőpapír lett a norma, de ehhez a jegykezelők már nem tudtak alkalmazkodni. Egy módon tudnak, ha a jegyből levesznek egy darabot. Lehetőleg úgy, hogy utána ne is lehessen újra kezelni.

dan72 2017.06.22. 16:39:43

Nem olyan rossz az időalapú jegy, de nem is az a célja, hogy el lehessen menni vásarolni és visszaérni egy jeggyel. Ez inkább egy 1 útra szóló vonaljegy, de megoldja az átszállás problémáját. A metrón egyébként már úgy működik - régóta nem kell két jegyet/átszálló jegyet venni a metrón, viszont 1-óráig lehet vele utazni (vagy félórát az 1-es vonalon). Egyébként itt sem 'órás bérlet'-ként működik, mert elvileg csak egy irányba lehet vele utazni. Ha ezt a rendszert kiterjesztik a villamosokra, buszokra is, akkor pl. két átszálláshoz elég lesz egy darab vonaljegy három helyett. Szerintem ez így sokkal igazságosabb. Persze, lehet vitatkozni azon, hogy mennyit lehet menni egy óra alatt, de szerintem viszonylag messzire lehet eljutni ennyi idő alatt. Ha jól emlékszem Berlinben is ugyanaz a rendszer van, ami jóval nagyobb város...

Shadow82 2017.06.22. 17:48:37

Nem ertem a hozongest az elejen a toritott jegyarrol. Ez a vilagon mindenhol igy van, nem "pesti lehuzas", hanem amugy tok logikus uzletpolitika. Azon se sirunk hogy a fel literes kola dragabban jon ki, mint a ketliteres.

Svajcban (Zurich kantonban) a ZVV 3 zonas jegy 6.7 SFr (1 ora), 13.4 SFr (24 ora), 85 SFr (1 honap). Vagyis pl ha az egy napos es az egy honapos jegy arat nezzuk, az egesz hasonlo aranyt mutat (6.3-szoros Svajcban es 5.7-szeres Bp-en). A svajci 1 oras es a pesti vonaljegy a 24-orashoz viszonyitva: 2x-es (Svajc) illetve 4.7x-es (Bp), de nem azert mert Pesten el van szallva a jegyar, hanem mert Svajcban az alap utazas rohadt draga. Viszont legalabb az egy oras jeggyel is at lehet szallni akarhanyszor, igy tartalmaban elter a pesti jegytol, azaz me, osszehasonlithato. (A 24 oras pesti jegy es a 24 oras svajci viszont tartalmaban ugyanazt tudja, ezert jobb azt osszehasonlitani az egy honapossal.)

A harom zonas jegyet azert neztem, mert ilyen kell a repterrol a varosba, de maga Zurich varos csak 2 zonasat igenyel, aminel az alapjegy 4.4 SFr, ennek megfeleloen a tobbi is olcsobb, de az aranyok ugyanezek, azaz idoarnyosan egy havijegy 5-6-szor olcsobb, mint egy napijegy, ami szinten olcsobb, mint az alapjegy. Es amugy ez nem is veletlenul van igy.

A zonas otlet persze mukodik sok helyen de nehogy azt hidd, hogy azert mert idebofogsz nehany hasbol kitalalt szamot, azt meg is lehet valositani. Persze mindenki szeretne ha olcso lenne az utazas, de mas reszrol meg a cegnek is kell bevetel, kulonben csodbe megy. Marpedig a javaslatod mogott nincs szamitas, konnyen lehet, hogy eppenseggel veszteseges lenne (mert esetleg keves uj felhasznalot vonzana az olcsosag, de sokan tudnanak olcso berletet venni, akik jelenleg egesz arut vesznek). Szoval nyugodt lehetsz, hogyha Bp-en bevezetnek a zonakat, akkor a zona jegy mondjuk 200 lenne, a zona berlet meg 3-4000, a teljes Bp berlet meg felmenne 15-20 kore.

Amugy a zonassaghoz az is hozzatartozna, hogy megnezzuk, hogy egy zona mennyire onallo kozlekedsi halozatilag, egyaltalan a halozat engedi-e a zonat vagy sem. Mert ez nem ugy van, hogy igy bekarikazunk par teruletet es kinevezzuk zonanak.

