Gombóc mondja

Gombóc mondja

Pesti "fonódó" - I. rész

2018. március 24. - gomboc r2r

Előbb-utóbb talán már sikerül lezárni a budai fonódó villamosok projektjét, már csak 2-3 beruházást kellene ezzel kapcsolatban megcsinálni, így megérett az idő, hogy beszéljünk kicsit a pesti oldal elfeledett fejlesztéséről.

Budai rész

A budai oldalon elkészült a volt 17-es villamos bekötése a dél-budai hálózatba, a rakparti szakasz, illetve a Moszkva (Széll) téri bekötés. Így már közvetlenül, átszállás nélkül lehet Budán villamosozni. Ehhez többé-kevésbé kapcsolódik az 1-es villamos meghosszabbítása is, mely 2015-ben érte el a Fehérvári utat. Immár két éve várja sorsa jobbra fordulását ez az ideiglenes végállomás. A BKK tavaly ősszel kiírta a pályázatot a projekt befejezésére, amellyel talán végre kiérhet az 1-es a Kelenföldi Pályaudvarra, s a jelenleg is ott végállomásozó villamosok is végre modern értékek szerint, az aluljáróhoz közelebbi végállomást kaphatnak. A BKK honlapja szerint a projekt kivitelezése 2017 elején kezdődik (ez nyilván már nem lesz így), s 2018 első felétől használhatják az utasok. Azóta már zajlik a kivitelezés, a fairtás már megtörtént, úgyhogy a projekt legfontosabb része már lezárultnak tekinthető, a többi pedig lassan követi majd, így talán egy éven belül végre eléri Kelenföldet az 1-es villamos. Ezáltal lezárul lassan a budai oldal villamoshálózatának összekötése, egy egésszé való formálása, s át lehet fordulni a pesti részre.

Pesti rész

A 4-es metróhoz kapcsolódóan megújult a Fővám tér és a Kálvin tér, illetve az ide tartozó kiskörúti villamospálya. A Budapest Szíve program keretében pedig a Károly körút és az ottani villamoshálózat is megújult 2011 tavaszára. Így a 47-es és 49-es villamos Deák téren lévő végállomása is. Ez a végállomás eleve úgy készült el, hogy a sínek enyhén továbbvezetnek, befordulnak a Bajcsy-Zsilinszky útra, a majdani hosszabbítás reményében. Ugyanis már 2011-ben, az átadáskor megemlítette a BKK vezére, hogy tervezik a villamos továbbvezetését a Bajcsy-Zsilinszky úton, összekötve a jelenleg a Lehel téren végállomásozó angyalföldi villamosokkal.

Ez a terv az utóbbi 6 7 évben elmerült a Fővárosi Önkormányzat süllyesztőjében. Pedig igencsak fontos lenne ezt az átkötést megépíteni, ugyanis amellett, hogy ez az útvonal nagy utasszámmal kecsegtet a villamosoknak, több, jelenleg félig-meddig létező kapcsolatot adhatna az utasoknak. Kezdve onnan, hogy az angyalföldi villamosok Budapest középpontjától egy kőhajításnyira végződnek úgy, hogy mindenkit egy felesleges metrózásra kényszerítenek a 3-as metró legzsúfoltabb szakaszán, miközben ez nem lenne létfontosságú. Az amúgy is túlterhelt 3-as metrónak pedig minden segítség jól jön, amivel terhet lehet levenni a válláról, ugyanis kijelenthető, hogy ha a 3-as metróval történik valami, Budapesten megáll az élet.

Aztán ott vannak az Arany János utcánál végállomásozó trolibuszok, amelyek a két, gyakorlatilag egymással szemező villamosjárat között félúton kanyarodnak fel a Bajcsyra, majd végállomásoznak 2 megállónyi távolságra a központtól. A trolibuszokról pedig ismét csak a metró marad, vagy az a 9-es busz, amelyik gyakorlatilag a leendő villamost pótolja a kimaradó szakaszon. Ha egy szóval kellene leírni a 9-es buszt, akkor a teljes vonalát le lehetne úgy írni, hogy villamospótló. De erről majd később.

Amennyiben meghosszabbodik a villamos, mindenképpen szembe kell nézni néhány feljövő problémával (kérdéssel). Az egyik a Deák tér jelenlegi forgalmi rendje, a másik pedig a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmi rendje és forgalma. Nyilvánvaló, hogy ha meghosszabbodik a villamos, akkor az autóforgalom elveszíti azokat a sávokat, amelyeket a villamosforgalom megszüntetésekor kapott. Ez egyrészt csökkenti a zaj- és környezeti terhelését a város egyik legértékesebb területének, másrészt pedig szükségszerűen csökkenti a városon áthaladó forgalmat. Az utóbbi megállapítás ugyanakkor kevéssé jelentős, mivel a Deák tér és a Kiskörút adottságai miatt amúgy is korlátozott az áthaladni képes járművek száma. Éppen ezért a Bajcsy-Zsilinszky út az idő nagy részében egyfajta pufferként szolgál, helyet ad a dugóban várakozó autóknak, hogy minimális sebesség mellett telepöfögjék a várost. Budapest közlekedéssel legjobban ellátott területe egy rémálom az óriási autóforgalom és az ezzel járó dugók miatt.

