Gombóc mondja

Gombóc mondja

A vihar és a BKK

2015. július 13. - gomboc r2r

2015. július 8-án az év legnagyobb vihara csapott le Budapestre, s tökéletesen rávilágított a főváros hiányosságaira. Azokra a szervezési tulajdonságokra, amelyek megléte létszükséglet egy olyan cégnél, mint a BKK.

Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy nem voltak képesek megszervezni és fenntartani a közlekedést a vihar alatt, pedig ez lenne a legfontosabb feladatuk. Gondoljunk bele. Napok óta lehetett tudni, hogy vihar lesz. Azt is lehetett tudni, hogy nagy vihar lesz, hiszen rendkívül magas volt a napközbeni csúcs és a napi középhőmérséklet is. Hirtelen nagy lehűlést vártak a vihar által, tehát lehetett számítani erős csapadékra is. Miért nem voltak képesek előre felkészülni? Nincs semmilyen vészforgatókönyv? Még senki nem gondolt rá, hogy legyen?

Tudva levő előttük is és sok más embernek is, hogy a budapesti közlekedési hálózatnak vannak olyan részei, amelyek már egy közepes felhőszakadás esetén is használhatatlanná válnak a sok csapadék miatt. Ha nincs pénz a felújításra, nincs, ezt meg lehet érteni. De azt nem, hogy akkor miért nem gondoskodnak róla ezekben az esetekben? Adott volt minden információ ahhoz, hogy cselekedhessenek, de megint nem történt semmi, csak hirtelen kapálózás lett belőle. Mintha meglepte volna őket a nagy esőzés, pedig rajtuk kívül mindenki erről beszélt már napok óta. 

Tökéletes példa erre a 28-as és a 37-es villamos közös szakasza a Maglódi úton.

(A kép forrása az IHO, a teljes galéria ott megtekinthető)

Képzeljük el, mennyivel egyszerűbben is meg lehetett volna csinálni. Ha előre tudjuk ezeket az információkat, felkészülten intézkedhettünk is volna. Eleve több buszt rendel meg az ember, hogy a nagyon valószínű pótlásokat is le lehessen bonyolítani, s az eredeti menetrend se boruljon fel nagyon. Ha tudom, hogy az a szakasz járhatatlanná válik majd, akkor az előző nap és aznap informálom az utasokat az interneten és a FUTÁR-on keresztül. Egy órával a vihar várható érkezése előtt leállítom a villamosforgalmat az adott szakaszon, s beindítom a buszos pótlást. Így fenn tudom tartani a menetrendszerűséget nem csak a kimaradó szakaszon, de a maradékon is, mert a villamosok nem torlódnak fel. A kieső villamosokat fel tudom használni a belvárosban, ahol várhatóan utasszám-növekedés megy végbe az eső és a vihar által okozott nehéz közlekedés miatt.

Ráadásul ezen esetben nem kell többfelé szakadniuk hirtelen a közlekedésszervezőknek, mert nem szakad hirtelen annyi minden a nyakukba. Mennyivel egyszerűbb lehetett volna minden, nem? Ha még ezen a tudatos pótláson felül pár buszt fenntartanának egyéb problémák esetére, amelyek egy vihar során nagy valószínűséggel bekövetkeznek, még könnyebb lehetne a dolguk. 

Ti mit gondoltok? 

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr547621090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása