Gombóc mondja

Gombóc mondja

Dél-Budapest-projekt 4. rész: A pesterzsébeti hurok

2021. szeptember 19. - gomboc r2r

Amióta világ a világ, azóta létezik Pesterzsébeten egy (néha több) villamosok számára épült hurok. Ahogy a település változott, fejlődött, úgy alakult vele együtt a villamosközlekedés is. Hol bővült, hol szűkült a kínálat, néha-néha meg újratervezték az itt közlekedő hálózatot. Most kísérletet teszünk arra, hogy egy kis átalakítással a mai és jövendőbeli igényekhez igazítsuk ezt.

Amint említettem, Pesterzsébeten nagyon régóta közlekednek villamosok és valahogy, valamiért mindig hurokban képzelték el a sorsukat. Mondjuk ez nem feltétlenül rossz dolog, csak mára egy elég kényszeredett, össze-vissza csavargatott emléke maradt meg az eredeti vonalaknak. Márpedig a villamosok mai vonalhálózata mindenre jó, csak nem villamosra termett. Amennyiben a letűnt korokról és eltűnt vágányokról olvasnál, esetleg csak felfedeznél pár érdekességet Budapest történetéből, ezt a nagyszerű honlapot ajánlom.

Így tehát eljutunk a mai állapotokig, amikor is azt vehetjük észre a pesterzsébeti villamosokra tekintve, hogy az egyetlen oka annak, hogy villamos jár itt, az a történetiség. Magyarán szólva eddig akárhányszor szóba került a bezárása a vonalaknak, mindig nagyobb volt a tiltakozás, mint a bezárási hajlam. Viszont ha a helyén eredetileg busz járt volna, soha senkiben fel sem merült volna pontosan erre az útvonalra villamost létesíteni.

jelenleg.png

A jelenlegi hálózat, az 51-es és az 52-es villamosokkal. Az 51-es villamos a Mester utcától a Nagysándor József utcáig közlekedik, az 52-es Határ út metrómegállótól Pesterzsébet, Pacsirtatelepre.

Így tehát a pesterzsébeti vonalak megmaradtak egyfajta mementónak, egy letűnt kor emlékeinek. Mivel Dél-Pest Budapestnek egy eléggé lenézett része, így fejlesztési pénzek sem érkeznek a régióba, ezért semmi sem történik. Elég csak abba belegondolni, hogy a legutolsó komoly fejlesztés a térségben a 3-as metró átadása volt, azóta csak hanyatlás van. 

A villamosvonalak fejlesztése önmagukban is tudnának nyereséggel szolgálni, de igazán akkor mutatnák meg a hasznosságukat, ha egyéb fejlesztésekkel kerülnének összhangba. Ilyenek például az 5-ös metró, a Munkáskörút és az Albertfalvi híd megépítése, s a lakóövezetekben a forgalom csökkentése.

Most pedig térjünk rá arra, hogy hogyan lehetne a hálózatot fejleszteni. Alapszabály volt, hogy nem nulláról gondoljuk újra a hálózatot, hanem a jelenlegi állapotokból megpróbáljuk kihozni a legtöbbet, miközben felvázolunk egy jövőbeli, kicsit drágább, ugyanakkor jobban megtérülő és a jövőbeli fejlesztésekhez jobban igazodó beavatkozást is.

Gyors beavatkozás a végállomás áthelyezésével

51-es_masik_vonalazott_neves.png

Először is említsük meg, hogy a jelenlegi végállomás az úgynevezett semmi közepén ér véget, egy kis utcácskában, holott innen 3 perc távolságra van a Jahn Ferenc kórház, amely Csepel, Pesterzsébet, Kispest és az elővárosi települések egy részének az ellátásáért felelős. Gyakorlatilag minimális költségből oda lehetne vezetni a villamost, mivel rendelkezésre áll a hely a villamossíneknek végig. A jelenlegi Előd utcában lévő végállomás helyett egyszerűen rá lehetne kanyarítani a villamost az Alsóhatár útra, visszafelé irányban pedig ugyanúgy be lehetne kötni a jelenlegi Török Flóris utcában lévő sínpárba. A Török Flóris utca és a Virág Benedek utca közötti részen pedig a jelenleg kihasználatlanul álló zöld sávot is igénybe lehetne venni akár füvesített villamospálya használatával is, hogy a vonal elérje a kórházat.

A jelenleg parkolónak használt terület helyén lehetne a villamosvégállomás és a buszpályaudvar a környékbeli járatoknak, míg az autóparkolót könnyen át lehetne helyezni gyakorlatilag bárhová, mivel rengeteg alulhasznált terület áll rendelkezésre, de akár az út és a végállomás fölött egy parkolóházat is ki lehetne alakítani.