A veszteségük amúgy sem jelentős, hiszen mindösszesen 1 sávot veszítenének, mivel jelenleg is található buszsáv az adott szakaszon. (Természetesen sávveszteség nélkül is meg lehetne oldani, de a megállóknál mindenképpen beszűkül az út, így pedig kevés értelme van fenntartani azokat a sávokat, hiszen ismét csak álló autóknak tartanánk fel, amellyel csak rontaná a közlekedést, lásd a Bartók Béla út esetét). Így vagy egy forgalmi sávot, vagy egy parkoló sávot kellene feladniuk a mindössze 1 km-es távon. Mivel ezen a rövid szakaszon 3 villamosmegálló is lenne, az a plusz sáv inkább akadályozná az autóforgalmat, mint segítené, cserébe viszont a Károly körúthoz hasonlóan rekultivált, kevésbé nyomasztó közterületet kapnánk vissza.

Hasonló látkép tárulhatna elénk a Bajcsyn is (Kép: origo.hu)

A következő szemünk elé tévedő probléma a Nyugati téren található felüljáró kérdése. A város talán egyik legrondább felüljárója, ami közvetlenül felelős a Bajcsy óriási autóforgalmáért. 2x1 sáv található rajta, s mindenképpen kérdés elé állítja a projekt kivitelezőit. Megtartani vagy eldózerolni? Már csak a villamosmegálló elhelyezésének szempontjából is az adja magát, hogy egyszer és mindenkorra a földdel egyenlővé tegyük ezt a förmedvényt, s akkor még nem is jött be a Bajcsy forgalmának nézőpontja. Mennie kell, mert nem segíti már se a közlekedést, se a várost. Szerencsére ezt az ötletet támogatja a kormány is, ami ennek a felüljárónak a teljes megszüntetését hozta fel nemrégiben. A felüljáró eltűnésével pedig minden probléma megszűnne a villamosok visszatérése elől.

 A vonal

Az új szakaszon nagyjából 5 megállót lehetne kialakítani. Természetesen ezzel a számmal és az elhelyezkedésükkel mindig lehet vitatkozni, de a város közepében indokolt lehet ilyen sűrű megállókiosztás. A Szent István Bazilika(Bajcsy-Zsilinszky út) megálló egyrészt turisztikai szempontból fontos, másrészt pedig közvetlen átszállást adna a Kisföldalattira (ami a jelenlegi villamosvégállomástól eléggé messzire van), s már maga a Deák tér mérete indokolttá teszi. Jelenleg is létező buszmegállót váltana ki. A következő megálló szerintem senkinek sem okoz meglepetést, hiszen metrómegálló is egyben: Arany János utca. Jelenleg a trolibuszok végállomásaként funkcionál. Utána a Podmaniczky utca/Nagymező utca kereszteződésénél kalkulálhatnánk egy újabb megállóval, majd a villamos eléri a Nyugati Pályaudvart, átszállást biztosítva a körúti villamosokra. Innen a Westend elérése és az útszakasz jobb kiszolgálása miatt a következő megállót a Radnóti Miklós utcánál helyezném el, végül pedig a jelenlegi helyére érkezne a Lehel téren, s menne tovább a jelenlegi útvonalon.

A megállók

A jelenlegi Deák téren megtalálható végállomás tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy egyirányban egyszerre két villamos is utast tudjon cserélni, köszönhetően a végállomási kialakításnak. Ez a várható forgalom miatt indokolt is. Ahogyan indokolt a Szent István Bazilikánál is, mivel az itteni lámpánál könnyen feltorlódhatnak a villamosok. Ennek a torlódásnak a felszámolásában segít a nagyobb megálló. A következő hasonlóan megnövelt megálló a Nyugati Pályaudvarnál szükséges, szintén a nagy keresztforgalom, ritka lámpaváltások miatt, itt is egymásra torlódhatnak a szerelvények. Így elősegítve, hogy egy lámpán akár két villamos is át tudjon haladni. A közbenső megállók, mint az Arany János utca, Podmaniczky utca, Radnóti Miklós utca szimpla megállókat kapna azért, hogy eloszlassák a tumultusba kerülő villamosokat. Így az utastömeg is jobban eloszlana, a villamosközlekedés is folyamatos lenne, mentesülne a hullámoktól, s kevesebb futó utas akadályozná a folyamatos közlekedést.

Folytatása következik...

süti beállítások módosítása