Gombóc mondja

Gombóc mondja

Elrontották a Forma-1-et

2016. május 16. - gomboc r2r

Tegnap sikerült az ifjú Verstappennek megnyernie a Spanyol Nagydíjat, amiért innen is gratulálunk, hiszen remek teljesítményt nyújtott és megérdemelten nyert. Azonban azt láthatjuk, hogy a tehetségén, s a vezetési képességein túl a "sport" átalakulása is hozzájárult ehhez a győzelméhez (ugyanúgy, ahogy az utóbbi években mindenki máséhoz is). 

Ügyes voltál, innen is gratulálunk, még nagy jövő áll előtted!  (Kép: Telegraph)

Hiába vezetett nagyon jól, hiába loholt mögötte Raikkönen, hiába volt "kemény" csata a 3. helyért, mert az egész borzasztó unalmas volt. Egy hét múlva csak az ifjú titán győzelmére fogunk emlékezni, minden más a múlt ködében elvész, mert a futam legizgalmasabb eseménye Hamilton és Rosberg ütközése volt a legelején. Tényleg nem maradt mára semmi izgalmas, semmi érdekes ebből a régebben azért valamilyen érzelmeket legalább kiváltó cirkuszból. Nem akarok túlzásokba esni, nem mondom azt, hogy az aranykorszak volt a Schumacher-éra, mert nem volt az sem az igazi, de legalább volt VERSENY. Volt miért izgulni, voltak helycserék, nem pedig a látványos balesetek voltak az egyetlen érdekességei a futamoknak. 

Mára ezekből nem maradt semmi. Kivettek mindent, ami izgalmassá tehetné a futamokat, kivettek mindent, ami tényleg sporttá tette a száguldó cirkuszt. Jelenleg egy mozgó hirdetőtábla. Eltűnt a taktikázás, a stratégiaalkotás, a hirtelen döntések, a gyors reagálás fontossága. Mindez tökéletesen látható a Ferrarinál, ahol kitűnően megfigyelhető, hogy amint gondolkodni kellene, azonnal hibáznak. A kerékcsere az egyetlen megmaradt fegyver, amivel lehet játszania a csapatoknak, s minden egyes esetben, amikor a Ferrari ezzel kapcsolatban döntésre kényszerül, elrontják ezeket. Persze akik nem a Ferrarinak szurkolnak, azok ezt örömmel nézik, de talán még maradtak olyanok rajtam kívül, akik a versenyhelyzeteket jobban becsülik, mint a rajt-cél győzelmét a kedvenc pilótáiknak.

Jelenleg annyira megkötöttek a szabályok, hogy megölték a sportot. Szabályozva van nem csak az autók kinézete milliméterre pontosan, de az is, hogy mennyi energiát lehet visszatermelni, minden. Legalább már keveréket választhatnak a csapatok maguknak, néhány hónappal a futamok előtt...

Láthattuk, hogy tökéletesen tisztában van még a paddockban is mindenki azzal, hogy ez az egész most ahogy van, SZAR. Gyakorlatilag nem tudnak belenyúlni a versenyekbe. Feláll az idősorrend szombaton, s vasárnap úgy legurulnak a célig, ha nem hibázik senki valamelyik kanyarban. Próbálkoztak egy idióta időmérővel, nem jött be, most a legújabb hírek szerint hanggenerátorokat terveznek beépíteni az autókba... Most komolyan srácok?

Leszarjuk a motorhangokat. Jobb lenne normális motorok normális hangját hallani, de tudjátok mi hiányzik? A VERSENY. Stratégia, izgalom, hibázás, gyors reakció, technikai újdonságok, vitás megoldások, elmenni a falig, verseny közbeni fordulatok! Hogyan lehetne ezeket visszahozni? Mit kellene kezdeni mindehhez?