Ehhez kapcsolódóan minimális változtatásokat lehetne megvalósítani az érintett kereszteződésben.

jahnferi.png

Az új körforgalommal rendelkező kereszteződés

Feketével az utakat, narancssárgával a villamost jelöltem, a bordó csík azt jelzi, hogy ott lezárnánk a jelenlegi utakat, zsákutcákat létrehozva, a piros szaggatott pedig a körforgalom nagyjábóli elhelyezkedését mutatja. Ezen felül az Alsóhatár utcát összekötném az Eperjes utcával, hogy a kórház könnyebben megközelíthető legyen, s ezáltal a szűk utcákról egy kicsit levennénk a forgalmat, illetve a 23-as buszokat is könnyen meghosszabbíthatnánk a kórházig, ezáltal egy új átszállópontot létrehozva, míg a jelenlegi Ady Endre tér megszabadulna a buszvégállomástól.

jahnut.png

Az újonnan nyitandó utca a forgalom elvezetésére

 23-as.png

Az így meghosszabbított 23-as buszok az új, a Jahn Ferenc kórháznál létesítendő átszállópontnál végállomásozhatnának, ezzel sokaknak egy átszállást megspórolva.

Ezzel az új utcával egyébként lehetőséget teremthetnénk arra is, hogy a 99-es busz a Mátyás király tér helyett a Jahn Ferenc kórháznál végállomásozzon, ezzel egy egész településrészt bekötve a jobb kiszolgálásba. (A 99-es a Mátyás király térnél ráfordulna a Vasút sorra, majd az új utcán keresztül jutna el a kórháznál lévő végállomásra. Ezáltal arra is lehetőség nyílna, hogy a 99-es a Gubacspuszta városrészt ne csak egyirányban, hurokban járja körbe, hanem visszafelé is. Így felhagynánk a Mátyás király tér - Ady Endre tér - Mártírok útja útvonalat, s helyette a kórháztól a busz a Mátyás király tértől ugyanazon az útvonalon tudna menni, amerre jött, így kétirányú, sokkal kényelmesebb és gyorsabb lefedettséget biztosítva.)

Ezáltal a kórháznál lévő csomópontban lehetne az 51-es, 52-es villamosok, a 23-as, 23E és a 99-es buszok végállomása, s könnyebb átszállás lehetne a 36-os, 123-as és 135-ös buszokra.

 

Új vonal

Mint megígértem, a most következő részben pedig azt fogom bemutatni, hogy egy kicsit nagyobb összegű beruházással hogyan lehetne a jövő kihívásainak megfelelni. Márpedig a jövőben egy ideális állapot esetén nagyon máshogy nézne ki a város ezen része, ahogy ezen projekt korábbi részeiben is írtam. Az alapok, amiket számításba véve tervezünk:

Elkészül a Munkáskörút, s hozzá kapcsolódóan a Határ út végén egy híd Csepelre, onnan pedig Albertfalvára. Ezáltal a lokális forgalom marad csak a jelenleg is álló hídon Pesterzsébet és Csepel között, az átmenőforgalom pedig a városmagi területekről a városszélre kerül (Határ út). Illetve az 5-ös metró beruházása keretében enyhén módosul a metró útvonala és két új metrómegálló kerül kialakításra. Az egyik a Baross utca-Határ út kereszteződésében, a másik pedig a Baross utca-Topánka utca kereszteződésében.

Ez az illusztráció még a régi-régi posztomból van, ami csak szemléltetni kívánja a majdani 5-ös metró megállóinak a helyét.

Ahhoz, hogy egy villamosvonal nyereségesen és kihasználtan üzemeljen, bizony kellenek emberek. Márpedig csak ott van nagyobb forgalom, ahol vagy sokan laknak vagy sokan mozognak. Ilyen terület Pesterzsébeten a Városháza környéke és az ott lévő lakótelep. Márpedig ezeket a villamosok jelenleg tiszteletreméltóan elkerülik és csak érintőlegesen vonulnak el a legszélén. Mégpedig úgy, hogy még véletlenül se nyújtsanak okot arra, hogy valaki felüljön rájuk. 

Így a változtatás célja az lenne, hogy a villamosvonal nagyobb forgalmat hordozzon, illetve elérje a település fontos csomópontjait, fontos intézményeit. Így a lakótelepet nagyjából feltárná, a Városházát, a kormányhivatalt, a főpostát és a bevásárlási lehetőségeket könnyebben elérhetővé tenné, s mindemellett a jövőbeni fejlesztésekhez is biztosítaná az átszállókapcsolatot. Nem mellékesen pedig sokaknak jelenthetne valódi alternatívát a buszok helyett.

51-es_vonalak.png

Narancssárgával a Pacsirtatelep felé tartó jelenlegi útvonal, pirossal a Pacsirtatelep felől visszafelé tartó villamosok jelenlegi útvonala, kékkel az általam javasolt új útvonal, zölddel pedig a visszafelé útvonal bekötése az új vonalba.

Az elképzeléseim szerint a jelenlegi Török Flóris utcai útvonal helyett a villamosok a Baross utca - Topánka utca - Vörösmarty utca útvonalon jutnának el a végállomásukra. Visszafelé pedig az Ady Endre utcából nem kanyarodnának rá a Nagysándor József utcára, hanem az Ady Endre utca - Kalmár Ilona sétányon keresztül jutnának el a Vörösmarty utcán vezetett sínpárhoz. Ezzel teljesen bekötve a lakótelepet és sokak számára vonzóvá tenni a villamost. 

Ezután felhagynám a Nagysándor József utca - Jókai Mór utca részét a huroknak, mert a forgalma teljesen jelentéktelen, miközben a villamos közlekedése több problémát okoz, mint amennyit kezel. A Nagysándor József utcán a 151-es busz helyettesítené a villamost és a megállóit kiszolgálná. Illetve ellenirányban a Bajza utcánál egy buszmegálló kialakítása ajánlott. A Jókai Mór utca Nagysándor József utca és Kossuth Lajos utca közé eső részén jelenleg is megfelelő alternatívák állnak rendelkezésre, míg a maradék részét egy egyszerű húzással lehetne pótolni. A 123-as busz a Mártírok útja - Kossuth Lajos utca - Jókai Mór utca - Határ út útvonalon való kétirányú közlekedtetésével megfelelően, sőt jobban lehetne pótolni a jelenlegi villamost, illetve a piac elérését könnyebbé tenné sokaknak, míg a 123-as jelenlegi vonalán a 148-as és a 66-os továbbra is biztosítaná a megfelelő kapcsolatokat.

Így a közlekedési oldalról le is tudtuk a problémákat. Mi akadálya van még a projektnek? A Vörösmarty utca egy része le van zárva és a gyerekeknek játszótér van kialakítva. Ez könnyen áthelyezhető a Nagy Győri István közbe:

alagut-athelyezes.png

Ezen túlmenően pedig a Vörösmarty utca elejénél található egy jelentős szintkülönbség, de ennek leküzdése hosszabb távon elnyújtható, míg a villamos vonala fölött egy részen a sétálóutca is megtartható. Illetve a projekt során bizonyos parkolóhelyek megszüntetése szükséges, de a környéken elegendő kihasználatlan terület áll rendelkezésre ezek pótlására. Így tulajdonképpen nagyobb bonyodalom nélkül megoldható lenne a vonal kialakítása.

A végtermék pedig vonalvezetésileg így nézhetne ki az 51-es villamos esetében:

51-es.png

Így pedig az 52-es villamos:

52-es.png

A megállók kiosztása pedig nyilvánvalóan követi az adottságokat, az iskola/óvoda elérhetőségét az Ady Endre utcánál, az Okmányiroda/kormányhivatal, a Csili Művelődési Központ és a főposta elérhetőségét a Nagy Győri István utcánál és így tovább:

51-es_megallok.png

Mit gondoltok ti? A szerző egyébként pesterzsébeti lakos.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr2116683602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közlekedés magyarországon 2021.09.19. 17:55:04

Jó kis tervezet alapból, három észrevételem van:

1. A Gubacsi út és a városközpont között miért nem a Lajta László utcán megy a sínpár? Ha jól látom az elég széles és a kritikus szakaszoknál is csak a sportcentrum felét kell bezárni illetve a Penny parkolóját csökkenteni. Nem utolsó sorban ez a lakótelep súlypontja és nincs nagy forgalom sem.
Ha ez megépül, akkor az én álláspontom az, hogy a Török Flóris utcai kishurokrész is megszüntethető.

2. Szerintem a Jahn Ferenc kórháznál még tovább lehetne vinni a vonalat a Szentlőrinci úti lakótelephez, így messzebbről tudna utasokat hozni a villamos.

3. Bár ez nem nulláról újragondolás, de a nagyhurok is már elég idejétmúlta, így vagy a Vörösmarty utcai, vagy a Török Flóris utcai szakaszt kétvágányossá kéne tenni (én az előbbire szavazok) és a másikat felhagyni.

Illetve megfontolandó lehet a városközpontnál egy betétvégállomást is kiépíteni forgalmi zavarok esetére.

gomboc r2r 2021.09.19. 20:15:04

@közlekedés magyarországon:
Szia,
1: Ezt gondolom a leghasznosabbnak. Így a városközpontnál ki lehet alakítani egy közös peronos átszállást az itt közlekedő buszokkal, így pillanatok alatt akár Csepel, akár a piac felé lehet róla átszállni. Illetve az én elképzeléseim szerint a majdani 5-ös metró is nagyjából a mai Baross utca alatt lenne elvezetve a mostani HÉV-pálya helyett, így a városközponthoz közvetlen csatlakozást adna, a Határ útnál pedig nem lenne útban egy nagy csomópont kialakításakor a körút és az új híd megépítésekor, mivel itt is még felszín alatt lenne. A villamos pedig a metróra mindkét megállónál tudna átszállókapcsolatot adni, ezzel mindenki jól járna. Illetve a 66-os felesleges kitérője is megszüntethető lenne.

Ezen túlmenően pedig ha már megépült az új híd és a 3-as villamos a Savoyáig, akkor Csepelről egy villamost át lehetne hozni, itt bekanyarítani és újabb összeköttetést adni.

2: A Szentlőrincinél már nincs akkora forgalom, ami villamost indokolni, illetve nem igazán lehetne feltárni sem. Max egy másik hurokkal, de azzal megint egy csomó embernek csak félig-meddig adna kapcsolatot. Én a végső meghosszabbítását a Tescó és a Mediamarkt között látom igazából, a Kapitánypuszta úton keresztül. De ezt is csak akkor, ha az üzletek állják a cechet.

3: Igazából sem a Vörösmarty sem a Török Flóris utca felé önmagától nem adna elég forgalmat ahhoz, hogy villamos legyen. Ezért is gondolkodtam egy hibridmegoldásban. Így a viszonylag új Vörösmarty utcai rész megmaradna egyelőre és megnéznénk a számait később. A Nagysándoron a villamos igazából csak probléma amúgy, 0 forgalommal. Sokszor próbáltam használni, de semmire sem jó, semerre sem versenyképes.

A betétvégállomással egyetértek, én egy kihúzóra gondoltam.

közlekedés magyarországon 2021.09.19. 20:48:59

@gomboc r2r: A Lajthával meg a nagyhurokkal meggyőztél. : )
A városközponti betétvégpont bármiféle lehet, a lényeg, hogy mindkét irányból megközelíthető legyen. Akár egy sűrítőjárat is beindítható csúcsidőben a Határ út M-ig (52A).
A gubacsipusztai hosszabbításnak szerintem a Használtcikk piacig kellene megépülnie, itt sok buszjárathoz tud átszállást biztosítani a villamos.

Az egy kérdésem, ami maradt:
Miért van az 52-esnek ilyen kinyir-kanyar vonalvezetése? Ha megépül a Baross utca - Vörösmarty utca szakasz, akkor szerintem a Határ út és a Nagysándor József utca között (a Török Flóris utcán) nyugodtan meg lehet szüntetni a vágányokat.

gigabursch 2021.09.20. 08:09:02

Ötletes elképzelés.

Mondom a (szerintem) gyengéit.
1) Nem jó, ha a végállomás pont a kórháznál lenne.
1a) A kórház + vá felesleges közlekedési torlódást generál
1b) a parkolás is jobban kivitelezhető
1c) A másik oldalról tán nem akarnak a népek a kórház felé menni?

2) A lakótelepnél nyitandó új utca az amúgy is szűkös parkolási teret csökkentené.
Itt (és hasonló helyeken) - ha a közmű rendszer lehetővé teszi - vagy az autókat (inkább) vagy a vilingert kell lenyomni a föld alá.

3) vonalvezetés
Ez a húrok téma annyira nem gáz, sok helyen van ilyen a világban, ahol kevés a hely. Van ahol a gépkocsikkal azonos, van ahol ellentétes egyirányú forgalommal. (Mind a kettő indokolható).
De az a sikán ott a tervezetben..., na az nem kéne. Pálya és gépgyilkos.

kvp 2021.09.20. 09:43:12

A hurkos kialakitas a minel nagyobb teruletet lefedo reggeli begyujto, delutani kioszto rendszerhez volt anno idealis, amikor mindenki csak a ket vegallomasra akar eljutni es a vonalon beluli utazasra nem hasznaltak.

A jelenlegi fo utvonalakat meghagyva mindket hurkot lehetne ketvaganyositasni es szetosztani a ket vonal kozott, a kozos vegallomast athelyezve a korhazhoz. (vagy a delnyugati vagy az eszaknyugati oldalara, utobbin tobb ures hely van) Az 51-es mehetne pl. a Janos ter, Poltenberg-Wesselenyi utvonalon, mig az 52-es a Hatar, Kossuth, Vecsey, Klapka, Abraham Geza utvonalon, majd az uj deli szakaszon ami az elso abran van. Az egyetlen megszuno megallo a pacsirtatelepi 'vegallomas' lenne, helyette egy utcaval delebbre jarna az Also hataruton es a Torok Floris sarkon csatlakozna a masik vonal. A megoldas hatalmas elonye, hogy csak ott kellene ketvaganyusitani, ahol eddig is jart villamos. Ha a Becsi uton elfer a villamos, akkor itt is elferne.

A vegallomast a korhaz eszaknyugati oldalara teve a ket vonal vegigviheto lenne a regi vasuti nyomvonalon eszakkelet fele, elhaladva a ket lakotelep mellett egeszen a Nagykorosi uti benzinkutig. Ez minimalis fejlesztes lenne es boven lenne hely az uj nyomvonal szamara, viszont nem vinne be a villamosokat egyik helyen sem eddig villamosmentes, szuk utcakba. A ketteosztott ket hurok kozott atszallasi pont lenne a Nagysandor Jozsef utcai rovidke kozos szakaszra helyezett megallo. (igazabol az uj megallo teljes hossza lenne a kozos szakasz)

A fenti megoldas hatalmas elonye, hogy a deli meghosszabbitason kivul is mindenhol ketiranyu forgalmat tenne lehetove, igy a lakonegyedeken beluli rovid utazasokra is alkalmassa valna mindket vonal, mindezt a jelenlegi nyomvonalak athelyezese nelkul, plusz a ket kisebb lakotelep folt is kapna villamos csatlakozast mindket vonalra.

gomboc r2r 2021.09.20. 10:31:59

@közlekedés magyarországon: A Használtcikkpiachoz a hosszabbítás rengeteg pénzbe kerülne, miközben nincs valódi kereslet erre. Lehet, hogy lenne pár utas, de gyakorlatilag soha nem térülne meg a bele fektetett pénz.

Az 52-est azért gondoltam meghagyni egyelőre a Török Flórison, mert ott jelenleg nincs más alternatíva, ami arra járna. A pálya viszonylag új, arra van egy SZTK, a lakótelep, a rendőrség, szóvalegy minimális forgalmat tud generálni. Aztán később kiértékelni, hogy megéri-e itt vezetni vagy nem.

chrisred 2021.09.20. 10:36:14

Szóval az ötlet az, hogy elterelni a villamosokat a Tátra téri piactól? Nagyszerű, így se nagyon lehet a környéken parkolni.

gomboc r2r 2021.09.20. 10:41:56

@gigabursch: Szerintem az optimális végállomás a Tescónál lenne, de csak akkor, ha kifizetik az üzletek. A Szentlőrinci lakótelepnél ismét csak hurkolni lenne érdemes, de azzal megint csak adnánk a szarnak egy pofont, nem lennénk sokkal előrébb. A buszok jelenleg megfelelően kiszolgálják, a kórháznál pedig lehet úgy is parkolóhelyeket kialakítani, akár a villamos felett parkolóházzal, hogy átszállási pontként szolgáljon.

A lakótelepi új utcánál nem tudom melyikre gondolsz. A kórháznál? Mert ott nem lenne a parkolásra igazán hatása, sőt valószínűleg több helyet eredményezne.

A sikán pedig nem optimális, de erősen indokolt. Ott az óvoda, az iskola, a templom. Ott lenne leszállóforgalom. Illetve másképpen nem igazán lehetne megoldani a villamos visszavitelét. A tűzoltóságnál túl nagy a magasságkülönbség és túl kevés a hely a kanyarra. A sikánnál amúgy meg van a hely egy sima kanyarszerű vonalvezetésre is, csak jelenleg az utcák így néznek ki.

gomboc r2r 2021.09.20. 10:46:13

@kvp: Csak azért, mert valamit lehet, még nem biztos, hogy kell. Lehetne a hurkokat kétvágányúsítani, de nem adnak elég utast a villamoshoz, ezért is került be az új útvonal.
Illetve persze, meg lehet csinálni a villamost a benzinkútig, de ki használná? Onnan a kórházhoz az én megoldásomban ott lenne a 99-es és a 123-as is. Villamos felesleges ide, mert a két alapvető irány a kórház felé és a Határ út felé megy. Az előbbit lefedik jelenleg is a buszok, az utóbbira meg nem megoldás innen a villamos. Szóval lehetni lehet, csak az értelme nem sok.

gomboc r2r 2021.09.20. 10:49:24

@chrisred: Nem sokan használják a villamost a piacozáshoz. Sőt, ha megfigyeled, az átalakítás után két új irányból lehetne jobban megközelíteni a piacot, ugyanis a 123-as az utca Határ út felőli részéről és a Mártírok útja környékéről is jobb megközelítést adna, miközben a jelenlegi villamos pont az autózást favorizálja, hiszen csak odafelé ad csatlakozást, visszafelé nem.

Zoltán Szultán Szilágyi 2021.09.20. 11:01:03

A korházhoz való áthelyezést nem támogatnám, ha csak kis projekt lenne.
Korházba Csepelről jönnek òk nem szállnak át byszról vagy Kispestről nekik a 123 keggyorsabb átszállással vagy Erzsèbetről. - Illetve 18 23 ker ami most nem számit.
Marad Pesterzsébet. 35 36 megy párhuzamosan az 52es és azok Alacsobypadlosak és gyorsabbak. Max Határ útvfelöliektől nyernél utast minimálisat többi maracna a mostani buszoknál. Ha már értékes végállomást akarsz akkor Pesterzsébeti temetőhöz vinném ki a villamost +1 megálloval
A buszos ötlet 23, 99 jó. A 223M már a BKV részéről van szándék hogy meghosszabitják Szentlőrinciig.

Hosszabb táv:
Hév/ metró jó ötlet. A megállo elhelyezéssel tudsz játszani. Pl Pesterzsébet központ a megállo vége mai Cba mellett másik vége meg balahol Vørösmartyn vezeted ki.
Aminn gondolkoznék a 3as villamos. Behoznám Török Florison majd Erzsébet központ és át Csepelre.

chrisred 2021.09.20. 11:26:16

@gomboc r2r: A két irány az túlzás, mert a Határ út felől a 123-as egészen a Kossuth lajos utcáig jelenleg ugyanazon az útvonalon jár, mint a 66-os és a 148-as. És igen, az, hogy jelenleg a piac villamoson csak egy irányból közelíthető meg (ráadásul a régi emeltpadlós villamosokon, ami bevásárláskot időseknek, kismamáknak nem túl kényelmes), az autózás felé tolja az embereket. De ha egy irányból sem lesz megközelíthető, még tovább erősítené ezt a trendet.

chrisred 2021.09.20. 11:29:58

@Zoltán Szultán Szilágyi: A 3-as villamos nyomvonala így is irdatlan hosszú.

padisah 2021.09.20. 11:43:27

Én pár évig Soroksár-Újtelepen laktam, nem a Szentlőrinci úton hanem a temető felé. A most megszüntetni tervezett Pacsirta utcai végállomáson szálltam fel az 52-es villamosra, ahonnan a Határ útra mentem, és metróval tovább a belváros fel.

A 23-es busz a kilóméterekre lévő végállomásával használhatatlan volt.
A szentlőrinci buszfordulónál megjelenp buszok nem a belváros felé vittek hanem hülye helyekre ahova sosem kellett volna mennem. Pl M5 Byway meglátogatása busszal kabaréba torkollt ahogy rohangáltam az egymástól 100 méterre lerakott buszmegállók között, teljesen érthetetlen logikával hogy most melyik busz hova melyikről indul.

A ráckevei HÉV megállója soroksár felsőn gyalog, de inkább bringával épp elérhető volt, de így is borzasztó messze.
**********

amire az 52-es villamosnak szüksége lenne, vagy legalábbis a pályának, az az hogy ne a Határ útra hordjon rá, hanem az 51-es vonalán önállóan menjen el a belvárosig, Nagykörútig
***********

Vörösmarty út borzasztó keskeny, személyautóval is, amin a villamos kellemetlen torlódást és forgalmi helyzeteket okoz már így is, oda nem szabad kétirányú villamost tenni

persze mindezekre az anomáliákra a helyiek már megtanulták mi a megfelelő válasz: autót kell tartani

kvp 2021.09.20. 12:32:54

@gomboc r2r: "Ezen túlmenően pedig ha már megépült az új híd és a 3-as villamos a Savoyáig, akkor Csepelről egy villamost át lehetne hozni, itt bekanyarítani és újabb összeköttetést adni."

A 3-as villamost nyugodtan el lehetne vinni a csepeli hev vegallomasig a regi hev utvonalan. A csepeli hevre amugy is inkabb nagykapacitasu villamosok valok (a tobbi hev vonalra meg teljes erteku elovarosi flirt-ok, de az mas kerdes).

"persze mindezekre az anomáliákra a helyiek már megtanulták mi a megfelelő válasz: autót kell tartani"

A tomegkozlekedes fejlesztesenek lenyege, hogy ne kelljen az auto. Ha az autok kiszorulnak vagy beszorulnak a villamosok moge, akkor nem eri meg autozni, mert nem gyorsabb es sokan atszallnak a villamosra. Lasd Budan a Becsi utat, ott gyakorlatilag a villamos mogott lehet csak menni. (a sinen haladva, a megalloknal pedig nem lehet kikerulni a villamosokat)

Békássy Csaba 2021.09.20. 13:21:28

Szép dolog lenne visszaépíteni a villamost a Baross utcába, meg az Ady Endre utcába, de a kanyargós vonalvezetés igazából nem lenne előnyös. Helyette végre meg kellene építeni végig (a Nagysándor József utcáig) a Török Flóris utcában a második vgányt, és akkor a Pacsirta-telep felé menő járatok 8tehát a Nagy-hurok járatai) sokkal eelőnyösebben, gyorsabban haladhatnának És megmaradna a Szabó-telepi járat is, betétjáratként.

névtelen hozzászóló 2021.09.20. 13:58:13

Az M5 metró belső megállója reális tervezet, vagy csak egy vágyálom?
Amennyit én tudok, az M5 metró csak a belváros alatt lesz mélyépítésű kb a közvágóhídtól befelé. Azon kívül a mostani hév pályán fog járni, így nem sok esélyét látom egy belső erzsébeti földalatti szakasznak. :(
Az albertfalvai híd is a jövő ködébe vész, mert először a Galvani híd megépítésére van kormányzati akarat. :(

gomboc r2r 2021.09.20. 14:43:17

@chrisred: Elolvastad a posztot?

"A Jókai Mór utca Nagysándor József utca és Kossuth Lajos utca közé eső részén jelenleg is megfelelő alternatívák állnak rendelkezésre, míg a maradék részét egy egyszerű húzással lehetne pótolni. A 123-as busz a Mártírok útja - Kossuth Lajos utca - Jókai Mór utca - Határ út útvonalon való kétirányú közlekedtetésével megfelelően, sőt jobban lehetne pótolni a jelenlegi villamost, illetve a piac elérését könnyebbé tenné sokaknak, míg a 123-as jelenlegi vonalán a 148-as és a 66-os továbbra is biztosítaná a megfelelő kapcsolatokat."

gomboc r2r 2021.09.20. 14:47:18

@padisah: A Szentlőrinci buszfordulóból mennek buszok az Auchan felé és a kórház felé is. Mindkét irányban bemennek oda. Még ki is vannak írva a megállóban, hogy melyik merre megy.

Az általam a posztban leírt változások esetén mind az 51-es, mind az 52-es kijárna a kórházig, így Pacsirtatelepről is elérhető lenne a Mester utca átszállás nélkül.

padisah 2021.09.20. 14:53:45

@kvp: A tomegkozlekedes fejlesztesenek lenyege, hogy ne kelljen az auto. Ha az autok kiszorulnak vagy beszorulnak a villamosok moge, akkor nem eri meg autozni, mert nem gyorsabb es sokan atszallnak a villamosra.

na ezért nem szeretném hogy a baloldal kerüljön hatalomra

mindenki aki teheti autózni akar, mert az sokkal jobb mint a tömegk.
erre nem az a válasz hogy legyen erre alkalmas infrastruktúra, hanem hogy az autósnak is szándékosan elrontjuk a dolgokat, hogy legyen ugyanolyan szar mint a tömegközlekedőnek

ez a gondolkodásmód nem progresszív mint amit hirdet magáról, ez a pöcegödörbe vezet

a villamosok építésének nem az az értelme, hogy a személyautót szorítsa ki, hanem hogy a dízel buszt váltsa ki, ami amelett hogy szar tömegközlekedés, még büdös is

chrisred 2021.09.20. 15:02:21

@gomboc r2r: El, de ez nem változtat azon, hogy a 66-os és a 148-as jelenleg is a Határ út - Mártírok útja - Kossuth Lajos utca útvonalon való kétirányú közlekedéssel biztosítja a piac elérését. Tehát a Mártírok útja irányából nem biztosítana jobb megközelítést.

gomboc r2r 2021.09.20. 15:02:58

@névtelen hozzászóló: Attól függ, hogy kit kérdezel és mikor. :)

Az 5-ös metróról legalább 20-féle elképzelés van, nekem is van legalább három attól függően, hogy mi a cél.
Eredetileg nem módosították volna a nyomvonalat, aztán utána már módosították volna, aztán utána a következő tanulmányt úgy rendelték meg, hogy hasonlítsa össze a különböző lehetőségeket, ott is alapvetően az jött ki, hogy a módosítás a legjobb, de legdrágább is. Aztán utána villamost akartak csinálni a Csepeli HÉV-ből, a Ráckeveiből meg vasutat és Fradin keresztül vezetni. Most Dávidka jelenleg épp azzal kampányol, hogy megépíti az 5-ös metrót, miközben igazából szarnak az egészre, a Ráckevei vonalhoz nem is nyúlnának, leginkább a Csepelivel vannak elfoglalva. De aztán ugye hiába írtak ki tendert a járművekre, gyakorlatilag azonnal visszavonták.

Tehát jelenleg az 5-ös metró körül nem történik más, mint sz@rlapátolás, hogy úgy tűnjön, mintha történne valami, holott nem történik semmi. A lényeg, hogy a legutolsó tanulmány bizony hozzányúlna és bevezetné a központba a vonalat a felszín alatt. Ez amúgy egybeesne a környék rendezésének további ötleteivel is. De amíg csak a szájalás megy, addig nem tudunk biztosat.

gomboc r2r 2021.09.20. 15:06:24

@chrisred: Tényleg? Ezt szerintem ne hangoztasd a Mártírok útja környékén. :D
Amúgy mióta áll meg a 148-as és a 66-os mondjuk a Magyar utcánál? :D

chrisred 2021.09.20. 15:17:46

@gomboc r2r: Mi köze a Magyar utcának a Tátra téri piachoz?

padisah 2021.09.20. 15:25:41

@gomboc r2r: onnan már elköltöztünk, de a kórház kifejezetten messze volt, a vörösmarty utcai piac megállója volt közel. A leírásod alapján a zöld csík helyén lenne még közelebbi, tehát akár jó is lehet az elrendezés.

mindazonáltal nem tartom reálisnak a dél-pesti régióban a több száz méter új villamosvonalat betápokkal, megállókkal

ami minimális költséggel megoldható lenne az az 52-51 összekötés és közvetlen Mester utcai eljutás

a másik hasonló a ráckevei HÉV-et rávezetni a csepeli HÉV pályájára, és a Boráros térig elvinni, itt azért a közvágóhíd csomópontját elég költséges lenne átalakítani ehhez. Leginkább a HÉV vonaltól a vasút felé eső senki földjén lehetne átvezetést építeni, híddal hogy a szintbeli keresztezés elkerülhető maradjon

gomboc r2r 2021.09.20. 21:27:43

@chrisred: Hát hogy onnan is járnak emberek a piacra?

chrisred 2021.09.21. 06:33:28

@gomboc r2r: Attól függ, melyik részéről. A Mártírok útja és a Vécsey utca közötti részét középen keresztezi a Lázár utca, ahol 23-as busszal mehetnek a piacra.

Buchhalter 2021.09.21. 09:04:55

@gomboc r2r: jók az elképzeléseid,de már az hogy a kormány visszavonta az új HÉV szerelvények pályáztatását rossz előjel a budapesti tömegközlekedésre nézve. Ha idén elindult volna akkor talán tartható lett volna a 2025 -ös dátum az új HÉV-ek érkezésének és 2026-2028-ra az összes vígan járhatott volna a pályákon. Ebből szerintem optimális esetben 2030 lesz. Az új budai fonódóval is szórakoznak( Gellért tér környéke - rakpart szakasz) Az 1-es villamos Kelenföldi megépüléséből kiindulva talán 2026-2028 körül lehet ott villamosozni. Ha most elkezdenék tervezni valami csoda folytán az általad felvázolt pesterzsébeti elképzeléseket abból max 2035 után lehetne valami.

gomboc r2r 2021.09.21. 11:05:30

@Buchhalter: Hála a jó égnek, hogy visszavonták a HÉV-tendert, mert baromság volt. Legalább akkora, mint a Csepeli HÉV-ből villamos ötlet. Az a szerencse, hogy Vitézy is csak ígérni tud, mert pénzt nem igen kap ő sem.
Az 1-es villamos utolsó hosszabbítását elcseszte a városvezetés, ezért épült rettentő sokáig. Szóval sokkal gyorsabban is lehet villamost építeni. A kórházi meghosszabbítást gyakorlatilag 1 év alatt nulláról meg lehetne csinálni, az új útvonalat nulláról olyan 2,5 év lehet megcsinálni.

