Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy felújítanák a HÉV-eket, ezzel is kitolva az életciklusukat 20 évvel. Közben bemutatták a pilot szerelvényt is, amihez hasonlóakra tervezik felújítani a többit. Most ez kicsit lecsengett, de melegítsük fel. Vajon jó-e ez nekünk?
A jelenleg közlekedő járművek mára elérték a 30-40 éves kort, a volt NDK gyártotta őket, teljességgel elavultak. Az állapotuk nem a legtökéletesebb, de komolyabb problémák nincsenek vele. Ha nem csak az utasok által látott részt, de a műszakit is korszerűsítenék, akkor valóban érdemes hozzányúlni, hozzákezdeni a projekthez, mivel tényleg véges mennyiségű elkölthető pénz van a világon, s jelenleg sokkal égetőbb problémáink is vannak. A lényeg az, hogy akkor ne vessük el a sulykot, s maradjanak itt még 40 évre.
Mivel jelenleg a 3-as metró kocsijainak a felújítása élvez (jogosan - mármint az állapotuk miatti cselekvés a jogos, nem pedig az, hogy újak helyett csak felújítanak, de azt is hogy) elsőbbséget, s ha ez nagy nehezen letisztázódik, akkor utána következhet a Kisföldalatti mára teljes mértékben elhasználódott szerelvényeinek a cseréje. Éppen 20 éve, hogy az állomásokat és a pályát is felújították, szóval ideje a mára teljesen elavult és megfáradt szerelvények cseréje is. Ez pedig jelentős összegbe fog kerülni, mivel rendkívül egyedülálló járműspecifikációkkal rendelkezik, s az ehhez járó alacsony példányszám miatt nagyon megdrágíthatja ezt a beruházást.
Fotógaléria az Index ezen cikkében található.
Ezért ha most a HÉV-ek "csak" egy alapos felújítást kapnak, az bőven elfogadható. A lényeg a beépítendőben található. Most a műszaki részével nem igazán akarok foglalkozni, inkább csak az utasokra közvetlenül tartozó dolgokkal. Legelőször is, nézzünk rá kívülről. Nem értem, hogy miért kell mindent átszíneznie a BKK-nak, kezdve a buszokkal, folytatva az új trolikkal, s most itt van a HÉV. Máskor mindig a tradíciókról, a hagyományokról beszélnek/beszélünk, de itt meg egy történelmileg alakult képet változtatnak meg csak úgy. A HÉV-nél a legkisebb a probléma ezzel kapcsolatosan, de más problémák is vannak.