  • Először is, ez nem környezetvédők biciklis körversenye. Ez a legjobb autókról, legújabb technikai megoldásokról, a legjobbak legjobbjairól szól. Dobjátok ki a francba a mostani motorszabályokat, mert ez megöli az egészet. Pár év és eljutunk oda, hogy 1 motorral kell majd megtenni a teljes idényt. Ez nem egy Toyota srácok, ez egy McLaren/Mercedes/Ferrari. 
  • Másodszor, ha már ott van az energiavisszanyerő rendszer, akkor használjuk, ne csak díszként legyen a falon, hogy ha meglátogat a nagyi, meg lehessen mutatni neki a porcelánt. Mindenki annyit használhasson fel, amennyit vissza tud termelni, s akkor, amikor akarja. Akár védekezéshez, akár támadáshoz. Igazi  hibridgépekké varázsolná az autókat, s tényleg beindulna a fejlesztése, nem lehetne úgy kezelni, mint a kocsi festését, hogy ott van és kész. 
  • Harmadszor, ez a nyitható szárnyas dolog semmi másra nem jó, mint hogy a mai állapotokat konzerválja. Egy igazi versenyben nincs idő azt figyelni, hogy most akkor bekapcsolhatom-e, 1 másodpercen belül vagyok-e, éppen a jó helyen vagyok-e a pályának. Ez baromság. A pilóta tudjon előzni, képes legyen közel kerülni, ne abból álljon az előzés, hogy a másik félreáll és elengedi, mert nem hagytak neki esélyt védekezni. Ez egyszerűen nem fair. Ellentétes a sport értelmével. Mintha fizetnél valakinek, hogy leelőzhesd. Ezt ki kell dobni a fenébe.
  • Negyedszer, a kerékcsere jelenleg semmit nem ér. Mindenki kijön, megáll 2,6 másodpercre, majd megy tovább. Igazából annyiban segíthet, hogy elkerüld a forgalmat. A tankolás nélkül gyakorlatilag nincs jelentősége. Vissza kell hozni a tankolást. Azzal lehet taktikázni, hogy ki mikor mennyi üzemanyaggal indul, mennyi van éppen a kocsijában, mert befolyásolja, hogy milyen gyorsan tud menni.
  • Ötödször, felejtsük már el ezt a lágyat is és a keményet is fel kell tenni hülyeséget. Miért nem használhatja azt a keveréket, amelyikkel jobban működik a kocsija? Vagy direkt akarjuk szívatni az istállókat és a pilótákat is? Oh bocsánat, azt hittem ez a Forma-1, ahol a legjobbra törekszünk.
  • Hatodszor, lehet, hogy néha rossz, mikor csapatutasítások mennek rádión, de ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy a csapatok mit akarnak csinálni, akkor nem értjük, hogy mi és miért történik a pályán. Pedig elméletileg azért nézzük, hogy értsük, nem? Szabad rádióforgalmat! Tudni akarjuk, hogy mit beszélnek egymás között, s beszélhessenek szabadon, mert az a verseny feltétele.
  • Hetedszer, szeretjük a szépet! Szeretjük a vizualizációt, szeretjük az újításokat. Nem akarunk egyenautókat nézni, amiket meg sem lehet különböztetni egymástól, amiken nincsen semmi izgalmas. Ha ezt akarnánk, nézhetnénk egy csomó mást. Legalább valami szabadságot adjatok már a mérnököknek az autók tervezése során, mert egyrészt a különböző megoldások jelentős hatással lehetnek a versenyre, másrészt könnyebb megkülönböztetni őket, s lehet valamiről beszélni. Valamilyen hatást vált ki az emberben, ellentétben az érdektelenséggel, amibe az idei egyenautók fulladtak. Még a pöcsorrú autók is érdekesebbek voltak.
  • Nyolcadszor pedig, a fejlesztésmánia. A versenyek szelleme szerint mindenki egyenlő lehetőségekkel versenyez. Ugyanazt a versenyzőt indítom a futáskor is a versenyeken, nem cserélem le időközben másikra. Az autók évközbeni fejlesztéseit felejtsük már el. Ha elcseszted, elcseszted, szokj hozzá. Ha minden versenyhétvégére folyamatosan változtatnak az autókon, akkor mi marad? Az, hogy a gazdagabb csapatok bármikor leutánozhatják valakinek a jobb megoldásait. A második nagydíj elejéig lehessen változtatni az autókon (és a szabályokon, mint például a kvalifikáció lezajlása...), utána majd lehet próbálkozni jövőre. Esetleg még annyit lehet, hogy az első kettő nagydíj között kicsit több idő legyen, mondjuk 3 hét. Így nincs az, hogy azt csinálnak az istállók, amit akarnak. Ez a pontrendszer, hogy így-úgy változtatgatok, hülyeség, követhetetlen és nem fair.

Követhető, jó VERSENY-t akarunk látni, izgalmakat, vezetői képességek megmutatkozását, stratégiai és taktikai harcot, háborút! Nem pedig királykisasszonyok grasszálását az aszfalton.

A bejegyzés trackback címe:

https://gombocmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr428719066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása