Egyszerűen röhejes és végtelenül undorító, ahogy a kormány bánik az önkormányzatokkal, de főleg Budapesttel. Az elmúlt 10 év során többször volt már szó arról, hogy hogyan tették tönkre a kisebb önkormányzatokat, én magam pedig már többször foglalkoztam azzal, hogy hogyan darálja be a kormány Budapestet, de eddig kevéssé foglalkoztunk ennek az egész haditervnek a közönség elé kitett képviselőjével.
Ez az ember (ah, ki tudja...) nem más, mint Fürjes Balázs. Ő az, aki ki lett vezényelve, hogy a nagyközönség előtt eljátssza a kormány végrehajtóját a fővárossal szemben. Ő az, aki azért lett kinevezve, hogy Orbánnak ne kelljen találkoznia Budapest főpolgármesterével, nehogy tárgyalnia kelljen őméltőságának, hiszen akkor még a végén felsülne (újra).
Fürjes "úr" úgy viselkedik és szerepel a hazai közéletben, mint Budapest főpolgármestere. Beleszól a főváros gazdaságpolitikájába, napi ügyeibe, cégei munkájába, illetve folyamatosan figyeli, hogy hol lehet éppen ütni a jelenlegi fővárosi vezetést. Amint látja az alkalmat, azonnal lesújt, majd később elvárja, hogy tiszteletreméltóan kezeljék, holott semmi másra nem szolgál a kinevezése, csak a rombolásra.
Fürjes őhatalmassága az, aki az adófizetők pénzét osztogathatja Budapesten, senki más. Bárki bármit akar megvalósítani, azt csak rajta keresztül lehet, különben elvágják a "támogatásokat" és nem lehet semmit csinálni. Ezek a kormányzati támogatások nagyon jól hangzanak, de igazából semmi másból nem állnak, mint a budapestiek befizetett, majd a kormány által lenyúlt adójából, amit néha, részlegesen nagy kegyességében hajlandó visszacsepegtetni a főváros költségvetésébe.
Azok a '90-es évek...
Nézzük meg a kormány által kirendelt Budapest-ellenes kommandó tagjait:
(Kép: 24.hu - Koszticsák Szilárd / MTI)
Fürjes Balázs, a koordináló, pénzügyi megbízott. Ő adhat és vehet el. Felügyeli a többieket, egyeztet a főpolgármesterrel és az a fajta "rossz zsaru", aki minden ügybe belemar, hogy bármi áron rossz híreket keltsen. Tudja a szerepét és tudja, hogy ha ismét Fideszes lesz a városvezetés, ő csak mellékszereplő lesz és mivel megdolgozik érte, 2022-ben egyéni képviselőjelöltként indul a Fidesz zászlaja alatt a választáson.
Vitézy Dávid, a "jó zsaru" az ügyben, aki kihirdetőként vesz részt a buliban. Fürjessel lezsírozza a pénzügyeket, majd bejelent mindenféle olyan dolgot, amivel tök másnak kellene foglalkoznia, de mivel felépített egy brandet és amúgy is PR-os, ő csinálhatja. Természetesen ő fog indulni 2024-ben Karácsony Gergely ellen a főpolgármesteri székért, még akkor is, ha már több helyen is azt hazudta, hogy nem.
Tarlós István, ex-polgármester, közlekedésügyi kormányzati megbízott, aki a büdös életben nem utazott máshogy, csak autóval. Tipikus budai értelmiségi háttérrel, aki jelenleg éppen a vidéki tömegközlekedésről ad jelentést, holott soha semmi köze nem volt hozzá. Budapest ügyben azonnal előhúzzák és megy interjút adni, amint lehetséges. Alig várja, hogy beszólhasson a jelenlegi főpolgármesternek, szidhassa őt és mindent, amihez köze van, miközben Karácsony éppenséggel díszpolgárrá avattatta, holott egyáltalán nem érdemelte meg és ezt napról napra bizonyítja is.
Sára Botond, a rejtett erőforrás. Az elveszített polgármester-választás után került a Fővárosi Kormányhivatal élére, felfele bukott. 2022-ben ő indulhat majd Kocsis Máté helyén. Jelenlegi feladata, hogy a kormányhivatal vezetőjeként megnehezítse a főváros életét, ahogy csak lehet. Azért rejtett, mert ő kevéssé látható a választók számára jelenleg. Csendben bírságolgat és akadékoskodik annak a hivatalnak az élén, ami az önkormányzatoktól elvett ügyekért felelős.
Így épül fel az Alternatív Városháza, amelynek főkoordinátora jelenleg Fürjes. Mivel Orbán a mai napig képtelen feldolgozni, hogy elveszítette a választást Budapesten, ezért az Alternatív Városháza tesz arról, hogy nehogy valamivel kapcsolatban önállóan dönthessen Budapest jelenlegi vezetése. Ezért sem enged hitelt felvenni fejlesztésre, ezért vonja el folyamatosan a pénzeket, nem fizeti ki a megígért támogatásokat, gáncsoskodik, pofázik és uszít, miközben a főváros költségvetése romokban. Ezért is kijelenthető, hogy jelenleg kevés nagyobb féreg van az országban, mint Fürjes Balázs.
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Egy gondolat bánt engemet - Petőfi Sándor