Buchhalter 2021.09.21. 12:11:13

@gomboc r2r: lehet hogy baromság volt a HÉV új szerelvények beszerzési tendere,de ezek a régiek állandó javításra szorulnak. Szakértők szerint max 5-8 év van hátra a legtöbbnek folyamatos karbantartás mellett is.

gomboc r2r 2021.09.21. 15:46:09

@Buchhalter: Mindent életben lehet tartani, a kérdés mindig az, hogy mennyiért. 20 éve is azt mondták, hogy már csak pár évig bírják a HÉV-szerelvények és még mindig itt vannak.
Persze ettől még fontos lenne lecserélni őket, de csak akkor, ha van mögötte értelmes logika és cél, nem pedig csak úgy bele a világba. A HÉV-tenderre sosem volt meg a pénz, csak azért írták ki a tendert, hogy úgy tűnjön, hogy foglalkoznak vele. A MÁV-nak a mozdonyaira sincs pénze, a megállók karban tartására nincs pénze, nem hogy laza 600 milliárdos Csepeli és Ráckevei HÉV-projektre, mellette meg szintén ugyanennyibe kerülő M2+GHÉV projektre. És akkor a Szentendreihez még nem is nyúltunk...
Immár másfél év eltelt azóta, hogy a MÁV a mozdonyok beszerzéséről tárgyal. Lassan az elsőknek már érkeznie kéne, de még mindig nem zárultak le a "tárgyalások". Ilyenekre nincs pénz. Cserébe épül a következő stadion Pécsre.

gomboc r2r 2021.09.21. 19:42:15

@meinetwegen0: Én nem bánom a megszüntetését olyannak, aminek nincs értelme. És ez érvényes az itt leírt villamosra is. Ugyanakkor a kórházi hosszabbítás gyakorlatilag párszáz millióból megvalósítható minimálterven, ami kiegészítve az általam javasolt buszokkal igenis ugrást tudna jelenteni a villamos kihasználtságában. Mindezt úgy, hogy a vonalon amúgyis a hannoveriek járnak, amik a város többi részén már nem kívánatosak.

Ha az M5 projekt megvalósul, akkor a villamos funkciót vált. Átmérős járatból lokális igényeket kiszolgáló és ráhordó járattá válhat. Mind Pesterzsébet központja, az ott található hivatalokkal, sétálóutcával, boltokkal igencsak forgalmas, mind pedig a majdan arra járó metróra való átszállók számára lenne igencsak fontos ez a vonalvezetés. Miközben ezen a részen a Baross utca és a Topánka utca is igencsak széles, így simán elbírja a külön vezetett villamost. A Vörösmarty utcából az autók kiszoríthatóak, a környéken lévő utak és parkolók ki tudják szolgálni a területet. A maradék részen pedig nem az autók vannak útban a villamosnak, hanem a villamos az autóknak, így igazából nem zavaró tényező. A Határ út csomóponti szerepe pedig továbbra is fontos marad, így az 52-es sem veszítené el a jelentőségét.
A kerület számára pedig a megváltás közlekedésileg a Munkáskörút lenne, ahol az áthaladó forgalom elkerüli a magterületet. (Nagysándor J. utca teljes hosszban, Topánka utca és Kossuth Lajos utca, illetve ezek összekötő folyosói)

gomboc r2r 2021.09.23. 10:54:25

@meinetwegen0: Minden felvetett kérdést megválaszoltam már korábban.

Gwenllian 2021.10.18. 14:54:59

@meinetwegen0: Tökéletesen egyetértek ezzel: többre mennének a lakóterületek több busz viszonylattal, mint egy nem kihasznált villamos hurokkal (aminek a menetideje így sem versenyképes a szgk.-vel). Még annyit tennék hozzá, hogy a meglévő út- és járdahálózat kerékpárral és rollerrel járható minőségűre való felújításával és a közlekedési csomópontokban kerékpártárolók alkalmazásával lehetne támogatni a Bike+Ride modellt és akkor eldugott lakóutcákból (ahova nem is akarunk bevezetni tömegközlekedést) is könnyebben és gyorsabban megközelíthetőek lennének a fő közlekedési csomópontok. Persze, ehhez a pesterzsébeti utcákat és járdákat fel kellene újítani, mert a burkolatok minősége minősége sok helyen kritikán aluli. Mondjuk ez sok helyen a csatornázási problémákkal kezdődik (nincs megoldva az utak vízelvezetése, így ha fel is újítják, néhány év és újra szétfagy az egész). De persze, Erzsébet egy szegény kerület, örülnek, ha jut pénz egy utcában a kopóréteg cseréjére, az, hogy a vízelvezetési gondokat is kezeljék, szinte álom... Így viszont úgyis megint szétfagy újra az új kopóréteg néhány év után...
süti beállítások módosítása