Szoval oke hogy osztod az eszt, de lehet, hogy hulyesegeket beszelsz am.

odamondó 2017.06.22. 18:46:13

@11110000: Lisszabon jó tömegközlekedés? He? Mit ittál? :) Jóval olcsóbb? Mármint mi? Zappinggal alig bírtuk töltögetni 20 eurókkal a kártyát... tehát szép mese volt kár hogy jártam ott párszor.

Sorold még légyszíves hol van 10 eurónál "jóval" olcsóbb napijegy.

öreg baka nem rakéta 2017.06.22. 18:54:40

@Romanes eunt domus: Valamikor a hatvanas években volt olyan amit hetijegyként, meghatározott járműre, napi kétszeri utazásra volt érvényes.
Ennek lenne értelme a munkába és vissza utazóknak, diákoknak.

öreg baka nem rakéta 2017.06.22. 19:02:18

@iattilagy: Erre az mondom, hogy a nyugdíjas kedvezmény legyen sávos, ehhez minden adat rendelkezésre áll. Év elején a kiküldött utazási papperokkal lehetne rendezni. A diákoknak a "hetijegy" alatt elkövetett lehetőséget mondom.

Jozsó_ 2017.06.22. 21:32:55

Az ugye azért megvan, hogy lehet azon ötletelni, hogy hogyan ültessük át az autósokat a tömegközlekedésre, de valójában a BKV erre egészen biztosan nincs felkészülve. Ha ez egy varázsütésre sikerülne azon a napon be is dőlne az egész tömegközlekedés.

gomboc r2r 2017.06.22. 22:13:13

@Shadow82: Mielőtt beszólsz másoknak, illene normálisan elolvasni a cikket, amihez beszólsz. Leírtam, hogy nem tudok rá számítást végezni, mert nincsenek akkora erőforrásaim, se információim. Ha megszerzed nekem az összes szükséges adatot a BKK-tól, én elszámolgatok vele. (Esélytelen.)
Másodszor, nem "osztom az észt", nem azt mondtam, hogy amit én itt és most leírtam, az úgy tökéletes és történjen meg azonnal. Direkt leírtam, hogy ez egy vitaindító cikk, amit bemutattam ár- és bérletrendszer nem tökéletes, csak egy közelítőérték, egy elképzelés. Ahogy a zónahatárok is, a zónarendszer is, egy elképzelés, amin lehet változtatni, ha úgy alakul, nincs kőbe vésve.
Ezt a cikket azért írtam, hogy meg lehessen vitatni az elgondolásokat, meg lehessen hallgatni mások véleményét, kicsit vitatkozzunk róla, mert jelenleg is anélkül fejlesztik a következő jegyrendszert, hogy érdemi vita lett volna róla és túlbonyolítják, egy rendkívül drága és felesleges rendszer kerül kialakításra.
Bírom, hogy itt sokan akkora arccal érkeznek, hogy csoda, hogy befér a kommentablakba, de azt nem veszik észre, hogy ezt egyáltalán nem kinyilatkoztatásnak szántam és le is írtam a cikkben.

gomboc r2r 2017.06.22. 22:16:01

@dan72: Az időalapú jegyrendszerhez egy viszonylag stabil működésű közlekedés kell. Amikor lerobban a metró és jó ideig semmi nincs, vagy a villamos nem jön ilyen-okok miatt - ami Budapesten szinte mindennapos-, akkor az időalapú jegyet az ember a nemesebbik felébe is felhelyezheti, mert valószínűleg nem megy vele sokra. Ezért is gondolok inkább a zónás rendszerre.

gomboc r2r 2017.06.22. 22:19:59

@Klown: Na és a gyűrűk határai hol lesznek? Pest valamennyire gyűrűs, de csupán kis mértékben. Azért ilyen zónákról írtam, mert mindegyik egyszerűen felismerhető. Könnyen megkülönböztethetőek a határok és többnyire adják is magukat. Ha gyűrűsre vezeted be, akkor minden járaton összevissza kell jelölgetni, hogy honnantól meddig érvényes, itt viszont szerintem sokkal könnyebb ráismerni.

H?P? 2017.06.22. 22:20:05

Szerintem egyenlore hagyni kene a jegyrendszereket, mert nem a rendszer a fo gond, hanem hogy az embereknek meg nincs eleg penzuk. Most mar kibirnank azt a 10-15 evet amikkora az emberek megeroltetes nelkul kitudnak fizetni a havi berletet, akarmennyi is lenne az akkor.
Es akkor bevezetni egy pofon egyszeru rendszert, ami olcso lenne, konnyen kezelheto es adminisztralhato, Majd akkor fizessek ki az emberek a teljes arat, mindenki. Nem kell ezer fele jegy es kedvezmeny, addig meg a vesztesegeket allja az allam.

A postol altal kitalalt rendszer, tul bonyolult lenne, tul sok problemat okozna hatosagnak , es a hasznaloknak, es a lenyegen nem tudna valtoztatni, hogy egyenlore az emberek nem tudjak onerobol eltartani a tomegkozlekedest.

gomboc r2r 2017.06.22. 22:21:58

@H?P?: Önerőből sehol sem működik. Épp az a lényege az általam kitaláltnak, hogy azok is hozzá tudjanak férni, akiknek a jelenlegi túl drága. Ne kelljen 9500-at kifizetni, csak mondjuk a 2 zónára, amit használ, ahol él. Sokkal megfizethetőbb.

dan72 2017.06.22. 23:02:27

@gomboc r2r: Igen, vannak gondok a Bp-i tömegközlekedéssel, de szerintem korántsem összeegyeztethetetlen az időalapú rendszerrel. Azért ne felejtsd el, hogy csak az első lyukasztástól számít az óra, tehát csak az átszállásoknál csúszhat be némi késés, de ha az időkeretet is afféle 'zónának' is fogjuk fel, akkor pl. ki van küszöbölve az a probléma, hogy ha valaki közel lakik egy zóna határhoz, és emiatt több zónán keresztül kell menni egy adott távolságon belül. (Londonban pl. lehet is szívni emiatt rendesen...) Talán a legeslegigazságosabb egy távolság alapú rendszer lenne (a kiindulóponttól mérve), akár sávosan növekvő tarifákkal. Az idő-alapú rendszer gondolom a papir-alapú jegyek korszakában tűnhetett a legegyszerűbb megvalósítani (idő-bélyeg - egyszerű ellenőrzés), de ma már szinte bármilyen távolságalapú rendszer technikailag megoldható, csak akarni kell :)

Arcade Macho 2017.06.22. 23:23:56

@Jozsó_: "Ha ez egy varázsütésre sikerülne azon a napon be is dőlne az egész tömegközlekedés."

persze majmi
ha csak a tomegkozlekedok tizede beulne autoba a magadfajta nagypofaju "autoban ulok igy megveden a tomegkozlekedoket" ulnenek 5 orat dugoban

aaaaaaaaaaaaaaaa 2017.06.23. 06:22:49

@11110000: na, ezt nem tudtam. köszi az infot!

Csipyke 2017.06.23. 09:23:20

@Shadow82: OK? hogy 3 zónas a jegy, de amit te irsz az a 9-Uhr Pass (ugye amivel 9 óra előtt nem utazhatsz...)

Tízmillió 2017.08.24. 20:45:58

@gomboc r2r: Pozsonyban ezt jól megoldották. ott időalapúak a jegyek, de a menetrendben szereplő időhöz mérik az érvényességet. Vagyis: ha a 30 perces jegyemmel felszállok a hetes buszra a Bikás parknál, hiába, hogy fenn ülök 40 perce és még csak a Blahán vagyok, a jegyem érvényes, mert a menetrendben a Bikás parktól menetidő alapján a 30 perc határa az Amerikai út. Ez Szlovákiában általános egyébként, minden közlekedési eszközön (jó, ott sehol nincs metró). Személyesen tudom, baleset miatt fennakadt a trolim (15 perces jegyem volt), és semmi pótdíjat nem kaptam, mert a menetrend szerint a végállomásig érvényes volt a jegyem (12 perc menetrend szerint). Persze, ott a pótdíjazás nem annyira cél, mint Pesten.

Egy elektronikus rendszerben ez még könnyebben megvalósítható, és Pesten indokolt is.

gomboc r2r 2017.08.30. 17:26:32

@Tízmillió: Értem én ezt is, csak szerintem ez szükségtelenül bonyolult. Borzalmas mennyiségű adat és számítási kapacitás szükséges a fenntartásához, nem beszélve arról, hogy ezt mennyi időnként cserélni, bővíteni, karbantartani kell. Felesleges. Nem kell mindent felkötni a hálózatra csak azért, mert lehetőség van rá. Ha csak 3 terminál van egy buszon. Plusz a Futár, akkor az már 4 eszköz csak egy buszon. 1200 busz van Pesten. Már majdnem 5000 eszköz rákötve a központra, s még csak a buszoknál tartunk, sehol nincsenek még a metrókapuk.
Az én elgondolásom alapján ( mondjuk ha a napi jegy lenne a minimum), nem kellene ilyenekkel szöszöölni. Mondjuk a 3 terminál rá lenne kötve a busz utastájékoztatójára, s abból tudná, hogy melyik zónában vagy. Így ha felszállsz, s előre vettél napijegyet, vagy ilyesmi, akkor el tudja dönteni, hogy hol vagy, hol lesz érvényes. De úgy is meg lehet csinálni, hogy nincsenek is ilyen terminálok, csak élőerő ellenőriz, hogy van-e jegyed mára, a körzetre. Eszméletlen mennyiségű hálózat- és technikai fenntartástól szabadulnánk meg.

Tízmillió 2017.08.30. 23:18:48

@gomboc r2r: Jogos, de Pesten az ember ezt vagy megcsinálja, vagy az időalapú rendszer felejtős, márpedig a RIGO a hírek szerint olyan lesz.

Persze ehhez az kell, hogy a pótdíjbevétel ne legyen a BKK-nak tervezett és kiszámított bevételforrás, ami minimum kérdőjeles.

gomboc r2r 2017.09.01. 16:46:50

@Tízmillió: Hát igen sajnos, nagyon úgy néz ki, hogy ez a hihetetlenül bonyolult borzalom lesz bevezetve. (Ugye nem véletlenül szenvednek vele.)
Én itt mindössze egy alternatívát kívántam bemutatni, hogy szerintem ez sokkal járhatóbb út lenne.

Tízmillió 2017.09.05. 07:38:12

@gomboc r2r: Járható út lehetne akkor, ha mondjuk egy 30 pontot ugrana a BKK-utazóközönség átlagos intelligenciahányadosa. A felvetésed, minden előnye mellett igényel egy olyan szintű helyismeretet, ami a legtöbbekben nemigen van meg (egy hónap megtanulni az elsőajtós viszonylatot sokaknak, akik NAPONTA utaznak vele).

A rendszer kapacitásáról meg annyit, hogy ha ez a kérdés egyáltalán felmerül, akkor az egész elekronikai hátteret húzhatjuk le a vécén, mert többet árt, mint használ. Ez ha szempont, akkor az már régen rossz.

gomboc r2r 2017.09.05. 19:51:52

@Tízmillió: A menetrendeken, táblákon simán lehet jelezni a zónákat, ahol a buszok közlekednek. Ezen felül az újabb buszokon már képernyők is vannak, azokon is lehet közölni képen is, illetve a Futárral bemondani, az elején még többször, határ előtt meg minden megállónál. Vagy jelezni mondjuk egy piros pöttyel a piros zónába lépést a kékből.
Nem kell a teljes elektronikai rendszert. Ezt is meg lehetne csinálni bankkártyaként, ha mondjuk felszállsz valahol a buszra, odaérinted a kártyát a leolvasóhoz, a rendszer érzékeli melyik zónában vagy, megveszed arra a zónára a bérletet, ennyi. Aztán mikor átlép a busz a másik zónába, megveszed a következőt is, s mint mondtam, meghatározott zónaszám felett automatikusan meglenne az összesre, s nem kerülne többe.
Ezen felül úgy is meg lehetne csinálni, hogy ne csak az előre feltett pénzzel gazdálkodjon, hanem beolvassa a bankkártyát is. Például először odaérinted a bérletet, aztán az érintős kártyát, és bumm, megvetted arra a bérletre, vagy ilyesmi.
Sokkal kevesebb informatikai cucc kellene hozzá, nem beszélve arról, hogy el lehetne hagyni a hülye beléptetőkapukat, ha akarjuk. De ugyanúgy meg lehet tartani ehhez is. Az elsőajtós felszállás is annyi, hogy ott lehetne egy leolvasó, és beolvassa a bérletet és kész.
süti beállítások módosítása